Logo

Drugs Bunny Edző Válaszol Archívum

 
2012 november kérdések-válaszok - Drugs Bunny Edző Válaszol

Szia! Nagyon kemény az a kép a bejáratná...

Kérdés
Szia! Nagyon kemény az a kép a bejáratnál, amelyiken a papucs le van húzva. Borultam, mikor megláttam :DD A következő a szitu felénk: srác csúnya, hájas testtel félmeztelenül, bokazokniba és arra lábujjközé bevágó papucsba mászkált valamelyik nap a teremben. Majdnem kiugrottam az ablakon annak ellenére, hogy a földdel egy szinten van a terem, szóval sok bajom nem lett volna. Szintén valamelyik nap ültem 2 sorozat között az egyik gép mellett amit használtam. Egy fazon, aki ráadásul látta is, hogy használom, pihenés közben odajött és elkezdte lepakolni a súlyokat anélkül, hogy megkérdezte volna, hogy vagyok-e még rajta. Természetesen miután szerencsétlenkedett egyet, mert rájött, hogy nem jön be neki a gyakorlat vissza már nem pakolt semmit. Nem tudom, ki hogy van vele, de még ha tök egyértelmű is, hogy valaki nem azon a gépen van ahova én akarok menni csak épp a közelében csinál mást, akkor is megkérdezem, hogy szabad-e? A vádli gépről viszont oly annyira nem feltételezik, hogy valaki használná, hogy lazán rápakolnak (kulcs, telefon, törülköző, ruha, stb.). Fúú de ha elkezdesz lepakolni...ne tudd meg :DD Egy a lényeg: BB Gym-et minden városba! (csak viccelek, de talán majd egyszer ;) ) További sok sikert mindenben!
prestonlacy
Válasz

Szia. Kibaszott fáradt vagyok, a faliképekkel szarakodunk meg ilyesmivel, elképesztő, mennyi munka van egy ilyen teremben.

De nagyon úgy néz ki, hogy a BB.Gymben kurva jó a társaság. Van pár gázosabb celeb, de semmi gond nincs velük.

2012-11-30 23:51:38
Bunny

Üdv eddig még nem próbáltam táplálék ki...

Kérdés
Üdv eddig még nem próbáltam táplálék kiegészítőket,ezért az a kérdésem hogy mi különbség abban hogyha használok táplálék kiegészítőt edzéskor,mintha nem használnék?
party_29d459
Válasz
Próbáld ki kolbásszal, hogy milyen, hogy van kolbász vagy nincs kolbász. Na, pont ez a kölönbség. Csak vigyázz, ne dugdosd sehova partizás közben.
2012-11-30 16:10:11
Bunny

Helo! Az hogy lehetséges, hogy fél éve ...

Kérdés
Helo! Az hogy lehetséges, hogy fél éve még lecsúszott az 500g lencse 4 adagra osztva + reggeli meg 6. kaja, most meg már a 2. se megy le? Kéne szednem valami emésztést segítő cuccot?
balu7
Válasz

Simán lehetséges. Az emésztőenzim segíthet, vagy változtatni kell a kaján.

Más: Jó lesz? Jone Donellyhez már eljutott. Tegnap végre elkészült, belül is alakul ez-az.

2012-11-30 09:32:01
Bunny

Szia Bunny! Ez csak egy kis érdekessé...

Kérdés
Szia Bunny! Ez csak egy kis érdekesség a mai napra, hogy ne maradjunk Synthol-barmok nélkül. Állítólag a sok csirkétől ekkora :) http://www.origo.hu/sport/20121128-ime-a-vilag-legnagyobb-bicepsze.html
tunyog85
Válasz

Szia! Eddig azt hittem, csak az indexesek debilek, örömmel látom, hogy az origósok is.

Igazából tudni kell, hogy a világon a legsötétebb, legszűkagyúbb állatfajta, aki teljes mértékben bele is szarik mindenbe, az újságíró.

2012-11-29 20:15:50
Bunny

Hello Bunny! Volt itt a BB-n egy cikk eg...

Kérdés
Hello Bunny! Volt itt a BB-n egy cikk egy naturál testépítő versenyről, azt hiszem te voltál az, aki írta. Szerinted tényleg lehet a jövőben ebből valami, hogy több ilyen rendezvény legyen, és fontosnak tartsák?
SuperCharger
Válasz
Szia. Nem tudom, szinmpatikus a dolog, de nagyon sok problémát generál. Teljesen új sportot kéne csinálni.
2012-11-29 20:13:38
Bunny

Szia Bunny! Diétába (nem verseny diéta)

Kérdés
Szia Bunny! Diétába (nem verseny diéta) belefér a főtt krumpli?
cipó
Válasz
Igen!
2012-11-29 13:45:12
Bunny

Szia Bunny! Mint elég sokan, én is azokn...

Kérdés
Szia Bunny! Mint elég sokan, én is azoknak a cipőjében jarok akinek igen lassan fejlődik a mellizma. A kérdésem az lenne h a heti 1, 5 gyakorlatból alló melledzésem mellett,(természetesen csak teljes regeneralódas utan) csinalnek különböző pózú fekvőtamaszokat, azzal túledzenék? teszem azt hétfőn melledzés, péntek szombat pedig ez:http://www.youtube.com/watch?v=1s-FhbNtKU0. köszi!
Looz
Válasz
HA 5 gyakorlatot el tudsz végezni, már ott el van baszva az egész.
2012-11-29 08:38:08
Bunny

Szia Bunny A bal bicepszem alatt közv...

Kérdés
Szia Bunny A bal bicepszem alatt közvetlenül a könyök hajlat jobb oldalán bicepszezésnél egyre nagyobb fájdalmat érzek. Csak bicepszezésnél jelentkezik, néha húzódzkodásnál A héten elértem azt a szintet, hogy nem is tudtam rá edzeni. Már egy hónapja kenegetem Fastum géllel, de ennyi erővel egy asztallapot is kenhettem volna mert semmit nem ér. Izület védők folyamatosan mennek. Van esetleg neked, vagy másnak ötlete, mi okozhatja és mi segíthet minél előbb kijönni belőle? Köszi.
laszlo_063fd6
Válasz
Szia! Úgy tűnik, mintha a bicepsz tapadását próbáltad volna leírni a fájdalom helyeként. Azt viszont nem osztottad meg velünk, hogy milyen típusú a fájdalom, van-e hullámzás napszakok szerint vagy csak az edzéstől függ...mindig írjatok minél bővebben a problémáról, nem baj ha hosszú. Infó nélkül nem fog menni a dolog.
2012-11-29 00:36:33
kares

Szia Bunny! Tegnap előtt alkarra edze...

Kérdés
Szia Bunny! Tegnap előtt alkarra edzettem (Csuklóbehúzás és fordított fogású bicepsz-gyakorlat). Tegnap már kezdtem enyhén érezni, de mára már kezd elviselhetetlen lenni, hogy a bal karomat képtelen vagyok teljes mértékben kinyújtani, mert feszül az alkarom, illetve nyomás hatására erősen fáj. A jobboldalinál olyan nagy mértékben nem érzem, de az is fáj egy kicsit. Eddig nem volt ilyen problémám, ez teljesen új nekem. Lehet, hogy csak szimplán izomláz, vagy teniszkönyök? Válaszodat előre köszönöm!
zsolt_ee5740
Válasz
Szia! Ez szinte bizonyosan csak túlerőltetés. Pihenj!
2012-11-29 00:31:50
kares

Hello Bunny! 1 éve rendszeresen edzem, é...

