EB válogató Magyarkupa by Babee
Már mindannyian nagyon vártuk, mert sejtettük, hogy komoly harcok lesznek. És így is lett! Nem fogok részletezni, mert ezt úgy is megteszi más, hanem inkább a verseny hangulatát próbálom lefesteni: JÓ VOLT! Najó, ennél kicsit bővebben.( ez sose nem szakmai, mert nem értek hozzá, és főleg nekem nem állnak rendelkezésemre videók, képek, csak a kis buksi fejem, és ami benne maradt)
A verseny a Stefánia palotába került megrendezésre, sikerült is odaérnem a kezdésre, annak ellenére, hogy szinte mindig ilyenkor vagyok rosszul. De összeszedtem magam, mert ezt a versenyt semmi pénzér nem akartam kihagyni! Gondoltam, ha baj van, férre állok , amíg rendbe jövök. De megúsztam!
Most is lehett látni pár hazai veresenyzőt a nézőtéren, de legnagyobb feltűnést közülük talán a nagyra nőtt Németh Pisti keltette, egésznap valami kajával a szájában... Hát hiába. Ha valaki nagy akar lenni, annak bíza enni köll!
Szépen, szokás szerint az első sor közepénél foglaltam helyet, hogy jól lássak mindent, és hogy Radnai zsákossal osszhassuk az eszet... Azt azé megjegyezném, hogy mindenkinek nagyon drukkoltam! Tiszta szívből! Télleg! Jó, volt akinek azért jobban....
És itt szeretnék ezúton elnézést kérni azoktól akiket írásaimban nem említettem, vagy nem írtam róluk szépeket, hiszen én egy kis senki vagyok, el sem tudom képzelni min mennek keresztül a versenyzők egy-egy idegtépő felkészülés és verseny alatt, főleg ha jobb helyre várták magukat... Illetve csak elképzelni tudom. Végig kísértem pár felkészülést, és csak azt mondhatom le a kalppal mindenki előtt, aki eljut erre a szintre! ( itt természetesen a felkészült versenyzőkre gondolok, de asszem most a többségre ez volt a jellemző )
A verseny teltházas volt, aminek nagyon örültem ( hiszen volt belépő, és mégis!!), bár a hangulat így is felejthető volt. ( ejnye! ) Kivéve amikor a színpadra lépett a Vékony-Lantos páros...
A junior 80-ba Fenyvesi Gergely vitte el az első díjat maga mögé utasítva ezzel az egyik legnagyobb önmizalommal megáldott versenyzőnket, Krémer Józsit, a már jól ismert terminátorimitátort...
A + 80-ba tímtagunk Drugs bunny készített fel egy versenyzőt, Varjú Józsit, mondhatni elég sikeresen, hiszen nem csak a ketgóriáját nyerte, de az abszolútot is. Józsinak ez volt élete első versenye, formás, jóképű, jó adottságú gyerek jó karokkal. Remélem látjuk még! És ezúton is gartuláok neki, nagy munka volt!
A szuperbody kupa open A kategóriájába indult a mi sztereónk is, jó volt, olyannnyira, hogy nyert is, a kötelezőknél igen szoros küzedelemben, ugyanis ellnefele, Ambrus László brutálisan szálkás volt, bár kisebb tömegű. A szabadpóz viszont egyértelmű volt, az egyik, ha nem a leglátványosabb. Ahogy Eszteró megjelent részeg mikulásként, néha bedobva egy pózt, aztán szaltókat meg mittomén miket bugrált, sőt láthattuk tőle a jól megszokott eszeterótáncot is! Fantasztikus volt télleg!!! Az abszolútot Sára György nyerte, az open B nyertese.
A 70-ben nem ért meglepetés, Földi Zoli hozta a tőle megszokottat, mindig ugyanolyan jól néz ki, nem mutat változást, és hadd jegyezzem meg: végre új volt a szabadpóz! Nem mondom jó volt az előző is, csak már nagyon untuk
-75-ben indult Bara Robi, akinek nagyon teccett a fazonja, hihetelen jó karja van a srácnak, nagyszerű felépítése, megérdemelten nyert. Ja, ebben a kategóriában születtett az első érdekesség. Ugyanis a második helyen Schindler Balázs végzett, mégsem tudták a bírók eldönteni ő, vagy a harmadik helyezett Tomai József induljon -e az EB-én... Erre egy külön döntő bizottságot hívtak össze, és újra lepózoltatták őket a verseny végén, hogy eldöntsék, ki legyen az induló... hm. Én ezt nem értem, igaz nem is értek hozzá, de ha eccer már helyre lett valaki pontozva, tehát jobbnak látták a harmadik helytől, akkor mér nem egyértelmű, hogy jobb is?? Hogy történhet meg az, hogy mégsem a második, hanem a harmadik helyezett indulhat az EB-én???
Az első igazán komoly csata a 80-ban volt, Lauter Viktor és Kupcsik Laci között, egyszerűen mindketten nagyon jók voltak!! Lacinak hihetelen jó volt a háta, de ahogy láttam nem tudta rendesen berakni a hátpózt, nem feszítette ki... És azok az eszméletlen gömbölyű, kerek mellizmok!!!!!! A legszebbek az egész mezőnyben! Hihetelen, hogy kis országunk egyik legjobb fekvenyomó bajnoka ilyen jól is nézzen ki... Laci így tovább, nagyon teccettél, igaz még gyakorlnod kell a színpadi mozgást... A kötelezőkben azért jobbnak láttam az igen komolyan bekészült Viktort. (Ja, hogy ő is fekvenyomó csúcstartó? Mik vannak! )A szabadpózáról nem is beszélve, az fantasztikus volt! Tökéletesen kivitelezett, minden ütemet eltalálva, hihetelen hangulatot teremtve. És bár elég szorosnak láttam, azért jogos volt Viktor győzelme.
