2012. 01. 17.
Alexey Lesukov még mindig fontolgatja, hogy elinduljon a március eleji Arnold Classic-on - természetesen az amatőrök között.

Alexey egy évvel ezelőtt a columbusi versenyen sikeresen megnyerte a kategóriáját, viszont az összetett bajnoki cím végül kicsúszott a karmai közül, így megfogadta, hogy idén visszatér, és nem éri be profi kártyát jelentő abszolút elsőségnél kevesebbel. Csakhogy néhány hete meggondolta magát, és bejelentette, hogy a következő versenye az Arnold Classic Europe lesz, októberben. Ennek megfelelően a blogjában büszkén újságolta, hogy múlt héten sikerült feltornásznia a súlyát 121 kilóra, és 220 kilóba 7-et nyomott fekve, majd - páratlan helyzetfelismerő-képességről téve tanúbizonyságot - megjegyezte, hogy még mindig fontolgatja, elinduljon-e március elején. Igaz ugyan, hogy az orosz fantasztikus adottságokkal született, de az, hogy megszabaduljon 20 kiló feleslegtől és tökéletes kondícióba kerüljön az elkövetkezendő másfél hónapban, nagyjából annyira valószínű, mint hogy addig megszül egy elefántbébit. Persze legutóbbi információink szerint nemrég járt a Dagobah rendszerben, hogy fényt derítsen a vízhajtás rejtelmeire - arról pedig egyelőre senkinek nincsenek információi, milyen sötét titkokra bukkant a fiatal orosz.
Szólj hozzá a fórumban!