Kérdés
Hello Bunny! 1 éve rendszeresen edzem, és mostanában elkezdett fájni a derekam, inkább ugy mondanám hogy a hátam közepén a gerinc tájékon. Eddig nem volt ilyen panaszom, de most az elmúlt 1 hónapban nagyon fáj edzés után de mostmár másnap is, szóval minden nap megvan ez a fájdalom. Most nem tudom h ez mitől lehet de azt tudom h hanyag tartásom van. Szerinted a hanyagtartás miatt van, vagy az edzés erőlteti meg nagyon? Mert tényleg fingom sincs...de még arra gondoltam h talán vannak gyakorlatok amit nem mindig sikerül szabályosan egyenes gerincel csinálni, és hallottam azt is ha nem egyenes gerincel meg szabályosan nyomjuk akkor gerincferdülés lehet belőle meg az egész gerinced tönkrebaszod vele...Szóval szerinted mi lehet a gond?
zoltan_9318f3
Válasz

Szia!

Próbáld ki az itt leírt nyújtást:

http://body.builder.hu/magazin.htm4?url=/testepites/cikkek/gerincserv

2012-11-29 00:28:21
kares

Kedves Bunny! Kérdésem az lenne, hogy m...

Kérdés
Kedves Bunny! Kérdésem az lenne, hogy már lassan 1 hónapja kényszerpihenőn vagyok előzménye hogy a térdemmel voltak gondjaim, éreztem hogy gyengébb a jobb, nem fájt, heti 6 edzést tartottam,(fitness órákat), de vigyáztam rá mindig, melegítettem nyújtottam.. megerőltethettem.. aztán csodálatosan eltanyáltam a fürdőben.. fájt.. Megnézték semmi, röntgen semmi, ultrahang semmi, megnézték a traumán aztán egy sportorvos, a házidoki:D , megnézte egy térdspecialista, 2 gyógytornász, meg még egy sportorvos, mindenki mást mondott.. először porclágyulást állapított meg a nem nevezem nevén Sportdoki-1, két nyomásból.. aztán a kedves magát térdspecialistának mondó doki nem állapított meg semmit, elküldött ultrahangos kezelésre MRI re már nem:) .. most voltam egy nagyon jó Sportdoki-2l (itt is ajánlottátok) ő keresztszalag szakadást mondott. Igazából nem fáj, nem is érzek semmi különöset, nem durrant be, nem ordítottam a fájdalomtól.. csak leapadt a combizmom,most ennyi idő után sétálok, nem fáj, lépcsőztem is..... :-( egy szó mint száz mindenki mást mond, és az ellenkezőjét, ez a jó doki azt mondta erősítsem meg a combizmom, spinningel meg kondi edzéssel, a gyógytornász meg szabályosan ellenzi.. nem tudom kinek higgyek(nyilván a dokinak jobban kéne), szeretnék órát tartani de nehéz kiigazodni, csak Mriben bízom de mire kapok időpontot..... Nem hiányzott sajnos, mert nagyon szeretnék indulni fitness model versenyen is...:( Mit gondolsz, tényleg ilyen esetben spinning kell meg durva erősítés? Ja, és Condrosulfot szedek, mellé meg joint x et akartam de a házidokim meg azt mondta a kettőt együtt ne... szóval elképesztő! :D Egészségesen étkezem, rengeteg zöldség, gyümi, tejtermék, rákaptam a kurkumára és a gyömbérre is, amit itt a builder cikkek között olvastam hogy nagyon jó, emellett magnéziumot szedek és halat is fogyasztok, nem tudom mit tehetnék még az egészségem érdekében.. :) Köszönöm türelmed, és válaszod, Üdv. egy ideges fitness oktató:)
krimey
Válasz
Szia! Tényleg elég durva amit leírtál. A nagyját nem is kommentálnám. Az olyan kollegákat pedig akik azt gondolják, hogy csak a klasszikus gyógytorna gyakorlatokkal minden megoldható nem szeretném megismerni és te is kerüld! Nyilván érdemes lenne kizárni mondjuk a keresztszalag-szakadást, de még ha az is van, spinningtől aligha lesz baja, bár én jobbnak tartom ilyen célra az elliptikus trénert. Fájdalommentes vagy kis fájdalommal járó erősítéseket nyugodtan végezhetsz. És próbáld ki az Arthroxont! Jelenleg ez az általam ismert legjobb ízületkarbantartó.
2012-11-29 00:21:59
kares

Szia Bunny / Kares! Sérüléssel kapcsolat...

Kérdés
Szia Bunny / Kares! Sérüléssel kapcsolatban kérdeznék. Lassan 1 hónapja fáj a jobb vállam, főleg oldalemelésnél, vagy ha guggolásnál kell a rudat tartani. Sok edzést kihagytam miatta, jegelem meg kenem lóbalzsammal, de nem nagyon javul. Csináltattam röntgent, de az ortopédiára csak januárra lett volna időpont, ezért kérdezném, hogy addig mit lehetne csinálni ezzel? A röntgen szerint annyi elváltozás van, hogy a vállízületi rés kissé szűkebb. Gondolom a gyulladás miatt. Milyen gyulladáscsökkentő a legjobb erre? Vagy jobb ha nem veszek semmit, és csak pihentetem? Köszönöm előre is!
kingdibo
Válasz
Szia! Nem biztos, hogy jelentős a gyulladás. A legtöbb amit tehetsz a vizsgálat előtt, hogy fájdalomkerülő mozdulatokat keresel. Pl el lehet lesni Béciéktől a rúd gurtnival való megtartását guggoláskor.
2012-11-29 00:15:44
kares

Szia Bunny! Körülbelül 2 hete írtam neke...

Kérdés
Szia Bunny! Körülbelül 2 hete írtam neked a fájó felkarommal kapcsolatban. Pontosabban a bicepszem környékén fáj, de nem bicepszezésnél, hanem mellezésnél. Rájöttem, hogy azért nem kaptam választ, mert látatlanban nem tudod a problémát diagnosztizálni. Elmentem hát a dokihoz, aki miután ránézett a karomra nem mondott semmit, csak annyit, hogy egyszer majd biztos elmúlik. Eléggé konszolidált ember vagyok, így nem kérdeztem meg tőle, hogy mégis mi a f*szért vagy te orvos, ha nem érdekel a beteg...Ha nem az orvoshoz, akkor kihez forduljak segítségért? (Anyámat már próbáltam; nem tudott segíteni :D )
Ylem+
Válasz
Szia! Gyere el egy személyes konzultációra, mondjuk a héten a bb gymbe. lightweight@gmail.hu
2012-11-29 00:04:59
kares

Szia Bunny, cirka 5-6 napja baromira ...

Kérdés
Szia Bunny, cirka 5-6 napja baromira fáj a bal sarkam. Igaziból semmi olyasmi nem történt, ami ezt indokolná. Nem ugrottam rá, nem tört vagy repedt. Komolyabb lábedzésem sem volt, csak az eddigi megszokottak. Ez sarokcsontgyulladás lehet? Ha igen, arra mi lenne a megfelelő gyógymód szerinted? Vagy mennyire komoly ? Köszi!
semtexadam
Válasz
Szia! Nem mindegy ám, hogy hol fáj a sarkad. Achilles tapadás, terhelési felszín... ?
2012-11-29 00:01:26
kares

Szia Bunny!Az utóbbi időben kezdtem újra...

Kérdés
Szia Bunny!Az utóbbi időben kezdtem újra az edzést(vállsérülésem volt).Azt szeretném kérdezni,hogy mi lehet annak az oka,hogy hétköznapi mozdulatoknál pl a törzsemet oldalra fordítom vagy átnyúlok a biztonsági övért meghúzódik egy egy izmom?Utána naggyából 5 perccel ez az érzés megszűnik.
Rupert1995
Válasz
Szia! Melyik területen húzódik meg izom? Milyen sérülésed volt? Hogyan jöttél helyre? Ezek nélkül nem fog menni.
2012-11-29 00:00:13
kares

Szia Bunny&Karesz! Körülbelül 3 évvel e...

