Logo

Drugs Bunny Edző Válaszol Archívum

 
2012 január kérdések-válaszok - Drugs Bunny Edző Válaszol

Szia Bunny! Olvastam a könyvedet nagyon...

Kérdés
Szia Bunny! Olvastam a könyvedet nagyon jól sikerült, nagyon sok kérdésemre választ kaptam, és közben jókat mosolyogtam is. Azt írtad benne, hogy egy elég intenzív edzés után az adott izomcsoportot 1hétig pihentetni kell, amit be is tartok, minden izmot 1 héten 1szer edzek. Viszont szeretnék fekvőtámaszozásban is fejlődni, jó lenne ha többet tudnék csinálni egyhuzamban. Tudom a mell edzéstől nyilván a fekvőtámasz darabszám is nő, de mégsem olyan tempóban mintha, mondjuk minden nap megcsinálnék annyi fekvőtámaszt pihenő nélkül amennyit tudok. Régebben fekvőtámaszoztam minden nap mikor nem tudtam konditerembe járni, és akkor szépen nőtt is a darabszám, viszont mióta megy a konditeremben való mell edzés azóta nem csinálom. Valamelyik nap megnéztem hányat tudok megcsinálni egy huzamban és nem volt túlságosan kecsegtető az eredmény. Kérdésem az lenne, hogy a pihenő napokon fekvőtámaszozhatok-e vagy a mell pihenőmet az is gátolja, így inkább a mell edzésembe építsem be? Válaszodat előre is köszönöm!
pama
Válasz

a fekvőtámaszozás egy edzett embernek teljesen más terhelés, mint a melledzés, így nem okoz problémát, ha minden nap fekvőtámaszozol, különösen, ha darabszámra megy, motorikus mozgással, tehát nem bedurranásra koncentrálsz. más kérdés hogy egy kezdőnek viszont jelent akkora megterhelést, hogy tönkrevágja a regenerációt. gyanítom, nálad az utóbbi eset állna fenn, úgyhogy gondold meg, mit a fontosabb!

ha például fizikailag akarsz jó lenni, nem  akinézet a fontos, akkor mehet!

2012-01-31 18:13:41
bunny

Magas vérnyomással (vérnyomás csökkentő

Kérdés
Magas vérnyomással (vérnyomás csökkentő , és egyéb vérnyomáscsökkentő módszerek pl.:fokhagyma szedése mellet) lehet edzeni?
horkay
Válasz
ez attól függ, mennyire magas az a vérnyomás, de általában igen.
2012-01-31 18:08:30
bunny

Üdv Bunny. Zsírégetéssel kapcsolatban sz...

Kérdés
Üdv Bunny. Zsírégetéssel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Melyik zsírégetést segítő kiegészítőt ajánlanád nekem? 17 éves vagyok 110 Kg 184 cm. Rengeteg rajtam a súlyfelesleg és ezen szeretnék változtatni (izom is van rajtam de a súlyfelesleg szerintem túl sok). A súlyzós edzéseket heti 3 alkalommal végzem mellé futás és gyors séta. Szóval milyen kiegészítőket ajánlanál nekem? Válaszodat előre is köszönöm.
fireproof
Válasz
l karnitint mindenképpen, és mondjuk perfect fatlosst. ennél értelmesebb válaszom ennyi információhoz nincs, tekintve hogy enm tudom, egyáltalán diétázol-e.
2012-01-31 10:39:16
bunny

Hy bunny! Lenne egy nagyon gáz kérdés...

Kérdés
Hy bunny! Lenne egy nagyon gáz kérdésem!! Létezik olyan hogy, egy étkezésnél bevitt maximum fehérje??? Ezt most konkrétan úgy értem hogy amit egy étkezésnél fel is tud dolgozni az ember emésztőrendszere??? Mert tegnap reggel lementem edzeni de nem nagyon tudtam reggelizni meg nagyon korán kellet lemenni. De amikor hazaértem 10 perccel az edzés után azonnal leültem tápozni... na most leküldtem 5 tojást 2 szelet teljes kiőrlésű pirítóst és rátoltam 1 adag (30G) whey pro-t meg 1 zacsi multi pro-t ami összesítve kb olyan 57.5g fehérje és ettől olyan fél óra múlva brutál módon szétfostam magam mint a pelikán... Ennyi fehérjét egyszerre nem küldtem le még soha mert elosztva szoktam a kajálást... Szerinted attól fosok mert sok volt nekem egyszerre???? vagy attól mert hirtelen ment mert nem volt reggeli??? vagy arra gondoltam még hogy esetlen a multi pro tól lehet e ilyen mert eddig még nem szedtem csak tegnap kezdtem el.. Vagy esetleg még arra gondoltam hogy régebben gyógyszereknél volt olyan kapszula amitől allergiás lettem (a kapszula anyagára) De ez nem minden fajtánál jött ki rajtam. Lehet hogy a multi pro ban található kapszulák ebből az anyagból vannak és azért ???? vagy azért mert nem egyszerre kellet volna a multi pro-.t is letolni hanem elosztva minden étkezésnél 1 et ???? Előre is köszi :)
kjozsika85
Válasz

nyilván létezik egy maximum, amit fel tud dolgozni az emésztőrendszered, de ez az a mennyiség, amit fizikailag meg tudsz enni. ha túl sokat ettél, az emésztőrendszer szenvedni fog, puffadsz, fáj a hasad, nehezen emésztesz. a hasmenés az más történet, nem azért van hasmenésed, mert "túl sok a fehérje", hanem mert ez az ételkombináció hasmenést okoz nálad és kész. 60g fehérje az lófasz - szerinted ha megeszik az ember egy 300g-os sztéket, össze kéne fosnia magát a rettenetes fehérje mennyiségtől? a multi prot a kajával kell bezsedni, EGYSZERRE, az egy nem gyengén fogyatékos gondolat, hogy balfaszkodni kéne azzal, hogy egyesével szétszeded. egy kicist odam kény figyeni arra, hogy hogyan reagálsz a táplálékokra, ehhez alkalmazkodni nem rögtön beszarni, ha történik valami furcsaság.

én például kurvára tudom magamtól, mit ne egyek mivel, mert hasmenés lesz, nem olyan marha nagy ördöngősség.

2012-01-31 10:37:38
bunny

Szia Bunny! Mennyire gáz az ha a turmixo...

Kérdés
Szia Bunny! Mennyire gáz az ha a turmixoktól pöfékelek (fingadozok :)) , de nem hajt meg úgy, hogy szaladnom kellene wcre. Természetesen a turmixok és a szilárd kaják egymást követik, kivéve este és a reggelt figyelembe véve. A turmixok konkrétan promix-ből és jumbóból állnak és úgy van belőve az étrend, hogy 40%-át teszik ki. Annyi még, hogy a promix mellé megy zabpehely, pufirizs, soványtúró és lenmagolaj vagy dió. A jumbo csak tisztán. Ezeknek értelmében kellene tartanom felszívódási gondoktól? Esetleg váltani kellene izolátumokra? Mit javasolsz? Mellesleg igazad volt a szőlőcukorral kapcsolatban, tényleg be lehet hányni tőle egy kemény edzés után, inkább megy a vitargo legközelebb sima jumbo helyett jumbo proffal. Ui.: Várom a következő BB epizódot, de szerintem többen is így vannak vele. Szép estét! Szia
Hitman3
Válasz

a fingadozás semmi mást nem jelent, minthogy gázok termelődnek az emésztési folyamatok során. ezzel különösebb probléma nincs, a testépítés felfokozott anyagcserét jelent, némi fingilingi belfér.

a vitargo árától parázóknak a full force super carb fast vitargo-malto-dextróz keverék, 3 kilósban 1500 körül jön ki egy kiló. 40-50g os adagokban ez már bőven fasza. 

2012-01-30 23:30:36
bunny

hello Mit gondolsz, szerinted melyik me...

Kérdés
hello Mit gondolsz, szerinted melyik megoldás a jobb yamaha tdr 125 vételekor? 1:veszek egy félroncs szart, ami beindul, de szar, ezért olcsó és felújíttatom faszán.. 2:veszek egy közepeset, kicserélem, amit kell, műszaki stb. 3:veszek egy relative drágábbat és reménykedek,h nem lesz semmi rejtett hiba,mert elfogyott a keret. úgy tartják,hogy egy ilyen motorból egy jól rendbetettnek semmi baja nem lesz rengeteg ideig.(mz-t ezért nem akarok és ezzel sem vagánykodni szeretnék) ugye egy keret pedig meg van adva, szüleim egy forinttal nem segítenek szerencsére, a jogsikat is saját pénzből csináltam.Legalább így becsülöm a dolgaimat, nem úgy, mint egykét fogyatékos. Remélem, nem kérdeztem nagy faszságot olcso benzint, gumi fákat:D
baluu
Válasz

a következő a helyzet: a yamaha tdr 125 kétütemű, ennek pedig megvannak a hátulütői, de feltételezem már eldöntötted. találni nem lesz könnyű. tudni kell, hogy a kétüteművel olyan nagy baj nem lehet: dugó, gyűrű csere, hengerfúrás. legrosszabb esetben csapágyak és fel van újítva. egy négyütemű nem ennyire egyszerű, de annak az élettartama nagyobb. a kétütemű jobban megy, de kulturálatlanabb, pörgetni kell.

a konkrét válasz: szart ne vegyél. ha a torka véres, felesleges szarakodni vele. a blokk legyen jó, az esztétika nem gond, max lefényezteted, de működjönenek a fékek, a váltó és a blokk legyen jó. különben szívás. bele lehetne menni felujítandóba, de ahhoz rutin kell és jó szerelő, különben megcsúszhatsz pénzben. én azt mondom, a 3.-ast válaszd, az a tuti, esetleg a 2.-est, ha nagyon megéri, de ezalatt at értem, hogy ronda, nem azt hogy szar. ha indexek meg ilyenek nem mennek, vagy nem ég  alámpa, az megoldható probléma, csak a balfaszok bénáznak velem, viszont jó alkualap. ellenérvként el lehet gondolkodni, hogy mennyire vigyáz és karbantart egy olyan csávó, aki nem képes megcsináltatni egy lámpát.

az mz amúgy nem rossz, a 125-ös vagy a 150-es. ma már beértek ezek, nem "ciki". egy gond van: 100-120 az alja plusz átírás, ami kurva sok. 

 

2012-01-30 21:22:43
bunny

Szia hát amit viszairtál igen furcs:S:Sa...

Kérdés
Szia hát amit viszairtál igen furcs:S:Saz ember tanácsot vár erre legyökerezel meg hogy isten ment hogy lejárjak:Spedig szivesen lementem volna csak érdeklödni szeretem volna..Kösz..
feka2
Válasz
van itt egy SZINT gyökér. ami ott kezdődik, hogy elolvasod a szabályzatot.
2012-01-30 21:12:09
bunny

Szia!az esti edzésem után (19-20h) egybö...

Kérdés
Szia!az esti edzésem után (19-20h) egyböl 100%whely-t gondoltam h iszok!ha utána 2órával később fekszek le érdemes még pro-longot inni? vagy mit javasolnál?köszi!!!
panelhaz
Válasz
nem nagyon, mert a turmix után már csak egy étkezés fér bele.
2012-01-30 19:29:29
bunny

szevasztok csabi vok. 13 éves, és nemré...

Kérdés
szevasztok csabi vok. 13 éves, és nemrég keztem el a gyúrást és tenácsokat szeretnék kérni h hogy növelhetem leghatékonyabban a bicepszem és a tricepszem a? jelenlegi álapotom :-27cm-es kéz, 55 kg , 172cm magas, 3-4 kocka van a hasamon a melem ki van gyúrva elég jól meg a hátam akkora mint egy plató . A combom és a vádlim ki vannak gyúrva elég rendesen . irjatok tanácsokat legjobb kéznövelésre , étkezésre (van tömegnövelöm meg étrend kiegészítőm is . Meg a leghatékonyabb gyúrási mód szerekre , nem csak a kéznövelésre .
kispaulin
Válasz

az agyadat kéne hatékonyan megnövelni, mert ugyan csak 13 éves vagy, de még mindig/már most kibaszott sötét, ami ugyebár fordított arányban van az agy méretével, pedig még síkhülyére inni vagy drogozni sem volt időd magad.

írok tanácsot: menj el a kisegítő iskolába, mondd meg a tanárnéninek hogy egy paréj vagy, aki nem tud normálisan írni, kérd meg hogy tanítson meg írni-olvasni, majd kezdj el olvasni sokat, hátha ragad rád valami értelem és nem maradsz ilyen kis szellemi toprongy. persze lehet hogy csak viccesköcsög vagy, nem lehet ezt tudni, de egy szar.

eszed, mint a plató, baromarc.

2012-01-30 17:10:39
bunny

Szia!25éves férfi vagyok igen vékonyka 5...

Kérdés
Szia!25éves férfi vagyok igen vékonyka 55 kg-szeretnék hozzátok lejárni elsö kérdésem van-e aki ott tudna nekem segiteni és fejleszteni engem napi edzés-tervel ellátni-másik:milyen proteint ill.kreatrint kéne szervezetembe vinni hogy kicist megáljam helyem:-) köszönöm!!!
feka2
Válasz
hova szeretnél lejárni, gyökér? hozzánk? az baszna be! járj le inkább egy elmeorvoshoz!
2012-01-30 17:04:18
bunny

Szia Bunny! Az lenne a kérdésem, hogy 2...

Kérdés
Szia Bunny! Az lenne a kérdésem, hogy 2 hónappal ezelőtt éppen banán turmixot készítettem magamnak edzés előttre amikor véletlen a még pörgő késekhez (ugye már lassultak) hozzáért a mutató ujjam hegye és elég csúnyán belevágott tulajdonképpen megskalpolta azt. A seb begyógyulása után hál istennek ugyan úgy tudok edzeni semmi gond nincs is ezzel ettől sokkal nagyobb balesetek után is szoktak ugyan úgy edzeni az emberek nyilván valóan de azóta a baleset óta nem merek turmixolni. Van e valami igazán ütős tipped hogyan tudnám most is elérni a banánturmixomnak ezt a krémességét?
erospistike
Válasz
lógasd be a pöcsödet is a turmixgépbe, akkor jó krémes lesz.
2012-01-30 15:21:22
bunny

Helló!Szeretnék tanácsot kérni tőled,hog...

Kérdés
Helló!Szeretnék tanácsot kérni tőled,hogy mit vagy miket vegyek az "edzés" melle?23éves vagyok 90kg és 184cm magas!Az edzésekről annyit,hogy sajnos csak otthon tudom csinálni,kar +mell,de ezeket becsületesen reggel 45perc és este majd 2óra heti 5-6nap!A keretem rá havonta max 10k!Előre is köszi!
hobli
Válasz
10 ezer ftból nagy ugrálás nincs. azt javaslonám, hogy használj full force protein mealt, ebből a 3 kilósat és vegyél scitec mega daily one vitamint, amiből napi 2 kapszula kell, és egy doboz elég lesz több, mint 2 hónapig.
2012-01-30 15:17:42
bunny

Hali! 15 éves 164 cm magas 44 kg-os fiú...

Kérdés
Hali! 15 éves 164 cm magas 44 kg-os fiú vagyok az extrém nehezen hízó csoportba tartozom apukámtól kaptam egy (...)-t Makronutriensek:9% Fehérje,85% Szénh.,3% Zsír,3% Egyéb,Kalóriaeloszlás:9% Fehérje,81% Szénh.,6% Zsír,4% Egyéb.A sárga kapszulában az van írva hogy 15% fehérje tartalom az ideális minimum ill. ilyen nagy szénhidrát tartalom esetén felezzük az adagot de itt adagolásnak 200g-m van irva...miután kevés benne a fehérje nekem jó lenne kiegészítésnek:Isobest(Scitec Nutrition) vagy hogy kéne csinálnom.. Tisztelettel:Én
thencsirke
Válasz

Két titok van:

1. ilyen szart nem kell megvenni. 

2. ha valamiben nincs elég fehérje, tenni kell bele!

tök mindegy, mivan ráirva adagolásnak, ha egyszer az öszetétele szar.

2012-01-30 09:07:27
bunny

Hello Bunny Olyan kérdésem lenne, hogy ...

Kérdés
Hello Bunny Olyan kérdésem lenne, hogy az pull-overen (ennél a gyakorlatnál visszatérő vállfájdalom jelentkezik) kívül melyik gyakorlat amivel tágíthatom a mellkasom? Előre is köszönöm a választ
intrepidboi
Válasz
az áthúzás kicsit túl van értékelve ilyen szempontból. nem kell aggódni, mert enélkül a gyakorlat nélkül is nagy lesz ha mellkasod, ha elég tömeget pakolsz fel.
2012-01-30 09:04:02
bunny

Sziasztok! Az én problémám az lenne, hog...

Kérdés
Sziasztok! Az én problémám az lenne, hogy kislány korom óta alsó gerincferdülésem van, és általános suliban és gimiben is végig jártam gyógytornára, igazából annyit használt, hogy nem romlott tovább a helyzet. Egy éve viszont kiderült (mert eddig nem vette ám észre egyik ortopédus sem) hogy az egyik lábam 1-1.5cm-el hosszabb a másiknál és ebből alakult ki a csípőferdülésem és a gerincferdülésem. Speciális magasított cipőt vagy talpbetétet javasolt a munkámhoz. A kérdésem az lenne, hogy van e valami amire kell figyelnem edzésen a gyakorlatok során? Lábedzés után szokott a jobb térdem fájni, az a lábam a hosszabb, nem tudom ennek lehet e köze a problémához. Illetve van e valami olyan gyakorlat amit nem javasolsz? Választ előre is köszönöm!
aebojka
Válasz
valószínűleg van hozzá köze. legyen magasítás az edzőcipődben is, ettől több nem kell ha van egy kis szerencséd.
2012-01-30 08:07:54
kares

Szia Báni! Rövidre fogva a kérdésem, ...

Kérdés
Szia Báni! Rövidre fogva a kérdésem, a véleményetek érdekelne. Nekem nincs fb-om! de oldalt a bodybuilder sávjában vannak fb-ok fotót amiket meg lehet tekinteni regisztráció nélkül! Mármint fb regisztráció nélkül. Na szóval, meg is néztem párat és leszakadt a pofám, persze nem miattatok, hanem az embereken, elsősorban magyarokon, igen magyarokon. Miért írom hogy rajtuk, magyarokon? Nézegetem külföldi, hangsúlyozom külföldi, honlapokat hozzászólásokat és egy szép bodys fotó láttán az emberek dicsérkéznek. Very nice, good job mi egyéb. Erre a magyar képek kommentjei alatt mit lát az ember? Ők is dicsérkéznek, de olyan szinten megy az IRIGYKEDÉS fújozás hogy beszarok. Pl az új kép a hölgyről before after kép, nem ismerem őt de olyan szöveg van alatta olyan senki emberektől hogy nem értem hogy ezek a magyarok hogy a büdös picsába ilyen irigyek? Az angol sváb német, amerikai barátaim akiknek ezt linkeltem azt mondták szép. Erre a magyar mit vág rá? Főleg az irigy picsák? Lelik az írásában hogy mennyire féltékeny. Már azon gondolkozom beregelek arra a szutyokra és el küldöm őket a k. anyukba. Ezeknek mit kellene írni hogy észhez térjenek és ne csak irigykedjenek? Félek neked sem lesz ötleted mert leszarod őket és tudom nincs fb-od. De maga a mentalitás ami ott folyik az a vicc és nem értem mi miért vagyunk ilyenek? Minden más ország meg normális? Bocs hogy ilyen hosszú lett Üdv Attila!
Attilaahun
Válasz
nem vagyunk ilyenek. te sem vagy ilyen meg én sem. az, hogy ebben az országban ennyi beteg lelkű szellemi toprongy él, nem a mi hibánk és nem a mi bajunk. a faszbúk különösen gyűjtőhelye a trágya embereknek, ez van. az se semmi, hogy mennyi birka hasonlít kísértetiesen scott adkinsre például. szard le, nem tehetsz mást.
2012-01-29 22:51:16
bunny

Szia Bunny! 15éves 177cm és 71kg vagyok...

Kérdés
Szia Bunny! 15éves 177cm és 71kg vagyok.Hasra szeretnék edzeni otthoni körülmények között.Ezek az adok megfelelnek-e elkezdeni az edzést?Melyik gyakorlatot naponta hányszor és milyen rendszerességgel végezzem el? Naponta ez a 8perc megteszi vagy kevés?: http://www.youtube.com/watch?v=T970WP2E6i8
Ger1
Válasz
menj inkább kisegítő iskolába, de napi 8 perc nem lesz elég.
2012-01-29 22:47:34
bunny

Szia Bunny! Tudsz arról valamit hogy ...

Kérdés
Szia Bunny! Tudsz arról valamit hogy a patikák forgalmaznak-e még tiszta aszkorbinsavat (acidum ascorbicum - c vitamin kristalyos por alakban) ? Köszi Üdv.
csomi3
Válasz
http://shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=3839
2012-01-29 18:34:14
kares

Tiszteletem! Egy kérdés...nagy sulyokkal...

Kérdés
Tiszteletem! Egy kérdés...nagy sulyokkal tornázom...és egy hónapja meghúztam a csuklóm s azóta nem mulik el a fajdalom,probálok úgy tornázni h ne eröltessem meg,de nem mulik. Mi volna a javaslat?
rablo2
Válasz
nem nagyon, ez eléggé nehezen múlik el. használj csuklószorítót edzés közben. a súlyokat én erősen viszavenném és átállnék más ismétlésszám-tartományra.
2012-01-29 12:01:22
bunny

Szia!Egész napos(24h)munkám alatt kb 19h...

Kérdés
Szia!Egész napos(24h)munkám alatt kb 19h kor tudok menni edzeni 1h-át.Sulyzós edzéseket tolok!22h körül fekszem le és 03h-ig alhatok!A kérdésem az lenne h edzés után egyből igyak 100%wheyt és elalvás után közvetlenül pro longot is, vagy mit igyak hogy épüljön az izom és megkapjon mindent amit "akar"?hízásra hajlamos vagyok sajnos!!!előre is köszi a segítségedet!
panelhaz
Válasz
nem tudom, étrendről hallottál-e?
2012-01-29 12:00:19
bunny

Szia Bunny! A könyvedben a táplálkozá...

Kérdés
Szia Bunny! A könyvedben a táplálkozás résznél csak az edzésnapokon fogyasztandó mennyiségekről írtál. A pihenőnapokon történő kajálásról tudnál írni egy keveset?
bcsarli
Válasz
tényleg arról írtam csak? akkor talán fuss neki még egyszer!
2012-01-29 11:58:36
bunny

Hali , Kathi Béla videójával kapcsolatba...

Kérdés
Hali , Kathi Béla videójával kapcsolatban lenne kérdésem . Nekem is ilyen problémám van(végigjártam elég sok orvost ) csak nem zsibbad a karom viszont a szédülés folyamatos és a csuklya rész fáj terhelésre. Kérdésem az lenne hogy kihez forduljak ilyenfajta kezelésért amit Béla kap? Válaszodat köszönöm . Üdv
ferenc_8bcc
Válasz

egyáltalán nem biztos, hogy számodra is ez lesz a megoldás, de egy vizsgálatot megér.

írj mélt: lightweight@gmail.hu

2012-01-29 00:00:03
kares

Szia Bunny! 100% Whey Protein-t és 10...

Kérdés
Szia Bunny! 100% Whey Protein-t és 100% Creatine Monohydrate-ot szőlőcukorral, dobnám a szőlőcukrot mert elrántja az izombol a gyomorba a vért az emésztéshez és nehezebben durranok be, szóval helyette lenne 1 BCAA xpressz és 1 glutaminra gondoltam, a kérdésem az lenne hogy érdemes mind a kettőt szedni vagy elég csak a BCAA vagy a glutamin? Válaszodat előre is köszönöm Amúgy hajrá csak így tovább, bírom a rovatot, a videókat, én külföldön dolgozom, és amint hazajutok már megyek is a "sárga kapszuláért" :)
XCM007
Válasz

edzés után szükséges a tesjavó protein, a szénhdidrát (vitargo jobb, ha az nincs, akkor marad a szőlőcukor, de a full force-nak van most egy baromi jó vitargo-matlodextrin-szőlőcukor keveréke, a supercarb fast, ami olcsó, de nem terheli a gyomrot.)

a sárga kapszula hamarosan újra meg fog jelenni, de extra tartalmakkal, cd melléklet ilyesmi. (ami külön beszerezhető azoknak, akiknek már megvan.) egyébként még ausztráliából is rendeltek belőle.

 

2012-01-28 16:09:53
bunny

Szervusz Bunny! Ugye ha tápanyag tábláz...

Kérdés
Szervusz Bunny! Ugye ha tápanyag táblázatot nézzük mindig 100 grammra és NYERRS, formában kell nézni. Nekem egy olyan problémám van, hogy a Tengeri halfilé, pölö 350 grammos, elég szépen nézki igy szemre, de kisütve vagy elkészítve ugy összeseik mint a ,, colstok" Ez csak mind látszat? szoval mérhetem ugyanugy nyersen, mert 1 étkezésnél 130 gramm hal van de az alig fér bele a tenyerembe.
colic
Válasz
mérd akkor sütve, ha attől boldogabb vagy, észlény, hogy kevesebb a súlya is.
2012-01-28 13:36:34
bunny

Szia Bunny. 15 éves vagyok. Voltam orvos...

Kérdés
Szia Bunny. 15 éves vagyok. Voltam orvosnál és kiderült, hogy gerincferdülésem van a derekamnál. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e a gerincferdülés a súlyzózás miat és fojtat hatom-e ezt a sportot?
csaba4498
Válasz
folyathatod, arra kell figyelned, hogy a gyakorlatok során mindig egyenesen tartsd magad, ne hajolj el oldalra.
2012-01-28 12:57:17
kares

Üdv Bunny és Kares! 20 éves kormomban...

Kérdés
Üdv Bunny és Kares! 20 éves kormomban(lassan 1 éve) elmentem a helyi sztk-ba ortopédiai kivizsgálásra mert a látogatást megelőző években romlott a testtartásom. Scheureman kort állapított meg és gyakorlatilag elkönyvelt nyomoréknak majd elküldött 10 alkalmas gyógytornára. Anyu ezen felháborodva kikérte azon ortopéd orvos véleményét aki korábban rendbe rakta apu csípőjét. Ő azt mondta,hogy sok ülés és mozgás hiányában gyakran előfordúl magas növésű fiataloknál. Nem kell aggódni mozogjak annyit amennyit lehet főként úszás és edzőteremben hát erősítését célzó gépeket használjam olyan gyakran amilyen gyakran lehet és az izomzat helyre rakja a dolgokat. Valamint speciális gumilabdán üljek szék helyett ha hosszabb időre leülök. Lévén,hogy mérnöknek tanultam a gumilasztin ülésnek tudtam csak idő és pénz hiányában eleget tenni. Nyáron kezdtem el behatóbban foglalkozni a problémával és decemberben megvettem a kondi bérletet. Ott neki is láttam az intenzívebb hátedzésnek és az eredmény kezd látszani. Főként a római padot használom hátedzések során. Most már képes vagyok állva szinte teljesen egyenesre húzni a hátamat. Korábban akármennyire is próbálkoztam nem sikerült ezt elérnem. Annyit szeretnék mindössze kérdezni,hogy mi a véleményetek a két orvosi véleményről és mik az eddigi tapasztalataitok a hanyag tartás javításával kapcsolatban? Milyen kiegészítő mozgást javasoltok még az úszáson kívűl? Ad e okot az aggodalomra a viszonylag hírtelen bekövetkezett javulás? (anyu is észrevette,hogy szépen egyenesedik a hátam,a barátaim meg azt mondják,hogy szép nagyot nőttem az utóbbi hónapokban) Válaszotokat előre is köszönöm.
sutipapa91
Válasz
jó úton haladsz, így tovább. a scheuermann természetesen nem a sok ülés tényétől alakul ki, nem hiszem h bármely orvos ilyet mondana, de ez tulajdonképpen lényegtelen.
2012-01-28 12:51:08
kares

Szia Kares/Bunny! Valószínűleg gyerekko...

