Logo
Edzéstervek  

Kezdő osztott edzésterv nőknek

Nap 1

  1. tárogatás/áthúzás
  2. lehúzás csigán tarkóhoz
  3. evezés csigán
  4. hiperhajlítás
  5. oldalemelés állva
  6. vállból nyomás egykezessel
  7. tricepsz csigán
  8. tricepsz fej felett egykezessel
  9. hasprés

Nap 2

  1. guggolás
  2. lábnyújtás
  3. kikitörés
  4. lábhajlítás
  5. vádli állva
  6. vádli ülve
  7. bicepsz állva
  8. kalapács bicepsz
  9. lábemelés

Heti 3 edzés, az edzésnapok váltogatva. Olyan súllyal végezzük az edzést, ami a 10ik ismétlésnél már nehéz. 3 sorozatok 10-12 ismétléssel, kivéve ahol mást jelölünk.

Az osztott edzésterv ezen módja az első lépés az intenzív edzések felé. Az intenzitás itt még nem magas, de azért az átmozgatásnál jóval komolyabb. Ezzel a programmal egy enyhén izmos - nem testépítő mértékű, de sportos - fizikum felépíthető. Komoly izomtömegre azonban itt még nem kell számítani (ezt a női olvasók kedvéért lefordítanám úgy, hogy ettől sem lesznek túl izmosak). A feladat ebben a szakaszban az, hogy megtanuljuk az izmokat bedurrantani, figyelni rájuk, elérni azt, hogy 10 ismétléstől elfáradjanak és ehhez megtanulni megfelelő súlyt használni, valamint megfelelő mozdulatot.

 

1 nap

 

1. Tárogatás

Fogjunk meg két egykezes súlyt. Feküdjünk stabilan egy padra, a súlyokat a függőleges, kissé befelé hajlított, majdnem nyújtott karral tartsuk a mellkasunk előtt. Nem kell összeérni a súlyzóknak. Ebben a pozícióban a mellizmunk feszülését kell éreznünk, hasonlóan, mint amikor fekvenyomásnál kinyomjuk a rudat. Engedjük innen le oldalra íves mozdulattal lassan, nagyon óvatosan a súlyokat úgy, hogy a mellizmaink jól kinyúljanak. Ne használjunk nagy súlyt. Tartsuk meg egy másodpercig, majd emeljük vissza a kezdő pozícióban, a mellizmainkkal húzzuk össze a karunkat oldalról, ne keverjük össze semmilyen nyomó mozdulattal. A mozdulat olyan mintha átölelnénk egy fatörzset. Derekunk, fejünk. Lábunk ne mozduljon. Lefelé beszívjuk, felfelé kifújjuk a levegőt.

Áthúzás: keresztben feküdjünk a padra egyetlen kézsúlyzót tartva a két kezünkben úgy, hogy a súlyzó függőlegesen álljon és tenyereink a felső tárcsa aljára feküdjenek fel. A karunk legyen kissé hajlított hátrafelé. Engedjük le a súlyt hátra a fejünk felett a pad mögé lassan, érezzük a mellkas tágulást és a mellizom nyúlását. A csípőt ne hagyjuk elemelkedni, maradjon minél lejjebb! Alul álljunk meg egy pillanatra a mellizmot jól kinyújtva, majd húzzuk vissza � de ne karból- a súlyt. Fent érezzük a mellizom feszülését és ne engedjük a súlyt nagyon előre.

2. Lehúzás csigán tarkóhoz

Üljünk be a gépbe, fogjuk meg a rudat széles fogással. A derekunk homorú legyen végig! Ne görbítsük be a hátunkat és a nyakunkat! A nyakunk mögé húzzuk be a rudat, de közvetlenül a nyakunk mögé, érintheti is, ne pedig kicsavart vállakkal a lapockánkhoz le! (Ezt a számomra rejtélyes horror mozdulatot nőktől szoktam látni főleg.) A probléma az, hogy a karunkat teljes mértékben ki kell kapcsolni a mozdulatból, a kar csak egy kampóként szolgáljon. Ne fogjuk át a hüvelykujjunkkal a rudat, úgy könnyebb lesz a kart nem használni. A lapockánk mozgására kell figyelnünk, a hátizmainkkal mozgatjuk a lapockánkat. Amikor lehúzzuk a rudat, fújjuk ki a levegőt és érezzük, hogy a hátizmunk középen megfeszül, egy pillanatra tartsuk meg, majd lassan nyújtsuk ki, szívjuk be a levegőt és érezzük oldalt hogy a hátizmunk nyúlik. Tilos a súlyt rángatni, ne engedjük, hogy lendületünk legyen és ne engedjük a súlyt visszaesni!

