Edzéstipp:
Próbáld ki a következőt: pakolj fel akkora súlyt, amivel csak 1-2 ismétlésre vagy képes. Csinálj ezzel egy max-nyomást. Utánna 10 másodperc pihenő alatt vedd vissza a súlyt annyira, amivel kb. 10 ismétlésre vagy képes. Az ilyen "felvezetett" sorozatban nagyobb összsúlyt fogsz használni, amitől a fejlődésed is gyorsabb lesz.
Kai Greene még mindig talál magán hibákat, és most, szezonon kívül igyekszik is orvosolni őket.
Kai-nak is feltűnt, amit a szemfülegesebb rajongói is bizonyára kiszúrtak már rég: az utóbbi években, ahogy nőtt a tömege, folyamatosan egyre gyengébb lett a pózolása, ami néhány éve megalapozta a hírnevét. Eddig azonban nem igazán volt alkalma erre koncentrálni, hiszen az utóbbi három évben minden szezonban elindult, ami évi két felkészülést jelent - ráadásul egyéb gondjai is akadtak. Most azonban elkezdett újra táncórákat venni, hogy az idei Mr. Olympia-n olyat mutasson, amihez fogható még nem létezett ebben a galaxisban - legfeljebb egy messzi-messziben. Bár jól hangzik, hogy a "Predátor" erre is külön hangsúlyt fektet, ha a Sandow szoborra vágyik, a legfontosabb az lesz számára, hogy a formaidőzítést ne hibázza el, és akkor komoly esélye lehet megszerezni a nagy címet. A jóllakott óvodás ábrázat ugyan lehetne rossz előjel, de mivel a szeptemberig hátralévő hetek számát még az összes kezünkön, lábunkon, fejünkön és hátunkon sem tudjuk összeszámolni, ez teljes mértékben jelentéktelen.
Branch Warren a napokban egy lelkes rajongóval készült közös képen elfelejtette eltakarni a karjait, amik nagy vészt jósolnak az Arnold Classic bajnokaspiránsainak.