Kérdés
Szia Kares/Bunny! Valószínűleg gyerekkori tartáshibából/gerinc ferdülésből kicsit lóg a jobb vállam, meg válószínű rövidebb is a balnál, és eddig nem volt feltűnő, de ahogy egyre több izom tömeggel rendelkezek, az asszimmetria egyre jobban előjön, hátamon a legjobban, mellem is, stb. Ezen a tartáshibán lehetne valahogy csiszolni? Mire figyeljek oda? Sajnos nagyon sokat ülök a tanulmányaim miatt. Köszönöm!
mirko007
Válasz
tudatosan kell figyelni a megfelelő tartásra. ülés közben is.
2012-01-28 12:45:08
kares

Üdv Bunny! A bb tv 44-dik részében bemu...

Kérdés
Üdv Bunny! A bb tv 44-dik részében bemutatod, hogyan kell megedzeni a rövid bicepszet. Nekem az a problémám, hogy csak a bal bicepszem a rövid. Ebben az esetben is ugyanúgy edzem meg mindkét karomat vagy a jobb bicepszemre más gyakorlatot végezzek? Esetleg asszimetrikus súlyokkal próbálkozzak? Előre is köszi.
kltibi
Válasz
minden bicepsznek van rövid és hosszú feje. a kérdésed nem értelmezhető, bár tudom mire gondolsz. ugyanúgy kell edzened a két oldalra.
2012-01-28 12:43:20
kares

Lehet kapni olyan fehérjét amiben nincs

Kérdés
Lehet kapni olyan fehérjét amiben nincs aszpartám?
Karsai1
Válasz
lehet. scitec 100% whey professionalekben nincs.
2012-01-28 11:46:15
bunny

Helló Bunny! Napokban észrevettem a bice...

Kérdés
Helló Bunny! Napokban észrevettem a bicepszemen, a bőr alatt kis "dudor" pötty szerű dolog, plusz kis hajszál vékony szerű érzés ami még hozzá csatlakozik,egy kis tartományon belül mikor megnyomom mozog, kemény szerű érzés. Kell ezzel foglalkozni?
soder
Válasz
nem!
2012-01-28 10:44:49
bunny

Szia Bunny!Előre is elnézést kérek a hos...

Kérdés
Szia Bunny!Előre is elnézést kérek a hosszú levelemért,de azt gondolom hogy részletesen lekell írnom a problémámat.Jelenleg külföldön végzek napi 10-12 órában "izomgyilkos" munkát,nem sajnáltatom magam saját választás volt!De valóban leépíthet az,ha naponta több ezerszer ugyanazt a nehéz mozdulatot végzed el,ráadásul javarészt csak az egyik oldalad van terhelve.Szóval,pont ma álltam a tükör előtt és észrevettem,hogy a jobb vállam keskenyebb mint a bal,és jelentős mértékű izomtömegvesztést vettem észre a jobb oldalamon,de a vállamon a leginkább szemetszúróbb.23 éves vagyok,186 centi 125 kiló,a vállam körmérete 152 centi -a kulcscsont és a mellbimbó közötti részen a váll legszélesebb részénél körülmérve-és a derekam 108 centi,tipikus endomezomorf alkat vagyok,massziv csontokkal,hízásra való hajlammal de szinte ragad rám az izom.Hiába vittem be 200-220 gramm fehérjét naponta,hiába igyekeztem elég kalóriát elfogyasztani,sajnos az időm ennyit engedett.És még a kemény melós időszakomból hátra van 9 hónap,és mégcsak féléve dolgozom.Egy szó mint száz,eleve szarul néztem ki a súlyfeleslegem miatt,most még asszimetrikussá is váltam.Ettől a hájtömegtől terveztem megszabadulni a hazatérésem alkalmával.Tisztában vagyok vele,hogy előbb illene levinnem a testzsiromat 10-12% körüli tartományba,hogy ezzel a problémával foglalkozhassak,de itt jön a kérdés:Hogyan tudnám korrigálni ezt az állapotot majd annak idején?Lehet hogy elküldesz a faszba,de nem érdekel,máshoz nem tudok fordulni ezügyben.Köszönöm,hogy elolvastad a levelem!
Tiborman88
Válasz
szerintem momentán sehogy. azt javasolnám, csináld végig a 9 hónapodat, és után próbáld meg a rehabilitációt végezni. ne aggódj, nem lesz ezzel semmi gond.
2012-01-28 09:29:20
bunny

Hello Körülbelül fél éve járok edzőtere...

Kérdés
Hello Körülbelül fél éve járok edzőterembe, heti 4 edzés (előtte sportoltam mást). Elolvastam a cikkeket, tanácsokat és azokat (amennyire gondolom) be is tartom. Most viszont fellépett egy panasz, amire nem találtam megoldási javaslatot: vizelés után közvetlenül (általában enyhe) fájdalom lép fel a herémben (bal, ha ez számít). Olyanszerű, mintha gyengén görcsbe próbálná húzni. Egyik haverom is hasonló gonddal küzdd, és ő is kondizik, ezért gondoltam arra, hogy lehet kondis oka. Ha csak véletlen egybeesés, bocs. Ha nem, akkor várom a tanácsodat ! Köszi
sypsup
Válasz

a kondizáshoz nem értek, az az igazság. én magam sosem kondiztam, én csak edzeni szoktam, a kondizást nem tartom szintnek. amikor valaki kondizik, akkor ott valami el van baszva. van ez a két véglet: van aki mondozik, a másik oldalon meg pinamentes, anyunél lakó nyomorékok képzelik hardcore-nak magukat.(igaz a szánalmas életükben nincs nagyon más.) én úgy gondolon, csak edzeni kell normálisan.

herefájdalommal nem találkoztam még. lehet nem ártana orvos.

2012-01-28 09:24:17
bunny

Üdv! Röviden magamról. 167 cm és 64 kg v...

Kérdés
Üdv! Röviden magamról. 167 cm és 64 kg vagyok. 3 éve edzek rendszeresen heti 3 alkalommal és az utóbbi időben észrevettem hogy nagyon fáradékonyak az izmaim. Ez abban valósul meg hogy a harmadik vgy ha úgy adódik a negyedik sorozatnál tegyük azt pl fekvenyomásnál leemelem a súlyt,egyet belenyomok és a következőt úgy kell leszedni rólam. Nagyon hirtelen fárad el az izmom,legyen az bicepszezés vagy akármi más. Nem minden alkalommal,de egyre gyakrabban. Elegendő pihenőidőt biztosítok és fél évenként 2-3 hét aktív pihenést is csinálok. Mi lehet a baj,vagy mi a javaslatod? Hozzáteszem azt hogy nem használok irdatlan súlyokat és nem csinálok 200 ismétlést sem. A másik kérdésem pedig szerepel a gyakori kérdések között de a kérdés nem egészen arra vonatkozik. Ugyanis az alkaromban nyilalló fájdalom jelentkezik bicepszezésnél amikor leengedem a súlyt,főleg scott padon és állva is,legyen az francia vagy egyenes rúd.Volt már ilyen,ilyenkor pinehtetem,elmúlik de újra előjön.Illetve csak akkor nem fáj ismét,ha nevetségesen kis súlyokkal edzek. Kérdésem az,hogy a kétkezes rudakat hagyjam el örökre bicepszezésnél?
rudavid
Válasz

könnyen lehet, hogy a két dolog összefügg. az alkarfájdalom szinte mindig a túledzettség jele. persze lehet simán az is, hogy a rudas gyakorltok olyan helyzetbe kényszerítik az alkart, amitől begyullad, de mivel rnaciarúdnál is fáj, ez túledzettség lesz. 

önmagában az első probléma lehetne szénhidráthiány is. nem vennék rá mérget, hogy rendben van az étkezésed.

2012-01-28 09:22:14
bunny

hello, nem tudom pontosan melyik izomcs...

Kérdés
hello, nem tudom pontosan melyik izomcsoportról van szó. A vállam és a bicepszem közötti résznél úgy néz ki a karom mintha csupán a csont lenne ott. Milyen típusú gyakorlatokkal tudbám ezt a területet fejleszteni? Válaszodat előre is köszönöm: Bálint
brian93
Válasz
a vállad és a bicepszed között nem kell semminek se lennie. faszverés típusú gyakorlatokkal tudnád a területet fejleszteni, legalábbis értelmesebb választ már önmagában erre az értelmes kérdés sem tudok adni. milyen típusó gyakorlatok vannak szerinted? húzó, vonó? hórukk? similadbanyúvasztó meg pöcörőzőgyakorlat?
2012-01-27 17:24:43
bunny

Annyi a különbség, hogy ha étkezés előtt...

Kérdés
Annyi a különbség, hogy ha étkezés előtt megy, akkor még tökéletesebb lesz az étel GI-je! Szerintem. Azt viszont nem tudom, hogy "akadályozza"-e a szénhidrátok izomba való betöltődését!? Még, ha telítetlen, "jó" zsírokról is beszélünk. Köszönöm, Bunny!
dieta
Válasz

szerintem meg gondolkozz, hogy számít-e: előbb meg a gyomrodba, utána jön a kaja, ahol az egész összekeveredik, vagy fordítva.

a telítetlen zsír nem akadályozza az izomsejtek szénhidrát felvételét, ezért jó a telített zsírral szemben.

 

2012-01-27 12:25:48
bunny

hello bunny! régebben volt az, hogy a sh...

Kérdés
hello bunny! régebben volt az, hogy a shop.builderen keresztül meg lehetett vásárolni dvd-n a bb.tv adásokat, de látom most(már) nincs. lesz-e ilyen még? köszi
6310
Válasz
nem lesz, ma már senki sem használ dvd-t.
2012-01-27 09:59:00
bunny

Szia Bunny! Kérdésem annyi lenne, hogy a...

Kérdés
Szia Bunny! Kérdésem annyi lenne, hogy a lenmagolaj étkezés előtt (ha jól tudom, ezáltal is jobban csökken az étel glikémiás indexe) vagy közvetlenül utána menjen? Köszönöm válaszod! üdv
dieta
Válasz
gondolkodjunk közösen: szerinted mi a különbség?
2012-01-26 21:49:19
bunny

A Srága kapszulában olvastam, hogy a növ

Kérdés
A Srága kapszulában olvastam, hogy a növényi eredetű fehérjét nem számoltad bele, én beleszámolhatom, vagy tervezzem újra az étrendet?
rever
Válasz
te tudod. én nem tartom teljes értékű fehérjének, és nem szarakodok a rizs fehérjatartalmával.
2012-01-26 21:22:59
bunny

Szia! Tavaly télen fekvenyomáskor lesér...

Kérdés
Szia! Tavaly télen fekvenyomáskor lesérült a vállam (nem melegítettem be, nagy súllyal kezdtem...). Ultrahanggal megnézettem és részleges ínszalag szakadás keletkezett a vállamban... Eltelt már egy év is, most már nem fáj a vállam és végül is semmi bajom vele, azt leszámítva, hogy eléggé ropog meg van egy kis púp a keresztcsontom végén. Azt szeretném kérdezni, hogy ezt a ropogást meglehet-e szüntetni valamilyen módon? Köszönöm.
riftic
Válasz

ha csak ropog azzal nem kell foglalkozni:

http://magazin.builder.hu/cimke/kares

a te esetedben viszont fontos eldönteni, hogy ropog vagy ugrál-azaz rendszeresen rándul, mert nagyon nem mindegy.

2012-01-26 20:01:50
kares

Szia Kares! Két dolgot szeretnék tőled k...

Kérdés
Szia Kares! Két dolgot szeretnék tőled kérdezni. A barátnőm szeretne venni Kosmodisket, mert gond van a tartásával (hosszú a nyaka és előre áll). Arra lennék kíváncsi mi a helyes használata, és, hogy egyáltalán működik-e? A másik, hogy gyakorlatok közben kell-e/érdemes-e nyújtani, vagy csak az edzés legvégén jól lenyújtani az izmokat, vagy esetleg közben és utána is. Rugalmas izomzatra lenne szükségem. Köszönöm válaszod!
vilinet
Válasz
semmiképpen nem ajánlom, hogy olyan eszközt vegyen ami passzivitásra készteti az izmait. a "hosszú a nyaka és előre áll" problémát nem igazán értem, de azt hiszem a hanyag tartás elnevezésű tartáshibáról lehet szó. ez megfelelő gyógytornával és egy kis akarattal megszüntethető, de eszetekbe se jusson nem személyre szabott gyakorlatok urán kutatni a neten. a nyújtással kapcsolatban pedig: valószínűleg elég lesz edzések végén alaposan lenyújtani mindent. ha esetleg olyan izomzattal rendelkeznél mint én akkor még gyakorlatok között is szükséges lehet, ezt észre fogod venni ha elkezdenek zsugorodni az izmaid.
2012-01-26 19:55:58
kares

hájj nyulember.... volna egy egyszerü k...

Kérdés
hájj nyulember.... volna egy egyszerü kérdés. sokat használok mostanában nehéz egykezes súlyzókat.40-50 kilóst . használok tremészetesen csuklóbandázst a jobb tartás érdekében. a bandázsal kapcsolatos lenne a kérdés.az érdekelne hogy ha nem lazítom ki és egész edzésen rajtam van jó szorosan,nem okoz e keringési problémákat és esetleg vérrögöt a használata.azért gyanitom hogy célszerű nyomások után kilazitani ,majd a következő nyomáshoz ujra szorosan feltenni. van még itt egy kis rock csemege vájt fülűeknek: satrianis beütés felfedezhető benne http://www.youtube.com/watch?v=yMxnvU_0SWQ
basszameg
Válasz
vérrögöt nem okoz, de a bandázst meg kell lazítani vagy le kell venni a sorozatok között. a zene nem rossz, megcsekkolom.
2012-01-26 19:44:28
bunny

Kalkulátorotokkal,87Kg,napi 6 étkezés

Kérdés
Kalkulátorotokkal,87Kg,napi 6 étkezés
oberna
Válasz
és a kibaszott sárga kapszulában mennyi volt? NEM ZAVAR, hogy leírtam, mennyi kell? minek kell basztatni a kibaszott idióta kalkulátorokat?
2012-01-26 19:42:13
bunny

Szia! 20 éves vagyok és szeretnék elk...

Kérdés
Szia! 20 éves vagyok és szeretnék elkezdeni kicsit foglalkozni az alakommal (tudom, kicsit későn). Paramétereim: 190 cm és 110-113 kg 14-15 éves koromig rendkívül túlsúlyos voltam, súlyom elérte a 117 kilót is. Azután erőt vettem magamon, és koplalva, illetve citromlés- vizen élve sikerült leadnom egy év alatt a súlyfeleslegem nagy részét. 72 kilóig sikerült lemennem, ugyanakkor szembesültem azzal is, hogy a testemen a megnyúlt bőrön kívül nem sok minden van, főleg nem izom. Tavaly az érettségi és egyéb stresszes időszakok miatt visszaszedtem a korábbi feleslegem nagy részét. Most 110 kilogramm körül vagyok. Szeretnék kevesebb lenni, ugyanakkor szeretnék izmosodni is. Tehát nem zavarna, ha 100 kiló lennék, viszont látszana, hogy az nem csak egy rakat zsír, hanem főleg izom. Tanácsot szeretnék kérni, hogyan kivitelezhetném ezt? Az itthoni lehetőségeim a következők: Van egy Elliptikus-tréner, egy szobabicikli valamint kézi súlyzók. Edzőterembe egyelőre nem szeretnék, illetve nem is mernék az én alakommal járni. Majd ha lesz valami, amire még ha csak kicsit is, de büszke lehetek a testemmel kapcsolatban. Étrendkiegészítőként a Biotech USA CLA - 400-ra gondoltam, illetve mellé edzés előtt némi kreatinra. Nemrég megkóstoltam a Scitec egyik termékét, az ATTACK-ot. Az íze - ahogy később utánaolvastam - teljesen olyan volt, amilyennek sokan leírták. Nem túl kellemes. Viszont a hatása nem maradt el. Érezhetően tovább tudtam tekerni, illetve a sorozatok sem merítettek ki annyira, mint máskor. Láttam, hogy más ízben - más gyártótól is lehet kapni kreatint, tehát ilyen szedésén is gondolkodom. Ha teljesen rossz irányból közelítem meg ezt a dolgot, vagy nem ez az amire szükségem van akkor kérlek írd meg. Előre is köszönöm üdv: B.
Balazs991
Válasz
erre megint azt tudom, írni, hogy írtam egy kibaszott könyvet, ott van az első oldalon, ahol te vakbarom módjára beírtad a faszságodat, csak le kellett volna tölteni INGYEN. az ilyen szerencsétlen hülyéket kurvára nem tudom megérteni.
2012-01-26 19:40:17
bunny

Lent olvastam, hogy a Hoodia be van tilt

Kérdés
Lent olvastam, hogy a Hoodia be van tiltva. Miért?
Ordoglakat
Válasz
gőzöm sincs.
2012-01-26 19:34:46
bunny

Szia.! Én azt szeretném megtudni hogy 7 ...

Kérdés
Szia.! Én azt szeretném megtudni hogy 7 honapja edzek de az utobbi 3 honapba nagyon ráfeküdtem a kajára is szinte minden étkezésem csirkemell és rizs bár este 6 után csak csirkemellet eszek.Szedek glutamint is .Heti 4 szer edzek de amiota kajára odafigyelek szinte nem fejlődtem semmit hogy változtassak ezen? Vagy mit tanácsolsz?
lift0911
Válasz
ha ilyen szakszerűen táplálkozol, hogy este hat után csak csirkemellett eszel, ekkor nem tudom mit vártál. gyümölcsnap is van?
2012-01-26 19:34:05
bunny

Szia Bunny!! Az egyik BBtv adásban lá...

Kérdés
Szia Bunny!! Az egyik BBtv adásban láttam hogy a fehérjés doboz oldalán lévő számmal le lehet ellenőrizni a tényleges fehérje tartalmat. Gondoltam kipróbálom " nem azért mert nem bízok a gyártó által feltüntettet adatokban" Csak úgy programból. Megtalálom az oldalt beütöm a számot és sehol semmi. utána mondom lehet hogy az oldalon a kereső valamiért nem jó úgyhogy elkezdtem kikeresni a táblázatból ott se volt sehol. Pedig ha jól emlékszem azt mondtad hogy a gyártásnál minden nagyobb adagot vizsgálnak vagy rosszul tudom???
kjozsika85
Válasz
nem tudod rosszul. a rendszer néha szarakodik, de működik, mi is többször próbáltuk. ha régen vetted, akkor lehet még nem volt ez a rendszer. konkrétan próbáld ki az enyémet, ez : 1928610111, ez 2011. 10 havi gyártás, 100% whey prof kapuccsínó. a gyártásnál MINDEN sarzs utólagos minőségellenőrzési teszten vesz részt, ezt tudod csekkolni a rendszerben.
2012-01-26 19:33:00
bunny

Szia. Egy kis segítséget szeretnék kérn...

Kérdés
Szia. Egy kis segítséget szeretnék kérni. Kajarendet állítok össze,kiszámoltam,hogy 160g fehérjére, 4500 kcal-ra,780g szénhidrátra van szükségem,az étrendem alapján 270g a fehérje,csak 2700 kcal a kalória,és 180g a szénhidrát. 8 étkezés van benne (ebből 3 fehérjeturmix).Nincs ötletem miből tudnék annyival többet enni,hogy elérje a mennyiséget.Tudnál ebbens egíteni?köszönöm:Gábor
oberna
Válasz
hogy a büdös picsába sikerült 780g szénhidrátot kiszámolni?
2012-01-26 11:55:27
bunny

Hello! Az lenne a kérdésem, hogy mivel l...

Kérdés
Hello! Az lenne a kérdésem, hogy mivel lehetne ugymond "lelassítani" az anyagcserémet, vagy esetleg segíteni a tápanyag beépülését, felszívódását? Mert hiába követek egyfajta étrendet, egyszerűen úgy felgyorsul az anyagcserém, hogy ami bement az kb. ki is jön. Úgy érzem nem hasznosul az a tápanyag amit megeszek. Általában napi 4x kellett mennem az illemhelyiségre a végtermék "lerakása" végett. Előre is köszönöm!
abarol
Válasz
sajnos nem biztos, hogy az anyagcsere sebességével van gond. azt lelassítani sok pihenéssel lehet és az edzésen kívüli rohangálás hanyagolásával. a vékony, folyton mozgó egyszálbélű gyerekeknek a heti 3 súlyzós edzés mellé a zabálás, sok alvás és henyélés a megoldás. neked azonban emésztőrendszeri problémád lehet. a napi 4 szeri kaka nem gáz, az sem, ha kaja urán rögtön jön, mert az még lehet az előző adag, de ha hasmenés, akkor gond van, akkor nem szívódnak fel a tápanyagok.
2012-01-26 09:22:38
bunny

Szia Bunny, érdeklődni szeretnék, hog...

Kérdés
Szia Bunny, érdeklődni szeretnék, hogy a Sárga Kapszulában is említett "belső zsír" (kemény, zsírmentesnek tűnő has) csökkentésére, idősebb embernél mit javasolsz? A szokásos diéta + aerob hatásos ezesetben is ? Mert bár fogyott az illető, a hasa mégis maradt nagyjából ugyanolyan. Köszi előre is.
semtexadam
Válasz
igazából te már régi, rutinos olvasónk vagy ádám, így újat nem is tudnék mondani, és gyakorlatilag nincs különbség a módszerben. a belek között levő zsír ugyanúgy eltűnik, mint a kívül levő, de nyilván ha ott van több, ott fog később látszani az eredmény. ez olyan, mint amikor valakinek a felsőteste már szálkás a lába meg még zsíros.
2012-01-26 09:19:49
bunny

Szia!!! Az elmúlt napokban hallottam a h...

Kérdés
Szia!!! Az elmúlt napokban hallottam a hoodia nevű fogyasztó, zsírégető szerről.... elég sokat olvastam róla az interneten, hallgattam meg róla embereket, és a vélemények elég rendesen megoszlanak vele kapcsolatban.....mellékhatások, meg hogy hatásos-e egyáltalán....szeretném kikérni a Te véleményedet is. Előre is köszönöm
tibi889
Válasz
nincs tapasztalatom a hoodiával. tudomásom szerint nem zsírégető, hanem elsősorban étvágycsökkentő hatóanyag, de mivel nagyjából be van tiltva, komoly gyártók nem foglalkoznak vele.
2012-01-25 23:23:11
bunny

Szia Bunny! Edzések közbe volt hogy kell...

Kérdés
Szia Bunny! Edzések közbe volt hogy kellemetlenséget éreztem erőltetés hatására az alkaromban, különösen húzóckodásnál. A legutóbbi edzésem után most ez felerősödött és most napok óta fáj az alkarom egy hosszanti csíkban (a külső részén az alkaromnak, ahol a szőr nő), különösen ha fogok vagy tartok valamit, arra reagál leginkább ha a kézfejemet visszahajlítom. Ez sima túledzés vagy valami gyulladásféle lehet? Edzhetek óvatosan az alkar kikapcsolásával bandázsban, vagy teljesen szüntessek meg mindent? Van valami táplálékkiegészítő vagy készítmény ami segít ezen? Köszi: Zoli
edorius
Válasz
próbáljuk meg a bemelegítő krém+bandázs felállást.
2012-01-25 15:58:56
kares

Hello, lenne egy kérdésem. 1 éve edzem,...

Kérdés
Hello, lenne egy kérdésem. 1 éve edzem, aktivan. Múlt hét hétfőn mellre végeztem gyakorlatokat. Fekvenyomásnál ferde padon (felfelé) rúddal, mikor leeresztettem a súlyt mellemre, a bal vállamban húzó, kellemetlen fájdalmat éreztem. Letettem a súlyt, pihentem egy picit, újra megpróbáltam, de a fájdalom nem múlt el. Ma ismét melleztem, s ez a fájdalom nem akar elmúlni. Ahogy leengedem a rudat, közeledik a mellemhez, kb. 10-20 cm közelségben pedig belenyilal a vállamba. Nem tudom mi lehet az oka. Teljesen tanácstalan vagyok. Egyenes, vagy negativ padon nem érzem a fájdalmat, csak ha ferde padon nyomok felfelé, már kisebb súlynál is. Mit tanácsolna ? Hagyjam ki ezt a gyakorlatot, vagy vegezzem kisebb sullyal ? egyaltalan tornazzak tovabb ? Milyen komoly is ez ? Köszönöm a visszajelzést, igyekeztem minél pontosabban leirni a problémámat.
exain
Válasz
lehet, hogy nem voltál kellően bemelegedve, vagy nagy volt a súly, vagy fáradt volt az adott izom...1000 oka lehet. ilyenkor el kell hagyni a problémás gyakorlatot, mást kell keresni helyette és majd néhány hét múlva visszatérni. de pl fekvenyomáshoz nem feltétlenül szükséges visszatérni.
2012-01-25 15:52:30
kares

Szia Bunny, érdeklődnék, hogy hol találo...

Kérdés
Szia Bunny, érdeklődnék, hogy hol találom meg az audio blodogat! http://blog.builder.hu/blogs/index.php?blog=20 Ezen az oldalon hallgattalak, és látom, hogy már egy jó ideje nem frissül. De tudom, hogy vannak frissebb blogjaid is (pl: http://video.builder.hu/bunny/ab/ab111129_128k.mp3 ) Tudnál küldeni egy oldalt, hogy hol találom meg? Köszi előre is!
tomeeh11
Válasz
nincs összegyűjtve normálisan az az igazság, mert a blog.builder meg fog szűnni. kitalálok valamit. meg lógok egy frissel is, amit egy hónapja felvettem már.
2012-01-25 09:06:23
bunny

Szia Bunny!A minap olvastam egy cikket a...