3. Evezés csigán

Üljünk le a padra kicsit hajlított lábbal. Annyira legyünk távol a lábtartótól a felsőtestünkkel, hogy a súly leengedett pozícióban - amikor annyira dőlünk előre, hogy a hátizmunk kinyúljon, de nem a derekunkat nyújtjuk előre - ne koppanjon le. Húzzuk hátra a súlyt hátizmaink ás lapockánk mozgására koncentrálva, ne karból! A karunk csak egy kampó! Érezzük, hogy hátul jól összefeszülnek az izmok, tartsuk meg egy pillanatra, majd engedjük vissza lassan, teljesen a hátizmunk kinyúlásáig. A hátizmunk kinyúlása a lényeg, nem a karunké és a derekunké!

4. Hiperhajlítás

A hiperhajlítás (vagy hipernyújtás, kinek hogy tetszik) az alsó hátizmokat és gerinc melletti izmokat dolgoztatja meg, szükség van egy hiperhajlító állványra. Akasszuk be a lábunkat, eresszük le felsőtestünket lassan, közben vegyünk levegőt. Amikor alsó hátizmunk már nyúlik, indítsuk el felfelé a levegő kifújása közben a mozdulatot úgy ne legyen lendület és egészen homorítsuk fel magunkat amennyire tudjuk. Ott tartsuk meg egy pillanatig, majd lassan engedjük le.

5. Oldalemelés állva

Az egyik legnehezebben kivitelezhető gyakorlat. Azt kell itt megérteni, hogy nem az a cél, hogy karunkat mozgassuk fel-le, hanem az, hogy a deltaizmunk emelje fel a karunkat, tehát a váll forgáspontja feletti izom. Olyan terhelés ez a vállnak, mintha mi egy botot az egyik végénél emelnénk és a másik végén még súly is van. Többféle technikával lehet ezt a gyakorlatot kivitelezni, de alapvetően fontos az hogy nem hintázzon a testünk előre hátra. A súlyt oldalról is indíthatjuk de elölről a combunk felé néző tenyérrel még jobb. Vegyünk levegőt, közben húzzuk fel a súlyt. Karunk kicsit hajlított - "törött szárnyú madár" forma - és a súlyzót úgy tartsuk, hogy a hüvelykujjunk lefelé mutasson. Ez a híres "vizet öntünk" csuklómozdulat. Ha a vízszintesnél kissé feljebb húzzuk a súlyt - ajánlatos- akkor a csuklyásizmunk is dolgozik, de nem kell nagyon magasra emelni! Nagyon erősen figyeljünk az érzésre, éreznünk kell a deltaizmot! A deltaizom hamar elfárad, mert kicsi izom és ezt égető érzéssel jelzi! Lassan engedjük le a súlyt ne rángatózzunk!

6. Vállból nyomás egykezessel

Vállból nyomáshoz szükségünk lesz egy háttámlás padra, ezt állítsuk függőlegesre vagy az ahhoz legközelebbi fokozatba. Ha nincs ilyen pad, üljünk le simán egy padra és ügyeljünk a helyes tartásra, homorú derék! A súlyzót vegyük fel úgy, hogy tartsuk a vállunk magasságában, függőleges alkarral, olyan mélyen, ahogy a vállunk engedi. Innen nyomjuk fel levegő kifújása közben egyenes, kissé befelé mutató vonalban a fejünk fölé annyira, hogy érezzük a deltaizom feszülését. Engedjük lassan vissza addig, amíg engedi, érezzük a nyúlást! Leengedés közben vegyünk nagy levegőt. Lent egy pillanatra álljunk meg amíg kinyúlik és mehet a következő ismétlés! Amire figyelni kell, az a mozgáskoordináció, ugyanis a két súlyzó kezdetben nagyon könnyen akar összevissza mászkálni. Érdemes eleve a befelé mutató mozdulat miatt kissé befelé billenteni a súlyzókat. Vigyázzunk hogy kinyomáskor ne legyen ívelt a mozdulat és ne menjenek szét kifelé a súlyzók!

