| 2010. augusztus 1. | vasárnap |
|
|
|
|
|
Impresszum Médiaajánlat
Oldalaink nézettségét a 
méri. |
Közben mi ketten Béla haverommal a MAFC-on nyomtuk a vasat egyre jobban unva "Gyulabácsi" az akkori edző, idétlen tanácsait. Időnként felfrissülésként lesurrantunk az alagsorba beszélgetni a kosaras csajokkal - minden meg volt szervezve - hiszen 18-19 éves kölykök voltunk. Egy nap Béla haverom előállt egy furcsa ötlettel, hogy ő látta egy ujságban, hogy nyugaton ezek az erős pacákok lefeküdve nyomnak súlyzókat és az jót tesz majd nekünk is! - mondta, "Peti, gyere próbáljuk ki mennyit tudunk kinyomni". Később tudtam meg, hogy őmaga valami pincében túlórázik alkalomadtán, ezért volt nagy szája. Első fekvenyomásom 80 kg volt. Nem tudtam merre fussak önelégültségemben. Gyulabácsi csak bambán nézte miben ügyködünk, halvány fogalma nem volt, hogy mi is folyik le szeme elott, hogy tulajdonképp valami megszületik szeme láttára. Hamarosan a fél tagság a félremagyarázhatatlan púpokkal a hátán közlekedett, ami az akkori primitív fapadnak volt betudható fekvenyomást követve (második szet után véraláfutássá változott, es így tovább). Pár hónap alatt a MAFC súlyemelő clubja tragédia elé nézett. Tagságának nagy része fekvenyomott, meg pillangózott, ahogy az újonan felfedezett gyakorlatot elneveztük (tulajdonképp tárcsás mellizmozást jelentett-Béla haver ebben is nagy volt). Gyulabácsi észbekapott realizálta, hogy ha ez így megy tovább állása veszélyben lehet, úgyhogy csuklóból véget vetett az ilyen törvénytelen gusztustalanságnak. Hozzáfűzve még, hogy ez különben is ártalmas a "szakitás"-nak. Ettől kezdve kénytelenek voltunk kivárni amig az öreg eltűnik, (ki tudja hová szokott menni) ekkor előjöttek a fapadok néhany szet erejéig. Ami csodák-csodájára elfogadott volt az a tolódzkodás. Ezt kifejlesztettük addig, hogy kijelentettük mindenkinek legalább önmaga testsúlyának megfelelő extra súllyal kell tudnia tolódzkodni és legalább egy ismétlést. Ez idő alatt ismertem meg az akkori "rossz" fiúkat akik ismertek voltak egyes testrészük túlfejlesztéséről. GYARMATI GYULA (fogorvostan hallgató-nagy fizikai erő, lapátméretű tenyér -lásd Jégszínházi anket); JOÓS ELEMÉR (nagy mellizom, jó karok -lásd Jégszínházi anket) SZEGEDI PÉTER "Pierro" (nagy kar -lásd Jégszínházi anket); ZSAN (állandóan húzódzkodás miatt iszonyú hát); KÓNYA LAJOS (abban az időben a legerősebbnek titulált fekvenyomó, legalabbis a hírek szerint); ESTÓK TIVADAR (bölcsész tanársegéd, akinek szerintem abban az időben a legarányosabb testalkata volt. Szerepelt TV-ben és a német Stern magazin is közölte fotóját -ezt én személyesen tanusíthatom); TOZSOK LAJOS, GYULA ANTAL es társai. 90%-ban soha nem is kerult nyilvanosságra hol "gyúrtak" ezek a fiatalok, legalábbis számomra ismeretlen helyeken. Ellenben rendszeresen összejöttünk a Rudas uszodában, később a margitszigeti Sportuszodá-ban "villantani". Az elkövetkező évek nagy része "továbbképzéssel" telt el a testkultúra tudományában. Ez tulajdonképp abból állt, hogy én Görögországból titokban, egy volt görög állampolgár iskolatársam révén, nagyobb mennyiségű "szaklapot" csempésztem be- úgyhogy megkezdődhetett a tervszerű metodikus tanulmányozása a témának. Az egyetlen elenyésző probléma az volt, hogy nem értettünk angolul egy kukkot sem. Nos szerencsére, az öreg Joe(Weider) előrelátó volt és az akkori sztárokról fotók tömegét közölte le, ahol tulajdonképp