Kérdés
Szia Bunny&Karesz! Körülbelül 3 évvel ezelőtt volt egy kisebb motorbalesetem aminek köszönhetően elkezdett fájni a derekam (kb. fél évig). Aznap el is mentem az ügyeletre elmondtam a panaszom. Megkérdezték, hogy a vizeletem véres e? A válaszom: Nem volt. Erre azt mondták oké akkor pihentesd (kb azt vettem le, hogy aki hülye haljon meg). Mai napon elmentem allergiavizsgálatra és röntgenre is (a baleset óta többször is voltam már). Már újfajta röntgenfelvételt (oldalirányút) is készítenek és észrevették, hogy IX. háti csigolyám megrepedt. Az orvos azt mondta, hogy ússzak meg kondizhatok is nyugodtan csak ne emeljek nehezeket. A kérdésem az, hogy milyen gyakorlatokat végezhetek, mire figyeljek oda? Eddig is fontos volt a helyes végrehajtás, nem dolgozok nagy súlyokkal szépen izoláltan végzem a gyakorlatokat, nem rángatom. A vicc ebben az egészben az, hogy az esemény után simán helyrehozható lett volna ez a probléma. Előre is köszönöm a választ. Üdv.: Adrián
adrian_03eb
Válasz
Szia! Nagyon vártam már, hogy megnyíljon a bb gym, így kis szervezéssel már Debrecenben és Bp-en is stabil helyen, teremben tudlak fogadni titeket. Gyere el egy személyes konzultációra, a te problémád teljes mértékben egyéni megközelítést igényel. A héten Bp-en vagyok. lightweight@gmail.hu
2012-11-28 23:57:18
kares

Szia Bunny! :) A helyzet a következő: mú...

Kérdés
Szia Bunny! :) A helyzet a következő: múlt hét pénteken szkanderoztam, és hihetetlenül nagy erőt fejtettem ki, huzamosabb időn át. Utána kb. 1 percig kegyetlen fájdalmat éreztem a jobb bicepszemben, aztán elmúlt. Vasárnap mellezés közben ismét megfájdult, és még edzés után 2 órán keresztül éreztem. Azóta, ha nagyon megterhelem még mindig érzem. Ma fekve tricepsznyújtásnál kezdett iszonyatosan fájni megint, és edzés után még 1 órán keresztül éreztem, aztán már nem. Mi történhetett? Gondolom nem sima izomláz, mert azóta, hogy először jelentkezett a fájdalom, már egy hét eltelt. Mit lehetne tenni? Kedden azt csináltam, hogy jegeltem ötször, de úgy látszik nem ért semmit. Előre is köszönöm a választ!
Ylem+
Válasz
Szia! Könnyedén elképzelhető, hogy sikerült összehoznod egy kis részleges szakadást. Ilyenkor magas multivitamin és glutamin bevitel, valamint pihenés a megoldás.
2012-11-28 23:52:08
kares

Szia Bunny! A bal könyökmben porckopást ...

Kérdés
Szia Bunny! A bal könyökmben porckopást állapítottak meg. Attól eltekintve, hogy bizonyos nyújtó gyakorlatoknál és a hirtelen, erőteljes kinyújtásoknál tompa fájdalom jelentkezik, illetve instabilnak érzem, normálisan funkcionál a kezem. Érdeklődni szeretnék, hogy (a megfelelő terápia és gyógytorna elvégzése mellett) ebben az esetben is hülyeségnek tartod-e a speedfitnesst, vagy a hasonló stimulációs edzésformákat az izmok sorvadásának megakadályozására? Válaszodat előre is köszönöm!
astrawaganza
Válasz
Szia! Nem értem miért sorvadna az izom. A speedfitnesst gyógytornászként szakmailag is hatalmas marhaságnak, de ügyes szemfényvesztésnek tartom.
2012-11-28 23:49:00
kares

Hali! Lehet faszság amit kérdezek, szóv...

Kérdés
Hali! Lehet faszság amit kérdezek, szóval akkor bocs. tömegelnék, 77kg, 194cm, napi 6 kaja, 3 edzés. Szóval a kérdés: tönkre vágom a beleimet, meg ilyen belső szerveimet, ha lefekvés ugyanazt kajálom mint napközben? pl. 125g csirke 125g rizzsel? nekem az ilyen esti túró nem igazán válik be, mert alvás alatt leadok kb 1,5 kg-t, szóval előtte inkább bezabálok. valamint kb áprilisig szeretnék 100kg fölé menni, reális? Kösz.
balu7
Válasz

Nem tőlem kell bocsánatot kérned azért, mert hülye vagy, hanem magadtól. SOHA nem leszel 100 kiló, add fel!

2012-11-28 23:47:41
Bunny

Szia, én csak annyit kérdeznék, hogy nem...

Kérdés
Szia, én csak annyit kérdeznék, hogy nem ismersz-e véletlenül vagy nem tudsz-e ajánlani egy derékspecialistát? Sajnos fiatal korom ellenére sokat szenvedek ezzel. Köszönöm.
extraaa
Válasz
Szia! Mivel bővebben nem fejtetted ki, annyit tudok írni, hogy a héten elérhető vagyok a bb gymben, időpontegyeztetés után. lightweight@gmail.hu Azt hiszem írnom kell a témáról egy cikket.
2012-11-28 23:41:35
kares

Szia Bunny! Kérdésem a következő lenne. ...

Kérdés
Szia Bunny! Kérdésem a következő lenne. Sajnos én is függök szüleimtől, és nem engedi, hogy mindennap zabpelyhet, csirkehúst, rizst, sovány túrót, zöldségeket egyek. Szentül hiszi, hogy legalább egy héten egyszer kell enni főzeléket... A kérdésem annyi lenne, hogy milyen főzeléket egyek, ha már egyszer kell, aminek jó a tápértéke? Illetve ha heti 2-szer krumplit, teljes kiőrlésű tésztát eszek hús mellé, az nagy gond? 17/f, most kezdek el edzőterembe járni.
peter_024227
Válasz
Szia! A jó hír, hogy teljesen mindegy, milyen főzeléket eszel. A rossz hír ugyanez.
2012-11-28 18:13:26
Bunny

Szia! Büdös a lehelletem ( halszagú tal...

Kérdés
Szia! Büdös a lehelletem ( halszagú talán, és fogmosás után keveredik csupán a fogkrém illatával ), és a bőrömnek is hasonló jellegű, de nem olyan intenziv a szaga. Zuhanyzás, fogmosás rendben. Lehetséges, hogy ez az éppen folyamatban levő ketogén diéta mellékterméke, és hogy faszán ketózisban vagyok és megy a zsírbontás? vagy más lehet az oka. ha van rá időd,válaszodat köszönöm!
Prom
Válasz
Nem lehetséges, hanem biztos. Ne törődj vele, csak annyiban, hogy ez jó jel.
2012-11-28 14:37:29
Bunny

Nyuszi sem vagy, ezért gondoltam a lehet

Kérdés
Nyuszi sem vagy, ezért gondoltam a lehető legjobbat.
fmilanf
Válasz

Dehogynem. Ez egy poén, nem érted? A példaképen Tapsi Hapsi, mert ő még akkor is a kezedbe adja az üllőt, amikor zuhansz lefelé. Csak sajnos soha nem tudtam ilyenné válni.

A leheő legjobb az az, hogy koxoltam, én is megideologizáltam, hogy kell, és a tapsztalataimból mondom, micsoda rakás szar ez az egész.

Persze remélem nem jön most egy rakás fogyatékos azzal, hogy akkor a versenyzők miért koxolnak.

2012-11-28 14:36:32
Bunny

Szia! \És ezt mondom azzal a tapasztalat

Kérdés
Szia! És ezt mondom azzal a tapasztalattal, hogy azért én régen nem voltam naturál. Ezt csak félreírtad? Vagy komoly?
fmilanf
Válasz
Ha magadtól ennyire nem vagy képben, szerinted mitől lett Drugs Bunny a nevem, agykombájn?
2012-11-28 12:32:27
Bunny

Szia Bunny! azt szeretném kérdezni, ...