Kérdés
Szia Bunny!A minap olvastam egy cikket a túlzott C-Vitamin fogyasztásról.HA valaki nagy dózisban szedi hosszú ideig akkor vesekövet okoz meg lemarja a hugyhólyag belső falát!És állítólag több orvos nyilatkozott ilyen véleménnyel!Te mit gondolsz erről érdekelne a te véleményed?!
kopasz1910
Válasz
leszarom. mi lenne, ha nem kérdezné megy egy hülye minden héten? mi a faszt olvastál az alapismeretekben, hogy a c vitamin árt?
2012-01-24 22:03:52
bunny

Szia Bunny! Kérdésem a következő lenne: ...

Kérdés
Szia Bunny! Kérdésem a következő lenne: lehet arról már valamit tudni, hogy a megatesztbe bejutottak névsora mikorra derül ki, illetve,hogy mikor kezdődik pontosan a teszt? Azért kérdezlek téged mert a facebookon semmi infó nincs, sőt a regisztrációnál is még mindig az van megadva, hogy januárban kezdődik maga a teszt.. Azért kérdem mert akkor úgy tervezem meg a dolgaim, úgy tartalékolom a pénzem stb. Igaz nem egy IFBB versenyről van szó hogy percre pontosan tudni kéne az időpontot, de gondolom megérted, hogy úgy szeretném tervezni (nem csak én) a dolgaim. Előre is köszi ha tudnál infóval szolgálni. Üdv!
AndaR
Válasz
a tesztre jelentkezés január végéig tart, február elején kiderül, ki jutott be. én sem tudok többet.
2012-01-24 16:18:20
bunny

Ezt küldték faszbúkon ismeretlenül! Ez...

Kérdés
Ezt küldték faszbúkon ismeretlenül! Ez katasztrófa ,főleg ha tizenéves tudatlanoknak is elküldik! Te mit fogadtál meg új év alkalmából? Ha azt, hogy erősödsz, izmosodsz, nősz, vagy elkezded karbantartani a tested, esetleg fogyni szeretnél? Ha igen, akkor én segíthetek! Minőségi testépítő szerek, szteroidok, táplálékkiegészítők verhetetlen áron! [Ajánld ismerőseidnek!!!] (...)
HARDCORE77
Válasz
a neten koxsszal kereskedőket ezeket scammereknek hívják. szerintem most lesz egy utolsó hullám, amikor sokan fognak erőlködni, amíg még lehet. reméljük, az orfk-hoz azért eljut már most is. amúgy jelenteni tudod a faszbúknak és lebasszák a picsába, ezt nagyon szigorúan veszik.
2012-01-24 10:33:36
bunny

Helló Bunny! Ilyen üzenetekkel bombázzák...

Kérdés
Helló Bunny! Ilyen üzenetekkel bombázzák a népet! Ez hogy lehet szerinted? http://www.facebook.com/messages/other/?action=read&tid=id.256431457762783
HARDCORE77
Válasz
nem vagyok faszbúkon.
2012-01-24 09:50:51
bunny

Heló ismét! BBtv 67-es epizódjában muta...

Kérdés
Heló ismét! BBtv 67-es epizódjában mutattad hogy kell derekat lenyujtani (guggolásnál) én is így nyujtottam le és elmúlt 3 -4 nap alatt a fájdalom. Ma próbáltam szélesebb terpesszel felhúzni igy tűrhető de sajnos így is érzem !Az egész bal lábamon érezhető csípőtől a vádli külső feléig.Mit tudnál javasolni? kihagyjak vagy mellőzzem ezt a gyakorlatot?megmutassam orvosnak?
gen87703660shop
Válasz
mivel nem sikerül kellően egzaktul fogalmaznod (mondhatni meglehetősen összekevered a dolgokat) inkább nem írnék erre semmit. keress fel személyesen egy orvost.
2012-01-24 09:15:21
kares

Szia Kares/Bunny, tricepsz sérüléssel...

Kérdés
Szia Kares/Bunny, tricepsz sérüléssel kapcsolatos kérdésem lenne. A helyzet a következő: többször abbahagytam(pénzügyi okok és költözések okán) és újrakezdtem az edzést amit sajnos olyan módon valósítottam meg, hogy abbahagyáskor kvázi szinte éheztem de legalabbáis keveset és teljesen szarul kajáltam. Az utolső ilyen újrakezdésemkor (ami most már remélem az utolsó) történt még a saját testsulyos felvezető edzés közben egy szerintem részleges tricepsz hosszufej szakadáso... a sérülés után nem volt különössebb baja se duzzanat se bevérzés és akkor még a formán se vettem észre semmit mivel, hogy rossz volt az általános formám "csak" annyit észleltem, hogy másnap már fájt és folytatodott is s afájdalom kb 2-3hétig de egyre tompult és el is múlt...a fájdalom furcsa volt nem teljesen izomláz szerű de nem is kétségbe ejtő..szóval gondoltam megerőltettem pihentettem is....majd most, hogy már kezd jobb lenni a a forma látom, hogy a jobb tricepszem nem olyan mint régen volt és mintha hiányozna az alsó felének kb fele (most ezt hülyén irtam le de lényeg, hogy látható, hogy ott nincs izom hanem csak lágyrész, zsír pedig a másikkaromon teljesen száraz aza a rész itt pedig kvázi "üreges" és zsíral kitöltött). Kérdésem az, hogy érdemes e bámit tenni vele orvosi beavatkozás lehetséges-e kb a szakadást követő 3-4 hónappal? Funkcionálisan egyébként tudom használni és erőben is ugyanott van nem gyengébb a másiknál csak edzések után intenzivebb talán az izomláz a jobb tricepszemben. Esetleg lenne-e bármi ami még segíthet és nem műtét gyógytorna stb... esetleg mekkora az esély, hogy mütét után rosszabb lenne mint most?
mertkerdeznijo
Válasz
teljesen felesleges ezzel foglalkozni, illetve valószínűleg már nem is lehet. egyébként az izom is lágyrész. motivációnak talán lesd meg a következő flash-ek valamelyikében kathi bécit amikor a bicepszéről beszél miközben kezelem!
2012-01-24 09:08:56
kares

Hello! Van egy elég komoly problémám, am...

Kérdés
Hello! Van egy elég komoly problémám, ami meglehetősen zavar, és már elég sok helyen utánajártam, de megoldást nem találtam rá, szóval örülnék ha itt választ kapnék. A külső mellizomzatom sokkal erősebb mint a belső, illetve a felső. Sok gyakorlatot kipróbáltam már, de szinte az összes után úgy érzem hogy nem a megfelelő részen edződött a mellem. Nem mondanám hogy tölcsérmellkasom van, de az látszik hogy középen kicsit belljebb van a mellkasom. Arra szeretnék választ kapni, hogy van-e valamilyen edzés ami segíthet ezen a problémán, illetve hogy egyáltalán fel lehet-e edzeni a középső mellizomzatot a szélsőhöz, ha azok nem egyenlő erősségűek, nagyságúak. A másik kérdésem ami részben ehhez kapcsolódik az az, hogy elég "vizes" az izomzatom, ami azért érdekes, mert rendszeresen sportolok ( heti 3 edzés, főként futás), illetve nem szedek semmit, valamint próbálok odafigyelni rá hogy kevés zsírt vigyek be a szervezetembe. Erre van valamilyen megoldás? Válaszod előre is köszönöm! :)
Zozzer14
Válasz
a mellizommal kapcsolatos kérdésed értelmetlen. nem létezik ilyen felosztása a mellizomnak, tömeg kell. 2. kérdéssel kapcsolatban vizsgáld meg az étrended illetve a folyadékfogyasztásod, bár érdekelne mit jelent ez a vizes izomzat. a zsírfogyasztásnak ehhez nincs köze.
2012-01-24 09:01:32
kares

Sziasztok! Szeretnék testépítő lány l...

Kérdés
Sziasztok! Szeretnék testépítő lány lenni.:) Ehhez szeretnék egy kis tanácsot kérni, hogy melyik edzéstervet ajánljátok, valamint milyen étrendet és melyik a legjobb zsírégető, illetve fehérje számomra, ha egyáltalán szükséges! Hogyan érhetném el legegyszerűbben a célom? Akaraterő hatalmas, edzőterembe is rendszeresen járok! Előre is köszi a segítséget! :) [20 év, 62 kg ]
edcy
Válasz
az akaraterő kitűnő lehet, amikor a kötelező rovatokat is leszartad. SOHA nem leszel testépítő, menj aerobikozni.
2012-01-24 08:35:39
bunny

Üdv Bunny/Kares ! Ízületi problémával ka...

Kérdés
Üdv Bunny/Kares ! Ízületi problémával kapcsolatos lenne a kérdésem. Régen judoztam, karatéztam és úsztam (utóbbit sajnos nem rendszeresen). Úgy hittem az ízületeim már eléggé megerősödtek, hát tévedtem. Fél éve kezdtem el a (magamhoz mérten komoly) testépítést, pont akkor volt a hatodik hónap mikor kiadtátok a sárga kapszulát. Rögtön világossá vált hogy a könyvben leírtakkal ellentétben sajnos teljesen máshogy indultam el a testépítés világában. 21 éves vagyok, ez alatt a fél év alatt pedig sikerült 73-ról 87kg-ra felhízni (testmagasságom átlagos, 185cm). Lehet ez a testsúlynövekedés sok volt az ízületeknek. A helyes táplálkozással nincs bajom, még munka mellett is jut idő az általad javasolt kis műanyag tálakból étkezni a szünetekben. Kiegészítőként szedek fehérjét, tömegnövelőt, vitamin pakkot, edzés előttre pedig guaranát (mondani sem kell hogy scitec termékeket) és swolexet. Jogos a kérdés hogy mi a f*sznak kezdőknek swolex? Egyik kedves barátomtól ajándék... Kreatin pedig nuku. Teljesen nyilvánvaló hogy az ízületek anyagcseréje lassabb mint az izmoké, így nem tudta nálam beérni az izomtömeg növekedését. Pedig szándékosan olyan gyakorlatokkal edzek már az eleje óta amik kevésbé nyírják az ízületeimet (lásd pl egykezesekkel fekvenyomás). Múlt héten jelentkezett a probléma egyre erősödő könyökfájdalommal. Mind a kettő egyenlően fáj. Gondoltam ennek a fele sem tréfa, megvettem a joint-x-et, majd talán hamar rendbe jövök (mivel sosem volt még baj az ízületeimmel). A lósz*rt! A tegnapi edzésem pedig már meghiúsult a fájdalom miatt. Gondolkodtam a súlyok visszavételén, és nagy vagy óriássorozatokon kevés súllyal, de maga az edzés hanyagolásán is pár napig, akár hetekig hónapig. Csak terhelésre jelentkezik a fájdalom, amúgy egyáltalán nem is érzem a könyökeimet. Persze írva vagyok a sárga kapszulában hogy ha valami fáj azt nem csináljuk, elbasztam... Orvos lehet belőle ? Mit javasoltok, mit tegyek ? Más: Az alvós mopszos történeten jót nevettem, nekem is van egy. Megdöbbentően okos állat amúgy. Az enyém képes kinyitni a konyhaszekrényket amik neki elég alacsonyan vannak ! Besz*rás milyen értelmesek. Ám elnézést ha hosszúra sikeredett. Választ előre is köszönöm ! Tisztelettel: P.
Lincoln56
Válasz
néhány hetes pihenőt javaslok. amit a sárga kapszulával kapcsolatban említettél az általánosság. a könyöködet edzés közben mindig használod, a lehető legteljesebb pihenő kell neki. engedj meg egy kérdést amire nem kell válaszolni mivel nem szedsz kreatint: a swolex szerinted mégis mi?
2012-01-23 14:27:43
kares

Sziasztok! Elkezdett fájni a hátam, de c...

Kérdés
Sziasztok! Elkezdett fájni a hátam, de csak nagyon előre és hátradőlésnél, illetve bal kéz hát mögé emelésénél (nyak mögötti tricepsz nyomás). Szúró, hirtelen fájdalom a hát közepén a csigolya mellett jobb oldalt. A fájdalom akkor alakult ki, amikor 1 hónapig nem jártam edzeni. Semmit különöset nem csináltam, nem emeltem semmit. Tudom, hogy nem vagytok orvosok, de hátha ez alapján tudtok valamit mondani. Köszönöm.
tommy06
Válasz
ez könnyedén lehet a csigolyák közötti ízületből eredő fájdalom. meg kell nézetned ha nem szűnik hamarosan.
2012-01-23 14:19:04
kares

Sziasztok! Kristóf vagyok 21 éves 71...

Kérdés
Sziasztok! Kristóf vagyok 21 éves 71kg és 8 hónapja edzem! A kérdésem a következő lenne:Felhúzás közben meghúztam a hátam és fájdalmat érzek a combcsont és a medene csont talákozásánál az ízületben(gondolom)!BBtv-ben látottak szerint lenyújtottam és elis múlt 3-4 nap alatt..a 2 hetet kihagytam.de amikor újra akartam felhúzni a megint megsérültem csípőizületnél! ez mind kis súlynál jött ki(60kg) (legtöbb 130 volt ha számít valamit) ..én arra gyanakodom hogy nem helyesen hajtottam végre gyakorlatot ... 1 hónap felhúzás mellőzés szerinted megoldja a problémát.. vagy ne húzkodjak ennyit vagy mit tudok tenni?mi a véleményed? ha lehet mellőzni nem szeretném..mert ez a kedvenc gyakorlatom Remélem nem baromságot kérdeztem. Választ előre is köszi!
gen87703660shop
Válasz
ez nem tűnik ízületi problémának. milyen módon nyújtottad? mit takar ez a "bbtv-ben látottak"?
2012-01-23 14:13:45
kares

Szia Bunny! Hátam eléggé gyenge, mert p...

Kérdés
Szia Bunny! Hátam eléggé gyenge, mert pl. a sima húzódzkodás (rásegítés nélkül) nem megy, csak max. 4 egyszerre, viszont szeretném felhozni erőben is a hátamat. Ezért arra gondoltam (valahol olvastam ilyet), hogy ha nem megy egy széria az adott gyakorlatból, akkor lehetőséged van olyat csinálni, hogy oszd el annyi "szériára" amennyi megy egyszerre. Tehát a húzódzkodásból ha nekem 4 megy, akkor a 3x8-10 helyett jó ötlet-e szerinted, ha csinálok 6-7x4-et, természetesen extra rövid pihenőidővel (pl. beiktatva másik gyakorlatok sorozatai közé, hátedzéskor)? Köszönöm válaszod
nieghel
Válasz
Az a probléma a nagyon alacsony ismétlésszámmal, hogy nem a hátad fog dolgozni, hanem a komplex izomzati rendszer, így 2-3-4 ismétlésekkel vagy beleerősödsz a húzódzkodásba, vagy nem. A megoldás a segítséggel végzett húzódzkodásban, vagy inkább a normális ismétlés-tartományú csigás lehúzásban van, ami fejleszti a hátat annyira, hogy beleerősödj a húzódzkodásba.
2012-01-23 11:11:40
bunny

Szia Bunny! 190 centi magas, majdnem 100...

Kérdés
Szia Bunny! 190 centi magas, majdnem 100 kiló vagyok és még nem töltöttem be a 19. évemet. Másfél éve edzek és ez idő alatt egész komoly fizikumot építettem fel annak ellenére, hogy nem szedek semmiféle táplálékkiegészítőt, sem szteroidot. És itt kezdődik a bibi, szinte egyik ismerősöm sem hajlandó elhinni, hogy tisztán edzek, mert azoknál is nagyobb vagyok, akik már 8 éve edzenek és lövik magukat vagy tápkieget szednek. És szinte minden nap a fejemhez vágják, hogy mit nyomok magamba, tisztán nem lennél ekkora, stb. Eddig csak röhögtem rajtuk, de már nagyon tele van tököm velük. Szerinted mit csináljak, hogy ne baszogassanak tovább, hanem higgyék el, hogy teljesen tisztán edzek?
Dradooo
Válasz
ezután is csak röhögj rajtuk. fogd fel ezt pozitívan, ez végül is elismerés, az egy dolog, hogy irigy gyökerektől jön.
2012-01-23 09:13:03
bunny

Szia Bunny! Nagyjából rendben van az ...

Kérdés
Szia Bunny! Nagyjából rendben van az étkezésem és az edzésem is. Szüléim hoztak nekem ajándékba egy doboz Scitec Manna feliratú ezüstösen csillogó dobozt, természetesen az eredeti beltartalommal együtt (nehogy éhen haljon a kicsi fiuk). Kérdésem lenne, hogy te hova illesztenéd be az étrendbe? Köszi.
bl4ckf0xi
Válasz
A manna elkalmas egy étkezés kiváltására, tehát bárhova teheted, akár reggeli, első étkezésnek is.
2012-01-23 09:11:51
bunny

Sziasztok!Most regisztráltam az oldalra,...

Kérdés
Sziasztok!Most regisztráltam az oldalra,nagyon szupernek találom! Viszont szeretnék egy kis segítséget kérni!Darázs Dettinek olvastam az edzéstervét,használna nekem ha hetente 3szor csinálnám azokat? Én csak egy kicsit szeretnék fogyni,illetve formálódni,legfőképpen hasból szeretnék fogyni a többi formálás lenne!Köszönöm előre is!
Ivett03
Válasz
nagyon örülök hogy regisztráltál, de menj tovább inkább valami másikra, ahol ráérnek fogyatékosokkal foglalkozni.
2012-01-23 09:10:33
bunny

Bunny, te szereted a macskákat? Olyan na

Kérdés
Bunny, te szereted a macskákat? Olyan nagy beleélést sugároz a hangnem, amikor a tejivással kapcsolatban felhozod a "kiscica" témát!
bl4ckf0xi
Válasz
én alapvetően állatbarát vagyok, inkább mint ember. de azért macskám nem lesz soha. igaz, most van egy új béka.
2012-01-22 11:56:58
bunny

szóval ha jól értem egy kúrva nagy baklö...

Kérdés
szóval ha jól értem egy kúrva nagy baklövés volt ez a quad? kivéve ha nincs kúrva sok pénzem regisztrációra és vizsgára. és a motorokhoz gratulálok. az endúródat láthattuk az utolsó bbtv-ben? egyszer videózd le a sportmotort is egy forgatás alatt szerintem nem cak én vagyok kiváncsi rá. igen ez valószínü, hogy már benne voltál az iparba amikor én még csak szarni tanúltam. olvastam az élet rajzod és egy ma született titán vagy azt kell, hogy mondjam. hamár jártas vagy ebben tudnál tapasztalatból ajánlani motort? kezdő vagyok de nem szeretnék robogót. oké, hogy nagyon jól meg lehet tanúlni de ennek ellenére utálom a robogókat. valahogy nem látm benne a motort és herótót kapok a megcsiszolt, hengerfejtől meg a kalapált kipufogóktól amik ezt az idegesítő fűnyíró hangot eredményezik. valami olcsó endúrót szeretnék venni. köszönöm
crudy
Válasz

azt nem mondanám, hogy baklövés volt, csak megvannak a dolog korlátai. azoknak jó az ilyesmi, akik vidéken olyan helyen laknak, ahol a ház mellett már földút van és tudják, hogy nem mászkálnak rendőrök.

énis utálom a robogókat. két dolog miatt vannak robogóim: a mopedrally miatt, és azért, mert a totalcar rámbízta a robogóblogot. különben marhára nem lenne. eladni meg ezeket nem lehet és nem érdemes. 

itt az a kérdés, hogy mennyi pénzed van rá, milyen célra kell és milyen jogsid van, mert az nem mindegy.

 

2012-01-22 11:49:36
bunny

yolvan értem:D. olvasstam most, hogy val...

Kérdés
yolvan értem:D. olvasstam most, hogy valaki ajánlott neked egy scoppert. szerintem is ott lenne a szeren. de azt hiszem erre tudsz még válaszolni: mint az ki találhattad van egy quadom és nem vagyok nagy motoros szóval nekem meg teszi. dee szerinted lehet használni közűton? 200 cm3 szóval nem fér bele a segéd motor kategóriába:S én úgy tudom, hogy nem lehet használni de végülis le tudom viszgáztatni és a jogsi se probléma emellet héba-hóba látok is mászkálni embereket quadal. szóval most akkor lehet használni vagy nem?
crudy
Válasz

azért az hozzá tartozik, hogy jelenleg is két motorom van, egy könnyű funbike-enduro és egy ezres sportmotor. ezen kívül két terepre épített robogó, amelyből az egyiknek a blokkja tuningolt, a másiknak meg még  a vázát is átterveztem, és amik segítettek abban hogy már most tele legyen a tököm a motorépítéssel. bár szerintem én már akkor motort építettem, amikor ti még homokoztatok, mert régebben is volt ilyesmi. emlékszem, egy hónapig csiszolgattam kézzel az FZR felniket, hogy fel tudjam polírozni egy fúrógéppel.

a quad akkor férne bele segédmotor kategóriába, ha 50 köbcentis lenne, ez elég egyértelmű. a rendőr pedig vagy elhiszi, vagy nem, de nem fogja. levizsgáztatni akkor tudod, ha vannak a  forgalombahelyezéshez szükséges papírjaid, ami nem mindig szokott lenni, és nyilván pénzbe kerül. például nem biztos, hogy aki ezt behozta, forgalombahelyezési papírokkal hozta be és megfizette a regisztrációs adót. ha nem, akkor azzal a tétellel indulsz neki, ami csak önmagában egy kiló körül van. (ennyiért pont kapsz egy ötvenes endurot.)

hébe-hóba énis látok embereket mászkálni quaddal, de azok rendszámosak. a legtöbben meg totál illegálba használják, papírok nélkül, földúton ökörködni. ezzel egy gond van, amit sokan nem tudnak: a földút ugyanúgy közút, ugyanúgy kell jogsi és rendszám. 

ezt sokan nem gondolták át, amikor vettek/kereskedtek quadokat meg kamuötvenesként használt 125-ösöket.

2012-01-22 08:28:59
bunny

Ezzel a fog, gyomor elbaszó szőlőcukrot ...

Kérdés
Ezzel a fog, gyomor elbaszó szőlőcukrot ennyire komolyan kell venni? Mert érzek egy kis túlzást ebben, konkrétan 50g-ról van szó edzés utánonként. Más: Mondtam már, hogy muter olvasta a könyved, és azóta már kondizik is! Heti 3szor jár, kolléganőjének (dagadt) próbál lelkisegélyt nyújtani. Táplálkozása még mindig szánalmas, de a vitaminra már rá tudtam beszélni, szedi is a Mega Daily One-t. Sokkal jobban alszik, kávéról leszokott (érdekes úgy sikerült ez, mint a Vuk, baszki, hipp-hopp). Nagyon örülök ennek, és ez nekem is újabb lendületet adott. Majd még azt tervezem, hogy beviszem a Bodó Imihez a Borárosra, hogy táplálkozásból tanuljunk, és hogy elhiggye, nem fogok meghalni 10 év múlva (legalábbis nem a fehérje miatt). (Gondoltam leírom, sztem ezt te is jó érzéssel olvasod)
xfrank04x
Válasz

nem. de ne mondjunk már faszságokat, hogy a vitargo semmivel sem jobb. majd amikor évekig meg kell enni a turmix után az adag kajás és nem tudod eldönteni, hány másodperc után okádj, el lehet gondolkodni, hogy az olcsójancsik olyan okosak-e.

muternak hajrá!

 

2012-01-21 20:04:36
bunny

bunny! lenne egy kérdésem de, hogy ne hú...

Kérdés
bunny! lenne egy kérdésem de, hogy ne húzzam az idődet elötte egy másik: a motorokba, autókba jártas vagy de értesz e valamit a quadokhoz? pontosabban az érdeki köréhezl és, hogy merre tudnék el adni egyet?
crudy
Válasz

abszolúte nem. van egy mondás, hogy aki motorozik, az rühelli a quadokat. én egyszer próbáltam és rájöttem, hogy igaz, nem nekem való. azt hittem, kezdőknek motorok helyett jó, de úgy felborulnak vele, mint a szar. szóval tökhülye vagyok a quadokhoz.

2012-01-21 17:25:15
bunny

Szia Bunny! Van egy elméletem a tömegnöv...

Kérdés
Szia Bunny! Van egy elméletem a tömegnövelésnél, ami a kiegészítőket illeti...hátha segít valakinek. A lényege, hogy kezdő testépítőknek célszerű lenne inkább a fehérje minőségére fordítani a hangsúlyt, hogy jó "alapanyagot építsenek be" és nem a szénhidrátokra. Pl. az Isobest+szőlőcukor. Tudom. hogy gusztustalannak tartod a szőlőcukor fogyasztást, de kezdőknek nem látom értelmét, mint pl. a Vitargo használatát. Van erre egy hasonlatom. Minek tankolnál pl. egy kis Skodába magas oktánszámú benzint, mikor abban a motorban nem lesz akkora eredménye. Más ha egy penge motorba teszed (nagy izomtömeg). Ráadásul a szénhidrátot elégeted. Ezt úgy értem, ha már van valakinek kellően nagy az izma, ott a töltés is hosszabb és ott van értelme Vitargot használni. Az ára ugyanis nagyobb, mint a szőlőcukornak. A kezdők inkább kajában kellene, hogy gondolkodjanak. Más dolog: valamelyik nap megnéztem a "Zeitgeist" filmet, nem tudom láttad-e már, ha igen érdekel a véleményed. Üdv. ui.. a válladnak kellene egy csopper :)
Hitman3
Válasz

sajnos tök hülye vagy, de azért köszönjük. az okoskodás előtt azért tudni kéne ám, mi az a vitargo. senki nem mondta, hogy a vitargo megfelelő kaja helyett kell, de ez igazán ne vegye el a kedved az észosztástól, csak mondjuk ráérnél akkor, ha ez valakit érdekel is. azt meg egyenesen külön nem értem, miből gondolod azt, hogy neked kell bárkinek segíteni, főleg az én rovatomban.

hadd ne menjek bele abba, hogy a kellően nagy izmúaknak nem kell ám azért stopperrel ülni fél napig, mert náluk hosszabb a töltés hossza, meg hasonlók. a skodás hasonlatod öltetes, csak nettó szar, úgy ahogy van. főleg hogy semmilyen motorban nem lesz erdeménye magasabb oktánszámú benzinnek, olyat kell betetölteni, ami gyárilag elő van írva. a vitargo ára lehet hogy magasabb, mint a szőlőcukoré, csakhogy ez egy tudományosan kifejlesztett sport-táplélék, a szőlőcukor megy egy mocsokszar, amiről kirohad a fogad és ami szétbassza a gyomrod. 

külön örömet fogok okozni azzal, hogy a zeitgeist és hasonló szarokat csak arra tartom jónak, hogy a sok lusta, semmire se jó faszfej a bankrendszert, meg mindenféle vikágösszesküvést tudjon okolni az elbaszott életéért. pedig fel kéne már fogni, hogy nem jár alanyi jogon semmi, és nincs egyetemes igazságosság. a rendszernek mindenki vesztese az igényeihez képest, aki az átlagnál nem nyújt többet. átlagos tehetséggel, ésszel, munkával azt lehet elérni, amit az átlag. ha többet teszel, többet érhetsz el. ha ez azt jelenti, hogy többet kel tanulni, okosabbnak kell lenni, nem 8, hanem 14 órát kell dolgozni, vagy pénzes ősökkell kel rendelkezni, tök mindegy, de valamilyen előnybe kell helyezni magad. és tök mindegy, ha az átlagszint nyomor, nincs puszira igazság mindenkinek az életben és nem jár minden parasztnak nyaralás meg új suzuki.

csoppert szívesen építenék, de csak egyenes dragbar kormányosat. motorással nincs gondom.