gyakorlatok látványában értelmezhettük mitől lett Larry Scott-nak akkora bicepsze stb. Végül is igy alakult ki angol tudásunk egy furcsa formában, beszélni senki nem tudott de a szavakat felismertük. Feltetele az volt, hogy a mondat "biceps"-el vagy "triceps"-el kezdődjék és "set"-el fejeződjék be. Kimondhatatlan előnyben voltak akik kishuguk vagy nagynénjük révén angol nyelvleckevel voltak kapcsolatban. Azok az összekötő szavakat is felismerték (ne felejtsük el akkor még a kemény kommunizmus dúlt, a nyelvtudás főképp az orosz nyelv tudásában merült ki). Ebben az időben hallottunk egy TF-es srácról 50-es karokkal, későbbi barátom Bitter Istvánról. De személyes megjelenésére még várnom kellett. II.) A VAJÚDÁSIdőközben kettős "baleset" ért. Az egyik, hogy elvesztettem haveromat, tréningpartneremet Bélat,- egyszerűen disszidált. A másik, köszönet Gyulabácsi szaktudásának, kaptam egy javíthatatlan lumbágót miközben irányításával megprobáltam a szakítás művészetét tokéletesíteni. Lerobbanva fizikailag és érzelmileg, időlegesen abbahagytam az emelést. Ebben az időben Gyarmati Gyuszitól születésnapi ajándékként kaptam egy pár betonból készült kézisúlyzót (Édesanyam legnagyobb szomoruságára). Tehát, húzódzkodni tudtam az ajtófélfán, meg volt a kézisúlyzóm és úszni jártam egy ideig. Ez utóbbi nem sok örömöt okozott már, ugyanis rá kellett döbbennem az idők folyamán izomösszetételem, fajsúlyom megváltozott ami erősen akadályozott a korábban kedvelt időtöltésemben. De a kóma nem tartott sokáig, rövid időn belül visszatértem a MAFC-ra gúnyosan lebegtetve a villamosjegy méretű sportkorházi végzést, hogy "súlyemelésre alkalmatlan" - Gyulabácsi hümmögött. Ezzel aztán félremagyarázhatatlanul vége lett súlyemelő karrieremnek, legnagyobb megelégedésemre. Visszatérésemkor a területet nagy káoszban találtam testkultúra szempontjából. Volt aki eltünt, es voltak új jövevények, a testkultúra feszitette a zippet. Egyik oldalról jött az állandó nyomás hivatalos szervektől, újságokból, hogy amit csinálunk ellenzik a szocialista sport- morállal; közben Gyulabácsit leváltották és az új edző határozottan ellenünk volt, másik oldalon meg addigra kialakult egy maréknyi fiatal akik tréningre voltak éhesek, vágytak a testedzésre. A következő pár hónap macska- egér játekká vált. Szerencsére az edző sokszor cserélődött, úgyhogy a rendszeresen szétrobbantott banda rendszeresen visszalopakodott, es ez így ment hónapokon keresztül. Ezalatt sokan titokban tréningeztek, ki tudja hol, de amikor megnyílt a lehetőség újra a MAFC termében, össze lett kürtölve mindenki. Így aztan akarva-akaratlanul a dolgok központjába sodródtam. Mindenki hozzám jött tanácsért, panasszal, hogyan és mint kérdéssel: "kérdezd a Ficust, az tudja" ez volt a szójárás. Gyúrtunk amikor tudtunk és ahol tudtunk. Szenvedtünk, káromkodtunk, közben rendszeresen letámadtuk az egyetem menzájat a repeta idejére, ugyanis azt megtanultuk már, hogy az izomnövekedéshez fehérje kell, es az a húsban megtalálhato. Abban az időben az összes edzést segítő tápanyag a méz, hóvirág sajt, barnasör volt és esküdtünk rá, ez használ. Protein por vagy tabletták csak álom volt, egyesek takarmányból eredő szójabab darálásával kisérleteztek, mint én is, katasztrofális eredménnyel az emésztésre.  