Kérdés
Szia Bunny! azt szeretném kérdezni, hogy melyik lenne a jobb kiegészítő diéta mellé(az étrendem teljesen tiszta). full burn(esetleg egyéb zsírégető) vagy edzés előtt egy adag l-karnitin? a full burn napi adagja csak 500 mg l-karnitint tartalmaz, ami nem sok, mert kardió előtt 2000mg-ot szoktak javasolni, de persze a zsírégető egész nap fejti ki a hatását. a választ előre is köszi.
mark_b5f4e4
Válasz

A Full Burn egy komplex dolog és azt kell mondjam, egy megdöbbentően jó zsírégető. És ezt mondom azzal a tapasztalattal, hogy azért én régen nem voltam naturál. Ráadásul eléggé Full Force párti vagyok, a BB.Gym is tele van Full Force dekorral, nem véletlenül. Ez nagyon jó ár/teljesítmény arányú márka.

Hiába csak 500mh L-karnitint tartalmaz a Full Burn, annyi minden más van benne, hogy ezt tekintsd alapnak. Sőt, még az előírtnál gynebébb adgaban is jó. Szerintem 3x2 bőven elég.

2012-11-28 11:27:00
Bunny

Szia! Egy éve edzek, 84 kiló vagyok. Sze...

Kérdés
Szia! Egy éve edzek, 84 kiló vagyok. Szeretném egy kicsit segíteni az izmaim növekedését. Kreatinra és fehérjére gondoltam. Kreatint tablettával, viszont a fehérjét csak tejjel és tojással szeretném bevinni. Mit javasolsz?
molda
Válasz
Hagyd a picsába, nem kell ezt erőltetni.
2012-11-28 11:23:44
Bunny

Szia Bunny! Raspberry Ketone?? Az utóbb...

Kérdés
Szia Bunny! Raspberry Ketone?? Az utóbbi időben rengeteg hallottam erről a természetes zsírégetőtől! próbáltam az enciklopédiában megkeresni de nem találtam róla tájékoztatást!Azért mert új felfedezés ez még a zsírégetésben vagy csak egy nagy kamu ez a hatóanyag?
neczi
Válasz
Ez egy rendes hatóanyag,de maradjunk annyiban, hogy amit ezzel kapcsolatban találsz, mint erre alapuló kiabálós terméket, mind kamu.
2012-11-28 09:02:47
Bunny

Hello! váll problémával szenvedek. csak ...

Kérdés
Hello! váll problémával szenvedek. csak a bal vállam. ha sújt emelek bármilyen formában akkor nem fáj,soha nem is fájt. de pl. mellezés utánni napon érzem hogy fáj, mintha húzodna, belenyilal a vállamba.én a rotátor kopeny séruléísére gyanakszom.régen még alapiskolás voltam jártam évekig versenyekre dobni és súlyt lokni, (bal kézel dobok)és én erre gyanakszom hogy ettol lehtet.te szerintede lehet a dobástol.mit javasolsz rá??? lenne még egy kérdésem: a munkámbol adodoan, rengeteget lépcsozom, teherrel(10-15kgal) a vállakon napi 8-10 orában. és szeretném védeni a boka, térd, és csípő izuleteket, most JointX et szedek,4x 1et naponta. ez jo rá vagy használjak valami mást??? válaszodat elore is koszonom
rossi 46
Válasz
Szia! Előfordulhat, hogy rotatorköpeny eredetű a probléma. Keress olyan gyakorlatot amitől nem fáj, nem érdemes jobban tönkre tenni. A Full Force Collagen For Joints gazdaságosabb.
2012-11-27 23:50:16
kares

Inkább Karestól kérdezném, bár sajnos Bu...

Kérdés
Inkább Karestól kérdezném, bár sajnos Bunny is szakértő a témában: A vállam hirtelen nagyon fájni kezdett. Egy apró mozdulattól (hátizsák felvétel) bele nyilallt a fájdalom de elmúlt szinte rögtön. Utána el is felejtettem az egészet, lenyomtam 2 óra karate edzést, semmi bajom nem volt sem közben sem utána. Másnap vagyis ma reggel az első kar mozdulattól még az ágyban nagyon elkezdett fájni a vállam első feje, ahogy nézem a rotátor köpenynél amennyire én értek hozzá. Sajnos muszáj voltam egy fél napos gyenge fizikai munkát megcsinálni és délutánra már iszonyatosan fájt. Most flector por alapú fájdalomcsillapítóval kezelem és enyhült. Jellemző ez, hogy csak így különösebb terhelés nélkül így beáll a váll? Most csak vitaminokat szedek, gondolom minimum jointX jó lenne? Köszi ha van időtök válaszolni! Bunny: Legyél sokat az égéstérben! Tőled kétszer jobb a műsor! Üdv:
gerylaci
Válasz
Szia! Remélem azóta elmúlt a probléma. Igen, sajnos előfordul ilyesmi, jellemzően ízületközeli szalag vagy izomszakasz húzódása miatt.
2012-11-27 23:47:55
kares

Szia Bunny! A lab edzessel kapcsolatban ...

Kérdés
Szia Bunny! A lab edzessel kapcsolatban nekem is lenne egy kerdesem. Ahogy a legtobb puhapocs,en se labaztam sokaig. Raadasul meg ideologiat is krealtam magamnak,rossz a terdem. Mondjuk ez igaz,11ev judo,aztan mostmar 5eve amerikai foci. Parszor mar jeki ugrottam a labnak,de max a 2.edzesen meg is huztam aalamelyik terdszalagomat. Mignem,raleltem az oldalra es a cikkeknek(Kapszulanak es neked)hala elkezdtem vegre rendesen edzeni a teremben. En nem testepitek,nekem ez masodik szamu sport,de a focihoz kell a hus,ami aztan majd adja az erot.. Szoval,ugy 4honapja kezdtem el labazni is. Nagyon kis sulyokkal 20-30-40-es ismetleseket csinaltam 3-4 sorozatokkal. Kb 1honapja mar gugolok smith keretben(kb 1lepesre a rud sikjatol elore) es itt a problemam. Erzem,hogy menne meg kb 2,de nem merem. Sokszor erzem a terdem kezd fajni a vege fele es nem merek tovabb menni. 15-20 ismetleseim vannak. Vegyek visszabb a sulybol es csinaljak meg tobb ismetlest,vagy eroltessem? Esetleg maradjak a seggemen es elegedjek meg ezzel?
lupus-20
Válasz
Sajnos ez nem puhapöcsösség kérdése. Ha a térded szar, akkor szar. Ne erőltesd a súlyt.
2012-11-27 23:44:23
Bunny

Hello Bunny! Váll problémáim vannak é...

Kérdés
Hello Bunny! Váll problémáim vannak és meg szeretném kérdezni, hogy ki volt az a váll specialista akiről Szakács Gyurma Sándor beszél a BBTV 26. adásában? Illetve melyik kórházban lehet megtalálni, és milyen típusú metszést, műtétet hajtott végre Gyurmán. Karesz melyik kórházban dolgozik, hogy lehet elérni? Köszönettel
nocox
Válasz
Szia! Kicsit eltérünk a rovat szórakoztató jellegétől, ugyanis most sok válasz egyforma és egyáltalán nem humoros, ennek ellenére be kell írnom, hogy a héten elérhető vagyok a bb gymben, időpontegyeztetés után. lightweight@gmail.hu egyébként Debrecenben élek és dolgozom.
2012-11-27 23:44:19
kares

Szia Bunny! Kedvenc témádból kérdezl...