2012-01-21 16:29:28
bunny

Csao elég nagy motoros vagyok, láttam,h...

Kérdés
Csao elég nagy motoros vagyok, láttam,hogy te is benne vagy az iparban,ezért gondoltam,megkérdezhetem ezt. Amikor hideg van, pl 10 fok körül, de nagyon jól felöltözök, megfázhatnak az ízületeim betonszaggatás közben?(nem céltalan motorozgatás során ezúttal) köszi
baluu
Válasz
meg. de egy-két alkalom nem gáz.
2012-01-21 16:15:39
bunny

Hello! Full Force MPM + örölt zab keveré...

Kérdés
Hello! Full Force MPM + örölt zab keveréke megfelelő nappali fehérje és szinhidrát pótlásnak ha épp nem tudok szilárdat enni? Úgy tapasztaltam, hogy oldódása is sokkal jobb ennek a kevert fehérjének ha teszek hozzá 40-50 grammnyi őrölt zabot, néhány rázás és nem maradnak benne nagy görcsök, nem tapad össze, mintha csak magában a fehérjét teszem bele, + az íze is teljesen jó lesz tőle! Üdv!
kamate87
Válasz
igen, szerintem elég jó megoldás. és az MPM baromi olcsó.
2012-01-21 13:49:17
bunny

Helló! Nekem több dologgal kapcsolatb...

Kérdés
Helló! Nekem több dologgal kapcsolatba is lenne kérdésem,mivel még csak most kezdtem terembe járni 2011 júliustól,ezért nem szeretném,ha 5-6 embertől összeszedet fals infóval,rossz irányba indulnék el. Ezért inkább próbálok szakemberhez fordulni... Válaszodat és a tanácsaidat előre is köszönöm! Helló,szia!
zahigyuszi
Válasz
majd a kötelező rovatok elolvasása után térj vissza ide, ha lesz valami értékelhető kérdésed
2012-01-21 11:33:30
kares

Szia! Szerdán kábeles kétkezes bicepsze...

Kérdés
Szia! Szerdán kábeles kétkezes bicepszezés közben az egyik ismétlésnél, a fejem piszkosul el kezdett fájni, hátul a tarkóm fölött egy picivel. Ilyen lüktető éles fájdalom volt, elég sokáig nem akart elmúlni. Tegnap is még fájt egy kicsit tompán, de amikor ma felkeltem semmi bajom nem volt, de jött az edzés és a fekvenyomás első szériájában ismét előjött a fájdalom... Ez vajon miért lehet? Pihenés segíthet a dolgon vagy orvos?
n0rbert0
Válasz
ez is egy gyakran felmerülő kérdés. először figyeld meg, hogy helyes-e a légzéstechnikád, többnyire itt szokott lenni a hiba.
2012-01-21 11:30:43
kares

Szia Bunny! Lehet, hogy láma kérdés, de ...

Kérdés
Szia Bunny! Lehet, hogy láma kérdés, de az előírt kaja súlya elkészítés előtt vagy után értendő? (mert pl a csirke majdnem felére csökken főzés/sütés után, a rizs meg 2x nehezebb lesz..) thx
dikobraz
Válasz
igen sok fogyatékos megkérdezi ezt még mindig, akinek nem lenne baj, hogy magétól nincs agya ahhoz sem, hogy megkérdezze anyucit, vagy hogy gondolkodjon, hanem a kötelező rovatokat is baszik elolvasni.
2012-01-20 23:38:13
bunny

Hello.2 éve edzek de most van egy edzőm ...

Kérdés
Hello.2 éve edzek de most van egy edzőm és egy elég fura edzéstervet csinált nekem.4 edzés egy héten.1. nap: mell tricepsz váll vádli has.2. nap :hát bicepsz COMB? alkar has.Nekem az a fura hogy a combot és a hátat egy napra tette,én úgy tudom hogy egy nap nem jó két nagy testrészt megedzeni.Te mit gondolsz erről?Jó ez az edzésterv.Köszi a válaszodat.
rol-and1994
Válasz
nem szokásom edzőket kritizálni. ha nem bízol benne, ne dolgozz vele.
2012-01-20 21:59:34
bunny

Szia Bunny! Ha diétában van az ember (má...

Kérdés
Szia Bunny! Ha diétában van az ember (már szépen leszálkásított) akkor elvileg könnyebb sérülést összeszedni mint tömegeléskor? Csak azért kérdem mert lassacskán nekilátnék első diétámnak és elméleti szinten azért érdekelne a dolog (nem hiszem hogy olyan súlyokat használok majd vagy olyan erős edzést csinálok hogy fennáll a sérülésveszély, de azért érdekelne a dolog)? Illetve van olyan táp.kieg amit ajánlsz ilyenkor (magasabb fehérje bevitel, glutamin, vitamin ok persze)? Elnézést ha off a kérdésem, vagy már feltették... Más: Egy ideje nem volt sok időm hogy figyeljem a builderen az aktualitásokat, és csak most olvastam el a sárga kapszulát. Nagyon jóra sikerült, gratulálok hozzá! Nekem is van benne infó, de egy kezdőnek nagyon jó kis alap, és ami nagyon tetszik hogy "Bunnys" stílusban íródott! Nem mellékesen ajándéknak is tökéletes! Lehetőleg azelőtt mielőtt mindenféle agymosó szennylapot venne az emberfia a kezébe... :) Remélem még sokáig megőrzöd a nyers őszinteségedet mert a mai világban egyre ritkább az ilyen ember! üdv,
fhorvath
Válasz

nem, ezt semmiképpen nem mondanám. nincs mitől félned a sérülés főleg mindig a hülyeség eredménye. az ízületvédők annyiban tesznek jót, hogy a diétával a bőr alatti zsír csökkenése a bőr alatti víz mennyiségének csökkenését is jeleni, és az ízületek "kenése" sem olyan jó, de ez nem jelenti azt, hogy bármi ház lenne. így megelőző, biztonsági jelleggel nem árt mondjuk joint-x. de alapban fontos persze, hogy a bemelegítést ne hanyagold el.

az elismerést köszönöm, hamarosan utánnyomjuk a könyvet mer igény van rá, és nem kell reklámszöveget írnom, csak berakjuk az olvasói véleményeket.

az agymosó szennyről ami a tévében meg a sajtóban van, ne is beszéljunk, minden nap meglepődök, hogy hír, hogy kit baszott meg egy súttyó valóságsó gyökér.

2012-01-20 21:36:32
bunny

üdv bunny! Ha nem tévedek jártas vagy a ...

Kérdés
üdv bunny! Ha nem tévedek jártas vagy a full force és a scitec termékeiben. Na most scitecet még nem szedtem ugyanakkor a hírét nyilván hallottam már. full forcet-ot használtam már és nem csalódtam. miben külömbözik a két termék az áron kívül? persze csak nagy vonalakban, nem várom, hogy bele menny egy teljeskörü össze hasonlításba. ha jól tudom a full force erősportolóknak van. De mágis ott van egy igen erős át külömbség. Az minűségi eltérést is jelenthet? Most össze rajtam egy kombót magamnak: 100% whey pro, nitro gold pro(reggel, este) és vitargo crx. Ha jól sejtem ez így jó de ha full force is meg teszi akkor ki váltom a proteint full force-ra és akkor ólcsobban meg úszom. nyilván még kis szaros vagyok és ezért nem fontos a legleg minőségü fehérje de mindig is inkább szilárd tápanyagból akartam be vinni a szükséges anyagot az izomépítéshez így aztán félve vágtam bele a proteinbe ezért is csak a legtutibbat akarom venni. ne haragúdj, hosszú lett. ha netalántán fasság a kérdésem akkor ne kímélj legalább abból is tanulok valamit. válaszod köszönöm
crudy
Válasz

pontosabban csak ebben a kettőben vagyok jártas. a full force nyilván nem véletlenül olcsóbb, ha csak a fehérjét nézzük, én inkább kezdőknek és powereseknek ajánlom, olyanoknak, akiknek a zsír még nem gond. full force fehérjék diétára pl. már nem jók, mert több bennünk a szénhidrát. a te poénos önkritikával megfogalmazott esetedben a full force fehérjék is megfelelők, így ha anyagi megfontolásból váltasz, nem lesz gond. a full force paletta tartalmaz még igen jó és érdekes dolgokat, de pl. vitamin nincs. amire nagyon várok és remélem lesz: 6 kilós, olcsó fehérje.

nem biztos hogy te tudod, de ez a cytogen utódmárkája, és anna a koncepciója nagyon jó és sikeres volt: 2006-ban erősen hozzájárultunk mi is ahhoz, hogy a legsikeresebb fehérje a cytogen whey pro lett. 

ha megnézed, ráadásul baromi jó pudingokat lehet full force fehérjékből csinálni. meg fagyit.

persze a legtutibb fehérje edzés utánra a scitec zero carb isobest, de az más árkategória.

2012-01-20 21:12:23
bunny

Szia! 1 éven keresztül a kezdő osztott e...

Kérdés
Szia! 1 éven keresztül a kezdő osztott edzésterv szerint edzettem, az itt ajánlott edzésterv szerint. Januártól a Sárga Kapszulában ajánlott 3 napos 4 felé osztva,rotáló edzésterv szerint edzek. Ma itt olvastam, hogy évente 2-szer emeljük meg az ismétlések számát 50%-kal, utána 4-5 nap pihenő és vissza az eredeti tervhez. Viszont azt is olvastam, hogy be lehet iktatni /nagyobb súlyokkal/ 4-6 sorozatokat 5-6 ismétléssel. Te melyiket tartod hasznosabbnak, és meddig tartson ez a beiktatott szakasz? Köszönöm.
janos_1890
Válasz
teljesen mindegy. minden változás, ami megbontja a szokásos, már megszokott terhelést, fejlődést eredményez, nyugodtan kísérletezz. az ilyen ciklusok szükséges hosszát érzeni fogod, de én azt mondom 1-6 hétig terjedő időszakban érdemes gondolkodni. nagyon nem mindegy az sem, hogy milyen izomra végzel hat ismétlést, de ezt nyilván már vágod.
2012-01-20 21:05:44
bunny

Szia Bunny! A diéta szempontjából mi a k...

Kérdés
Szia Bunny! A diéta szempontjából mi a kedvezőbb a hideg vagy a meleg időjárás? Télen ugye hidegebb van, ezért a szervezet gondolom próbál plusz kalóriákhoz jutni, hogy szigetelve legyen a tested, ugyanakkor a hidegben több energiát használ fel, hogy a testhőt szinten tartsa? Nyáron viszont melegbe erre nem fordít energiát inkább hűtené a tested. Függ az anyagcsere gyorsasága az évszakoktól? Kezdeném a diétát télen, de semmi nem visz rá, hogy felkelés után reggel még sötétbe, hidegbe ráálljak a kardiógépre, nyáron gond nélkül. Mondhatjuk, hogy nyáron könnyebb diétázni? A testépítők is ezt veszik figyelembe, hogy inkább az őszi szezonra készülnek vagy ez nem szempont?
Procyonlotor
Válasz
teljesen mindegy, mikor diétázol, akaraterő kérdése.
2012-01-20 21:00:59
bunny

:D szóval? miért nem jó a belsőség?

Kérdés
:D szóval? miért nem jó a belsőség?
sylaralys
Válasz
anyádér, faszfej.
2012-01-19 22:47:27
bunny

Sziasztok! Cekapetnek menne a válasz, it

Kérdés
Sziasztok! Cekapetnek menne a válasz, itt van a videó a nyújtásodról: http://body.builder.hu/video_lejatszas.htm4?id=168
Dradooo
Válasz
köszi! ezt majd a jövőben karesszal fokozzuk!
2012-01-19 21:30:43
bunny

Hello!Kb. 65-70 kg vagyok, szeretnék ebb

Kérdés
Hello!Kb. 65-70 kg vagyok, szeretnék ebben az évbe 75-80 kg-ra felmenni milyen kajákat ajánlasz?
k_cs2000
Válasz
majomagyvelőt. legalább addig lesz a fejedben agy, amíg lenyeled, gyökér.
2012-01-19 21:00:55
bunny

Szia Bunny!Két éve edzek heti 3 alkalomm...

Kérdés
Szia Bunny!Két éve edzek heti 3 alkalommal.A kezdetektől mindent innen tanultam,szépen is fejlődtem azóta!Most úgynézki mégis kérdeznem kell!Csináltam egy másfél hónapos diétát,nem terveztem többet,szépen le is pucoltam magamról amit szerettem volna!A problémám az,hogy azóta nem tudok kikerülni a fogyás állapotából!Már 5 gram szénhidrátnál tartok 15gram lenmagolaj mellett és még mindig heti fél kilót,vagy kicsit többet veszitek!Azelött 5 gram már eléggé zsirositott!Az energiám és az erőszintem sem az igazi,pl. az alapgyakorlatok mint gugolás,fekvenyomás teljesen kikészitenek,nincs erőm...Már ott tartok,hogy megy el kedvem is,főleg ha még a mérleget is megnézem.Ami változott: diéta kezdetekor elkezdtem kerékpárral járni munkára ami napi 2xfél óra lassú tekerést jelent,ezt meghagytam azóta is,gondoltam segit alacsonyan tartani a testzsirt!Reggelire megettem 4 egéssz tojást is,ezt lecseréltem zabpehelyre és fehérjére!Valamint a csirkehúst kizárolag főzöm,azelött olajban sütöttem!Vitamin és ásványi anyag bevitel megvan!Én kalóriahiányra gondolok de szeretném a te véleményedet is olvasni.... esetleg valami más,vagy nagyobb a baj?
knaitszirk
Válasz
egyértelmű, hogy kalóriahiány, azaz nem elég a kaja. egyél első körben több fehérjét, növelheted a zsírt is!
2012-01-19 20:32:24
bunny

Szia Bunny! Megköszönném ha megadnád a...

Kérdés
Szia Bunny! Megköszönném ha megadnád a linkjét a nyújtó videódnak ha emlékszel,ugyanis nekem már 3 hónapja lógott a levegőben hogy beáll a derekam,ma sikeresem meg is adta magát guggolás után.Ha jól emlékszem talán a Builder raktárában mutatod be,de ez valami emlékfoszlány.Pár gyakorlatra emlékszem,de átnézném még egyszer,most aztán igazán időszerű. Köszi
cekapet
Válasz
ezt sajnos nekem pont ugyanannyi időbe telik kikeresni, mint neked. bármilyen hihetetlen is, nem tudom fejből azt a párszáz anyagot, amit csináltam. ha szerencséd van, beírja valaki.
2012-01-19 20:29:55
bunny

Szia Bunny, Párszor kifejtetted itt,

Kérdés
Szia Bunny, Párszor kifejtetted itt, hogy a belsőség szar, de érdekelne, hogy mi velük a probléma - már táplálkozástani szempontból. Köszi!
sylaralys
Válasz
mondhatnám, hogy engem meg az érdekelne, hogy mi a faszért nem mindegy, de nem mondom, mert nem érdekel. nyilván ha ráérek, majd elmagyarázom azt is, miért nem jó a kenyér, meg ha szarás előtt nem tolod le a gatyádat.
2012-01-19 20:28:42
bunny

Hello azt szeretném kérdezni h jo piehnö...

Kérdés
Hello azt szeretném kérdezni h jo piehnö napokon uszni ? olyan edzésnél h hétfö mell bicepsz kedd uszás szerda hát tiricepsz csutörötk uszás péntek váll nyak szombaton láb
davidmaccho
Válasz
jó. de olvass is sokat, hogy tudj írni is. pont, vessző meg ilyenek. az fontosabb, mint az edzés.
2012-01-19 20:25:53
bunny

Szia Bunny! Izom stimulációval kapcsolat...

Kérdés
Szia Bunny! Izom stimulációval kapcsolatban lenne egy olyan kérdésem, hogy a hétfői mell edzést követően még ma is érzem a mell izmaiban a fáradtságot. Nem izomlázat, hanem ahogyan a kapszulában is írtad egy ahhoz hasonló érzést. Gondolom ez jó jel, mert így tudom, hogy meg lettek dolgoztatva az izmok, de attól tartok, hogy ha még az edzést követő harmadik napon is érzem, akkor az lehet, hogy túl edzettséget jelenthet. Van erre valami szabály, hogy akkor jó az edzés, ha még utána 2 napig érzem a fáradtságot az izomban vagy ez egyén függő? Vagy akkor jó, ha minél tovább tart ez az érzés? Köszi!
smoother
Válasz
nem jelent túledzettséget ne aggódj, ez normális, különösen a mellizomnál.
2012-01-19 09:13:03
bunny

NAgyrabecsült Bunny! AZ lenne a kérdésem...

Kérdés
NAgyrabecsült Bunny! AZ lenne a kérdésem hogy miért van az hogy a karom nehezen akar fejlödni? Szinte alig nő. pedig edzés rendben, étkezés rendben, TÉnyleg ugy csinálok mindent ahogy az le van írva a sárga kapszulában! genetikai problémáim lennének? hogy amiatt nem nőne a karom? Tudnál mondani esetleg valamit? 72 kg vagyok 176 cm napi 130 g fehérjét eszek ebből 60 g por formában. 300 g széhidrát zabpehely+rizs+kenyér+zöldség,gyümölcs, vitamin készitmény, big bang/hot-blood ezeket szedem. Külön edzem a bicepsz/tricepszet. Mégpedig hétfőn: mell-tricepsz. Tricepsz gyakorlatok: - Letolás rúddal: 4x8, Letolás kötéllel: 4x8, Tolódzkodás: 4x12, Koponyatörő/ Lórugás: 4x8, A bicepsz edzése kedden van: egykezes bicepsz váltott karral: 12,10,8,8 Scott pados bicepsz francia ruddal: 12,10,8,8 Egykezes bicepsz alsó csigán: 12,10,8,8 Bicepsz állva rúddal: 7x7. Segitenél légyszives hogy mi lehet a fejlődés elmaradása? Esetleg min változtassak az edzésben? Köszi. ÜDV!
Kovcsu199
Válasz
túl sok gyakorlatot csinálsz, túl sok sorozattal, túl nagy súllyal, túl kevés ismétléssel.
2012-01-18 21:17:40
bunny

Szia Bunny! Jó minőségűnek találod a Nut

Kérdés
Szia Bunny! Jó minőségűnek találod a Nutrend cég táplálékkiegészítőit?
nagyspiller
Válasz
te milyen minőségűnek találod a szabályzatot?
2012-01-18 19:25:09
bunny

Egyszer a PHG öltözőjébe belépett egy sr...

Kérdés
Egyszer a PHG öltözőjébe belépett egy srác, nagy sporttáskával, elővett belőle egy doboz G-Bomb-ot, és így szólt: Kibaszott jó anyag. Te voltál. Régi emlék...
nagyspiller
Válasz

biztos lehetsz benne, hogy rosszul emlékszel, mert én ilyet nem mondtam. nem szoktam más cégek szlogenjeit szajkózni, még akkor sem, ha az akkor még nem is létezett. olyan ez, mint amikor pár éve a jutubon egy kicsávó elkezdett parodizálni, és azzal köszönt be - szerinte engem utánozva - hogy "csá". csakhogy én soha nem mondok ilyet, hogy csá.

az jutott eszembe, hogy most voltam orvosi felülvizsgálaton, és megkérdezte az orvos, voltam-e táppénzen. mondom nem szokásom, sőt a baleset után nem sokkal horvátországban forgattam úgy, hogy még hordanom kellett a vállrögzítőt, hogy ki ne ugorjon a vállam, meg mellesleg hogy tudjak aludni. ötven fok volt, olyan büdös voltam mint a dög, mert nem tudtam a karomat megmozdítani akkor se, ha levettem a vállrögzítőt zuhanyzáshoz, mert teljesen oda kellett szorítanom az oldalamhoz, nehogy kiugorjon a vállam, esély se volt pl. hónaljat mosni. (a borotválása még most is necces) és így forgattam le ezt az anyagot, felkötött jobb kézzel, a kamerát a bal kezemben fogva (jobbkezes vagyok) úgy, hogy elvileg semmit sem szabadott volna csinálnom, nemhogy rohangálni. aztán utólag úgy vágtam meg, mintha direkt lenne remegős.

na ez egy nem régi emlék. 

2012-01-18 19:24:51
bunny

Szia!Nemreg kezdtem el a testepitessel f...

Kérdés
Szia!Nemreg kezdtem el a testepitessel foglalkozni es heti 4-5edzest csinalok ,de eddig meg nem probalatam semmi tomegnovelot es igy nagyon nehez.Diak vagyok es 17eves 190cm es 70kg,Nagyon sokat olvasok a hejes taplalkozasrol.A kerdesem az volna,hogy milyen tipusu szereket hasznaljak ahoz,hogy megfeleloen tudjam a szervezetembe bevinni a megfelelo mennyisegu tapanyagot:feherje,szenhidrat es vitaminok ezek a legfontosabbak.Erdeklodtem es a Serious Mass,Volumass 35 Profesional es a Multi Pro vitamint ajanlottak nekem.Szerinted ez kezdesnek megfelelo es hogyan szedjem oket?A valaszt elorre is koszonom!
miklos1234
Válasz
bírom, amikor a szabályzatot leszaró, kamucímes gyökerek erőlködnek. minden nap van egy ilyen köcsög. vagy több. már könyvet is írtam a fasszopóknak. lehet főznöm is kéne nekik.
2012-01-18 18:04:40
bunny

Helló. Annyit szeretnék megkérdezni, hog...

Kérdés
Helló. Annyit szeretnék megkérdezni, hogy ha minden reggel rántották készítek 3 tojásból az káros az egészségemre, mert anyám mindig rámszól, hogy nem kéne ennyi tojást ennem, az interneten is utánanéztem és elvileg káros, ha túl sok tojást fogyasztok egy héten, bár ki tudja már mi igaz és mi nem, amit az interneten olvas az ember. Te mit gondolsz erről ?
gunnarka
Válasz
hallgass anyádra, ő, geciizmos táplálkozási szakértő, és keres már sportot.
2012-01-18 12:04:13
bunny

Szia! Emésztési problémám van már egy id...

Kérdés
Szia! Emésztési problémám van már egy ideje(naponta akár többször is fosok, turmixot mindíg kifosom magamból). Az étrendem rendben van: 5g-tskg ch, 2g-tskg fehérje, sok zöldséget eszek, vitaminokról sem feledkezek meg, 4l vizet iszok naponta. Decemberben írtál egy cikket, hogyan lehet "resetelni" az emésztésünket, viszont sehol sem találom most azt az írást:S Nagyon hálás lennék ha belinkelnéd nekem/ tanácsot adnál! Válaszod előre is köszönöm!
TAD19

Sziasztok! Elsősorban gratulálnék Bunny...

Kérdés
Sziasztok! Elsősorban gratulálnék Bunny a könyvedhez! Másodsorban lenne pár -lehet, hogy ostoba- kérdésem. Remélem nem kapom meg a fogyatékoshülye titulust.:) Tömeget szeretnék növelni. Ilyen kiegészítőkre gondoltam/állnak rendelkezésemre: cytogen whey pro (régi 3kilós), VitarGo CRX, Attack, G-bomb, vitamin (még nem döntöttem milyen). Kérdéseim: ez így jó összetétel, vagy kéne valamin változtatni? Ezzel a kombóval kiváltom a tömegnövelőt, nem probléma, hogy helyette fehérjét iszom "csak"? CRX mellé szükség van külön Attackra? Illetve BCAA-t tömegnöveléskor is szükséges venni, vagy inkább diétás korszaknál van nagyobb jelentősége? Köszi és üdv!
zsoltika88
Válasz
szerencsére nem ostoba a kérdésed, így semmiféle titulust nem tudok adni. ;) egy probléma viszont van: a cytogen whey pro már nem létezik. sőt, maga a márka sem. a cytogen utódja a full force, így a mi neked kelleni fog az a full force simple whey 3 kilós, vagy a whey protein force 2,2 kilós. nyilván az utóbbi jobb. nem fehérjét iszol "csak", mert ott a vitargo. napközben pedig be tudod vinni a szénhidrátot szilárd kajából. attackre túl nagy szükség nincs, edzés előttinek jó, de lehet jobban jársz helyette egy monster pak-kal. A BCAA jót tesz, de szükségesnek messze nem mondanám. atól függ, mennyi pénzed van minderre.
2012-01-18 09:22:15
bunny

Üdv. Egy olyan problémám lenne, hogy 5 ...

Kérdés
Üdv. Egy olyan problémám lenne, hogy 5 napig kórházba voltam mert fájt a vesém eléggé(és még más panasz is volt). jött a kérdés sport stb. Mondtam kondi+napi 2-3 adag protein...Egyből erre fogták hogy a protein szétkúrta a vesém. Lehet hogy tényleg ez áll a dolog hátterében vagy ez a magyar mentalitás hogy megvan az indok és kész? Nem igazán szeretném mellőzni a fehérje használatát de azért vmilyen szinten tartok az újbóli problémáktól. Előre is köszönöm a választ
Miksa7
Válasz
el kéne azon gondolkodni, hogy a vízfogyasztásod megfelelő-e egyáltalán. nyilván minden proteinhasználó vesebeteg, és a tápkieg bolt, az edzőterem meg a kórház között ingáznak, elmebeteg meg én vagyok.
2012-01-17 17:52:49
bunny

Szia Bunny! megpróbálom egyszerűen felte...

Kérdés
Szia Bunny! megpróbálom egyszerűen feltenni a kérdést... Mind a börtönben, mind a katonaságnál a testsúly növelése szerintem az étkezés rendszerességén alapul. Azon, hogy mindig, ugyanabban az időpontban kapják a kosztot. Ők napi 3x étkeznek,egy normális testépítő napi 6x. Egy testépítőnek fontos a napi 6, a folyamatos aminosav ellátása érdekében... stb... Van egy olyan érzésem, hogy sokan hiába viszik be az adott tápot egy nap, ha nincs rendszeresség! Szóval mondhatjuk, hogy kurvanagy szerepe van a pontos, jól időzített étkezésnek? Üdv: András
nemeth89
Válasz
mert szerinted a testépítők táplálkozása nem rendszeres? talán egy kicsit lemaradtál az étrend összeállításánál. a katonaságnál és a börtönben mellesleg nem szempont a testsúly növelése.
2012-01-17 17:45:34
bunny

Szia Bunny, Kares! Megvolt pénteken a té...