Ficzere Péter, Bitter István, Joós Elemér Őszintén nem tudtam, mi lesz velünk, de valahogyan felelősséget éreztem a maroknyi csapat iránt, akik ugyan nem hivatalosan, de vezetőjüknek tekintettek. Ekkor mar hírek keringtek személyekről akik mindenfelé, elhagyott mosókonyhákban, garázsokban, alagsorokban kétséges körulmények között titokban "űzték a sportot", csak még nem jött össze a "mezőny". III.) AZ ATLAS CLUBVégül a 67-es év kezdetén a megoldás szinte magától az ölünkbe esett. Egyik tréning-társunk lihegve dobbant be a hírrel, "fent a Várban, a műegyetem collégiumában (MÁTYÁS TÉR 1), hallotta, hogy az egyik alagsori helység szabaddá válik es a KISZ gyűlésén vitáznak mi legyen ott. Probáljuk már meg hátha be lehet fűzni őket egy "boditerem" nyitására. Na itt aztán fel kellett készülnöm egy jó meggyőző dumával, ugyanis az akkori időben a testkultúra mint olyan valosággal tiltva volt. Nos úgy látszott kertelésunk, indokoskodásunk eredményes volt, ugyanis lélekszakadva loholhattam vissza társaimhoz, hogy "győztünk!" megvan a terem, csak senkinek nem szabad azt a csúnya szót használni, hogy "bodybuilding" ("testgyakorló terem a diákoknak", így neveztük a kollégium igazgatósága előtt). Nem tartott sok időbe, mindenki összeszedett minden trenyára alkalmas tárgyat es összehordtuk egy helyre az "edzőtermunkbe". Ekkor 1967-et írtak (valaki lehet, hogy emlékszik a pontos dátumra). A helyet buszkén "BUDAVÁRI ATLASZ KLUB"-nak kereszteltük (röviden- ATLASZ). Az igaz, hogy a hely az elején inkább egy ócskavas-telephez hasonlított, de mi tudtuk, hogy mi mire szolgal és melyik izmunk fog megnőni tőle ("Ficus tudja" mondták- holott most már bevallhatom, sokszor én is csak reméltem, hogy tudom). A club kezdetben öt alapíto tagból állt, de a hír hamar elterjedt es hamarosan meg kellett határoznunk az új tagok maximális létszámát. A kezdő tagok között megemlíteném: BAGYI FERENC-et, PICZINGER GÁBOR-t (kis bicepsz), PERNYE JÓZSEF-et, akik ugyan nagy eredményt nem értek el, de hűséges tagjai voltak kis közösségünknek. Megemlíteném, Bagyi Feri és Pernye Józsi abban az időben a ZRÍNYI nyomdában dolgoztak, Józsi tmk-s lévén nagy segítségünkre volt felszerelés előállítása szempontjábol. A kis közösség egy nagyon demokratikus légkörben létezett. Nem volt tagdij, de minden tagnak rendszeresen edzésre kellett járni. Két hét igazolatlan hiányzás kizárással járt, ugyanis jött a következő jelentkező egy várólistáról. Volt egy leírt "alkotmányunk" ami érthetően kijelentette, hogy nincs tagdíj (mi is ingyen kaptuk a helyet) minden közösen használható, az esetleges anyagi költségeket a nem kötelező adományokból fedeztük. Az utóbbi tulajdonképp azt jelentette, hogy vettünk szappant, az akkori egyedüli bambi üdítőt, és hétvégenként a Sportuszodában találkoztunk s ezt mind a közösből fizettük (ezt az egész alkotmány ötletet áldottam később, amikor fel lettem jelentve a hatoságoknál, hogy üzletszerűen futtatom a clubbot és pénzt csinálok belőle, ami annak idején a kommunizmusban ugyancsak "fejvesztéssel", meghurcolással járt). Így aztán az I. kerületi rendőrkapitányságon elolvasva az "alkotmányunkat" a rendőr elvtárs, nézett jobbra, nézett balra, megszívta az orrát és kibökte "no jó, mennyen most az eetárs de tujja mit csinyal"-így aztán - Megúsztam! Ezután a népszerűvé válás periódusa következett. Ebben az időben tudomásunk szerint ez volt az egyetlen akárhogyan is, de szervezett, nyilvántartással fenntartott tréninghely Magyarországon. Ennek bizonyíteka volt, hogy a "rosszfiúk" nagyrésze is hallott rólunk és időt szakított egy pár alkalomra