7. Tricepsz csigán

Használjunk egyenes rudat a lehúzáshoz. Fogjuk meg kb. vállszélességben. Nyomjuk a könyökünket az oldalunkhoz, párhuzamos felkarral végezzük a gyakorlatot! Húzzuk le a súlyt kiinduló helyzetbe, ami azt jelenti hogy a felkarunk teljesen függőlegesen a testünk mellett van. Innen toljuk le a tricepszünkkel a rudat teljesen addig, amíg ki nem nyúlik a karunk. Ne fogjuk át a rudat a hüvelykujjunkkal! Toljuk le, feszítsük meg majd lassan vissza a kiinduló helyzetbe, teljesen fel, de a felkarunk ne mozduljon meg! Ügyeljünk, hogy a könyökünk ne csússzon szét! Értelemszerűen lefelé nyomáskor fújjuk ki a levegőt!

8. Tricepsz fej felett egykezessel

Egy ülve is végezhető gyakorlat, a lényeg az, hogy karunk és felsőtestünk függőleges. Nyújtsuk ki egyik karunkat felfelé, teljesen függőleges felkarral, kezünkben a súlyzóval. Innen lassan engedjük le a nyakunk mögé, befelé úgy hogy a tarkónk mögé kerüljön a súly, közben szívjuk be a levegőt. Engedjük le annyira, amennyire tudjuk, anélkül hogy a felkar kimozdulna függőlegesből Innen nyomjuk fel a tricepszünkkel - ha a vállunkat érezzük, túl sok a súly- közben fújjunk ki. Nyújtsuk ki fent a karunkat, amennyire tudjuk- ekkor fog a tricepsz megfeszülni, majd ismételjünk.

9. Hasprés

A has edzését végezhetjük első gyakorlatként, mert jó az egész test bemelegítésére. A hagyományos felülést felejtsük el. Koncentráljunk a hasizmainkra. A haspréshez római szék kell. A préselő mozdulat nem a felsőtest előre mozgatását jelenti, hanem szó szerint a hasunk összepréselését, miközben gerincünk begörbül előre. Tartsuk meg egy pillanatra összepréselt állapotban, majd engedjük ki, de csak annyira hogy hasizmaink ellazuljanak. Préseléskor fújjuk ki a levegőt. A lebegőülés hasonló, ott a talajon fekve egyszerre emeljük a lábunkat és a felsőtestünket a hasizmaink segítségével. Csak mint tornaórán! Felhívnám itt a figyelmet arra, hogy a hasizom edzés nem alkalmas a hason levő zsír eltávolítására, a has is mai és a bőrünk alatt levő zsír között semmi összefüggés nincs!

2. nap

1. Guggolás

Az alsótest fejlesztésének alapgyakorlata. Ezt a gyakorlatot nem lehet izolációsan végezni, mindenképpen dolgozni fog a combfeszítő, combhajlító és a farizom. A guggolás nagyon nehéz és veszélyes gyakorlat ezért alapvető szabályokat be kell tartani a sérülések elkerülése érdekében - nyilván könnyebb megsérülni itt, mint egy bicepszgyakorlatnál. A gyakorlatot kis terpeszben, kifelé mutató lábfejekkel kell végezni,. Mindenkinek be kell lőnie a megfelelő távolságot. Párhuzamos lábbal, úgy hogy a comb és az alsó lábszár egyenes vonalban nem igen lehet. Egyrészt brutális a nyíróerő a térdnek, másrészt nem lehet így elég mélyre guggolni, a legtöbb ember túl merev ehhez, így ha megpróbál ily módon guggolni, előredől a dereka. Ez az a mozdulat, ami nemhogy tilos, hanem veszélyes. (Képzeljük el mit művel ez a gerincünkkel, súllyal a nyakunkban!) A célunk az, hogy minél függőlegesebb, egyenes derékkal guggoljunk. Ezért terpeszben a "lábunk közé" guggolunk be. Még egy probléma lesz, a legtöbb ember - ha teli talppal a földön áll - szintén nem tud beleguggolni, mert bedől a dereka. Ezért úgy guggolunk, hogy hagyjuk a sarkunkat emelkedni, és sarokalátétet használunk. Már csak azt kell kiküszöbölni, hogy lefelé nézzünk guggolás közben, mert ettől szintén előre dőlünk. Válasszunk egy pontot magasan, fejmagasság felett szemben, azt nézzük végig és függőleges gerinccel végezzük a mozdulatot! Nagyon fontos, hogy lefelé lassan mozduljunk, jól szívjuk be a levegőt, üljünk bele amennyire tudunk és lassan induljunk felfelé. Ne rugózzunk lent! Figyeljük meg, hogy lefelé mozgáskor kifelé mozdul a térdünk, felfelé mozgáskor egy kicsit befelé, de ne engedjük, hogy bemozduljon a párhuzamosnál beljebb az erőlködésnél! (x láb!) Ez nagyon gyakori hiba! Fent ne rúgjuk hátra a térdünket, maradjunk kicsit rogyasztva, feszülő combokkal! A lentről felfelé való haladáskor a levegő erős kifújása adja az erőt!

