Megjegyzés egy nem exhibicionista, nem vágóhidi bedolgozó nyilatkozatához
A Képes Sport 1971. X. 12. - írása
Irodalmi hetilapunk riportot közöl a kulturisztikáról. A riport szerzője megszólaltatója a "Body Boilding" neves
magyar képviselőjét, (e szép címet nem én adományoztam) Bitter István. A beszélgetés így indul:
"Megszokta a dilettáns kíváncsiskodókat. (Bitter)
A kékszemű, kölyökarcú, kefehajú, huszonötéves, lelkes
komolysággal beszélő tornatanár nem kelti exhibicionista vágóhidi bedolgozó benyomását."
Miután így megnyugtat a szerző a tornatanár küllemét illetően (annak különösen megörültem, hogy nem
hasonlít egy "vágóhídi bedolgozóhoz"), rátér a lényegre. A lényeg, hogy Bitter, ez a neves magyar csúnyán
legorombítja a sportolókat. "Ők csak az eredményre mennek." És Bitternek ez nem tetszik. Ez az ő dolga. Ám
a következő már mégis csak furcsa: "Gömbfenekű súlyemelőt, vagy hízottnyakú dobóatlétát várt? - kezdi szelíden
Nálunk más a cél
A mi sportunkban a test nem eszköz. Hanem maga a cél."
Hogy Bitter minek tekinti saját testét, az az ő dolga. Céljait is magánügynek tekinthetjük. De ha
filozófiáját közkincsé teszi, már zavarba hozza az embert. A "vágóhídi bedolgozók" és a "hízottnyakú dobóatléták"
(szegények) nem csak mutogatásra, önmaguk gyönyörűségére edzik testüket. Más céljuk is van. Lehet, hogy Bitter ezt
értelmetlennek, lealacsonyítónak találja, mégis azt ajánlanám, maradjon meg saját testének vizsgálatánál. Hagyja
békén a "hízott nyakúakat". Hiszen ő is békésen szépítheti testét.
Úgy is, mint tornatanár, úgy is, mint valaminek a neves magyar képviselője
L.Gy.
Már ekkor is megvoltak a kor Garai Szakács Lászlói, akik névtelenül képesek voltak kritizálni másokat,
érdekes, hogy ideológiájukat elsöpörte a történelem, a testépítés pedig igen népszerű tömegsport lett mégis... - a szerk.megj.
Tasnádi László gyűjteményéből
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