beugrani tréningre, dumára. Egyre növekvő közösségünk látogatást kapott Csehszlovák sporttársainktól is ami egy sikeres bemutatóval lett betetőzve az egyik XI. kerületi kultúrotthonban. Sokáig levélváltás követte ezt (PAVEL PIPASIC es társai akkori Cseh híressegek) mivel abban az időben Csehszlovákiában a testkultúra elismerésében előbbre haladottak voltak mint mi Magyarok. Ekkor jutottunk hozzá az akkor már legendás BITTER PISTA, ESTÓK TIVADAR, KÓNYA LAJOS, TASSI es hasonlók társaságához. Nem voltak tagok, de szoros kapcsolatban álltunk. Azonkívül a Magyar Televizió is felfedezett minket, ahová rendszeresen meg voltunk hívva kis mellékes szerepekre, főképp gyermekműsorokban. Ekkor jelent meg PALLAI (CUCI) is, főképp lábatlankodni a súlyzók között, meg "tanácsadásaival" feltartani a tréninget. Később kétes személyiségével es ötleteivel elég nagy ellenszenvet váltott ki testépítő közösségünkben. Bitter Pistával barátságunk lassacskán formát öltött, mely szerint mindketten szerettük volna látni ennek az áramlatnak befutását, végül is a hivatalos elismerését. Magánéletben összejártunk, de Pista mindig a TF-hez húzott ha tréningről volt szó, gondolom érthető okokból, hiszen ott civilizált körulmények között gyakorlatozhatott. Személyes kalandjaink közé tartozott Pistával egy tej és egy Ovomaltin reklám-fotói, aminek minőségét kritizalni lehet, ha elfelejtjük, hogy még a kommunizmusban éltünk. De akkor ez számunkra nagy eredmény volt, hurrá!- betörtünk a reklám világába, aminek később semmiféle folytatása nem lett.  Bitter Pista és Ficzere Péter Ebben az időben felszerelésünk felújításán dolgozott az egész klub. Pernye Józsi túlórában padokat fabrikált a ZRINYI NYOMDA tmk-műhelyében. Falat törtünk, kalapáltunk megállás nélkül, mindenki büszke volt az eredményre. A legnagyobb problémánk a súlyzók voltak. Ugyanis abban az időszakban a félkezes súlyzók szinte nem léteztek a kétkezesre meg évtizedekig kellett volna gyűjteni a saját erőből. Kezdéskor legtöbb súlyzónk betonból volt kiöntve, adaptálva Gyarmati Gyuszi kidolgozott technológiáját erre a célra. Aminek eredménye, hogy ugyancsak korul lettunk véve méretes beton tárcsákkal, melyek használata meglehetősen komplikált és helyigényes operáció volt. Így aztán jött egy szenzációs ötlet a klub "Zrínyis" oldaláról. Ezek a "csibészek" kitalálták, hogy öntsünk saját magunk súlyzókat, és hogy önkéntes alapon ők majd megszerzik a szükséges nyersanyagot hozzá-vagyis betűfémet a nyomdából (valahogy mindig olyan érzésem volt, hogy nem vásároltak az anyagot). Ezt követően a Zrínyisek minden este megjelentek az edzésen az aznapi hozzájárulással, egy aktatáska betűfémmel kockába öntve. Nos ebből öntöttük le az ország legdrágább súlyzókészleteit, lévén az antimon, ólom meg miegymás az alkotói ennek a speciális ötvözetnek, de kit érdekelt, szükség torvényt bont, és különben is az eredmény tiszta profinak látszott. Remélem Zrínyi nyomda mar leírta azóta a veszteséget, különben is a technika mar biztosan túlhaladta ezt a könyvnyomtatási módszert. Clubunk létezése eléggé kevert érzéseket okozott hivatalos szervek körében, de meg a "gyúrók" társadalmában is. A hivatalos szervek egyenesen elítéltek minket mivel aktivitásunk nem felelt meg az akkori kommunista sport morál bibliájának. A tréningező, gyúró (mint akkor hívtuk) közösség meg nem tudta hova tenni az Atlasz klub létezését, (sajnos beleértve híres Pista barátomat