Kérdés
Szia Bunny, Kares! Megvolt pénteken a térszalag pótló műtétem. A kérdésem a következő lenne(bár már elég távol áll a testépítéstől): Hasba kell szúrnom magam a trombózis elkerülése végett (10-20napig)és állítólag ez a szer(CLEXANE, enoxaparin) mellé nem lehet ám mindet csak úgy "beszedni". Pl. izületvédőt "megtiltotta" az orvos. Egy másik szerint meg a sok c-vitamin (napi 2400mg lenne a C+Multipro-val együtt) az most lassítja a gyógyulást(?!). Tehát szerintetek a Multipro, C vitamin1100, L-carnitine mehet továbbra is? Mert elbizonytalanodtam. A fehérjét nem említettem a dokiknak azt iszom. A táplálkozásra sok gondot nem fordított ez a klinika sem (Tatai) jött a szalámis kenyér pörkölttel... Köszi mindent!
lacee02
Válasz
ezt a néhány napot simán kibírod akár vitamin nélkül is. szerintem a pakkon kívül most ne szedj semmit. a gyógyszerekkel kapcsolatos dolgokat hagyjuk meg az orvosoknak, gyógyszerészeknek.
2012-01-17 11:38:53
kares

Hello Bunny! Drága húgom (22) igen jó hú...

Kérdés
Hello Bunny! Drága húgom (22) igen jó húsban van, s a fogyás érdekében nekiállt zumbázni, aminek örülünk, hisz az is mozgás. Erre mit látok, mit hoz haza, mit ajánlott neki az "edző"? Nitro Pure Goldot. Én nem értek a fogyás művészetéhez, mindig nehéz volt tömegelnem, ezért tájékozatlan is vagyok a témának ebben a részében, de azért nehezen hiszem el, hogy fehérjedús port kell magába tömnie edzések után? Nem pont ilyenkor lenne értelme a zsírégető szereknek (amiknek ahogy nézem, még csak nem is hasonlít az összetételük erre a ránézésre sima tömegnövelő fehérjeporra)? Edző az ilyen, és tud valamit amit én nem, vagy csak valami tipikus nagypofájú tánctanár, aki jutalékot kap a bijotek poreladásból a helyen?
whave
Válasz
sajnos az a nagy helyzet, hogy NEKED fogalmad nincs, miről beszélsz, de okosabbnak hiszed magad egy edzőnél, aki most véletlenül nem hülye. igen, az edző tud valamit, amit te nem, pl. a minimális alapot a táplálkozáshoz biztosan.
2012-01-17 10:27:11
bunny

Szia! Bocsi, ha fárasztalak a kérdésemm...

Kérdés
Szia! Bocsi, ha fárasztalak a kérdésemmel, csak arra lennék kíváncsi, hogy te mit tudsz a spenót ecdysteron tartalmáról? Mert több helyen olvastam róla, viszont a menyiséget illetően van ahol azt írják, hogy több kiló tartalmaz néhány 100mg hatóanyagot, máshol pedig 100g-ban írják a 200mg-ot. Egyébként én diétában nem tökölök, bögrében parajt (spenótot) felhigítom vízzel, és legurítom...nem finom, de nem is az a lényeg :) Így nem kell sem habarni, semmi egyéb :) Minden jót!! Gabi
herogabi
Válasz
az biztos, hogy a spenót ekdiszteron tartalma elenyésző, úgyhogy tökmindegy.
2012-01-16 21:46:55
bunny

Előzmény: http://body.builder.hu/edzo_va...

Kérdés
Előzmény: http://body.builder.hu/edzo_valaszol_egyvalasz.htm4?id=1326532152 Gerincferdülésem nincs, vizsgáltak már ki. Annyira nem vagyok azért ropi kölyök, de azért hozzád képest igen. Van esetleg ötleted mit csináljak ezzel a féloldalas izomnövekedéssel és érzéssel?
gergooo
Válasz
olvasd el először is a gyakran feltett kérdéseket.
2012-01-16 18:05:26
bunny

Üdv! Creatine Monohydrate lehet-e langy

Kérdés
Üdv! Creatine Monohydrate lehet-e langyos teába belekeverni ?
podo
Válasz
mi a fasznak kéne teába kevergetni a kreatint, unatkoztok az elmeosztályon? olvasgass inkább egy könyvet arról, hogy hogyan kell értelmes mondatot írni!
2012-01-16 13:32:31
bunny

Köszi a választ meglestem erről is a nép...

Kérdés
Köszi a választ meglestem erről is a népítéletet valami 8.8 és hasonlóan jókat írnak, 1-1 kisebb hiba, ami nagyobb az inkább az előző tulaj hibája volt, és meglepő de még a külsejével is megbarátkoztam, meg különben sem arra kell hogy kislányoknak vagánykodjak vagy hogy halálfos irambant játsszak. Azért az is egy pozitívum hogy anyagból van, valamint hogy nincs széthajtva mint egy golf,civic stb,stb:D:D Most már csak egy megfelelően karbantartott példányt kell találnom. u.i Köszi a gyors választ és királyság lett a Sárga Kapszula
luckylaci90
Válasz
ezzel az autóval SEMMILYEN hiba nem fordul elő. nekünk a bal fékdugattyú volt berohadva, bontóban vettem 8 ezerért másikat és kész. kopó alkatrészeken kívül semmihez sem kel nyúlni. ha olyat találsz, ami rozsdamentes, láthatóan jól néz ki, próbaúton nem nyekereg, akkor nem tudsz mellényúlni. ne félj a nepperektől sem.
2012-01-16 12:07:05
bunny

Szia Bunny, sosem fordult még velem elő,...

Kérdés
Szia Bunny, sosem fordult még velem elő, de verekedésbe keveredtem, és sunyi módon oldalról kaptam egy állast, rosszul estem és 2-3 percig eszméletlen voltam. Kórházban a ct negatív lett, és csak most, 72 órával az eset után vagyok jól, egy közepes agyrázkódás után. Orvost is meg fogok kérdezni, de szerinted mikor kezdhetek óvatosan edzeni? Köszönöm a válaszod.
extraaa
Válasz
nyugodtan edzhetsz már!
2012-01-16 12:03:54
bunny

Csáó nem testépítéssel kapcsolatosan sze...

Kérdés
Csáó nem testépítéssel kapcsolatosan szeretnék kérdezni, csak mivel eléggé sok kocsihoz volt már közöd gondoltam kikérem a véleményedet, úgy döntöttem hogy beruházok egybe mert kicsit nagyon meguntam hogy A-B ig 10 tróger próbál lehúzni meg így gyorsabban érek be egyetemre és a melóba is.A keret az olyan 700 + átírás igazából egy jó fogyasztású, de ennél már valamennyire kocsinak kinéző gépre gondoltam...kalosokról meg lanosokról eléggé jó véleményeket olvastam és eléggé fiatalok vannak ennyiért csak azért mégis csak ott motoszkál a kisördög egy Daewooval kapcsolatban.Még puntókat meg civiceket néztem, bár az utóbbit szerintem széthajtják a hülye gyerekek. Szép napot és köszi ha válaszolsz.
luckylaci90
Válasz

7 kilóért tied a világ, ne aggódj, és nem kell daewoval, vagy francia és olasz szarokkal foglalkozni. a világ legjobb autója a 98-tól 2004-ig gyártott békalámpás toyota corolla. (2000-től modellfrisítés volt, ott már egy búra alatt van a két lámpa.) létezik négyajtós sedan, háromajtós hatchback, ötajtós kombi és ötajtós csótányhátú formában. nekünk is van egy ilyen négyajtósunk, az enyém volt, de lenyúlta az asszony. soha nem romlik el, keveset eszik, annyira megy, amennyire kell, jó vezetni (fasza precíz váltója van) és annyi van belőle, mint a szemét. családi autók voltak ezek, de nem a csóringerek nullahiteles autói, és nem hülyegyerek autó. ezért lehet belőle szép és jó állapotút találni. sokan csúnyának tartják, ezért olcsó, nem lopják, senkinek se fáj, 6-7 litert eszik. tedd félre azt, hogy ránézésre tetszik-e vagy sem: ez a létező legjobb autó, amit hét kilóért ajánlhatok. https://lh5.googleusercontent.com/-RfQ3ei9MQoc/TxPjI-pmUzI/AAAAAAAAAIo/OwOFq9PnaOI/s800/co rolla_98.jpg

2012-01-16 09:59:36
bunny

Helló! A hátamon vannak bőrrepedés szer...

Kérdés
Helló! A hátamon vannak bőrrepedés szerű piros csíkokm,ezek miért jöttek elő szerinted? Esetleg mit tudnék tenni hogy elmuljon? Köszi előre is a választ!
LittleJaw02
Válasz
nem figyeltél oda, és leszartak a madarak, amikor hason feküdtél strandon. a madárszar kimarja a bőrt. össze kel varrni tűvel.
2012-01-16 09:08:54
bunny

szia,a kérdésem annyi lenne hogy jo e ha

Kérdés
szia,a kérdésem annyi lenne hogy jo e ha ugy edzek hogy 1nap edzés,1nap pihenö.Ez 7napbol heti 4edzés és 3nap pihenö.
zolika554
Válasz
a a másik héten 4 pihenő és 3 edzés lesz. teljesen jó.
2012-01-16 09:07:53
bunny

Hali! Olyan kérdésem lenne, hogy pih...

Kérdés
Hali! Olyan kérdésem lenne, hogy pihenőnap elmehetek e úszni,futni,biciklizni vagy olyankor semmilyen formában ne terheljem az izmaimat? Válaszodat előre is köszönöm
Rico22
Válasz
határozottan ajánlom a kiegészítő sportokat, kivéve akkor ha nagyon vékony vagy.
2012-01-16 09:07:29
bunny

Hi! A veseköves srácnak: nekem is kálci...

Kérdés
Hi! A veseköves srácnak: nekem is kálcium-(oxalát) típusú vesekövem -volt és még van- és nekem a Blemaren pezsgőtabletta vált be! (urológus ajánlotta) Annyi a bibi, hogy receptre adják csak ki. Már volt vesekőrohamom és én azt kibebasszottúl nem kívánom senkinek sem! Üdv.: Nlzen
Nlzen
Válasz

stromic tabletta 3x1, napi 1x pannonhalmi vesetisztító tea, rowatinex csepp vagy kapszula és szigorú 5 liter víz, ami aaltt víz értendő, vagy tea, de nem üdítőital. a brill víz, amit a kares ajánlott, kifejezetten segít a vesekő eltávolításában, nem tudjuk, hogy miért, de működik, voltak visszajelzések. egyébként szinte mindenkinek kalcium-oxalát veseköve van. 

2012-01-15 22:16:04
bunny

Szia Bunny! múlthéten csütörtökön boxolt...

Kérdés
Szia Bunny! múlthéten csütörtökön boxoltam az egyik haverommal iskolába tesin, és utána következő órán fel volt dagadva a bal bicepszembe 1 ér, ha hozzáértem fájt, kidudorodott. Azóta már az ér nincs feldagadva, de ahol ez volt, most egy elég csúnya kékes lilás folt van 2-3 piros csíkkal tarkítva (mint a bőrrepedés olyasmi). Kell emiatt aggódni vagy várjak h múljon el? Mostmár egyébként nem fáj, sőt edzeni is tudok vele, csak kékül. Bocs hogy hosszúra írtam.
zsangtiger
Válasz
ne aggódj és ne boxolj!
2012-01-15 22:05:54
bunny

Hello! audioblog mikor lesz? régen tök

Kérdés
Hello! audioblog mikor lesz? régen tök jó volt hallgatni de ahogy látom jó ideje nincs új.
ligaroo
Válasz
már van egy majdnem kész, csak elfelejtettem felrakni.
2012-01-15 19:04:51
bunny

Szia Bunny!Azt hiszem te tudsz segíteni ...

Kérdés
Szia Bunny!Azt hiszem te tudsz segíteni mert konkrét választ sehonnan nem kaptam.Szeptemberben kezdtem el edzeni hétfő-szerda-péntek beosztással.30 éves vagyok szóval nyáron elkezdtem fogyókúrázni 189cm a magasságom 109kg voltam most 98kg a súlyom most is fogyókúrázok tehát 2-3000 kalóriánál többet nem eszek és egészségesen táplálkozom nagyon odafigyelek hogy mit egyek mit ne.Az elején könnyen ment minden gyorsan emelkedtek a súlyok havonta pl. a fekvenyomás 10 kilógrammot emelkedett és év vége fele egyszerűen lassan leállt.Tartottam 10 napos 15 napos pihenőket,hogy az izmok pihenjenek.Az első fájdalmas izomlázkor észrevettem,hogy a jobb karom jobban megsérült és a koncentrált bicepszezés az ami teljesen kifárassza a jobb karomat azt egyenlőre nem is csinálom.Az edzésekfajták lehet,hogy rosszul vannak sorba rakva pedig a nagyobb izmokkal kezdem.A végén leírom,hogy most milyen gyakorlatokat csinálok sorrendbe.Azt mondják,hogy az izület sérült és azért fárad ki hamar a jobb karom.Iszok rá teát és kenőccsel is kenem.Ezen kívül szedek edzés utáni natúr tömegnövelő fehérjét este por fehérjét,amino savat,L-karnitint edzés előtt és multi tablettát a-z-ig.Kiváncsi vagyok,hogy szerinted mi lehet a probléma?És annyit kérnék csak hogy sorrendbe raknád,hogy melyik gyakorlatokat milyen sorrendbe csináljam?Tehát fekvenyomás,szűkfekvenyomás,evezés,felülés,nyak mögül nyomás,oldalemelés állva,állóbicepszezés kétkezessel és tricepsznyújás állva.Köszi a segítséget.Amúgy komoly ez a lap sokat tanulok itt.
megadeth7
Válasz
gondolom máshol is ilyen faszán betartottad a szabályzatot, mint itt.
2012-01-15 14:38:18
bunny

Szeva Bunny! Köszönöm a kutyás kérdésemr...

Kérdés
Szeva Bunny! Köszönöm a kutyás kérdésemre a választ meg a tagnak aki javasolta a babakrémet a tappancsára. Bevált. De most megint lenne egy nem épp edzéssel kapcsolatos kérdésem. Édesapám kamionsofőr immár több, mint 30 éve csinálja. Külföldi cégnél, diploma nélkül és jól keres vele. 2 hátránya van, az hogy keveset van itthon a családdal, amivel sajnos nem tudunk mit kezdeni. Ez egy ilyen munka. A másik pedig, hogy a folyamatos zötykölődés, órákon át egy helyben ülés és vezetés teljesen kikészítette a derekát, a gerincét. Így 50 felett már állandósulni látszik a fájdalom neki, abbahagyni nem lehet, mert a pénz kell ugye. Tehát a kérdésem az, hogy ha megszüntetni nem is lehet szerintem, de enyhíteni lehet-e ezeket a fájdalmakat? Esetleg ezek a mágneses üléshuzatok vagy mik jók valamire vagy szemfényvesztés az egész? A pihenőidő kivételekor nyújtások, törzskörzések hatásosak lehetnek vagy rontják a helyzetet? Vagy valamilyen jó krém amivel bekenheti és tényleg HAT? (Vitamin pak-ot szedi) Előre is köszönöm, ha tudsz segíteni. Üdv: Kilthor
Kilthor
Válasz
a kamionos meló nagyon kemény meló és marha nehéz mellette sportolni. pedig kell. össze kéne faternak állítanod egy egyszerű edzésprogramot, ami fekvőtámaszból (a shopban van fsza fekvőtámasznyomó állvány), tricepsztolódzkodásból, kitörésből, hasprésből és hasonlókból áll. ezenkívül fontos lenne a nyújtás és a törzskörzések is. karesszal majd kidolgozunk erre valami programot. minden pihenőben át lehetne mozgatni és nyújtani a törzsét, mert nagyon rossz az a terhelés, amit kap, hiába rugózik az ülés.
2012-01-15 12:07:56
bunny

Szia Bunny, A \"Mi a felhúzás hel...

Kérdés
Szia Bunny, A "Mi a felhúzás helyes módja?" irasban szo esik a Gerard trapéz rudrol. Ez egy gyémánt alakú rúd, amiben belül álsz a felhúzáskor. Utananeztem es angolul shrug bar vagy hex bar az elnevezese es kulfodrol be is tudnam szerezni. Gondolom olcsobb lenne ha Magyarorszagon vasarolnam meg csak nem talaltam az Interneten egyetlen arusito helyet sem. Tudsz esetleg tanacsot adni hol tudnam beszerezni ezt a termeket Magyarorszagon? Koszi, Peter
miloofcroton
Válasz

kérdezd meg a shop ügyfélszolgálatán, tudnak-e ilyet szerezni. de szerintem túl nagy jelentősége nincs.

más: elmesélem nektek is, mi álmodtam.

megyek az utcán gyalog, egyszercsak látom, hogy stephen hawking-ot tolják tolókocsiban. intek neki, kiderül, hogy egy előadásra tart éppen. kissé ciki, mert edzőgatya van rajtam, de kíváncsi vagyok, ezért elmegyek. bemegyünk egy szobába, betolják a sarokba. kevesen vagyunk, olyan ez, mint egy baráti találkozó. hawking elkezd beszélni, de egyszer csak valami köcsög elkezd kurva hangosan horkolni, nem is hallom, hogy hawking mit mond. nézem, mögöttem az egyik csávó elaludt. ráordítok, erre felébred, de alig telik el pár másodperc, megint kurva hangosan horkol. baromi ideges leszek, felkapom a csókát a vállamra, kiviszem a másik szobába, odabaszom a földre de úgy, hogy a gerincével nyekken. visszamegyek, de jön utánam és fél perc múlva megint kurva hangosan horkol. elkap az ideg, hátramegyek, elkezdem ütni mint a lovat, mindenki előtt. elcsendesedik, de alighogy hawking folytatná, megint kurva hangosan horkol.

...és itt, ezen a ponton fel sem ébredek, még álmomban rájövök, hogy a pók megint felmászott a párnára a fejem fölé, odabújt a pofájával, hozzáér az arca az enyémhez, és pontosan a fülembe horkol bele, miközben mindketten alszunk! 

2012-01-15 11:13:36
bunny

Helló Kares! Akkor leírom teljesen nem ...

Kérdés
Helló Kares! Akkor leírom teljesen nem rövid mint látod. 3 hónapja kezdődött melledzés után ball vállamban elülső deltánál fájdalom nem foglalkoztam vele gondoltam elmúlik aztán nem ment fekvenyomás fájdalom miatt flector port szedtem nem segítet 1 hónap után mentem dokihoz reumatológus nem tudta mi van.Kaptam depo medrol injekciót vállizületbe, talán rosszabb lett 2 hét múlva visszamentem a doki akkor is vitte h nem tudja mi van közbe meg kórlapon rajta h diagnózis:A váll adhaesiv capsulitise. Szerintem reális mivel nyáron kb 3 hónapig nap 8-12 óra számítógépezés ment heti 3 edzés és ennyi mozgás, töbször lezsibbadt az egész bal vállizmom. Fájdalom leginkább edzésnél vagy fizikai munkánál van normál tartásnál ritkán, ha lefelé nyomom a vállam illetve a most muscular póznál fáj ha ez segít. A bb.tv. flash eggyik részében magyaráztad a 3 ujjadal bizonyos szalagokat ha jól emlékszek nekem kb pont ott fáj és gyanítom h azzal van a gond mert nemrég mellről nyomást csináltam és 50kg-nál már olyan problémák jelentkeztek h minden nyomásnál kb félúton olyan érzésem volt mintha 1 szalag átugrana 1 csontot. Ezért gondolom h akkor tényleg be lenne fagyva és ezért kértem h milyen tanácsokat tudsz adni a gyógyúlás mielöbbi eléréséhez edzeni tudok nagy fájdalmak árán mozgástartomány is megvan teljesen úgy veszem észre gondolom ez a 6-12 hetes fájdalmas fázis lehet (valahol olvastam h csak ezután jön az igazi "fagyás" amikor nem mozog) Remélem érthető a leírásom és köszönöm h elolvastad és mielöbbi válaszodat is!
janee91
Válasz
érthető a leírásod, sajnos erre nem tudok jobbat mondani, minthogy addig kell menned amíg meg nem találod a megfelelő ortopéd sebészt.
2012-01-14 15:23:27
kares

Szevasz Bunny mester! Lenne egy hatalma...

Kérdés
Szevasz Bunny mester! Lenne egy hatalmas dilemmám amiben kikérném a tanácsodat véleményedet. A az ismétlés szám kontra izomláz kérdésemben. Azt tudni kell h baromira izomlázas típus vagyok de szeretem is megdolgoztatni az izmot normál határokon belül. Jelen pillanatban 10 es feletti főleg 15 ös ismétlésszámokkal dolgozom ezt többek között az ízületek védelme miatt teszem...mert régebben voltak gondjaim az alacsony ismétléses számos nehéz súlyzós edzések miatt. Na most ilyen ismétlésszámok mellett pl 1 melledzést követő van h 5 napig olyan izomlázam van ami korlátol más edzések más izmok megdolgozásán. Tehát azt szeretném kérdezni h inkább álljak át 8_10es ismétlésszámokra.vagy maradjak ilyen ismétlés számok mellett és tömjem magam citrullin maláttal ( vagy nem tudom van-e más termék izomláz ellen). vagy egyáltalán mit ajánlanál annak aki nagyon izomláz hajlamos!? Válaszodat előre is köszönöm!
daniphoenix
Válasz
sportolónak való vitamin-ásványianyag-nyomelem bevitelt első körben
2012-01-14 14:57:17
kares

Szia Bunny... Kisebb nagyobb megszakítás...

Kérdés
Szia Bunny... Kisebb nagyobb megszakításokkal edzettem, de most 27 éves fejjel értem el azt az érettséget és motivációt amire szükség van ennél a sportnál... Na persze csak sportos és egészségesebb szeretnék lenni... A problémám a következő... A vállam kattog és nagy terhelésnél fáj olykor görcsbe rándul, de csak a jobb... Szedtem ízület erősítő készítményt amitől valamivel jobb lett... Azóta már nem áll görcsbe... Az orvos azt mondta, hogy valószínű örökletes... Véleményed szerint van ennek alapja? Vagy szimplán gyenge? Bocs, ha idióta kérdést tettem fel, de valóban kezdő vagyok még ebben a sportágban... Válaszodat előre is köszönöm... Tisztelettel: Stocy
Stocy
Válasz
2012-01-14 14:55:49
kares

Szia Bunny! Egy ismerősömnél,folyamatos...

Kérdés
Szia Bunny! Egy ismerősömnél,folyamatosan kiújuló vesekő probléma van. Ez alatt azt értem hogy nincs úgy hónap hogy új kő ne alakuljon ki nála. A kő kálcium alapú,magas folyadék bevitellel és alacsony kálcium tartalmú vizek fogyasztásával próbálja megelőzni a követ. Ennek ellenére ugyanúgy kiújul.A tanácsod szeretném kérni van-e valami tipped erre az esetre hogy lenne megelőzhető,vagy tudnál-e ajánlani olyan kiegészítőt ami ebben segíthetne?
vanhalen
Válasz

próbáljuk meg, hogy 2 hónapig csak ezt fogyasztja:

http://lugos-asvanyviz.hu/

utána írjatok

2012-01-14 14:47:52
kares

Szia Bunny, 20 éves viszonylag ropi gyer...

Kérdés
Szia Bunny, 20 éves viszonylag ropi gyerek vagyok, de azért nem a legrosszabb, a problémám a következő: tudod hogy egyik ember sem teljesen szimmetrikus, de nekem jóval teltebb és izmosabb a bal oldalam (mell, váll, tricepsz, bicepesz, alkar, markolat) háttal egy kicsit, de lábbal nincs egyáltalán nincs ilyen probléma. Ez még magában nem is lenne akkora gond, mert majd behozza, de jön a probléma, edzés során sokkal hamarabb elfárad a bal oldalam izomzata, ez alatt azt értem, hogy mondjuk két darab kétkezes súlyzó esetében 6 kinyomás után már érzem hogy dolgozik az izom, de jobbnál hogy ugyanez az érzés csak 9 után jelentkezik. Tegnap edzésem azzal telt hogy ennek a teljesítmény különbségre jobban ráérezzek, és kb. 30% több terhelést kell tegyek a jobb oldalamra hogy ugyanazt az érzést tudjam elérni mint a balnál, tehát bal oldalam izmosabb, de a jobb oldalam mégis sokkal erősebb, na most ez így szerintem totál ellentétes. Menjek el neurológiára és vizsgáltassam ki, vagy kretén vagyok és valami nagyon nem jól csinálok, szerinted mitől lehet ez? Üdv
gergooo
Válasz
lehet akár gerincferdülésed is, de a kérdés ott indul: ha ropi gyerek vagy, hogyan lehet jóval teltebb és izmosabb az egyik oldalad?
2012-01-14 14:39:23
bunny

Heló bunny! Elérkezettnek láttam a pilla...

Kérdés
Heló bunny! Elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy elkezdjek edzeni, viszont kisebb problémába ütköztem az étrend összeállításánál. Ahogy számoltam (182cm/73kg/("ropi")) a szükséges fehérjebevitel 150g (kerekítve), szénhidrátból pedig 360 g. Nem akarom így az elején túlbonyolítani a dolgokat, viszont a a táplálékkiegészítőknél elakadtam. Korábban sok embernek javasoltad a JUmbot (akik kérdezték, hasonló adottságúak voltak mint én), viszont én e mellé gondoltam 100% Whey Pro.-ra is. A kérdésem csak annyi lenne, hogy az járható út, hogy a reggeli mellé egy adagot fogyasztok a Whey Pro-ból, valamint edzés után a Jumbo-ból iszok egy turmixot? Ezek mellett gondoltam egy Multi Prora is, amit valamelyik evés közben tolnék le. Elbasztam a tervezést? Előre is köszi!
relate
Válasz
ebben az égvilágon semmi elbaszás nincs!
2012-01-14 08:15:52
bunny

Szia Bunny! Olvastam a Gy.I.K.-t. Tényle...

Kérdés
Szia Bunny! Olvastam a Gy.I.K.-t. Tényleg ennyi elmebeteg van? Könnyesre röhögtem magam. (jó volt hasizomra). Amúgy a BB.Tv sorozatotok nagyon hasznos szerintem. Csak így tovább! Gábor
tuzi65
Válasz
tényleg ennyi elmebeteg van!
2012-01-13 22:41:20
bunny

Kedves Drugs Bunny! Én 3 hónapja folytat...

Kérdés
Kedves Drugs Bunny! Én 3 hónapja folytatok súlyzós edzést megfelelő táplálkozás mellett. A pikkelysömör tünetmentesítésére Elosalic kenőcsöt használok közel 2 éve. Érdekelne hogy "a kortikoszteroidok szedése a fehérjeszintézist csökkenti, a fehérjelebontást pedig fokozza, összességében csökkenti az izmok fehérjemennyiségét, ami izomgyengeséget okozhat. A fehérjehiány gyermekeknél a növekedést is lassíthatja, emiatt ők nagyon érzékenyek a kortikoszteroidokra." Vagy is akkor van értelme az edzésnek? Bocsánat ha valami nem áttekinthető. Egy 16 éves hányatott sorsú fiú.
234ab
Válasz
ha egy kicsit gondolkodsz, akkor így még több értelme van az edzésnek és a helyes táplálkozásnak, mint a nem edzésnek, nem?
2012-01-13 21:49:48
bunny

Szia Bunny! Bocs a nem ide illő kérdésér...