2. Lábnyújtás

helyezkedjünk el úgy a gépben, hogy a hátunk egyenes legyen - ne görbüljünk be - és a térdünk pontosan a forgáspontban legyen! Az alsó végpontból húzzuk fel a súlyt teljesen úgy, hogy a combunk vízszintesig menjen fel és teljesen feszüljön meg! Tartsuk meg egy másodpercig! Fájnia kell! Engedjük lassan vissza. A légzés értelemszerűen: felemeléskor kifújás.

3. Kitörés

Ez szintén többféleképpen végezhető gyakorlat. Az alapmozdulat elég nehéz. Lépjünk egyik lábunkkal előre úgy, hogy a másik hátul nyújtva marad és ereszkedjünk le lassan, amilyen mélyre csak tudunk. Alul érezzük, hogy az elöl levő lábunkhoz tartozó farizom jól kinyúlik, majd toljuk fel magunkat a combunk erejével. Kiinduló helyzetben az első lábunk nyújtott, a hátsó kissé hajlított és a lehető legjobban hátra van nyújtva, tehát a lábaink helyzete oldalról nem szimmetrikus! A gyakorlatot lehet váltott lábbal is végezni álló helyzetből való ismétlésenkénti kilépegetéssel, lehet ugyanazzal a lábbal végezni kilépegetéssel és lehet kilépegetés nélkül, csak az alsó és felső holtpont között végezve a mozgást. Haladóknak a "sétálós" kitörés nagyon jó gyakorlat, amikor gyakorlatilag a kitörő mozdulattal folyamatos, egyenes vonalú sétát végeznek a teremben, faltól-falig jelleggel. A gyakorlatot kezdetekben súly nélkül ajánlatos végezni, majd kézben tartott egykezes súlyzókkal vagy a vállon fekvő rúddal. (Mint a guggolást)

4. Lábhajlítás

a lábbicepsz edzése, a comb hátsó fele. Sokan elhanyagolják, pedig nem kéne. Feküdjünk a combhajlító gépre úgy, hogy a térdünk a forgáspontban legyen. Kis súlyt használjunk! Húzzuk fel a lábunkat lábbicepszünkkel, a fenekünk ne mozduljon be és a derekunkat se szabad érezni! Csak a lábbicepszet használjuk! Feszítsük jól meg fent, majd lassan engedjük le egészen nyúlásig! Felfelé fújjuk ki a levegőt!

5. Vádli állva

Simán a talajon végezzünk vádliemeléseket, vagyis álljunk lábujjhegyre a vádlink segítségével. 3x50 ismétlésre törekedjünk, nem lesz könnyű!

6. Vádli ülve

Itt is a legfontosabba csúcson való összehúzódás. Tegyük a lábfejünk elejét a gép megfelelő részére. Engedjük le a sarkunkat lassan, majd emeljük fel a vádlinkat a teljes összehúzódásig. Tartsuk meg egy picit, majd lassan engedjük le, amennyire csak bírjuk. 3x15-25 ismétlést végezzünk!