is) ezért sokan inkább megtagadtak. De tulajdonkepp mindenki tudott róla valami szinten. A mozgalom megnevezése is több elnevezésben jelent meg, a Bodizás vagy Testkultúra (magyarosan), Kulturisztika (szlovák), Kulturphysique (Francia), Body-building (angloamerikai) kifejezések formájában. Ami a "piros rongyot" jelentette az akkori kommunista rendszerben az a "Bodybuilding" volt, határozottan. IV.)AZ ACÉLIZOM CLUBEgy nap meglepő és váratlan meghívást kaptunk. A Magyar Ifjúság sportrovatának akkori felelős személye, BAKOCZI elvtárs, igényét fejezte ki, hogy szeretne tárgyalni valaki illetékessel "izomkultúra" -ügyben, látogassuk meg őt az újság székházában. Nos, Bitter Pista és jómagam nekieredtünk, még nem tudva pontosan minek nézünk elé. A gyűlésen hárman ültünk az asztal korul és ekkor Bakóczi elvtárs kifejtette az okot (egy ajánlat formájában), amiért be lettunk hivatva. Ajánlata szimplának tünt. A Sport- rovatában, ami az újság utolsó oldalát foglalta el, megkapunk egy oszlopot, ahol a testedzésnek az általunk űzött formáját taglalhatjuk, és majd meglátjuk ,hogy van-e érdeklődés ilyesmire. Hogy a gyereknek neve is legyen, hármunk között végül is kiegyeztünk a Magyar Ifjúság Acélizom club -megnevezésben (ügyesen takarva az áramlat igazi mivoltát). A megegyezés még abból is állt ,hogy Pistával majd mi rendszeresen belátogatunk, "ha netán lenne kérdés az olvasóktól" lével formában, mert arra nekünk kell válaszolni, az újság csak a helyet tudja biztosítani. Ezt követően lett meghirdetve az újságban az Acélizom club megalapítása. A kiadó, (a Magyar Ifjúság heti lap lévén), ezek után minden héten látogatásunkat igényelte. Hol én, hol Pista kellet "felkapnia" az aktatáskányi levelet, érdeklődők özönétől, akik azonnali reagálással éreztették "van valami az ötletben". A kérdéseket szelektáltuk, az ízléstelen témák a "kacagtatóból" mentek a szemétbe (mert ilyen is volt) a többi kategorizálva lett és a válasz így lett leközölve a lapban. El lehet képzelni ugyancsak nagy munkába kezdtünk. Kérdések jöttek az ország legeldugottabb sarkából, ami ugyancsak meglepett minket is. Az érdeklődés minden elképzelésünket felülmúlta. Nem több mint három-négy hét telt el, amikor újra sürgősen be lettunk "idézve" a kiadóhoz, amikor is ugyanaz az úr közölte velünk, sajnos baj van, ugyanis rövid idő alatt az egész oldal fel lett töltve a kérdés-felelet témakörrel az Acélizom Club részéről. Felsőbb rendeletre az oszlop (most már az egész oldal) használata vissza lett vonva erre a célra. De ugyanakkor egy ajándék is vart reánk. Ugyanis akármi is volt a hivatalos hozzáállás a sportunkhoz abban az időben, de mégis a tény mutatta, hogy mindennek ellenére roppant nagy az érdeklődés iránta. Nos, a Magyar Ifjúság Hetilap felajánlotta, hogy anyagilag szponzorálják ha mi megszervezünk egy országos versenyt, és mint egy végkielégítés, meghirdeti az eseményt és beszámolnak az eredményekről az eseményt követve. A többi a mi dolgunk. Abban is megegyeztünk, hogy az aktuális klímában nem ajánlatos un. "férfi szépségversenyt" hirdetni hanem maradjunk csak a praktikus oldalán a dolgoknak és legyen a vetélkedő egy erőverseny, pl. fekvenyomás, aztán majd meglátjuk, lehet, hogy bemutatóval fejezzük be, az még nem biztos (mert ugyebár ki mer majd kiállni?) Mivel a Magyar Ifjúság lappal kapcsolatunk vége fele járt, egy új kandidátus ütötte fel fejet, a Sportolj Velünk kismagazin. Az én időmben