Kérdés
Szia Bunny! Bocs a nem ide illő kérdésért de, megtudnád mondani a BBTV letöltésének a módját mert én sehol nem találtam. Tök jó lenne aerob edzés közben BBTV -t nézni. A választ előre is köszi.
Pumba800cc
Válasz
erre sajnos nincs mód.
2012-01-13 21:41:28
bunny

Hello Karesz! Először is köszi a múltko...

Kérdés
Hello Karesz! Először is köszi a múltkori lúgos vizes tippet.nem tudom,hogy placebo,vagy tényleg az miatt,de egyáltalán nem jön vissza a sav,fasza az étvágyam,jól tudok enni. Térd: Tegnapi meccsen kinesiotappel+ erre kitalált speckó Mcdavides térdvédővel,elég jól bírta a dolgot,de ma eléggé fáj. Eszembe jutott pár dolgo,amire megköszönném ha tudnál válaszolni,ill. inkább tanácsot adni. 1.Most egy elég kemény talpú,merev Jordanben játszom,ami a gyors irányváltásokra jó,de szerinted számítana-e,érezhető lenne-e ,hogyha egy puhább talpú Air max cipőben játszanék? 2. Mivel muszaj lenne erősíteni azért a lábam,főként,hogy javuljon a térdem,másrészt a robbanékonyság+ugrás miatt,meg mert hülyén nézek ki sajnos,akkor a differencia az alsó+felsőtestem között.mondanál pár gyakorlatot amivel nem terhelem szét a térdem? lábtoló nem megy,fellépés "dobozra" megyeget,de azért ott érzem a térdem. 3.Csak kiváncsiságból,ha tudod,szerinted meddig "fajulhat" el ez a dolog? mmint mi a legrosszabb ami lehet ebből a sérülésből? nyújtást tolom,de inkább kevesebb mint több sikerrel,**** merevek az első combizmaim. Köszönöm a segítséget,ismét.
milanello
Válasz

nem placebo, kis élettan és biokémia. működőképes rendszer ez. brill vizet vettél amit javasoltam vagy valami másikat?

1. biztos emlékszel, korábban is egy kosárlabdában járatos gyógytornász kollegát kérdeztem meg a problémáddal kapcsolatban. mivel nem vagyok otthon ebben a sportban sajnos nem tudok erre megalapozott választ adni.

2. ha jól emlékszem versenyszerűen kosarazol (bár nem linkelted nekem a korábbi kérdés-válaszokat, ezért kapsz is egy feketepontot). szóval el kellene fogadnod, hogy úgy nézz ki mint egy kosaras. erősítened pedig kosaras technikákkal ésszerű.

3. ez nem sérülés. nyújtáshoz keress szakembert ha ennyire nehéz eset vagy, mindenképpen ezt az irányt kell követned.

2012-01-13 12:18:12
kares

szia Kares!(előzmény: http://body.builde...

Kérdés
szia Kares!(előzmény: http://body.builder.hu/edzo_valaszol_egyvalasz.htm4?id=1324424219) Hát letelt az 1hónap, azt orvos mondta, h 1hét alatt fokozatosan hagyjam el a bokarögzítőt, és 1 hónap múlva sportolhatok újra. Tőled kérdeznék annyit, hogy esetleg kosaras cipőben ami ugye magas szárú, futópadon első 1hétben mehet-e tempósabb séta, ugye a rögzítő nélkül, aztán pedig szép lassú futás?? Valamint már rögzítő nélkül is mehet-e lábujjhegyen járkálás, sarokemelés?? Nem szeretném úgy terhelni, h abból később bajom legyen, az orvos meg sajnos le sem szart kb. :S köszönöm a segítséget előre is! Üdv.
csabiii
Válasz
türelmesen megpróbálhatod a tempós sétát. szerintem legalább +1 hétig maradj a sétánál, a lassú futás nem feltétlenül annyival kímélőbb a gyorstól mint gondolnád. utána intervallum tréninget végezz, aztán jöhet a folyamatos futás. fájdalmat mindig figyeld, nem ellenség mert figyelmeztet.
2012-01-13 10:00:18
kares

Hali! Most már huzamosabb ideje (1,5 év...

Kérdés
Hali! Most már huzamosabb ideje (1,5 éve) járok edzeni heti 3-4 alkalommal. Utóbbi 2 hónapban kipróbáltam a Creatine Ph-Xet és az utlsó hónapban szedtem mellé Nitro Gaint. Azt akarom kérdezni hogy elkezdhetem-e a crea.tor szedni és ha igen akkor mit ajánlatos mellette még szedni?
Tonyori
Válasz
tudom, hogy a fogyatékosoknak magas a szabályzat elolvasása, szarjál rá nyugodtan, engem is pont ennyire érdekel a kérdésed.
2012-01-13 09:08:08
bunny

Az a kérdésem lenne, hogy nyak mögül nyo...

Kérdés
Az a kérdésem lenne, hogy nyak mögül nyomás helyett milyen gyakorlatot kellene csinálnom ami ugyanolyan vagy közel olyan hatékony és nem vágja haza a vállaim? köszi
balint_06d7
Válasz
vállból nyomás egykezessel. de azért ha ez magadtól nem jutott eszedbe, el kéne gondolkodni az élet értelmén!
2012-01-13 09:06:24
bunny

Hali. Mindig hallom a cigánygyerekeket ...

Kérdés
Hali. Mindig hallom a cigánygyerekeket az öltözőben, hogy "vesszük a napót, megnövünk minta geci gyá tesókám,tesszük majd fészbúkra a tástünket..".Nos, többször gondoltam ,hogy a tápkiegboltosokhoz hányszor mennek be a boltba, s kérnek szteroidot? Hetente kb hányszor? erre kíváncsi lennék(nemcsak a cigányokra gondoltam most,hanem a 14 éves gyerekekre is) köszi
baluu
Válasz
akad pár fogyatékos, de nem jellemző.
2012-01-12 21:26:32
bunny

Helo Bunny! 19 éves vagyok versenyszerű...

Kérdés
Helo Bunny! 19 éves vagyok versenyszerűen sportolok.183=90kg és nem vagyok pocakos 3-4kg lehet rajtam felesleg. Tegnap edzésen(futás-sprintelés) közben részlegesen elszakadt a hátsó combizmom.Mivel azt hittük csak húzódás ezért nyújtogattam.Aztán orvos kimondta mi a baj. A Kérdés: Mivel így csak kondizni tudok meg jövőhéttől úszni a heti 3-4 futás kiesik visszavegyek az étrendemből legalábbis a szénhidrátokból?Nem szeretnék ennél nehezebb lenni.Eddig amit ettem: Reggel:yoghurt és valamilyen tojásrántotta vagy piritos edzés után valami kis süti majd fehérje turmix Ebéd az teljesen változó délutáni edzés után mikor elértem a 90kg-ot és nem akartam tovább erősödni mert már csak hátrány lenne a sportszempontjából elhagytam a fehérjeturmixot. este szendvicsek, tojásrántotta. Nem tudom hol tudnék visszavenni, sütiket talán.Köszönöm a segítséged.
mokus11
Válasz
szerintem szakad combhajlítóval úszni sem fogsz tudni, nemhogy edzeni. mondanám, hogy vegyél vissza a szénhidrátból 100-150g-ot legalább. mondjuk a süti meg ilyen fasz étrendekkel én nem tudok mit kezdeni, ha sütit zabálsz és ez neked étrend, akkor nem kell aggódni, mert eddig is szartál bele, de hát mit várunk egy fogyatékostól, aki nem bírja kitölteni a regisztrációs űrlapot, pedig már elmondtam egykét köcsögnek, hogy ez feltétel, a szabályzatot meg olvastasd el anyáddal.
2012-01-12 19:05:56
bunny

Szia/Sziasztok, Kb 4 napja, reggel elke...

Kérdés
Szia/Sziasztok, Kb 4 napja, reggel elkezdett fájni a hátam: A hátam bal oldalán, a közepénél picit lejjebb, erős, tompa, nyomásra nem túl érzékeny, izommunkától nem fáj, inkább olyasmiktól ha pl balra akarok fordulni, kicsit mintha "beljebb" fájna, nem is csont-fájdalom jellegű. Normál esetben csak kibirnam, de már lassan egy hete tart. Ma voltam hát edzésen, normál súlyokkal tudtam dolgozni, igaz néhány gyakorlatnál(egykezes evezés) elég durva fájdalmat okozott a pozicióból kifolyólag. Van valami tippetek, hogy mi lehet ez ? Vagy orvos ? Más: Kipróbáltam a héten, hogy előbb a vállamat benullázom, aztán mellezek, ahogy Te mondtad, tényleg teljesen tönkretettem a vállam az edzésen, majd meghaltam úgy fájt, de érdekes módon mellezni is tudtam normális súlyokkal, és olyan stimulációt kapott a mellizmom hogy hihetetlen, mostantól mindig így fogom edzeni szerintem. Fenti kérdésemre előre is köszi a választ !
fearco
Válasz
ez orvos!
2012-01-12 19:01:51
bunny

Hello Bunny! Holnap Kezdem a diétámat. ...

Kérdés
Hello Bunny! Holnap Kezdem a diétámat. Ma voltam beszerezni a dolgokat, kaját, mérleget, kajás dobozokat, stb. A diátám Kb hasonló lesz mint ez>> http://body.builder.hu/kaloria.htm4?etekid=189&act=mutat&minta=1 Csak picit növelve az adagot kb 2200kcal-ra késöbb meg csökentem még. 81 kilo vagyok, csak jobbat hírtelen nem találtam. Kb 72-74 re akarok lemenni, de ezt még eldonti a tükör. Kérdésem az lenne ,hogy bezavarhat-e a diétába ha pl. 2 nap 5:00 kor kelek, és akkor van az elsö étkezésem( hetente 2 nap 6-ra kell menyek meloba) máskor viszont 8,9 kor, esetenként még késöbb kelek és akkor étkezek. Ja és 2 nap meg éjszaka, akkor ritkábban eszek, de mégis csak éjszaka. Tudom,hogy a pihenésnek/regenerálodásnak nem tesz tül jót az éjszakázás. Szal bezavarhatnak-e a tényezök a diéta folyamába? Esetleg, hogy kéne megoldjam,hogy jó legyen? Tanácsodat elöre is Köszi!
Gyusze9
Válasz
nem hiszem, hogy gond lesz ezzel!
2012-01-12 19:01:14
bunny

Helo Azt szeretném kérdezni hogy kreati

Kérdés
Helo Azt szeretném kérdezni hogy kreatin kurán vagyok és ha iszok alkoholt akkor az akadályozza a kurát ? Elöre is kössz!
rizoo9
Válasz
drogozzál is, meg egyél szart, gyökér.
2012-01-11 23:15:24
bunny

Hello Bunny! Mell edzés után, másnap ...

Kérdés
Hello Bunny! Mell edzés után, másnap elkezd fájni a vállizületem, ami hát elég szar dolog. Edzés elött rendesen bemelegítek, váll, karkörzésekből többet is csinálok, hogy jól bemelegedjen, ill. fekvenyomásnál elöször minimális súllyal belenyomok 2x20-t, hogy tutira bemelegedjek, és elöbb lenyomom a váll edzést, és csak utána mellezek (ezt még asszem egy BBtv-be hallottam ). De így is megfájdul a vállam. Mit tudnék ezzel kezdeni? Bemelegítőkrém esetleg segítene?
Kamikaze655
Válasz
sajnos ez nem jó. hagyd el a hagyományos fekvenyomást, és csináld csak kéthetente. remélem van mellnyomó gép!
2012-01-11 21:44:28
bunny

Hello Bunny Szeptember óta tömegelek 5...

Kérdés
Hello Bunny Szeptember óta tömegelek 500 g rizs 100 g zab , kb. 8 kg jött fel ez idő alatt . A helyzet az hogy diétázni korai lenne még , viszont a gyomrom kezd off-on lenni . Nyomom a zöldséget vitamint omega 3-at emésztő enzimet , viszont a 3. étkezés után már kezdek puffadni feszül a gyomor szállnak a galmabok :D. És természetesen az étvágy meg a motiváció se olyan mint kezdéskor . Arra gondoltam hogy 5 g ch/tsk-ról visszaveszek 3-ra pár hétig / fehérje változatlan maradna 1.5-2g tsk/ és nyomnék egy Colon Cleanser-t. Majd szolidabban tömegelnék tovább 4-4.5 g ch-n , ez így oké lenne ?
Antistar
Válasz

jól gondolod szerintem okés lesz, esetleg növelheted kicsit a zsírt. egyébkétn ha nagyon gáz, érdemes beiktatni 1 nap éhezést, a következőképpen (csak az alma nap): http://magazin.builde r.hu/testepites/cikkek/gyomorfertozes-fosas-hanyas

2012-01-11 21:43:34
bunny

Szia Bunny!Azt szeretném kérdezni,hogy F...

Kérdés
Szia Bunny!Azt szeretném kérdezni,hogy F2 Creatine monohydrate-ot és Gain Fast-ot hogyan lehet kombinálni vagy lehet egyszerre szedni?Válaszodat köszönöm!
tomi9004
Válasz

a gain fast-et véletlenül ismerem a múzeumból, és mivel az egy szénhidráttal telített fos, nyugodtan belerakhatod a kreatint. a full force az sárga, és nem váletlenül, mert mi is sárgák vagyunk.

 

 

2012-01-11 17:37:10
bunny

Szia Bunny! Csak egy film linket tennék ...

Kérdés
Szia Bunny! Csak egy film linket tennék közzé, lehet, hogy Te már láttad (Food Matters). Nem testépítő szemmel nézi az étkezést, de kinyithat pár szemet arra, hogy mit is eszünk és miért olyan fontos a megfelelő étkezés és vitamin- ásványianyag bevitel. http://www.rainmakerteam.co/video/Foodmatters_hu/foodmatters_hu.html Ha gondolod, hogy érdemes rá akkor rakd ki, ha nem akkor bocsi. További sok sikert és jó munkát kívánok Neked! Tomi
gen33303175shop
Válasz
nem tudom, hogy láttam-e, de nincs ennyi időm sajnos.
2012-01-10 23:52:35
bunny

Üdv Bunny! Nem kérdezni akarok hanem ...

Kérdés
Üdv Bunny! Nem kérdezni akarok hanem megosztani tapasztalataimat totoadam-al. Gimnáziumból kiszabadulva érettségivel a kezemben úgy láttam ideje lenne már felnőni a nőkhöz. Logikát követve a szórakozó helyen kezdtem belerángatva barátomat aki hasonló cipőben volt. Első alkalmak még sikeresnek mondhátóak voltak utána egyre jobban elment a kedvünk a dologtól. A nóta vége az lett,hogy egy "átmulatott" sikertelen éjszaka után a tescoban megvettük a csipszet és a sört majd kiültünk a játszótérre és önvádaskodtunk. Elég röhelyes látványt alkottunk ott a játszótéren kiöltözve és sörözgetve mindezt 19 évesen. Végül arra jutottunk,hogy ehez bizony pénz kell Egy ideig abba maradtak a kijárogatások. Miután a csodálatos hazai felsőoktatásból kénytelen voltam kilépni mert nem akartam a semmiért 100 ezreket fizetni elmentem dolgozni egy olyan helyre ahol emberhez méltó fizetést kaptam. Ismételten belevágtunk az éjszakába de most már autóval és pénzel a zsebemben. És láss csodát semmi. Utána módszert váltottunk átmentünk bunkóba.(lenézés és dominancia elvet követve). Nagyon jól tudtam,hogy ezzel egy éjszakásnál több nem lesz de evvel a ténnyel az első józanul átgondolt éjszaka után tisztában voltam. A taktika bevállt de valamit mindig elrontottam. Mégpedig azt,hogy túlságosan is akartam. Közel a célhoz kopp. A legemlélkezetesebb amikor visszük ki a( nem túl szépek de ahoz jók amihez kellenek és legalább hajlandóak rá című) lányokat ,amikor a bejáratnál megtalálják az igazit. Két totál részeg, egyik dagadt kopasz a másik meg vézna pónihajú barmot. Ami közös volt a kettőben,hogy mindkető ápolatlan volt, a divatmajom pólójuk átizzadva és az amúgyse jó beszélőkéjüket meg végképp nem tudták használni. Nyakukba akaszkodva felszarvaztak minket mi meg álltunk ott mint egy darab szar. Hiába néztünk ki ezerszer jobban azoknál és hiába voltunk ápoltabbak és józanok és rendelkeztünk autóval mégis a szar kelett nekik. Bunnynak teljesen igaza van amit a legjobban a hátad közepére kívánsz az valóra válik,nincs ez másképp a nőknél sem. A leglehetetlenebb helyzetekben voltak a legjobb eredményeim. A baj nem bennem vagy benned vagy akár a kinézetben van hanem abba a mételyben amit társadalomnak hívnak. Azokat akik esetleg piszkálnának emiatt azokat szard le. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Inkább késöbb legyen barátnő mintsem,hogy 30 évesen még egy 10 éves értelmi szintjén mozogj és csak ahoz legyen agyad,hogy narkózz vededeljél zabáljál szarjál és nézzél ki mint úgy,hogy a bazári majom is sírva fakadjon séród és ruhakollekciód láttán. A társadalmat nem kell követni mert az röviden és finoman szólva egy szar ahol az értelmes ember megőrűl. Tulajdonképp nem más mint egy hatalmas színház tele erkölcstelen,-10 es érzelmi inteligenciás parádézó alsóbbrendű majmoknál. És az ott felszedhető nőstények tulajdonképp csak arra jók. De hidd el gyorsan meglehet unni azt a fajta életvitelt is. Ne vádóld magad nem késtél le semmiről sem. Végszóként még annyit,hogy jó társaságból lehet tartós és jó kapcsolatot szerezni mint ahogy azt bunny is megmondta. Sok sikert a továbbiakhoz!
sutipapa91
Válasz

jah, hát persze mivel totóádám normálisan gondolkozik, nem egy egyszerű kúrásban, bele sem mentem abba, hogy pénzzel minden tök mindegy.

mondom, megoldódik: de csak akkor, ha nem várod.

2012-01-10 23:38:35
bunny

Szia! Már több, mint két éve edzem. Pro...

Kérdés
Szia! Már több, mint két éve edzem. Proteinen és vitaminokon kívül semmilyen kiegészítőt nem szedtem még. Szeretnék formásabb, nagyobb izmokat ( akik tetszenek bár még távoli: Larissa Reis, Monica Brant, Toldi Zsuzsanna. Elég elszántnak érzem magam, étrendem és edzéstervem úgy gondolom megfelelő. Több cikket, weboldalt, magazint elolvastam, tapasztalt edzőtársaim véleményét is kikértem) Azonban arra a kérdésre, hogy melyik értendkiegészítő felelne meg leginkább nem kaptam konkrét választ. Protein edzés után marad, mellette a Mega aminora(Biotech) és Anabol X-re (Scitec) gondoltam. Hogyan osszam el ezek szedését a nap folyamán, esetleg tudnál ajánlani valami jobbat? /170cm 56kg és 20 éves lány vagyok./ Válaszodat előre is köszönöm! =)
Demens
Válasz
először hadd kérdezzek vissza, hogy szofisztikáltam tudjam elemezni az igényeidet: miért aminosav?
2012-01-10 23:35:09
bunny

Szia Bunny, Az oldalt olvasgatva rájött...

Kérdés
Szia Bunny, Az oldalt olvasgatva rájöttem, hogy az egyes izomcsoportokra valószínűleg túl sokat edzek (5-6 gyakorlat).Csináltam egy új edzéstervet. Szerinted ha ennyi gyakorlatot csinálok, az megfelelő, nem sok, de nem is kevés? Hétfő: Mell: fekvenyomás, 45 fokos padon nyomás, tárogatás gépen. Ha nincs partner és nem merek nagy súlyba belenyomni, akkor 2 sorozat fekvenyomógépen nagy súllyal. Bicepsz: kétkezes bicepsz, francia rudas bicepsz, egykezes bicepsz ülve, kalapács Szerda: Váll: melltől nyomás kétkezes rúddal, egykezes súlyzóval, oldalemelés, döntött törzsű oldalemelés, vállvonogatás Láb: guggolás, vádli Péntek: Hát: lehúzás széles fogással/ szűk fogással, szűk fogással evezés, egykezessel evezés Tricepsz: csigás letolás, fej felett egykezes nyomás, lórúgás. (esetleg egy gyakorlat bicepsz is megy ilyenkor, mert az le van maradva) A hátam nehezen ,,szélesedik", ezért oda eddig sok gyakorlatot végeztem. Mindenből 4*8, előtte egy-két sorozat bemelegítés. Kb. 9 hónapja kezdtem az edzést, szóval még kezdő vagyok. Köszönöm a választ.
Hunorpapa
Válasz
most is túl sokat csinálsz. tök logikus, hogy egy nagyobb, sok segédizommal megtámogatott mellizomra kevesebbet csinálsz, mint bicepszre. lábra meg lófaszt se, végülis az pici izom, ha szarul nézzük az anatómiát.
2012-01-10 23:34:06
bunny

Szia Bunny! Már írtam egyszer a colitis ...

Kérdés
Szia Bunny! Már írtam egyszer a colitis ulcerosa miatt, egy normális kórházba rendberaktak azóta, szemét kaját már nem is ehetek, 26kgot fogytam emiatt, most kezdtem el újra edzeni és 1 hónap múlva kb egy 2hónapos kreatin kúra árthat e a belemnek? Már nincs begyulladva.
Atika25
Válasz
nem hiszem hogy ártana, de én nem látom kreatin szükségét.
2012-01-10 23:31:57
bunny

Szia Bunny! Mi a véleményed a callisthen

Kérdés
Szia Bunny! Mi a véleményed a callisthenics-ről, illetve a fegyencedzésről?
kovpet
Válasz
pont leszarom mindkettőt.
2012-01-10 23:14:50
bunny

Szia Bunny! Láttam a korábbi BBTv-ben,...

Kérdés
Szia Bunny! Láttam a korábbi BBTv-ben, hogy te felkerestél bizonyos vendéglátó egységeket és bemutattad őket, hogy ott milyen ételeket készítenek, és egyéb hasznos infókat is megtudtam. Ebből kiindulva szeretnék tőled a szakdolgozatomhoz segítséget kérni, melynek témája: a tápanyagszámító programok (szoftverek) felhasználási lehetőségei egy adott vendéglátó egységnél. Tehát a kérdésem a következő, tudnál-e említeni olyan vendéglátó egységeket (lehet az akár szálloda, étterem vagy egyéb vendéglátó egység, a lényeg hogy melegkonyhás legyen) amelyek használnak ilyen szoftvereket. Ilyen szoftverek például a NutriComp, vagy a Quadro Byte. Válaszodat előre is köszönöm.
danton
Válasz

aranyos vagy. szerinted mi tápanyagszámító szoftvereket nézegettünk? mind a rengeteg kettő étteremben ahol forgattunk?

miért hülye mindenki ezen az idióta, elbaszott világon?

 

2012-01-10 19:44:00
bunny

Sziasztok, nagyon örvendek, hogy rátalál...

Kérdés
Sziasztok, nagyon örvendek, hogy rátaláltam ere az oldalra, sok fontos dolgot tanultam. Egy fontos kérdésem lenne, és nagyon szépen megköszönném ha tudtok segiteni. Egyik ismerösöm 2 hónapja edz, és persze rendszeresen cigizik, szerintetek ez befolyásolja az ö izom fejlödéseit, vagy kicsitt lasitana is egy-két folyamon, talán gyengittene a képességein is? Mégegyszer nagyon köszönöm, és sérülésmentes edzést kivánok mindenkinek!
szaszbarni
Válasz
nem ez kifejezetten jót tesz, geci izmos lesz a rák!
2012-01-10 19:41:53
bunny

nem tudtam h nyelvtan óra!

Kérdés
nem tudtam h nyelvtan óra!
stefano7643
Válasz
mi az hogy "h", gyökér? nem a faszjancsi haverjaiddal sms-ezel, vagy anyáddal beszélsz!
2012-01-10 17:47:09
bunny

Szia Bunny! egy olyan kérdésem lenne ami...

Kérdés
Szia Bunny! egy olyan kérdésem lenne ami már lehet h lerágott csont de én kiváncsi vagyok a te véleményedre is.Szóval ugyebár az izmoknak az a ideális állapot ha a tesztoszteron szinted állandóan magas,na most mivan akkor a sexel?? olyankor csökken a teszto.szintünk.Ez mennyire befolyásolja a teljesitményünket és fejlődésünket 22 éves korban?esetleg nyomni kellene tribulust és akkor hamarabb ujratermelődne?remélem nem tul nagy baromságot kérdeztem.
stefano7643
Válasz
olyan parasztoknak, akik a kibaszott szex szót nem bírják normálisan leírni, akkor se válaszolnék, ha sikerült volna normálisan kitölteni a regisztrációt.
2012-01-10 10:35:52
bunny

Üdv Bunny! December elejétől kezdtem el ...

Kérdés
Üdv Bunny! December elejétől kezdtem el edzeni és így 1 hónap után ajánlanál e mondjuk Tömegnövelőt,Creatint vagy ilyesmit hogy szedjek? Vagy még elég ha szárazon edzek? U.I.: 178cm és 65 kg vagyok.
kandesz
Válasz
1 hónap után is lehet tömegnövelőt használni, de az alap szükséges kiegészítő a vitamin és ásványi anyag formula. nedvesen ne eddz, viszont a kibaszott kreatint nem tudom, mi a faszért nem lehet k-val írni. én se c-vel írom, hogy kibaszott.
2012-01-09 21:22:48
bunny

Szeva! Olyan kérdésem lenne, hogy mit t...

Kérdés
Szeva! Olyan kérdésem lenne, hogy mit tanácsolnál, vagy mondjuk ha te most lennél 18 korul, hol probálnál ismerkedni, ugy komolyabb szinten, mongyuk ugy h barátno kereséseben? Esetleg mit mondanál, annak aki hasonlo korosztályu és valamiert eddig még nem sikerult neki komolyabb kapcsolatot kialakítania? Kell, hogy ez zavarja, esetleg elkésve gondolja magaát, vagy egyszeruen csak várjon? Valamiert egyszeruen csak meg nem volt ott az ideje? Ehhez tudnál kis eszmefutattást irni? Ui. azert mertem ilyen témában irni, mivel ismerem az eletfilozofiád, és volt már rá példa h hasonlo témákra is tudtál okosat írni.
totoadam
Válasz

ez nyilván kemény dió, de megpróbálok valami használhatót válaszolni. már csak azért is, mert én is voltam hasonló helyzetben megspékelve azzal, hogy 18 éves korom körül jöttem ki a reménytelen nyomorékságból. (ami nagy előny azokhoz képest, akik sosem fognak.)

a probléma az, hogy ilyenkor az ember kezd felnőni távolodni a szülőktől (ha normális a viszony) és próbál társat találni magának.erre azonban elég kevés esély volt már akkor is, amikor én voltam fiatal: a diszkóribancok már akkor is felejtősek voltak, ma meg gondlom ótvar módon elanyagiasodott a helyzet, itt a kis önkéntesstricik elhalásszák a pszeudoribancokat.  aki meg marad, az randa. ez kurva szar ügy.

te meg kétsébeesetten gondolkodsz, hol és hogyan lehetne ismerkedni. 

a rossz hír, hogy nem tudok erre mószereket mondani. kitalálhatnám, csinálhanék egy sales oldalt és lenne piros ferrarim (megtörtént eset) de úgy gondolom, a jó hír az, hogy erre nincs szükség. 