Kérdés
Szia Bunny! Kedvenc témádból kérdezlek. Jövőre 35 km-t teszek meg, naponta négyszer majd, tehát napi kb. 140-150 km-t autóznék. Arra gondoltam, hogy ha olyan motorral mennék, ami 2-3 litert eszik csak, akkor napi 1500 - 2000 FT-ot tudnék spórolni (Havi kb. 50.000 FT-ot). Ez azt jelenti, hogy ha vennék egy motort 300.000 FT körül, akkor egy év alatt kitermelné az árát. Úgy gondolnám, hogy leteszem a B125-ös jogsit (ennek az árát nem számoltam mondjuk a megtérülésbe), és vennék egy 125-ös motort, amit városban, és országúton használnék. Fontos, hogy 185 cm magas, és 120 kg vagyok. Milyen motort ajánlanál ilyen árkategória környékén, ha elsődlegesen az alacsony fogyasztás és a megbízhatóság számít, és csak utána a gép kinézete? Köszönöm válaszod!
kajakos
Válasz

Szia! Sajnos a 125-ös géposztályt nem a 185 centisekre szabták, így a "mindegy a kinézet" kategóriában éllovas softchoppereket el is felejthetjük.

Robogóból tekintélyes választék van, de abba nem megyek bele jobban és Yamah Majestit vennék, bár itt lehet okoskodni.

Motorban egyetlen típus van ennyiért: Yamaha TW 125. Esetleg Yamaha xt 125, ha nagyon nagy szerencséd van és találsz, ennek előnye az, hogy magasabb.

2012-11-27 23:43:29
Bunny

Szia Kares! Érdeklődnék, hogy Budapes...

Kérdés
Szia Kares! Érdeklődnék, hogy Budapesten fel lehet e Téged keresni. Mindenképpen Veled szeretném a párom visszatérő hát problámáját megvizsgáltatni.
1sbbdba
Válasz
Szia! A héten elérhető vagyok a bb gymben, előzetes időponegyeztetés után. lightweight@gmail.hu
2012-11-27 23:40:19
kares

Üdv Bunny/Kares! Ez a kérdés igazándiból...

Kérdés
Üdv Bunny/Kares! Ez a kérdés igazándiból Kares felé irányulna.Tehát az lenne a kérdésem, hogy 1 évvel ezelőtt voltam egy katonai orvosi vizsgálaton, ahol röntgenezés után az alábbi eredményeket mondta az orvos, kórisme: M.Scheuermann , Scoliosis , valamint a csigolyák be vannak gyulladva, utána hozzá tette, hogy célszerű lenne abbahagynom a kondizást, mert azzal csak magamnak ártanék, valamint, hogy ha tovább csinálom, akkor esetlegesen nagyobb bajom származik belőle, és még a lebénulás lehetőségét is felhozta. Őszintén szólva kacagtam rajta, hogy ugyan már, fájni annyira nem fáj a hátam, ezeknek a tüneteknek utánaolvasva az lett az eredmény, hogy gerincferdülés végül is. Azért írnék mégis most, mert eltelt azóta 1 év, ugyanúgy edzek azóta is, viszont mostanság, tényleg egyre jobban kezd fájni a hátam. Konkrétabban a két lapockám közötti résznél a gerincem, sokszor elég erőteljes a fájdalom. Összegezve tehát a véleményedet kérném ezzel kapcsolatban, hogy van-e valami valóság alapja a dokinak és hagyjam esetleg abba az edzést, vagy edzhetek ugyanúgy probléma mentesen tovább?! Válaszodat előre is köszöntem!
wolfi
Válasz
Szia! Ezt a begyulladást nem tudom hova tenni, persze lehet te értettél félre valamit. Mivel a Scheuermann adott, midenképp meg kell vizsgálnom, hogy véleményt mondhassak. A héten elérhető vagyok a bb gymben, időpontegyeztetés után. lightweight@gmail.hu
2012-11-27 23:36:36
kares

üdvözlöm! régóta edzek,de elkezdett fáj...

Kérdés
üdvözlöm! régóta edzek,de elkezdett fájni a vállam és ez miatt alig birok fekve illetve vállból nyomni. mit szedjek illetve meddig kell pihentetni??? elöre is köszönöm
tibics123
Válasz
Szia! Ez a kérdés nem ennyire egyszerű. Próbáld meg az Arthroxont.
2012-11-27 23:32:28
kares

Szia Bunny/Kares! 2 napja fekvenyomás kö...

Kérdés
Szia Bunny/Kares! 2 napja fekvenyomás közben éles fájdalmat éreztem a fejem hátsó részének tetején. Kb 1 évvel ezelőtt már éreztem ilyet, de akkor kb 1 egy perc alatt elmúlt, most viszont azóta is fáj. Keresgéltem a neten, aztán ilyen horror dolgokat találtam, mint agyi ér elpattanás megerőltetés következtében meg hasonlók, úgyhogy gyorsan átszaladtam dokihoz. Sokat nem tudott hozzászólni a témához, de szerinte a mély hátizom tapadási pontja fáj és annyi a teendő, hogy kipihenem. Nem vagyok orvos, de én valahogy komolyabbnak érzem a problémát. A teremben olyasmit volt, mint mikor a nagy nyári melegben valami nagyon hideget iszol és úgy érzed, hogy lefagy az agyad, most meg belülről jövő tompa, folyamatos fájdalom észlelhető. Nincs esetleg ötletetek, hogy mi a szar lehet ez? Köszi előre is!
raz0r
Válasz
Szia! Gondolom már elmúlt, de ha esetleg nincs előrelépés akkor a héten pesten vagyok és fogadlak titeket a bb gymben. Természetesen előzetes időpontegyeztetés alapján. lightweight@gmail.hu
2012-11-27 23:31:04
kares

Szia Bunny és Karesz!megfogadtam hogy a ...

Kérdés
Szia Bunny és Karesz!megfogadtam hogy a következő témával sohasem fogok írni,mert tulajdonképpen megvan itt a válasz,de mégsem.a helyzet a következő,10évvel ezelőtt kiugrott a vállam(azóta még 7szer)a kórházban visszatették(a papíron ez van:a jobb váll a humerusbol medial és distal luxalodott-emlékezetből írom,lehet h van benne helyesírási hiba )15nap múlva gyógytornára kellett volna mennem,ehelyett azt mondta a főorvos hogy még 1hónapig legyen rajta a rögzítés és utána vegyem le és tornáztassam...a rákövetkező évben még vagy 4szer ugrott ki,utánna visszamentem dokihoz,azt mondta ha élsportoló lennék megműtenék,így csak maszekba vállalják.és most jön a lényeg:asérült oldalam sokkal izmosabb és erősebb lett mint az egészséges.többször probáltam felhozni a gyengébbet(egykezes súlyok,gyengébb oldalra belőve ahogy itt olvastam)de a várt hatás nem igazán jött és azt is észrevettem,hogy a jobb oldalon mintha nagyobb mozgástartományban is mozogna a vállam illetve a kezem.elképzelhető valami szalag vagy ilyesmi nyúlása,szakadása?most kezdek el újból tömegelni és érdekel a véleményed,te mit tennél?érdemes lenne-e Karesz felkeresnem,esetleg megműtetni?!bocs a hosszú levélért!szép napot!
badboy3333
Válasz
Szia! Márpedig az lesz a megoldás, hogy egyformán edzed mindkét oldalt. Nincs erre jobb módszer.
2012-11-27 23:26:23
kares

Szia Mesterem! Csodálkozva olvastam a sr...

Kérdés
Szia Mesterem! Csodálkozva olvastam a srác kérdését, amelyik a lábedzés utáni izomlázra vonatkozott, mert számomra eddig teljesen természetes volt, hogy edzés után szinte az összes izomcsoportomban írtózatos izomláz van. Van olyan testrészem amelyikben 4-5 nap múlva is érzem az izomlázat. Mondjuk az biztos, hogy nehezen regenerálódok. Azt tudom tőled, hogy a savasság nem a legoptimálisabb állapot, de erre jobban oda kéne figyelenem, esetleg máshogy kéne csinálni a dolgokat vagy vissza kéne venni a lendületből? Köszi
gen522966
Válasz

Szia! te is csodálkozol, meg én is, de nem vagyunk egyformák, van olyan szerencsés, aki nem savasodik annyira.

A savasság miatt nem a lendületből érdemes viszavenni, hanem több zöldséget enni meg iyesmi. 

2012-11-27 20:53:50
Bunny

Szia a helyes étkezéssel kapcsolatban ké...