a kapcsolatunk sikertelen volt, főképp mivel nem beszéltünk "egy nyelven sok szempontból" és a magazin agresszív megnyilvánulásai és úgy általában az ügyhöz való hozzáállasa miatt. V.) A JÉGSZÍNHÁZI ANKETPistával néztünk egymásra, mert nem igen volt ilyesmiben tapasztalata egyikünknek sem, sőt talán az egész országban senki nem tudott volna a témában segíteni. Szóval belevetettük magunkat, egyszerre egy lépést lépve előre. A hely megszervezése volt a legnagyobb fejfájás. A kommunizmusban ilyen célra a lehetőségek nem tolakodtak. De huzamos keresés után, végül is megint ránk mosolygott a szerencse. Ajánlatot kaptunk az akkori Jégszínház igazgatónőjétől (volt jégkorcsolya világbajnok) a színház-helység használatára. Az egyetlen feltétel az volt, hogy nem szedhetünk belépőt. (Győzelem!) Visszatérve a hírrel szponzorunkhoz, innen az ügy ment mint a karikacsapás. Meghatároztuk hamarosan a történelmi dátumot: 1968. Február 14. Szombat Ígéret szerint az újság leközölte a benevezés lehetőségét. A mi oldalunkon a technikai problémák megoldásával törődtünk. Mindenki, aki csak használhatónak bizonyult besegített. Megtárgyaltuk a fekvenyomó verseny részvételi szabályait, beszereztük a fekvenyomó padot, súlyzót (Pista hozta a TF-ről) megegyeztünk kik lesznek a bírák és, hogy milyen szabályok szerint fognak bíráskodni. Végül is lefektettük, hogy a verseny csak egyetlen erő gyakorlatból, fekvenyomásból fog állni, súlycsoportonként, utána meg egy bemutatót rendezünk, mondván megmutatjuk, hogy milyen gyakorlatok milyen izomcsoportot fejlesztenek stb. stb. -de ezt majd meglátjuk amikor ott leszünk. Végül is majdnem 40 versenyző nyújtotta be igényét a részvételre. Senki nem tudta mit várjon az eseménytől. Gyanúsan méregettük egymást, senki nem szólt senkihez, főleg ha nem ismerte az illetőt személyesen. Most fog eldőlni mekkora erő tartozik a hatalmas testméretekhez, mi igaz a mendemondákból, itt az igazság pillanata. A légkör a versenyzők között feszült volt. Ekkor mi, a szervezők, döbbentünk rá a szívmelegítő tényre, hogy egy része a versenyzőknek az ország legtávolibb pontjaiból származik, és, hogy másnap részt vehessenek a versenyen az éjszakát vasútállomáson, padon aludva töltötték, hogy biztosan ott legyenek az előírt időpontra (a kommunizmusban a csövezés büntetendő cselekménynek számított). Sajnos nincsenek nevek, pedig megérdemelnék a megemlítést. Az Atlasz club erősen képviselve volt a mezőnyben. Szervezéstől versenyzőkig. A versenyen tulajdonkepp a 80-tól 90 kg-ig súlycsoportot csaknem a magunkévá tettük Gyarmati Gyula (I. helyezett) Ficzere Péter (II. helyezett) személyében. Az összetett összesítésben is élre kerültünk, lévén Tassi az abszolút nyertes, követte Gyarmati Gyuszi (Atlasz) és Ficzere Péter (Atlasz) második és harmadik helyen. Sőt még szerencseképpen az Atlaszból Bagyi Feri is bekerült a hírekbe, ha nem is eredménye alapján de megörökítve, hogy "nem könnyű feladat fekve kinyomni a nehéz súlyzót", ahogy olvashatjuk a régi újságban a fő-fotó alatti megjegyzést. Pistaval ketten futkostunk mint "pók a falon". Kevés idő maradt a saját részvételünkkel törődni. Hirtelenjében körbe lettunk véve riporterekkel, érdeklődőkkel, tolakodókkal, "szakértőkkel". Sikeresen elhárítottunk egy támadást is az akkori súlyemelő szövetség delegációjától is. Ugyanis a verseny kezdeten egy négytagú csoport vonult be, hogy akkor most "ők képviselik a súlyemelő szövetséget