én elég racionális beállítottságú vagyok, de hiszek a sorsban. úgy gondolom, ez egy probléma, ami megoldódik. tehetsz érte, de magától oldódik meg.

amit viszont nem kéne tenni, az a görcsölés. nagyon sokan rágódnak ezen, és pont ezért nem történik velük semmi. kurvára akarják és nulla. pedig épp fordítva van: ha leszarod az egészet, jönnek a lehetőségeid.

én magamon megfigyeltem: ha volt barátnőm, ezer lehetőségem volt, ha nem volt, akkor nem volt semmi, különösen, ha azon görcsöltem, hogy legyen valakim. aztán ha megint volt valaki, simán félre tudtam volna kúrni, csak én nem vagyok ilyen típus.

egyszerűen nem szabad ezzel lekötni magad. tenni csak annyit kell, hogy nem gubózol be: nyilván ha az életed a terem és a lakás között zajlik, ahol máshol, az jelentősen rosszabb, mintha társaságba járnál. ma már rengeteg dolog történhet, és rengeteg lehetőség van, de ezalatt nem a társkeresőket, a faszbúkot meg a többi szánalmas erőlködést értem. a szórakozóhely szintén reménytelen. de célszerű valamilyen közösségekben azért mozogni.

de ezenfelül szard le az egészet. kösd le magad mással, értelmes dolgokkal, találj ki hobbit, járj el sportolni, túrákra, akármi.

a dolgok pedig maguktól alakulnak, egyszercsak ösze fogsz találkozni azzal, akivel kell. nem vagy lekésve semmiről.

és még egyszer mondom: ne keresd. barátnőt nem "keresünk", hanem jön magától.

 

2012-01-09 20:19:26
bunny

Szia Bunny. Szerinted mennyire fontos eg...

Kérdés
Szia Bunny. Szerinted mennyire fontos egy edzésterv? Úgy értem,hogy ha lemegyek a terembe tudom, hogy ma pl mellre akarok edzeni mert az az edzésnap jön, és ott helyben találom ki a gyakorlatokat és ismétlés számot tudom nincs kőbe vésve semmi. Csak érdekelne, hogy így is lehet 1ről a 2re jutni? Vagy azért annyit illene összeállítani, hogy mi után mi jöjjön? előre is köszi
rmd7
Válasz
semennyire sem fontos. az ember tisztában van a gyakorlatokkal és az alapelvekkel és tökéletesen össze tudja ad-hoc rakni, hogy mit fog csinálni. a tested nem tud edzésterveket olvasgatni. az edzéstervekre rejszoló hülyékből nem lesz soha semmi.
2012-01-09 19:34:19
bunny

Szia Bunny! 15 éves vagyok 175cm és 6...

Kérdés
Szia Bunny! 15 éves vagyok 175cm és 68kg kb fél éve kezdtem el edzeni.Mára már 60kg szériázok fekve. A többi izom csoportom is szépen fejlödik.De mindenki óva int engem a sulyzós edzéstöl hogy rossz a izületeimnek még.És amióta edzek szépen ropog a vállam könyököm és a csuklóm pedig mindig bemelegítek elötte.A te véleményedet szeretném kérni hogy mit ajánlsz ennyi évesen hány kg edzek hogy ne serüljenek az izületeim vagy még várjak vele mert nem akarok 35-40évesen szar izületekkel rendelkezni.Üdv berkley
berkley97
Válasz
nem tudok ajánlani "kg-ot", hogy mennyivel edzz, de egyszerű: ne menj 20 ismétlés alá!
2012-01-09 19:32:36
bunny

Szia Bunny Kérdésem,hogy szedhető e egy...

Kérdés
Szia Bunny Kérdésem,hogy szedhető e együtt a Nitro pure whey gold,és a Scitec ultra aminoja? És kb az aminobol mennyit szedjek?95kg vagyok 2éve edzegetek. Köszönöm.
Sumaker
Válasz
ha ennyi fogalmad van az egészről, ideje feladni!
2012-01-09 19:31:44
bunny

Szia! Érdekelne hogy szaunázni edzés el

Kérdés
Szia! Érdekelne hogy szaunázni edzés elött vagy után jobb? Ha edzés után akkor megigyam szauna és edzés között a fehérjét+vitargot?
sax192
Válasz
ez egy zseniális kérdés. gondolom ha edzés előtt szaunázol, baromi komoly teljesítményt nyújtsz az edzésben. bár lehet neked ez nem tűnik fel, de talán ki kéne próbálni, milyen egy igazi edzés.
2012-01-09 19:31:13
bunny

Szia! Az lenne a kérdésem h van egy enyh

Kérdés
Szia! Az lenne a kérdésem h van egy enyhe balra ívű gerincferdülésem és ebben az esetben milyen gyakorlatokat ne csináljak?
aklaci3
Válasz

ezt a dolgot úgy kell megközelíteni, hogy hogyan módosítsuk a gyakorlatokat. a félreértés elkerülése végett (ami feltétlenül az állapot rosszabbodását eredményezné!) ebben a témában csakis személyes tanácsadást vállalok, pontosabban egy általam levezényelt edzés keretein belül tudom megmutatni a trükköket.

lightweight@gportal.hu

2012-01-09 15:24:43
kares

Szia Karesz! S alakú gerincferdüléssel...

Kérdés
Szia Karesz! S alakú gerincferdüléssel (oldalirányba van eltolódva a gerinc) milyen gyakorlatokat és mekkora súllyal érdemes csinálni amik segítenek a javulásban, és melyek azok amik nem ajánlottak.
tihanyi89
Válasz

ezt csakis személyes vizsgálat után tudom megmondani, ugyanis ez csak a legelső kiindulópont, hogy scoliosisod van, mondjuk úgy 10%-a a szükséges információmennyiségnek.

lightweight@gportal.hu

2012-01-08 22:00:58
kares

hy bunny, átolvastam ami csak rendelk...

Kérdés
hy bunny, átolvastam ami csak rendelkezésemre állt, de van egy izomcsoport amit eddig nem sikerült megedzeni az elmúlt 1 év alatt. ez a legalsó 3-4 csigolya melletti rész. hiperhajlítás + 20 kg-os tárcsával 5x12 is csak a felette levő gerinc melletti izmokat dolgoztatja meg. nagyobbik baj az, hogy eddig néha-néha fájt ez a rész (farcsont és a fölötte levő csigolyák), viszont már 80 kg testsúly felett állandóan fáj. jó reggelt gyakorlatot próbáltam ma az edzőteremben viszonylag kis terheléssel, felhúzás talajról egyenes rúddal, meg guggolás egyenes rúddal. ezek eddig nem szerepeltek az edzéstervben. neked mi a javaslatod, ezek a helyes gyakorlatok ennek a nagyon alsó gerinc melletti izmok megedzésének, vagy van ennél hatásosabb is? üdv
szabog82
Válasz

tévedésben vagy, ugyanis az általad leírt gyakorlatok éppen azt a szakaszt dolgoztatják meg legjobban. nem vagy te sem kivétel, hacsak nem vagy számomra ismeretlen földönkívüli létforma. gyakran épp a túlzott terhelés miatt alakul ki fájdalom. ezt meg kellene vizsgálnom élőben.

lightweight@gportal.hu

2012-01-08 21:59:01
kares

hali. Nem rég óta kezdtem el a testemme...

Kérdés
hali. Nem rég óta kezdtem el a testemmel foglalkozni,eddig csak fehérjét szedtem és mondták hogy térjek át vmi másra, ezért szeretnék segítséget kérni! Én 165cm,59kg vagyok,jelenleg 34cm a karom. szedjem még a fehérjét esetleg tovább és még szedjek e még vmit hozzá. előre is köszönöm a tanácsodat!
alcasrac
Válasz
szerintem is térj át másra. mondjuk egyél lekvárt, vagy szedj fájdalomcsillapítót, mert ez nagyon fájhat. persze ilyenkor elgondolkodhatnék azon, hogy fogalmad nincs, miről beszélsz, vagy csak meghaladja a képességeidet, hogy leírd, mi a lófaszt akarsz, de igazából nekem ennyit nem ér.
2012-01-08 17:32:22
bunny

Szia Bunny! 18 éves 188 centi magas és 8...

Kérdés
Szia Bunny! 18 éves 188 centi magas és 80 kilós küzdősportoló vagyok, természetesen mellette járok rendszeresen konditerembe is. A kérdésem annyi lenne, hogy merjek-e tesztoszteron szint növelő szert használni (....)? Igyekeztem magamtól döntést hozni, mérlegelni, de nem nagyon sikerült... Pozitív lenne, ha kicsit még jobban feltudnám szívni magam verseny előtt, vagy éppen edzés közben, és az is jó, hogy segít az izomtömeg növelésben is, viszont továbbra is fönnáll a kérdés: Vajon mennyire borogatja föl a hormonháztartásomat ebben a korban? Válaszodat előre is köszönöm. Üdv, Marci.
marszuu
Válasz
a táplálékkiegészítők nem borítják fel a hormonháztartást. ha normális gyártóktól vásárolsz és kerülöd a nagy kamu szövegeket, nem kell aggódni. a prohormon készítményeket kerüld, de magára valami is adó gyártó nem gyárt ilyet.
2012-01-08 14:10:08
bunny

Szia Bunny! 50 kg a súlyom, 168 cm maga...

Kérdés
Szia Bunny! 50 kg a súlyom, 168 cm magas hölgy vagyok. Most szeretném elkezdeni az edzést. A helyes táplálkozással kapcsolatban már tájékozódtam. Szeretnék néhány kilót felszedni, mert nagyon vékony vagyok, de úgy, hogy izmot építek. Scitec termékek közül milyen táplálékkiegészítőt tudnál ajánlani egy kezdőnek, amivel a helyes étrend mellett izmot építhet. Multi pro vitamint már beszereztem, valamint arthroxon izuletvédőt is, mert a vállaim és a térdeim sajnos alapból recsegnek-ropognak. Üdv. Előre is köszi a segítséget.
blackdiamond
Válasz
próbáld ki a jumbo professionalt edzés után fél és reggel fél adaggal. ne felejtsd el, a lényeg a kitartás és a türelem!
2012-01-08 14:05:26
bunny

Szevasz Uram! had terheljem az idegrends...

Kérdés
Szevasz Uram! had terheljem az idegrendszered:).ez a tél tömegnöveléssel telt. igy nézett ki dióhélyban: napi 4*125 gramm csirke mellfilé+4*100 gramm rizs, ezek a főétkezések, valamint napi 3-4 alkalommal 100% whp, elsősorban reggel zabbal és edzés után. edzés: egynapos szünetek.feljött köbö 3-4 kiló..de még a felénél se tartok. tavasz végére tervezem hogy ledobjan a zsírt. márciusba kéne nekilátnom ugygondolotam. egy gondom vanétrend rendbe.de bekéne iktatnom a kardiót.és itt a bibi, mikor? és mennyit? kaja előtt 2-3 órával, utánna egyek e. ugygondoltam a edzés megmarad 1 napos pihikkel, ás a pihi napra raknám be a kardiót heti 2×. dióhélyban tudsz adni egy tippet..előre is köszi.és bocs a regényért!!! ,,fitness and strength"
colic
Válasz

kíváncsi vagyok, ez ez a sárga kapszula elolvasása után miért nem egyértelmű. mellesleg van ilyen is: http://magazin.builder .hu/testepites/cikkek/kerdesek-az-aerob-edzesrol

2012-01-08 14:02:03
bunny

Szervusz Bunny! Egy összetett dolgot sz...

Kérdés
Szervusz Bunny! Egy összetett dolgot szeretnék tőled kérdezni illetve tanácsot kérni ezzel kapcsolatban! Van valamiféle lehetőség rá, hogy ezt email formájában tegyem meg?
jrsmith23
Válasz
nincs. ha kérdésed van, itt tedd fel, anonim vagy, nem értem, mi ezzel a probléma. e-mailre akkor válaszolok, ha az ENGEM érdekel, mondjuk hogy felajánlod a ferraridat egy forgatásra.
2012-01-08 13:59:47
bunny

Helló! Ajánlod olyannak a testépitést

Kérdés
Helló! Ajánlod olyannak a testépitést akinek a bal melkasa kicsit ki áll?
LittleJaw02
Válasz
mindenkinek ajánlom, ami nem szellemi fogyatékos.
2012-01-08 13:58:17
bunny

Szia ! Elösször is boldog újévet! A k...

Kérdés
Szia ! Elösször is boldog újévet! A kérdésem annyi lenne, hogy külföldre utazáskor ha vinnék magammal tápkiegeket+vitamint azzal a reptérem lehet problémám vagy simán vihető atrocitás nélkül? Köszi !
szabadtom
Válasz
ha a poggyászodban feladod, nem foglalkoznak vele. kézipoggyászban nagy eséllyel nem lehet felvinni. pedig jó poén lenne bigbang-es dobozzal mászkálni.
2012-01-08 13:57:55
bunny

Hali! Sorstársaim nevében köszönjük a v...

Kérdés
Hali! Sorstársaim nevében köszönjük a vaterás fehérjés nyomozásaidat, sok (builder.hu -t olvasó) embert mentettetek meg az átbaszástól. Anno én is kipróbáltam 2 félét is. Mivel eléggé érzékeny vagyok a tejcukorra (a scitecest sem mindig bírta a belem) elég könnyen meg tudom állapítani, hogy mennyi is van benne. Az egyik az általatok tesztelt 12%-os förtelem volt, még Lactase tablettával sem maradt meg bennem. A másiktól viszont semmi bajom nem volt! Emiatt két dolgot lehet feltételezni: 1. Tényleg 85% a fehérje tartalma, amit ezek után erősen kétlek... 2. Mégcsak nem is fehérje az amit árulnak (liszt, mész, vagy netán szódabikarbóna :D ), vagy legalábbis jelentős része nem az. Szerintem ez is megérne egy misét, csak, hogy teljes legyen a kör. Ha lenne rá pénzem én is szívesen bevizsgáltatnám, de ez esetben nem is nagyon érdekelnének a vaterás fehérjék. Van erre mód, hogy megvizsgáljátok ezt is? Itt a linkje: (...) 85%-os UF komplex tej néven van fent. Jah még annyi, hogy azt írja hogy 7% hamu van benne... Az mi a tököm lenne? Előre is köszöntem válaszod!
titi1000
Válasz

az általad említett zacskós tejfehérjét is vizsgáltuk, de kivettük a műsorból, mert valóban tejfehérje. igaz, elég rossz minőségű. azért hagytuk ki, mert a fehérjetartalom legalább stimmelt, onnan bővebb vizsgálatokba belemenni nincs felesleges párszázezer forintom. mindenesetre valóban egy mészkőízű szörnyűség, meglepődtem, hogy van benne fehérje egyáltalán, de van. megnézettem élelmiszermérnökkel, aki megerősítette amit gondolok: meg nem enné ő sem. de a témát tekintve az nem átbaszás: olyan, amilyen, de azt adják, amit ígérnek.

a hamu miatt nem kell aggódni. a hamu a protein szárítása során létrejövö ásványi anyagú "melléktermék", minden proteinben van. a saját scitec 100% whey proteinemben 4.09% hamutartalmat mértünk, és én úgy figyeltem meg, hogy a hamutartalommal kb. úgy kell számolni, mint a nedvességtartalommal, azaz minden termékben 5% körül van a nedvesség, 5-7% a hamu.

én nagyon erősen ajánlom mindenkinek, hogy boltban vásároljon. olyan ez, mintha azt mondaná valaki, hogy ad neked jelöletlen dobozba olajat és az kurva jó motorolaj. aztán beöntöd és széthullik a motor. ismeretlen eredetű dolgot MEGENNI übergáz, akár mérgező is lehet. (persze vicces ezt mondanom úgy, hogy a fél ország tömi magába a szintén teljesen ellenőrizetlen, hamisított koxot.)

mellékesen, nem teljesen ide tartozik, de tanulságos. pár éve volt egy dízel skodám. gyakorlatilag széthajtottam, annyit mentem vele.  fel kellett volna újítani, de nem volt időm letenni. mivel nagyon durván elkezdte enni az olajat, vettem bele a teszkóban noname kannát, mert ugyse tartott volna ki olajcseréig, hogy finom legyek. ahogy rátöltöttem, mentem vele pár kilométert és szétszálllt a motor. és senki mást nem okolhatok, csak magamat. ha visszaviszem a teszkóba, nyilván kiröhögnek, de ha ezt egy jó autóval csinálja meg, a teszkó bizony kifizeti  a káromat.

extrém példa ez és nem is jó ide, de az alapelv az, hogy minőségi táplálkozás kell, emellé pedig felesleges gané kiegészítést használni.

vannak már nagyon olcsó termékek, nem érdemes kockáztatni: a fullforce MPM 3250 forint most, ár és áfaemelés után. ez kb. a fele a scitec 100% whey proteinnek. és ezért a pénzért megveszed a biztonságot is!

 

2012-01-07 10:52:05
bunny

Szia Bunny!19éves lány vagyok,komoly atl...

Kérdés
Szia Bunny!19éves lány vagyok,komoly atlétikai múlttal rendelkezem,1 éve hagytam abba azóta csak konditerembe járok heti 2x-3x, az eredménye látszik is,azonban a problémám hogy jó pár éve semmit nem tudok hizni ,pedig az étkezésemmel biztos hogy nincs baj, a lisztérzékenységem miatt nagyon odafigyelek rá.Milyen étrendkiegészitőt tudnál ajánlani amitől pár kilót magamra szedhetnék.Válaszod előre is köszönöm!
gloria13
Válasz

"az étkezésemmel biztosan nincs baj" dumákon szoktam harsányan kacarászni, különöse tekintettel arra, hogy valaki nem tudja normálisan leírni, mit akar. tényleg ezzel jöttél ide, hogy hízni akarsz? semmi gond: sajtos-tejfölös tészta napi 3x és gyorsan fog menni, igaz ez üti a lisztézékenységet, de hadd ne ragozzam feleslegesen a semmit.

először is kell egy alkalmas étrend. másodszor a 2-3x súlyzós edzésből a második felét kell választani.

harmadszor nem olyan könnyű étrendkiegészítőt ajánlani, ugyanis a kiegészítendő étrenddel nem vagyok tisztában. tejsavó protein biztosan kell, multivitamin komplex is, és lehet hogy szükség van szénidrát kiegészítésre. edzés után biztosan.

2012-01-06 22:41:40
bunny

Szia Bunny. 3 éve edzek, kaja rendben va...

Kérdés
Szia Bunny. 3 éve edzek, kaja rendben van, tápkiegek közül megy a protein, multivitamin, C vitamin, BCAA és a kreatin. A monohidrátról szeretnék váltani ethyl esterre vagy kre-alkalynra. Melyiked tanácsolod? Elöre kösz a választ. Üdv Újvidékről.
rgyula
Válasz
nem tudom. próbáld ki először az egyiket, majd a másikat. mindegyikben van ráció, és mindkettő sima monohidrát alapjában.
2012-01-06 22:27:09
bunny

Amikor olyan gyakorlatot végzek ami terh...

Kérdés
Amikor olyan gyakorlatot végzek ami terheli a hasizmom alsó részét (vagy a futás is, az leginkább, nem is futok már egyáltalán) érzem hogy valami nincs rendben, és terhelés után fáj, különösen mikor nyújtózkodok. Arra gyanakszom hogy köldöksérv alakulhat ki ha nem vigyázok vele, így az ilyen jellegű gyakorlatokat kerülöm az utóbbi időben. Eddig még nem csináltam felhúzásokat, de el akarom kezdeni. A kérdés hogy mennyire terheli a hasizmot, mennyire veszélyes, könnyen okoz-e sérvet, kerülendő-e ebben az esetben?
edorius
Válasz

nem vagyok híve a felesleges parának, de ez nem hangzik jól. az alhasi fájdalom vagy erős feszülés nem normális dolog. nem akarlak ijesztgetni azzal, hogy mocorog a sérvkapu, mert gőzöm sincs. de vigyázni kell. én megnézetném orvossal.

a felhúzás nem terheli vészesen a hasizmot egészen addig, amíg nem kezdesz el súlyt használni. ne dőlj be annak, hogy elvileg a túloldal végzi a munkát.

2012-01-06 22:26:18
bunny

Szia! Tegyük fel, hogy az étrendem te...

Kérdés
Szia! Tegyük fel, hogy az étrendem teljesen rendben van és ezt szeretném kiegészíteni egy kis fehérjével. Ha nem tejsavó fehérjét veszek, hanem egy kevert szójabázisú fehérjét, akkor össze fog dőlni a világ? Jönni fog a meteor vagy a maják ezt jósolták meg? Tehát lehet minőségi izmot építeni szójabázisú kevert fehérjével? (csóró vagyok és ezen akarok spórolni) köszi a válaszod!
n0rbert0
Válasz

a tejsavó fehérjén kívüli fehérjéket, mint a kevert vagy a szója, nem azért csinálják a gyártók, hogy így akarjanak megölni, vagy megakadályozni hogy izmos legyél, mert le vannak kartellezve a koporsógyárakkal meg meg a kínai ruházati cégekkel. (kotongyárat akartam írni, de nem jött ki a logika.)

fehérjeport sok mindenből lehet csinálni, talán nyugdíjasokból és faforgácsból is. vannak jobb és rosszabb biológiai értékű fehérjék. a tejsavó a sztenderd, ez van, minden szempontból legtöbbünknek a legjobb. arra kell törekedni, hogy edzés után tejsavó proteint használj.

ha napközbeni proteinpótlásról beszélünk, már kevébé gond egy kevert vagy szójafehérje. rendes étrend mellé kiegészítőnek megteszi. 

ha nincs lé, és minden célra kevertet használsz (vagy szóját, el ne felejtsük)  az is sokkal jobb, mint a semmi. sőt ha egy skálát nézel, aminek az egyik vége a semmi, a másik a tejsavó, a skála másik felén vagy a szójával is. 

 

2012-01-06 22:22:34
bunny

Heló Bunny. A scitec tesztről van valam...

Kérdés
Heló Bunny. A scitec tesztről van valami információd? úgy tudom,hogy ebben a hónapban lesz lezárva a nevezés,a fszbukon. Gondolom a Scitec magyar oldalán lesznek majd hivatalos információk. Köszi Szevasz.
040589
Válasz
én is így gondolom, kérdezni meg nem kérdeztél semmit.
2012-01-06 20:47:49
bunny

Hello. Azt szeretném kérdezni hogy milye...

Kérdés
Hello. Azt szeretném kérdezni hogy milyen termékeket ajánlasz tömegelésre (70 kg vagyok). Kérdésem hogy tömegnövelőt vagy creatint szedjek a fehérje mellé ?
xjocis
Válasz

nem egymás mellé szedjük a dolgokat. ez nem olyan, mint amikor a halhoz vörösbort iszol, vagy öblítőt veszel a mosópor mellé. annak, akinek lövése nincs az étrendről, nem kell K azaz kreatin, a tömegnövelő és a fehérje pedig az étrend részei.

ezeférle terméket tudnék ajánlani, most a változatosság kedvéért legyen egy kis full force protein meal, amiből dupla adag kell edzés után, pihenőnapokon pedig 2x1 adag.

2012-01-06 16:34:38
bunny

Szia Bunny. A kérdésem nem testépítésse...

Kérdés
Szia Bunny. A kérdésem nem testépítéssel kapcsolatos. Az édesapámat az elmúlt 2 évben 2 alkalommal is megműtötték.Gerincsérve volt,amit csak úgy tudtak eltávolítani,hogy a csigolyából is ki kellett vágni egy-egy kisebb darabot.Azóta a fájdalmai nem múlnak.Leszázalékolásról pedig szó sem lehet,hiába húzott már le mentősként közel 30 évet.Több féle terápián részt vett már(gyógytorna,gyógyfürdő),de eredménytelen. A kérdésem az lenne,hogy ha szedne valami természetes összetevőjű táplálékkiegészítőt,akkor az valamilyen szinten a segítségére válna e?Gondolok itt a Collagen liquid-re vagy az ...-ra.Tudom,hogy ezek nem fájdalom csillapítók,de arra gondoltam,hogy ha erősítenek az izületein,talán enyhül a fájdalom. Az a baj,hogy orvoshoz hiába fordul,azok állandóan csak műteni akarják...azért 1-2 évente egy műtét szerintemsem és szerinte sem frankó.Válaszod előre is köszönöm!
spcmaci
Válasz
porckorongsérv miatti fájdalom nincs összefüggésben az ízületek fájdalmával, ízületi fájdalomról pedig nem írtál. persze fennállhat mindkettő egyszerre. amit leírtál annak alapján semmi értelme ezekre költeni.
2012-01-06 07:55:27
kares

Üdv Bunny/Kares. Izületi problémám lenne...

Kérdés
Üdv Bunny/Kares. Izületi problémám lenne. Majd 7 éve edzek, és 1,5 hónapja volt 5 hét kényszerpihenőm(antibiotikumot szedtem hetekig). Addig nem is volt soha nagy problémám az izületeimmel, max kicsit fájdogált amikor a nagy súlyokat erőltettem, de amikor azt abbahagytam elmúlt. Viszont a pihenő után fáj vállam kegyetlenül (annyira h 40kg-val sem tudok fekvenyomni)de csak fevenyomásnál, és vállból nyomásnál... sőt, mostanábam már a térdemet is érzem guggolás után, meg egy minimálisan a könyökömet is. Annak ellenére, hogy volt 2 hét átmozgató jellegű edzés, mielőtt visszatértem a régi kerékvágásba. Kérdés: Ez csak sima izületi kopás, ami a pihenő alatt felerősödött és arthroxon meg vitamin gyógyítja (eddig azért nem vettem artroxont mert csóróság van :/) Vagy menjek orvoshoz és nézessem meg, mert valami komolyabb lehet?
kicsijohn
Válasz
mivel ennyi minden előjött, szerintem pár hétig próbálkozz meg a magas ismétlésszámú edzéssel, az arthroxon és vitamin mellett figyelj a megfelelő vízfogyasztásra.
2012-01-06 07:49:48
kares

Hello Bunny/ Kares! 3 éve edzek 19 éve...

Kérdés
Hello Bunny/ Kares! 3 éve edzek 19 éves vagyok. Az utobbi 2 hónapban azt tapasztaltam,hogy a VÁLLam egyre jobban kezd fájni ez egy nem mindig tartó fájdalom csak a nap különböző szakaszaiban jön elő és nem olyan hatalmas fájdalom csak érzem,hogy mégis fáj. Lehet ez a váll fájás a sok ismétléses edzés miatt mert kb. 3-4 hónapra álltam rá erre az edzés formára?! Mit tudnál javasolni? Hagyjak ki pár edzést? A válaszodat elöre is köszönöm! Ui.: BUÉK!
ricky987
Válasz
mivel semmi konkrétumot nem írtál, sajnos én sem tudok.
2012-01-06 07:44:23
kares

Szia Bunny. Segítséget ,vagy a vélemény...