Kérdés
Szia a helyes étkezéssel kapcsolatban kérdeznék, mégpedig hogy minden másnap edzek, mennyi fehérje bevitelre van szükségem? A másnapi pihenő napon is be kell vinnem nagy mennyiségű fehérjét vagy akkor nincs annyira szükség? Sajnos a fehérje készitményektől rosszul vagyok ezért csak kajával tudom bevinni de. ugy meg elég nehéz. Szerinted hogyan tudnám helyesen elosztani? Előre is köszi
monoton
Válasz
Én meg a debilektől vagyok rosszul.
2012-11-27 17:55:01
Bunny

Hello! :D Lenne egy kérdés.... Már 10 hó...

Kérdés
Hello! :D Lenne egy kérdés.... Már 10 hónapja nyomom 4 napos osztott edzésterve... Jól megy minden csak úgy érzem hogy ez még túl korai 16 éves koromban... Szerinted a 3 napos kezdő tömegnövelésre visszatérni eredményesebb lenne vagy ez független?? Előre is köszöntem :)
bodybulilder120
Válasz
Biztosan eredményesebb, mert jobban regenerálódsz. Én is hagyományos négy nappal edzettem régen, nem is fejlődtem szart sem.
2012-11-27 13:35:45
Bunny

Szia! Az edzéstervem a következőképpe...

Kérdés
Szia! Az edzéstervem a következőképpen néz ki...3 nap edzés 1 nap pihenő és így tovább...(tömegezek éppen) és a kérdésem az lenne hogy visszavetheti-e a fejlődésemet ha a pihenőnapon 30-40percet eljárnék kocogni?
Kovifly
Válasz

Szia! Ha nem vagy csoda genetika, akkor ez túl sok élből. Semmi baj azzal, ha pihenőnapon eljársz kocogni, de ez 6 nap edzés, és te a hetediken se akarsz a seggeden maradni. Ha vékony alkat vagy, akkor ezzel az is maradsz. Bár kétségkívül jó edzettségre teszel szert, feltéve, ha jól edzel.

Én csináltam ilyesmi rendszert régen, amikor a Jóba Elekkel edzettem. A Döncivel már nem vagyunk kapcsolatban, de az a pár hónap volt számomra a legjobb időszak, 175 centisen 108 kiló voltam, nagyfejű, és kizárólag edzőtáskával, hűtőtáskával és 5literes kannával a kezemben lehetett látni, pedig csak két kezem van. (Ebbe aztán később már nem fért bele a kamera.) És el kel áruljam, a 3 edzés 1 pihenő rendszert mi sem bírtuk sokáig. Ez valami elárulhat arról, hogy az edzés minősége, azaz az intezitása-e a lényeg, vagy a mennyisége.

Még akkor is, ha a fokozatosság nagyon fontos, úgyhogy felhívnám a figyelmét annak, aki Kathi Béla szeretne lenni, hogy akkor kell úgy edzeni, amikor már Kathi Béla vagy, addig pedig fokozatosan kell felépíteni.

Más: a BodyBuilder Gymben jövő hónapban is bérletakció lesz, nem is akámilyen!

Ezenkívül a Kares a héten elérhető minden nap kb. 18 órától, írjatok neki mélt!

2012-11-27 10:29:31
Bunny

Szia! A testépítést elsődlegesen egészsé...

Kérdés
Szia! A testépítést elsődlegesen egészség megőrzés szempontjából végzem. Ha hosszabb távon szeretném művelni ezt a sportot – természetesen naturálban - mekkora az a súlyhatár, ami még nem károsítja az egészséget, gondolok itt az ízületekre, érrendszerre. Mivel rengeteg gyakorlat van, így csak pár alapvető gyakorlatra lennék kíváncsi, a fekve nyomásra, guggolásra és a felhúzásra, esetleg vállból nyomásra. Tudom, hogy egyénenként sok minden befolyásolja a maximális súlyt – genetika, tápkiegészítők, szabályos gyakorlatvégzés - de mégis ha lehetne egy általános súlyhatárt mondani. Az én tippem az lenne, hogy kb. a saját testsúlyunk lenne a maximális súly, amivel dolgozhatunk hosszabb távon a fent említett 4 alapgyakorlatnál. Mi a te álláspontod ezzel kapcsolatban?
smoother
Válasz
Nincs súlyhatár. Ismétlés határ van. 10 alá ne menj.
2012-11-27 09:24:03
Bunny

Szia. Igyekszem nem sokat rizsázni :) ...

Kérdés
Szia. Igyekszem nem sokat rizsázni :) Creatin Monohydrat mehet Testopumppal? Ha igen egyáltalán hatékonyabb-e együtt vagy külön-külön míg az egyikkel pihenek, hogy folyamatosan kapjon valami plusszot a szervezetem?! Meg a kreatin kúránál azt írtátok, hogy feltöltésnél 2x2 adag szinten tartásnál 2x1 de a GY.I.K-ban meg napi tskg/3=gramm-ot 5g-os adagokra osztva.Most akkor? :) Ezt a válaszod megvárom és akkor utána lenne még egy.Az adag elosztásokkal kapcsolatban stb. Kössz.Szeva
speedy25
Válasz
Az egyik tesztoszeroszint-optimalizál, a másik kreatin. Ennek fényében mi akart lenni a kérdés?
2012-11-26 21:10:47
Bunny

Szia!nekem avval van problémám hogy a fe...

Kérdés
Szia!nekem avval van problémám hogy a felsorolt váll edzéstervek közül melyikek azok amik a váll szélesítését teszik lehetővé?köszi előre is a segítséget!
bernat_03d85c
Válasz
Ne csináld a váll keskenyítő edzésterveket, csak a többit és nem lesz gond.
2012-11-26 21:09:57
Bunny

Szia! Olyan problémám lenne, hogy minde...

Kérdés
Szia! Olyan problémám lenne, hogy minden egyes lábedzés után izomlázam van. Diák vagyok így a kajám anyagi okokból nem 100%-os. Multi Prot + napi 2000mg C-vitamint és Jumbo Professionalt szedek. Használom a lábaimat, ahova tudok gyalog vagy bringával járok (nem nagypapa tempóban), ezért nem értem, hogy miért lehet minden lábazás után 1-2napig izomlázam. Szeretem leharcolni az izmaimat edzések alatt, de azért nem Béci stílusban teszem. Köszi!
dogmatix
Válasz
Szia. Nekem minden melledzés után izomlázam van, és a lábban is óvatosan kell bánnom: úgy túl tudom edzeni, hogy szarrá savasodik. Ne törődj vele.
2012-11-25 22:28:44
Bunny

Szia Bunny! A bullterrieremmel súlyhúzó

Kérdés
Szia Bunny! A bullterrieremmel súlyhúzó sportot űzünk,kérdés fogyaszthat-e kreatin monohidrátot erőnövelés céljából?tejsavót is kap jelenleg.
peyote20
Válasz
Igen, de vedd figyelembe a súlyát adagoláskor.
2012-11-25 22:27:29
Bunny

Igen igazad van tényleg nem tudom hogy m...

Kérdés
Igen igazad van tényleg nem tudom hogy mi a tejsavó hidrolizátum de próbáltam utána nézni neten,de sajnos nem találok egyértelmű forrást. Szóval megköszönném ha leirnád hogy mi az,hogy ennyivel is okosabb legyek. Még annyit hogy elolvastam a könyved teljesen és a testkompozicio változtatásnál olvastam hogy tskg-nál fehérje 2g, ch 3gramm.Ez 90 kg-nál összesen 1800kcal + amennyit zsirból beviszek. Ez nem túl kevés?Köszi
tothems
Válasz

Hopp, megjavult a regisztrációd?

A lényegre térve: elég könnyen meg lehet állapítani, hogy egy protein rejasvóból van-e, ezen belül koncetráétum vagy izolátum. A hidrolitázumokat az izolátumokhoz soroljuk praktikus okokból, de az a  lényeg, hogy egy kezdőnek tök mindegy, csak tejsavó protein legyen, azaz nem kell a bazidrégét megvenni. A Full Force Whey Protein Force vagy a Scitec 100% whey protein megteszi.