és így ők lesznek az ankét hivatalos bírái". Nos, rövid magyarázat, meggyőzés és anyázás után tudomásul kellett venniük, hogy egyedül nézőként vehetnek részt az eseményen, az ingyen van egyébként is, mert mi fogunk és tudunk bíráskodni magunknak (ez egy elég kényes szituációt állított be, ha figyelembe vesszük a korszak hozzáállását ügyködésünkhöz - de a jelek szerint túléltük). A verseny maga nagyon civilizáltan folyt le, kivéve az akkori olimpiai bajnokunk, KOZMA LAJOS lekicsinylő hozzászólását, amit később magyarázkodással próbálta "lesarkítani". Mint később megtudtuk a helység kapacitása háromszorosan túl lett lépve. A versenyzőknek valósággal utat kellett vágni a tömegben a súlyzó eléréséhez. És megérkeztünk a nap fénypontjához is, amire mindenki várt. A bemutató. Voltak, akik kuncogva, legtöbbjük (jómagam is) enyhén idegesen, hiszen ami most fog történni senki sem csinálta még igazán, sőt még látni sem láttuk életben. Kiválasztottuk a résztvevőket önkéntes vállalkozás alapján. Így került be JOÓS ELEMÉR, SZEGEDI PÉTER, BITTER ISTVÁN, és jómagam FICZERE PÉTER, valamint egy számunkra sajnos ismeretlen testvérpáros, a maroknyi kis csoportba, az első bodybuilding bemutatóra. Nem volt verseny csak bemutató! Akármilyen is volt, nagy sikere volt. A nézőközönség udvariasan átnézett a kis hibákon, groteszk pózokon, hiszen nagy gyakorlatunk még nem volt a dologban, de díjazták az annál nagyobb lelkesedésünket. Ezzel kapcsolatban, egy kis anekdota is született, (és most Bitter Pityu el fog átkozni ezért), ugyanis közvetlen a "show" előtt nagy volt a dilemmánk a zenével kapcsolatban ugyanis akkoriban erre nem számítottunk, hogy talán az is kellene. Pistának volt ugyan valami zenéje amire pózolni lehetett. Ellenben megbotránkozva vettük tudomásul, hogy viszont van egy másik problémánk, Pityunk nem hajlandó a zokniját levenni amikor majd kimegy a pódiumra. A ruháját lehámozni fürdőruháig nem bánja, de a zokni az marad. Mindenki paff volt. Most mi lesz? Az egy dolog, hogy fekvenyomásban nem szerepelt, de most még ez is? De megoldottuk, Pista majd elmeséli mi lett a zoknival, vagy egyszerűen letagadja (ez is csak bizonyítja, hogy a kiemelkedő fizikum ellenére is csak emberek vagyunk). A magam részéről még a mai napig sem tudom, hogy viccelt-e vagy sem. Az ankét után nagy híre lett a mozgalomnak. És mint ahogyan ilyenkor szokás, egyesek próbáltak felugrani a meglendített szekérre (Sportolj Velünk, Pallai Cuczor, Súlyemelő szövetség, etc.). Volt akinek sikerült, volt akinek nem, és érzésem szerint az elkövetkező évekre ez nyomta rá pecsétjét, de ehhez hozzászólásom sok nincs, hiszen nem voltam már jelen. Ami az Atlasz clubot illeti még tartott a lendület. A várólistánk egyre nőtt, ami igencsak a mozgalom eredményességére utalt. Emberek felismertek az utcán gratuláltak, megszólítottak. VI) A SZÜLETÉS - (ZRÍNYI NYOMDA SE.)1968 szeptembere örömet és bánatot hozott számomra. Az öröm az államvizsgáim letételéből és a honvédségi kötelezettségeim alól való felmentés (egészségi okokból) tényeiből származott. A rossz hír, hogy a club létezése megint veszélyben volt. Ugyanis a kollégium KISZ-bizottsága újra döntött a clubhelység felett, mégpedig ez alkalommal, hogy inkább egy gebines buffet futtatnak a helységekben ahol clubunk meghúzódott. Keserű szájízzel gondoltam a srácokra, most mi lesz velünk, a kis közösség hogyan éli át ezt? Megint a szerencse nézett felénk, habár