2012. 01. 19.
Roelly Winklaar végre teljesen rendbe jött, és megkezdte a felkészülést a 2012-es szezonra.

Roelly-nak az állával akadtak gondjai, és ez nem elírás: nem a válláról van szó, konkrétan az állát kellett műteni. Felmerülhetne a kérdés, hogy ennek mi köze a testépítő karrieréhez, de aki benne van a sportban, az pontosan tudja, hogy a testépítésben minden a táplálkozás körül forog, az evés pedig kifejezetten fájdalmat okozott a "Vadállatnak" - bármennyire hülyén is hangzik ez. Így végül beszüntette az edzést, és hazautazott kikapcsolódni a teljes felépülésig, ami a műtét után 3 hónapot jelentett. Valószínűleg amúgy is szüksége volt a kihagyásra, hiszen tavaly, a tavasz végére alaposan elintézte magát, miután végigversenyzett folyamatosan 3 szezont. Mostantól azonban vége a vakációnak, és mentora, "Nagyi" keménykezű irányítását alatt fogja nyögni a brutális edzésektől számára valószínűleg nagyon barátságtalannak tűnő Hollandiában - és remélhetőleg viszonylag kevés füvecskét fog leszüretelni saját felhasználásra. Tervei szerint ugyanis nyáron fog legközelebb elindulni, bár arról még nem esett szó, hogy konkrétan melyik versenyt nézte ki. Mindenesetre remélhetőleg ismét tud majd egy nagyot fejlődni, amire szüksége is lesz, ugyanis idén már csak akkor indulhat el a Mr. Olympia-n, ha megnyer legalább egy versenyt - erre pedig tavaly nem volt képes.
Szólj hozzá a fórumban!