A könyvben irányelvek vannak, amit szükség szerint módosítani kell. Nem kevés 1800 kcal? De kevés bazmeg, viccből írtam le. Számtalan idiótabarom kérdezi meg tőlem a saját állításaimat, aztán csodálkoznak, hogy elküldöm őket a picsába. 

Ha annyira béna vagy, hogy nem tudod kipróbálni és szükség szerint módosítani, akkor marad a foci.

2012-11-24 14:23:27
Bunny

Szia! Töröltem a profilomat facebookról....

Kérdés
Szia! Töröltem a profilomat facebookról. Aki számít az fb nélkül is elér, megtalál, aki meg csak azért ír smst születésnapomon mert a fb jelzi neki hogy mikor van attól nem fog hiányozni a köszöntés. És így legalább a fiam előtt sem leszek álszent ha egyszer őt is eléri ez a fb (vagy akármilyen) hülyeség. Köszönöm Bunny, mert úgy érzem ezzel már jobb ember lettem! Rudi
tpapru
Válasz

Hát az, akinek csak a faszbúkon jutsz eszébe, egy gyökér, és nem kár érte.

Más, mint ahogy ígértem, megírtam posztnak az orvosos-mopszos témát.

2012-11-24 13:32:30
Bunny

Szia Bunny. Az lenne a kérdésem hogy edz

Kérdés
Szia Bunny. Az lenne a kérdésem hogy edzés után melyik fehérje táplálékkiegészitőt tartod a legjobbnak,melyiknek a legjobb a felszivódása?
tothems
Válasz
A tejsavó hidrolizátumot. csak gyanítom, fingod nincs miről beszélek, hanem vagy annyira hülye, hogy azt hitted, majd egy márkanevet mondok.
2012-11-24 13:12:33
Bunny

Üdv Bunny!Remélem nem tartod hülyeségnek...

Kérdés
Üdv Bunny!Remélem nem tartod hülyeségnek a kérdésem.Na az van , hogy csináltam egy kreatin-monohidrát kurát DE egyáltalán nem reagált rá semmit a szervezetem ugyhogy abba is hagytam(pedig mindent ugy csináltam ahogy kell)Arra gondoltam most megpróbálok egy másik fajta kreatint.Szóval azt szeretném kérdezni tőled ,hogy King kreatint próbáljam ki vagy inkább a Mega kre-alkalynt? Abbol kiindulva hogy a monohidrátra semmit se reagáltam talán a hasznosulással volt a probléma.Nem tudom.Tudom ,hogy egyik embernek ez jön be a másiknak az,csak ha már pénzt adok ki rá akkor melyiket inkább? Válaszodat elöre köszi!!
soma2468
Válasz
Szia! Abszolúte előfordul, hogy valaki nem reagál a kreatinra, de ez sok tényező függvénye is, pl. a táplálkozásé. Tegyük fel, hogy rendben van. Nem vagyok biztos benne, mi lenne a jó, az tény, hogy a King kreatin egy gyengébb dolog, így ha rendes feltöltős kúrát csinálsz, inkább a kre-alkalyn legyen első körben.
2012-11-23 20:30:24
Bunny

Hello Bunny! Véleményedet, vagy tanácso...

Kérdés
Hello Bunny! Véleményedet, vagy tanácsodat, esetleg személyes tapasztolatodat kérném. Nem tudom, hogy te hány éves korodban kezdtél el foglalkozni ezzel a sporttal, de gondolom biztos tudod, hogy miylen az, amikor nincs még 18 az ember, a szüleihez van láncolva, akik tipikus bolondok (igen, anyukámra ezt kell mondjam, szarul esik, de igaz...) és még anyagilag sem valami fényes a helyzet, tehát házikosztra meg menzára vagyok átkozva. Te ilyen körülmények között is kitartanál, vagy egyáltalán 0% értelme lenne és keresnél valami más sportot? Valőszínűleg most hülyeség volt amit kérdeztem.
SuperCharger
Válasz

1988-ban kezdtem edzeni, 15 évesen. Titkoltam a szüleim elől, mert kiröhögtek volna. Soha nem engedtek sportolni előtte, okostojásnak akartak nevelni: "tanulj fiam." Nyomorék is voltam, igazi balfasz, aki a cipőjét se tudja megkötni.

Amikor rájöttek, már késő volt. Akkoriban nem volt nálunk rendes terem, nem volt tápkieg, parizert zabáltam, krémtúrót, meg cerbona kukoricapelyhet. Fingunk nem volt semmiről, csak edzettünk mint a barmok. Képes voltam egész napos teherautó rakodás után lemenni a terebe nyáron özven fokba. "terembe", haha, 20nm tároló a panelban.

Aztán 4 év után abba kellett hagynom, és kimaradt vagy 6-7 év, de utána is volt, hogy egy évet keményen edzettem, majd megint egy évig semmit. 10 éve, 2002-ben megint újrakezdtem és rendesen edzettem 2006-ig. Azóta szar formában vagyok, de már fontosabb dolgaim vannak. Illetve hogy pontosabb legyek, kurvára jól nézek ki izmosság nélkül is, gyerekkoromban mindig ilyen szerettem volna lenni.

Úgyhogy ne aggódj, nyugodtan edzzél, de az se baj, ha találsz másik sportot. A lényeg, hogy a sportolást ne add fel. Sőt, soha ne adj fel semmit az életben.

2012-11-23 18:32:44
Bunny

Üdvözletem! Olyan kérdésem van hogy mos...

Kérdés
Üdvözletem! Olyan kérdésem van hogy most vettem 1 4kg-os power prot.Van hozzá 1 doboz anadrol amit már elkezdtem szedni,és 3 napos edzés tervel edzek.A fehérje és anadrol párosítás az jó?Érek el vele valami fejlődést és növekedést?Ha nem akko mit ajánlanál? üdv.
csaba_5ec452
Válasz
Kérdezd meg ott, ahol vetted, gyökér.
2012-11-23 16:46:54
Bunny

Szia! 3 hónap ,táplálékkiegészítő nél...

Kérdés
Szia! 3 hónap ,táplálékkiegészítő nélküli edzés után elhatároztam, hogy Creatin ( monohidrát) kúrába kezdek. A kérdésem az lenne, hogy a creatin mellé mást ajánlasz-e még? Másfajta kiegészítőt ( pl.: vitamin,aminosav,protein stb). 193 cm 105 kg vagyok, célom előbb a tiszta izomtömeg növelése , majd a zsírállomány eltüntetése,hosszú távon. Tisztában vagyok hogy a creatintól elméletileg a testsúlyom nőni fog. Bármilyen másfajta tanácsot megköszönnék! Üdv
halaloki
Válasz
Szia! A kreatintól, de még a proteintől is sokkal fontosabb egy jó multivitamin!! A kreatin egy sokadrangú kiegészítő.
2012-11-23 15:46:25
kares

Szevasz mester, elsősorban gratulálok mi...

Kérdés
Szevasz mester, elsősorban gratulálok mind azért amit teszel értünk, és remélem minél hamarabb egyenesbe jön az üzleti életed, na szóval egy kérdésem volna feléd. Eljött pillanat az életemben ami már gondolom sokmindenkivel előfordult, nem köt le az edzés ami nagyon idegseít, nem durranok úgy nemtudok fókuszálni rendesen stb, kiégtem kellene egy kis pihi, vagy mit tudnál javasolni ez ügyben? Remélem kisorsol a gépezet, és kapok választ :-)
nitrix19831116
Válasz
Szia! Pihenő vagy edzésmódszer váltás, válassz! Ha utóbbi, akkor edzés előtti energizálók és jó zene a fülbe sokat tud segíteni.
2012-11-23 15:40:27
kares

szia két kérdésem lenne, így előre is...