ekkor már ez több volt, mint szerencse. Egyes tagjaink hovatartozásából kifolyólag (főleg köszönhető az akkor ott dolgozó BAGYI Feri, és PERNYE Józsinak) meghívást kaptunk a Zrínyi Nyomda sport vezetőségétől BÉCSI ISTVAN személyében, ahol a megbeszélés alkalmával felajánlottak egy Zrínyi által támogatott testépítő egyesület létrehozását a Pusztaszeri úton. Ez most már egy 100%-os bodybuilding clubnak ígérkezett. Magukra vállalták a felszerelés szolgáltatását, helységet, öltözőt, tusolót, mindent. Beleegyeztek, hogy a felszerelés a mi útmutatásunk alapján a nyomda Tmk-műhelyében lesz legyártva. Nos ez nagy hír volt, megint beindult a gépezet. 1968 decemberében volt az alakuló gyűlés összehívva a nyomda kulturális helységében. Igaz ugyan, hogy az történet főképp a széteső ATLASZ club mentésére szolgált, de itt volt a lehetőség a nagy eseményre, a dolog itt már "komollyá válhat". Ide mindenki, aki elérhető volt, és neve volt a témában, meg lett hívva (és jelen is volt) Bittertől - Tassi-ig, akit csak elértünk. A legfájóbb tény azonban az volt számomra, hogy tudtam a gyűlést követő eseményekben már nem lesz szerepem, ugyanis titokban már megszerveztem egy ausztriai utat, azon határozott elhatározassál, hogy véglegesen elhagyom Magyarországot, nem térek vissza a belátható közeljövőben. De még az alapító gyűlésnél tartva, minden kecsegtetőnek mutatkozott ami a Magyar Testépítés jövőjét illette. Megtörtént az új vezetőség megválasztása, ahol barátaim legnagyobb megrökönyödésére visszautasítottam minden posztot amire a közösség megválasztott volna. Mindenki csodálkozott, értetlenül nézett, de nem mondhattam nekik "good by", hiszen csak 1968-at irtunk, disszidálási tervemet a legnagyobb titokban kellett tartanom. Így aztán ettől fogva Bitter Pista barátom vállait terhelte a Magyarországi Testkultúra jövője (nem hagyva figyelmen kívül Tasnádi Lacit és az összes névtelen "gyalogharcosokat"). A gyűlés idejére az ATLAS club már gyakorlatilag csak inkognitóban létezett. Egyesek megpróbáltak Pallai Cucu ajánlatát (felajánlotta lakása nappaliját tréningre, ami nem vált be). A súlyzókat igazságosan szétosztottuk hiszen problémás (kár) lett volna megint betűkké visszaformálni őket. Az egyik dumbell-pár a mai napig is családi ereklyeként száll apáról fiúra családomban Magyarországon. A gyűlés napján a club 450 forinttal rendelkezett. Ezt közös beleegyezéssel az alapító gyűlés alkalmával mindenki szeme láttára és füle hallatára a club nevében felajánlottam egy igazi kupa vásárlására, amit majd az első igazi magyar Bodybuilding versenyen az első helyezettnek fognak átadni. Hogy ez megtörtént-e, nincs tudomásom róla, mindenesetre ez volt az elképzelésem. 1968. december 26-án átleptem a magyar-osztrák határt egy jobb élet reményében.  Ficzere Péter - Mint Mr. Dél-Afrika VII.) VÉGSŐ MEGJEGYZÉSEKA fentieket emlékeim hosszas kutatása alapján írtam, minden állítás valós, ahogyan akkor én láttam, értelmeztem és átéltem. Senkit nem volt szándékomban kevésbe jelentősnek feltüntetni. Megpróbáltam azokat a neveket felidézni, akik az én időmben valamit is tettek az ügy érdekében. Sajnos a lista nem komplett, mivel lehetetlenség volt mindenkit személyesen megismernem. A komplettség kedvéért meg hozzá kell tennem, hogy:
Tudomásom szerint szintén külföldre távoztak és testépítők voltak a mi időnkben. FICZERE PÉTER
|
|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
|
|
|
||