Kérdés
Szia Bunny. Segítséget ,vagy a véleményedet szeretném kérni! 5 évvel ezelőtt otthon edzettem és fekve nyomásnál megsérült a bal vállam. Fekve nyomás közben beleakadt a rúdtartóba a rúd és az egész kibillent balra. Ahogyan vissza húztam a súlyt reccsent egy nagyot a bal vállam. Másnap elmentem a sebészetre és elmondtam az orvosnak mi történt. Megfogdosta a vállam és csak annyit mondott flectorpor. Se egy röntgen se semmi,ez után abba hagytam az edzést. 2011 tavaszán újra kezdtem az edzést és ismét elő jött a fájdalom, fekve nyomásnál,és vállból nyomásnál fáj. Ismét orvoshoz mentem de ezúttal elküldtek ultrahangra és ott kimutatta hogy kiszélesedett az izület és ezért fáj. A doki azt mondta ha megoperálják akkor sajnos abba kell hagynom az edzést,de én folytatni szeretném. Hallottam, hogy neked is sérült a vállad és ezért gondoltam , hátha te tudnál ebben nekem segíteni mert mióta újra edzek sokkal jobban érzem magam, jobb a közérzetem és szeretem csinálni. Előre is köszönöm. Szia.
evill30
Válasz
ez tipikusan az az eset amikor több szakértőt is meg kell kérdezni. egyébként bunnynak teljesen másfajta a vállsérülése.
2012-01-06 07:42:03
kares

Szia Kares! Alkar fájdalommal kapcsolatb...

Kérdés
Szia Kares! Alkar fájdalommal kapcsolatban mit ajánlasz? Októberben már tartottam 1hónapos pihit és kb. teljesen elmúlt. Azóta csak egykezesekkel edzettem, egészen december közepéig. Sajnos annyira nem éreztem a gyakorlatokat mint anno a scott pad + állva franciarúd és egyenesrúdat. Ezekkel nagyon be tudtam durrantani a karom. Újból megpróbáltam és ismét előjött (egyenes rúdat nem is használtam még). Multi prot használom folyamatosan + most dic lac gélt +lóbalzsamot. Lehet egyáltalán valahogy erősíteni az alkarban lévő szalagokat vagy én soha nem edzhetek már egy normálisat karra?:(
tomesz001
Válasz
attól tartok meg kell tanulnod egykezesekkel edzeni. megtanulható! csuklóbandázs persze nem hülyeség.
2012-01-06 07:38:59
kares

Szia Bunny! Én rendszeresen focizok és ...

Kérdés
Szia Bunny! Én rendszeresen focizok és van egy kis problémám a térdemmel, illetve a quadricepszemmel (remélem jól írtam).Májusban focizás közben összerúgtunk egy sráccal és nekem megsérült a belső oldalszalagom.Orvosnál voltam azt mondtak húzódás és részleges szakadás.Utána fekvőgipsz, ami miatt ugye jobb lábról izom lemászott.Megfelelő mennyiségű pihenés után a magyar válogatott orvosának jóváhagyásával újból elkezdtem focizni és kb 2 hónapig semmi bajom nem volt(leszámítva persze az erőnlét hiányát).Majd egy tényleg aprócska összerúgás után megint fájdalmaim voltak és azóta megint nem járok.Második sérülésemet megelőzően már vagy két hete éreztem,hogyha guggolok utána alig bírok felállni,mert a jobb combizmom nagyon fáj,főleg a térdemhez közeli része.Lehet, hogy ez az izomvesztés utáni gyengeségtől, vagy valami gyulladásos probléma?Illetve a térdemmel lehet szerinted valamit csinálni (azt mondták műteni nem kell)?Most elkezdtem edzeni, de a combom azóta is fáj guggolásnál és ha sokáig behajlítva tartom.Bocs a hosszúságért.Válaszodat előre is köszönöm.Zsolt
patex13
Válasz
gépeken, nagyon magas ismétlésszámmal(50-100) kezd megerősíteni az izmokat, nem kell rögtön guggolni, aztán jöhetnek a fociban ismert kitámasztások, fordulások de először csak egyedül és lassan szinte sétatempóban. ezt fokozatosan gyorsítsd.
2012-01-06 07:35:50
kares

Szia Kares! 3-4 napja fáj a derekam felá...

Kérdés
Szia Kares! 3-4 napja fáj a derekam felállásnál leülésnél és ülés közben is. Nem elviselhetetlen de elég rossz! Olyan mintha kisugározna a lábaimba kb a vádlimig, és a combom elkezd "ugrálni". felhúzást nem szoktam csinálni és nem is hátaztam az előtti nap amikor kijött! Mi lehet ez? köszi előre is
Adele
Válasz
http://magazin.builder.hu/testepites/cikkek/gerincserv olvasd el. magadra ismersz? remélem nem.
2012-01-06 07:28:02
kares

A sárga kapszulában délutáni edzést emle...

Kérdés
A sárga kapszulában délutáni edzést emlegetsz. Én viszont csak délelőtt érek rá elmenni, ez mennyiben befolyásolja pl az említett diétás mintaétrendeket?
zamar
Válasz
átvariálod bazmeg, bonyolult dolgok ezek! de vigyázz, mert három diploma kell hozzá: életképességi képző, észlényképző, meg agysebész.
2012-01-05 21:44:10
bunny

panzermeyer Nekem a fehérje bevitel eme...

Kérdés
panzermeyer Nekem a fehérje bevitel emelt meg valamilyen szintemet,amibe belekötöttek.De felvettek, csak mondták hogy ne szedjek fehérjét. De persze azóta is szedem! Üdv Ja, meg a baboskönyvre nagyon figyelj,azért sok embert kibasztak!
HARDCORE77
Válasz
köszi!
2012-01-05 21:41:38
bunny

Szia Bunny! Melledzéssel kapcsolatba len...

Kérdés
Szia Bunny! Melledzéssel kapcsolatba lenne olyan kérdésem, hogy a negatív fekvenyomást az egykezes súlyzókkal való fekvenyomás, a ferdepados fekvenyomást pedig a 35-40 fokos egykezes fekvenyomással lehet-e helyettesíteni? Azért kérdezem ezt mert magas és vékony vagyok hosszú kezekkel és a negatív valamint a ferdepadon végzett fekvenyomáskor sok szerepet kapnak a segédizmaim, így nem tudok teljesen a mellizomomra koncentrálni, viszont az egykezes súlyzókkal való gyakorlatnál jobban "érzem" a mellizmom működését. Esetleg tárogatással dolgozzak a felső mellizmokra? Válaszod előre köszönöm!
Kreszi
Válasz
a negatív fekvenyomásnál mindenképpen dolgoznak a segédizmok, legfőképp a faszságizom. minden gyakorlatot lehet helyettesíteni, nem nagy ügy rájönni, milyen mozgáspályát kel leutánozni.
2012-01-05 21:24:02
bunny

Szia!Szerinted a narancsbőr diétával elt

Kérdés
Szia!Szerinted a narancsbőr diétával eltűntethető,vagy ez genetikai dolog,és maximum javitani lehet?Köszi!
norisz
Válasz
a narancsbőr=háj. diétával és edzéssel eltüntethető: diéta leszedi a zsírt, súlyzós edzéssel formássá tett izomzat feszessé teszi a bőrt.
2012-01-05 19:56:44
bunny

Üdv! Kb 5 hónapja írtam, hogy gondjaim v...

Kérdés
Üdv! Kb 5 hónapja írtam, hogy gondjaim vannak a szilárd halmazállapotú salakanyag termelésével. (deszép) 2-3 napona érzem csak szükségét a "takarításnak". Ami ugye közel sem kielégítő. Tanácsod alapján megemeltem a zöldségbevitelemet és próbálkoztam a lenmagolajkapszulával is. Sajnos az eredmény továbbra is elég siralmas. Ám ha ez még nem lenne elég a fogyásban is megálltam. Nyilván az étrendemmel van a probléma, ezért kérnék némi segítséget. Most úgy néz ki, hogy a napot natúr zabpehellyel kezdem, aztán ebédre éppen ami van(ez akármilyen leves tészta nélkül, főételt, ha olyasmi ami nem férne össze a diétával, akkor egyáltalán nem eszem). Délután valami gyümölcs, zöldség. Estére 6 körül saláta jégsalátából, paradicsomból, uborkából. Natúr joghurtos öntettel. Kérdésem az lenne, hogy miként lehetne a dolgon javítani, hogy rendeződjön az emésztésem. Válaszodat előre is köszönöm.
zamar
Válasz
ez nem étrend, ez egy szar, mit vársz? jégsaláta? ? mit akarsz kiszarni, ha semmit nem eszel? mi a fasz vagy te, fogyókúrázó, idióta kislány?
2012-01-05 19:40:18
bunny

Szia Bunny! Rendészeti felvételire ké...

Kérdés
Szia Bunny! Rendészeti felvételire készülök, amelynek keretében orvosi vizsgálat is lesz, azon belül pedig vérvizsgálat. Arról érdeklődnék, hogy van-e tudomásod, vagy bárki másnak (tehát ez egy közfelhívás is egyben) arról, hogy esetleg kell-e elhagynom előtte pár nappal a mega dózisú multivitamint amiatt, hogy nehogy ezek a szerencsétlenek valami kiugró értéket találjanak, és azt gondolják 8 májam van, és mind rossz? Egyébként a napi vitaminkiegészítésem a következőképpen néz ki: 1 zacskó Super Vitamin Pack, ezen felül 500mg magnézium, 1 g kálcium, és 100mg cink. Lehet ezek közül valamelyik sanszos, hogy "rossz" véreredményt generál? Köszi a választ.
panzermeyer
Válasz
kizártnak tartom, hogy gáz legyen, de persze elhagyhatod pár napra, bitos ami biztos.. amit a vérkép ki fog mutatni, az az edzésterhelésből és táplálkozásból eredő eltérések. mondjuk én nem régen voltam full kivizsgáláson és mindenem tökéletes, a vérkép is, de ez valószínűleg annak tudható be, hogy nem edzek, nem kajálok és nem szedem a vitaminokat normálisan. de most már visszaállok hamarosan.
2012-01-05 19:37:21
bunny

Szia Bunny! Buék elöszőr is! igazából sz...

Kérdés
Szia Bunny! Buék elöszőr is! igazából szeretnék, a mostani méretem mellett maradni, nem vagyok egy nagy darab nem is szeretnék, viszont ezt szeretném megtartani, ilyenkor nem a gyakorlatoknál kevesebb ismétlést alkalmazzak? ugyan azokkal a súlyokkal, ne is emeljek rajtuk ha már könnyen megy nagyon? Válaszod köszönöm előre is.
Zoárd
Válasz
biztos voltam benne, hogy nem vagy nagydarab, mert lövésed sincs, mi ez a sport. a test a terheléshez alkalmazkodik, egy idő után nem reagál rá. sőt, ugyanazt az állapotot igyekszik minél kevesebb izomzattal fenntartani. az edzésnek progresszívnek kell lenni, mindig és fejlődni mindig kell akarni.
2012-01-05 18:56:09
bunny

Helló! Tudom, hogy nem vagy orvos, de há...

Kérdés
Helló! Tudom, hogy nem vagy orvos, de hátha tudsz segíteni. A "problémám" az lenne, hogy melledzést követően 2-3 napig a szokásos izomláz mellett úgy fáj a mellemben a csont, mintha valaki a mellkasom közepén lerúgott volna. Ez mennyire normális jelenség? Én rontok el valamit edzés közben, valamin változtatni kéne, vagy szokjak hozzá? Fekvenyomás, ferdepados nyomás és tárogatás amit általában csinálok.
jani87
Válasz
nem értek ehhez, de valószínűleg nincs gond. a bordák egy ízesülésen keresztül kapcsolódnak a szegycsonthoz, ami porcos, rugalmas összeköttetést biztosít. valószínűleg ez kap akkora terhelést, hogy begyullad. próbáld ki hogy jegeled, növeld a c vitamint a gyulladáscsökkentő hatás miatt, vagy használj athroxont.
2012-01-05 15:49:57
bunny

Hali, Ebben a hónapban nincs elég pén...

Kérdés
Hali, Ebben a hónapban nincs elég pénzem a fehérjére és a BCCA-ra csak az eggyikre. A kérdésem az lenne,hogy melyiket vegyem meg mindenképp? Köszi a választ.
Arbitra
Válasz
fehérje, ez nem kérdés!
2012-01-05 15:45:04
bunny

Heló szia!! A napokban vettem BCAA-t ,h...

Kérdés
Heló szia!! A napokban vettem BCAA-t ,hogy szedjem ?? L-glutamint tolok vízzel edzés előtt, és közvetlen edzés után ,még egy adag glutamint fehérjével. A BCAA-t hova tegyem ?? Vagy ugyan úgy menjen mint a glutamint?? És a pihenő napokon??
Samatőr
Válasz
menj vissza oda, ahol vetted és kérdezd meg, vagy olvasd el, ami rá van írva. nem vagyok más boltok ügyfélszolgálata parasztoknak, akik nem bírnak rendesen beregisztrálni.
2012-01-05 13:00:12
bunny

Helló Bunny! Az lenne a kérdésem hogy

Kérdés
Helló Bunny! Az lenne a kérdésem hogy cukorbetegnek tömegnövelés időszakában milyen tömegnövelőt/fehérjét ajánlasz? Előre is köszi!
LittleJaw02
Válasz
cukorbetegeknek nem ajánlok tömegnövelőt, csak fehérjét. nyilván van egy szénhidrát mennyiség, amit megehetsz.
2012-01-04 21:42:27
bunny

Hello Bunny! A B jogsival vezethető 125 ...

Kérdés
Hello Bunny! A B jogsival vezethető 125 ccm-es motor vágyálma véglegesen elmeszelésre került?Annyian mondanak annyi mindent, hogy gondoltam rákérdek nálad, mint "illetékeselvtársnál". Egyébként tanácsot is kérnék tőled, hogy használtan milyen 125-ös motort érdemes venni, ami elfogadható árban van?(Kawa, Suzuki,Honda vagy esetleg a jó öreg MZ) Más:érdekelne a véleményed erről az új cigis törvényről, szted sok tökfejt fogja érdekelni, hogy mostmár törvényileg nem fújhatják a pofámba a büdös bagójukat a buszmegállókban, vagy marad minden a régiben? Üdv!
kamate87
Válasz

dehogy! ez decembertől él! részletek itt!

motorügyben meg van kötve a kezed, mert nem nagyon lehet kétütemű, kivéve az mz-t. az mz elég jó, de olcsón kell megvenni és kurva gáz egy 60 ezres motort 30-ért átiratn. sajnos innen feljebb 200 körül sincs semmi, talán robogók némi szerencsével. mindenesetre itt a tuti, persze én írtam. de ez 3 kiló magasságánál kezdődik, igaz, meg is éri.

a cigis törvény miatt hiszti faszság. sokan aggódnak, hogy 30% bevételcsökkenésük lesz. én meg azt gondolom, már most van annyi, mert 30% nem fog fuldokolni a dohányfüstben, ezért nem megy be. most pont be tudnak menni egy étterembe azok is, akik eddig nem.

természetesen a dohányzás elleni tiltalmat le fogják szarni nagy ívben olyan helyeken, ahol nem ellenőrizhető.

 

2012-01-04 13:23:41
bunny

Rendszeresen futok és nagyon szokott fáj

Kérdés
Rendszeresen futok és nagyon szokott fájni a térdhajlatom futás után.A Joint-x jó megoldás lenne??????
Kata80
Válasz
inkább az arthroxon.
2012-01-04 11:29:59
bunny

Szia Bunny! Olyan kérdésem lenne,hogy a...

Kérdés
Szia Bunny! Olyan kérdésem lenne,hogy az edzés utáni turmixot (80gr vitargo crx,50gr 100% whey prof) probléma-e ha edzés előtt keverem be vagy kvára mindegy?Természetesen edzés után innám,de az a probléma vele,hogy baromira nehezen oldódik,ha pedig edzés elött elkészítem és edzés alatt állni hagyom akkor hibátlan az állaga. Remélem nem kérdeztem túl nagy faszságot :-) Köszönöm előre is a válaszod! Üdvözlettel: Róbert
r0b33
Válasz
a tökéletes megoldás egy turmixra az, ha öt percet áll, többször felkeverve. a vitargo bizony kemény dió, tényleg nehezen oldódik. ha nem ülepszik le, egy órával ellőtte is megcsinálhatnád, csak ne tárold nyáron a tűző napon. a probléma a kreatinnal van. a kreatin vízben azonnal elkezd lebomlani, így a vitargo crx kreatintartalma nem lesz hatásos. magyarul nem ajánlom.
2012-01-04 11:16:16
bunny

Szia! Lenne egy kis problémám, amiről s...

Kérdés
Szia! Lenne egy kis problémám, amiről szeretnék egy kis infót kérni. Szeptember elején sikerült alaposan túlerőltetnem mindkét alkaromat, szerintem sikerült egy erős ínhüvelygyulladást összeszednem. 2-3 hétig pihentettem utána a kezem. Viszont utána újra elkezdtem edzeni, és egy idő után bicepszedzésnél megint csak előjött, bár valamivel kisebb fájdalommal, ezért ettől függetlenül folytattam az edzést. Most ott tartok, hogy két ünnep között visszatért az eredeti fájdalom, és még az is fáj, ha ökölbe feszítem a kezem. Véleményed szerint milyen kiegészítővel, illetve mennyi pihenéssel tudnám újra használni a karom? Vitamint természetesen szedek, illetve 2 hete kálcium,magnéziummal is táplálom magam. Illetve hogyan kezdjek újra neki az edzésnek, mert gondolom szépen fokozatosan kellene újra erőltetni a kezem ezek után...
iMy1212999
Válasz
az a probléma a gyulldásokkal, hogy nem akarnak megszűnni. még ha csökken is a panasz, nagyon könnyen visszaáll az eredeti állapot. a túledzésből fakadó alkafájdalom nem fog könnyen eltűnni. a megoldás a laza edzés, az alkar terhelésnek elkerülése, de jegelheted is, mert az csökkenti a gyulladást. kiegészítő specifikusan csodát ne várj, c vitamint meg lehet duplázni.
2012-01-04 11:04:36
bunny

Üdv. Nemrég írtam vállproblémámról a vá...

Kérdés
Üdv. Nemrég írtam vállproblémámról a válaszod az volt h keressek más orvosokat is fel. De azóta utánanéztem jobban a dolgoknak és kiderült nekem is befagyott a vállam mint neked az oka az, h nyáron kb 3 hónapig napi 8-12 óra gépezés ment szinte semmi vállmozgatás és többször le is zsibbadt vállizom. Mellékesen megnéztem a kezelőlapot és ott is írva van de a doki pedig azt mondta h nem tudja mi van vele elég érdekes... A segítségedet kérném, hogy esetleg honnan tudnék szerezni minél több gyógytorna gyakorlatokat vagy segítséget, esetleg használható infókat hogy hamarabb felépüljek? Itt az isten háta mögött sajnos semmi lehetőség h találjak valami olyan orvost aki tudna is segíteni . Válaszod előre is köszönöm.
janee91
Válasz
szerintem arra nem bunny válaszolt hanem én. a mostani üzeneted kissé zavaros, ezért: 1. hivatkozz az előzőre a linkjével 2. írd le alaposan a problémád.
2012-01-03 23:14:12
kares

Hello!Az egykezes is tönkrevágja a könyö

Kérdés
Hello!Az egykezes is tönkrevágja a könyököm . A szűknyomás ugyanazt területát dolgozza meg a tricepsznek mint a homlokraengedés?
kukker96
Válasz
az egykezesnek nem szabadna tönkrevágni a könyöködet mert nem kötött a mozgáspálya, bár lehet már késő. a szűknyomás nem ugyanaz, de ezt érezni kéne. csinálj csigát és lórúgásokat, ehhez mehet szűknyomás is, meg van még ezer gyakorlat.
2012-01-02 12:50:39
bunny

Hello Bunny! Az a kérdésem ,h ogy a hom

Kérdés
Hello Bunny! Az a kérdésem ,h ogy a homlokraengedéstől állandóan fáj a könyököm melyik gyarkorlattal tudnám helyettesiteni?
kukker96
Válasz
csináld egykezessel, ezt pedig felejtsd el.
2012-01-02 12:28:37
bunny

Szia Bunny! Nem rég kaptam meg a könyved...

Kérdés
Szia Bunny! Nem rég kaptam meg a könyvedet. Elsősorban csak gratulálni tudok hozzá. Nagyon jól összefoglaltál mindent amit kell! Annyit szeretnék hozzátenni, lehet, hogy csak ez az egy példány lett ilyen, amit én kaptam vagy a többi példányban is fellelhető ez a hiba. "Makrotápanyagok" topic 33-48. oldalig 2x lett belenyomtatva. Nem is akartam megemlíteni amíg végig nem olvastam, mert lehet, hogy direkt csináltad így a fontossága miatt. De végig olvasva jobbnak láttam megemlíteni. Ha már valaki előttem fellelte a hibát akkor bocsánatot kérek, hogy pazaroltam az idődet. Üdv.
zajci
Válasz

nem tudom. a könyvben rengeteg hiba van, mert rohammunkában kellett megcsinálni. és a második kiadásra sem tudjuk kijavítani, mert ugyanezeket a filmeket használjuk.

a könyvgyártás nem úgy működik, hogy ez egyik rossz, a másik nem. ha elvan baszva, mnd el van baszva. van egy dizájn, van egy tördelő, aki betördeli a kész anyagot, ezt levilágítják és a kész film alapján nyomtatja a nyomda. mondanom se kell, hogy mindez tetemes költség.

a következőkben is biztos lesznek gondok. egyszerűen nincs időnk tökéletesre csinálni, de bízom benne, hogy ez különösebben sneit nem zavar. jól mutatja, hogy még csak menézni se tudom, amit mondtál, mert nincs egy darab belőle nekem sem.

2012-01-02 12:28:15
bunny

Üdv Bunny! Miután megnéztem a BBTV#78-a...

Kérdés
Üdv Bunny! Miután megnéztem a BBTV#78-as részt, ráismertem az általam is (régen) megvásárolt vaterás "fehérjére". Hát tényleg egy okádék a termék, miután megkóstoltam tudtam, hogy ez csak valami szar lehet. Aztán itt olvasgattam az edző válaszol rovatot, és hát párszor szóba került a téma. Utána már nem is kételkedem, hogy jól átbasztak. A videó hatására felmentem vaterára, és írtam négy eladó a termékéhez kommentet, amelyben a termék eredetiségét, minőségét megkérdőjeleztem, és oda tettem egy linket a BBTV#78-as adásról. Csak egyikük vette a fáradtságot , hogy válaszoljon, az engem le"parajozott", téged le"majmozott", majd utána törölte a hozzászólásomat, és letiltatott az összes aukciójáról. A másik három eladó csak szimplán letörölte a hozzászólásomat. Ez is bizonyítja, hogy a vaterás olcsó "fehérje" átbaszás, és ezúttal meg szeretném köszönni a sok munkát amit arra fordítasz, hogy mi az olvasóid/nézőid tájékozottabbak legyünk.
mala1994
Válasz

ennek ellenére felesleges őket baszogatni. én ez a témát nem a vaterás kereskedők ellen csinálom. én azok miatt csinálom, mert néhány barom miatt kétségeik vannak és azt hiszik, át vannak verve, mert lehet rendes tejsavó proteint venni fillérekért. nem a gagyi fikázása a cél, hanem a jó inőség erősítése.

a csencselőkkel különösne bajom nincs, egyszerűen elfogadtam, hogy vannak, akik a hülye emberekből élnek és nem látok ebben semmi kivetnivalót. NEKEM nem fér bele, de amikor még edzőként a 200-ik hülyepicsának magyaráztam el 3 órás kiselőadásban, hogy hogyan kell diétázni, majd közölték másnap, hogy ők inkább kilencvennapos diétáznak/fogyasztószereznek/elmennek zsírt szívatni szerinted nem az jutott eszembe, hogy ezek a barmok meg is érdemlik a sorsukat?

tudod mit kellett volna csinálnom? eladni nekik valami szart, amitől lefogynak. mint ahogy ezerszámra megteszik mások is. mi egy szémalomharcot vívunk, teljesen feleslegesen, de én így képzelem el a világot.

még jó, hogy nincs boltom. nem tudom, mit csinálnék: elmagyaráznám-e az ezredik hülyének, hogy nem nő meg az egykilós proteintól? mert ha eszem lenne, odabasznám neki a legdrágábbat, majd legközelebb megdicsérném, hogy ilyen izmos lett.

van egy szép mondás: "aki hülye, haljon meg. " 

aki képes pult alól/számla nélkül ilyesmit venni, vegye meg. sajnálni kéne az idiótákat? elítélni azokat, akik ezeken a hülyéken pénzt keresnek? nem hiszem.

tudod mit? tőlem nyugodtan gazdagodjon meg az összes ipari savópor kereskedő ezen a sok debilen.  mindenki azt kapja, amit megérdemel.

2012-01-02 12:20:12
bunny

Szia!Már egy párszor segítettél nekem és...

Kérdés
Szia!Már egy párszor segítettél nekem és most is lenne egy kérdésem:már több hónapja nagyon fáj a könyököm környéken-illetve a bicepsz alatti ér(amiből a vért szokták venni a nagy ér),már több krémmel kentem amit a doki javasolt(voltaren,lioton),de nem javul,mindig akkor fáj(beleszúr) amikor behajtom( bicepsz karhajlításnál,felhúzás stb),kb 2 hónapja már nem is edzek,de semmi javulás.A kérdésem,hogy már hallottál ilyent vagy van valami javaslatod?Nagyon szépen köszönöm a választ és boldog Új Évet kívánok. Üdv Miki
mike77
Válasz
nem hiszem, hogy az ér fájna! keress egy könyökspecialistát!
2012-01-02 11:27:35
kares

Builder.Hu | Edzés | Versenyek | Képek | Videók | Erősember | Étrend | Sztárok | Edzőtermek


Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Ritka, hogy valaki 212-ből megfingatja az Open versenyzőket, de Hadi Chopan egyenesen élmezőny-esélyesnek néz ki.
Termékajánló
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
%
300 kap. 
 / 4.9
29%   5 590 Ft  
3 990 Ft
120 tab. 
 / 4.7
5%   5 490 Ft  
5 215 Ft
%
60 kap. 
 / 4.9
20%   2 840 Ft  
2 270 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104355 fénykép található.
Euro Fitness Kupa 2007
Oláh József
Euro Fitness Kupa 2007 Oláh József
Superbody 2011Bereczki Krisztián
Superbody 2011Bereczki Krisztián
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Így főznek az állatok
Így főznek az állatok
Magyar Bajnokság 2001 - Rodé Péter 2.
Magyar Bajnokság 2001 - Rodé Péter 2.
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....