A következő nagy csata, amire mindenki várt, a 87,5, ahol a hangulat a tetőfokára hágott, mikor kilépett a színpadra Lantos és Cápazoli. Az emberek felhürdültek! Olyat muattak, amit aznap senki!! Vastag Zoli annyira száraz volt, hogy az valami hihetetlen, amikor befeszített, mint egy dombornyomású úthálózat térkép! Hogy képes egy mérnök úr így kinézni? Lantos is elég száraz volt, bár asszem ő az EB-re tartogatja a csúcsot. Ahogy nézegettük a négy kötelezőt, döntelenre jöttek ki nálunk, mert mindketten két pózban voltak valamivel jobbak.. Ami egyiknek az erőssége, talán az a másik hijányossága. Már ha beszélhetünk ilyenről. Zolinak olyan hiheteleneül csúcsos a bicepsze, hogy elképesztő! A bírók is döntetelennek látták, amin azér csodálkozom, hiszen a Lantos szabadpóza azért egyértelműen jobb volt... Más szavakat nem találok rá, csak hogy GYÖNYÖRŰ. Ő az a versenyző, aki nagyon tud. Eszméletlen elegáns, tökéletes mozgása van. Már az is, ahogyan csak áll a színpadon, mint egy görög szobor. És az az elegáns komoly arc... De akkor is. Létezhet olyan, hogy két elsőhely születik? Hát, nálunk létezett... Majd a nemzetközi bírók eldöntik... így akarták megúszi a paradicsomdobálást gondolom...
Egyébként az normális dolog vajon, hogy végig rázott a hideg, ahogy Lantos pózolt???? Remélem! 
Harmadik helyen egy nagyszerű ember, Berkes Laci végzett, sajnos nem volt formában, nem tudott jól készülni magánéleti gondok miatt, nem tudta hozni a tőle megszokott lepucoltságot. Sebaj Laci, majd legközelebb!
Aztán itt volt még a 95 ös harc az egy kategóriát feljebb lépő Remzső és Gaszt között. Mindketten jó formában jöttek, Remzső mint mindig, most is nagyon teccett, szép volt, arányos, gömbölyű, még akkor is , amikor minden feszítés nélkül, csak úgy megáll a színpadon, leengedett karokkal és azokkal a kék szemeivel... Sokat nőtt és szerintem talán ő a legjobb adottságú versenyző. Gaszt kevésbé volt arányos, de vastagabb volt, és az este talán legjobb combjaival, de asszem a vádliját még föl kell hozzá hoznia. A szabadpóza lendületes volt és naaaagggyon laazzaaaa, tátott szájjal rágózva, ahogy ezt megszoktuk tőle... önbizalomban nála sincs hiány! Serfőző Tomi a harmadik helyre csúszott, de nekem akkor is az ő sziluettje tetszik a legjobban, mert olyan mint egy szuperhős rajzfigura széles váll, vékony derék, nagy láb. Gyönyörű V alakja van, nagyszerű bicepsze. Szerintem neki vannak az egyik legjobb arányai, csak sose sikerül neki eléggé leszáradni. Egy kis tömeg, vádli, szálkásítás, és hű....
A + 95 ben a két nehéz súlyú Barna és Vörös csapott össze. Az utóbbi maradt alul, talán mert Robinak érettebbek, mélyebbek az izmai, igaz Zolit szárazabbnak láttam, nagyszerű arányokkal és hű mekkora! Robi új pózzenével rukkolt elő, és jobban is pózolt, mint eddig, de Vörös szabadpóza is nagyon jó volt, mosolygós, vidám. Robiról tudom, hogy ő az egyik legelszántabb és a legfejbenottlevőbb versenyző, amiért minden elismerésem az övé! De azt hiszem a csúcsformát a jövőhétre tartogatja mindkettő.
Ja, és majd elfelejtettem ( vajon miért? ) hogy volt fitness forma is, de ezt már végképp nem részletezném, elég annyi, hogy a profitneszes lányok nem jöttek el... A legszebb, legmutatósabb hölgy Bánkuti Gabi volt, nagyon kedvesen, végigvigyorogta az egész versenyt, nagyon csinos volt, csak sajnos a vállai keskenyek kissé. Talán emiatt maradt alul abszolútban. Annyit azért megjegyeznék, hogy kicsit hiányolom a lányokról a több izmot
Aztán legvégül a színpadra állt az összes jövőheti induló, hozzájuk csatlakozva a vegyespárosban induló Balkó Ancsa, aki nagyszerű formában van, gyönyőrű lábakkal, arányos testtel, és a hozzá jól illő nagymackó Vörös Zolival alkotnak majd párost. Legnagyobb örömünkre mutattak pár pózt csak az íze kedvéért! Mivel két párra van lehetőség, és mér ne használjuk ki, Bara Róbert megkapta párjának mindannyiunk nagy kedvencét Hercog Bettit... vagy mégsem??
Mindenkinek nagyon drukkolok, ügyesek legyetek, és hozzátok ki magatokból a legjobbat!!!! És remélem sokan jönnek drukkolni a mieinknek!
Hajrá mindenki!!! Drukk ,drukk!
Babee
|