7. Bicepsz állva

Fogjuk meg a rudat vállszélességben, nyújtott karral, de úgy, ahogy a bicepszünk nyúlása engedi, nem kell a könyököt vízszintesre kifeszíteni. Egyenes derékkal, nem hintázva húzzuk fel a rudat úgy, hogy bicepszünk teljesen megfeszüljön. Sőt, nekünk kell ráfeszíteni! A felkarunk nem mozdulhat el a függőlegestől, csak minimálisan előre, de ez maximum. 2 centi! Nem emelhetjük előre a felkarunkat hogy a súlyzó "beessen" a bicepszünkbe! A felső holtponton tartsuk meg egy pillanatra, majd lassan, kontrolláltan engedjük le a súlyzót, miközben beszívjuk a levegőt! A kiindulóhelyzet elérése után lendület nélkül ismételjünk!

8. Kalapács bicepsz

A kalapács bicepszhez két egykezes súlyzót kell úgy fognunk, mint egy-egy kalapácsot, tehát a súlyzó rúdja a combunk mellett van az orrunkkal párhuzamosan. Az alaphelyzetből a súlyzó fordítása nélkül a bicepszünkkel húzzuk fel a súlyt ugyanazzal a mozdulattal mintha bicepszeznénk, de a tenyerünk most nem a bicepszünk felé néz a kalapáló mozdulat miatt. Fent feszítsük meg, majd lassan engedjük el. Végezhetjük egyszerre vagy váltott kézzel a gyakorlatot, azonban ügyeljünk hogy a vállunk ne dolgozzon, ne mozgassuk be a súlyt a vállunkkal, valamint a könyökünk maradjon szorosan a testünk mellett. Váltott kezes verziónál az ismétlések száma karonként értendő és teljesen fejezzük be az egyik karunkkal az ismétlést, mielőtt belekezdünk a másik karunkkal!

9. Lábemelés

Sokféle verzió létezik. Gyakorlat neve megtévesztő, mert nem a lábunkat kell emelni, hanem a hasunkat összehúzni a lábunk mindössze "ellensúly". A gyakorlatot végezhetjük lógva, állványon könyökölve, ez esetben a lábunk függőlegesen lóg és innen kell felemelnünk a hasizmunk segítségével. Csináljunk egy kicsit x lábat. A másik megoldás az, hogy vízszintes vagy ferde padra fekszünk és ott végezzük a gyakorlatot. Mindét esetben fontos hogy a hasunkat érezzük, ne a combunkat! Végezzünk 10-20 ismétlést!

 





 


Hozzászólások

Szólj hozzá! Belépés után...


Bejelentkezés Shop.Builder azonosítóval:

error
E-mail:  Belépés
Jelszó: 
 
Elfelejtettem a jelszavam     Regisztráció

  vagy  
Google belépés
Nincs hozzászólás


Edzéstervek | A mellizom | A vállak | A hát | A comb | A vádli | Bicepsz | Tricepsz | Az alkar
A Hasizom | A nyak izmai | Fogás | A törzset merevítő izmok | Általános erőgyakorlatok
Az erőemelés fogásai | Nyújtás | Edzéstervek



Rövid híreink
Videó Ajánló
Phil von Känel
Phil von Känel
Majomkenyér - Body.Builder Gasztro Rovat 16. rész
Majomkenyér - Body.Builder Gasztro Rovat 16. rész
Legjobb |  Nézettség |  VidIndex |  Kereső



Sao Paolóban, a Brazil Arnold Classic-kal folytatódik a tavaszi szezon, ami még érdekesebbnek ígérkezik, mint amilyennek az év elején tűnt!
Kai Greene és Dana Linn Bailey Dániában járt a hétvégén, ahol lenyomtak egy agyament show-t.
Jon Delarosa, Juan Morel és Akim Williams megmutatta magát az elmúlt hétvégén, alig egy héttel a Brazil Arnold Classic előtt.

Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
87406 fénykép található.
Sexy&Fit
Sarah Orbanic
Sexy&Fit Sarah Orbanic
Superbody 2010
Superbody 2010
Kereső |  HaviTop |  HetiTop |  Abszolút |  Ízelítő
Megosztás


Médiaajánlat | Impresszum
Loading..

Please wait....