Kérdés
szia két kérdésem lenne, így előre is elnézést a hosszú irományért, de számomra fontos dolgok. 1) Sajnos egyetem+munka párossal a követkető állt elő: "A" héten a kaja magamhoz mérten rendben van és edzeni is van bőven időm mind a heti 7 nap. "B" héten (hétfő->szombat) bár a kaja nagyjából rendben, de edzeni nincs időm, és csak mikor alszok akkor van kikapcsolódás (bár nem fizikai munka, de egész nap talpon vagyok és rohangálok). Ilyenkor hogy osszam be? "A" héten napi 1 izomcsoport és "B" héten pihenés, vagy "A" héten minden izomcsoportot 2x (persze első és második edzésen eltérő gyakorlattal), mivel 1,5-2 hete lesz kipihenni az izomnak. 2) sajnos egy rokonnal elég súlyos baleset történt: lába teljesen szilánkosra tört (megműtötték, sínbe tették), viszont a bőr is elhalt nagy felületen, így levágták a bőrt (most valami légzőpárna van rajta, mert így gipszelni se lehet). Most arra várnak, hogy a bőr hegesedjen, majd beültetnek oda bőrt, majd megint hegesedésre várnak, majd fekvőgipsz, és az orvos szerint jó ha karácsonyra otthon lehet fekvőgipszben. Orvosi utasításra a lábfejét mozgathatja csak (amit kell is naponta). Tudnál esetleg pár dolgot ajánlani, amit érdemes szednie a gyorsabb fejlődésért? Én multivitaminra, lenmagolajra gondoltam, de biztos van még valami, csak szerencsére nem volt még ilyen problémám, hogy foglalkozzak vele. előre is köszönöm a segítséget, Zoli
zdo
Válasz
Szia! Keresd meg azt a flasht, amelyikben Bodó Imi és Tóth Dani egy kórteremben fekszenek. Ebből kapsz infót bőven.
2012-11-23 15:37:32
kares

Szia! SOKAN LÉPNEK A BŰNÖZÉS ÚTJÁRA... D...

Kérdés
Szia! SOKAN LÉPNEK A BŰNÖZÉS ÚTJÁRA... De nem mindenkinek megy jól...http://www.youtube.com/watch?v=zjZEKxZS2wk Mindenki olvassa el a használati utasítást...EZ FONTOS A JÓ SZÓRAKOZÁSHOZ!!! ( Agatha Christie )
papillon
Válasz
Szia! Nagyon el vagyunk maradva, ezért simán csak kiteszem.
2012-11-23 15:32:41
kares

Szia Bunny! Nyár előtt pár hónap edzés u...

Kérdés
Szia Bunny! Nyár előtt pár hónap edzés után (akkor kezdtem el) a bal vállamban vagy becsípődött valami vagy az izületemmel történt valami de nincs rendben, mert eléggé fáj.(gondolom rossz technika vagy 'nagy' súlyok) Nyarat kihagytam edzés szempontjából gondoltam meggyógyul de nem. Még mindig nagyon fáj nem tudok sok gyakorlattal mit kezdeni. A véleményedet szeretném kérni mit vegyek rá? Fősuli kezdés miatt eléggé pénzhiány van. Ezeket néztem: Arthro Guard Gold vagy Arthroxon (ahova járok ott edzeni ott van még 1 db a régebbi kiadású Arthroxonbúl ami ugy csak 5200 huf, nem tudom mi a különbség az új meg ez között) Válaszod előre is köszi, bocsi a regényért.
Ishiguro
Válasz
Szia! Nézesd meg, hogy nem szakadás-e véletlenül.
2012-11-23 15:28:26
kares

Nekem is volt egy ismerősöm, akit rákkal...

Kérdés
Nekem is volt egy ismerősöm, akit rákkal kezeltek. Volt egy durva sztori a kezelése alatt, amikor a feleség vitt be tápkiegeket, gyümölcs koncentrátumok, stb. és mikor pakolta ki az asztalra, azt mondta neki a nővér, hogy ilyeneket nem szabad használni, és az orvosnak sem fog tetszeni. Erre ő csak annyit kérdezett, hogy paradicsomot sem ehet akkor? Nővéremet szintén kezelték daganattal, és mikor elmesélte a javulása és most már több év után gyógyulása okát (hihetetlen módon tápkiegeket használt), az orvos kizavarta az irodájából sarlatán jelzővel. Gyógymasszőrnek tanulok, és vannak pl. olyan óráink, ahol jobban beleláthatunk ebbe a mocskos egészségügybe. Hihetetlen mi szar van ebben az egészben. Pl. a rákra visszatérve: úgy kezelni egy betegséget, hogy a szervezetet legyengítik amennyire csak lehet? Nevetséges. Így dolgozzon hatékonyan az immunrendszer?! Olvastam egy könyvben, hogy kb. 100 éve ha találtak egy daganatos beteget, akkor az ország rengeteg pontjáról összegyűltek az orvosok, hogy láthassanak ilyet. Ma meg mi van? Kinek az ismeretségében nincs ilyen probléma? Hagyjuk is inkább. Akinek van egy cseppnyi esze, meg használja a netet (mert nem csak faszbúkra lehet ugye), az utána fog nézni a dolgoknak. Aki meg nem, az tartozzon a 27%-hoz, aki rákban hal meg Mo.-on...
terence86
Válasz

Sajnos pontosan ez van. Aki nem okos, és nem képes utánanézni, az meghal. Csak sajnos ilyesmit nehezen várhatunk el egy 70 éves nénitől.

Én a saját apámért nem tudtam tenni semmit és ennek nem sok köze van ahhoz, hogy nem voltunk túl jóban, de több köze volt annak, hogy alkoholista volt.

A nejem egyik nagymamája cukros volt, nagyon kövér, napi 3x10 egység humalog mellé fél zsömlét evett, le kellett vagdosni  a lábujjait. Lerohadtak. Hogy miért? Mert nem volt tápanyag, ami regenerálta volna a sejteket. Napi nulla fehérjebevitel, némi szar szénhidráttal egy egészséges embert is tönkretesz, a hatvanféle gyógyszer senkit nem tart életben sokáig. Vitamin, ásványianyag, antioxidáns bevitel nulla. Mindez cukorbetegséggel, ami elég durva anyagcserezavar, mert durva gyógyszerrel próbáljuk elérni, hogy a tápanyagokat felvenni képtelen sejtek felvegyenek tápanyagokat, miközben tápanyagokat nem adunkm mert minek az?

Természetesen semmi nem ösztönzi a sejteket a nem létező tápanyag felvételére, mert  a tesmozgés nulla, és amikor egy 160 centis nőnél megvárják, hogy 110 kilóra hízik, már hiába magyarázol edzésről. Akkor jön az, hogy a gyenge vérkeringésű területek mennek a levesbe és szépen le kell vágni egy-két lábujjat. Ki nem szarja le? Minek neki láb, hadd guruljon rokkantkocsival.

Amikor a nagyi nagyon szarul volt, a kórházban infúzóztak bele vitaminokat és aminosavakat, akkor jobban lett.  De ebből nem az volt a tanulság, hogy tápanyagot kell neki adni, utána megint elég volt  azsömle 3 hónapig.

Végül kövéren, lábujjak nélkül, napi 40 egység gyors és ki tudja mennyi lassú inzulinal, tonna gyógyszerrel szellemileg megrogyva (volt is para hogy nehogy elfelejtse az inzulint) polipot találtak a gyomrában.

És ebben a fizikai állapotban megműtötték ahelyett, hogy hagyták volna így élni a hátralévő évekig vagy inkább hónapokig, és utána nyugodtan meghalni. Két hétig volt az intenzíven, és tudta, hogy onnan már nem kerül haza. Megműtötték azért, hogy két hétig szenvedjen.

Ezer ilyen sztorit tudok.

És most lehet, hogy ebből pár húgyagyú azt szűri le, hogy azt akarom mondani, hogy a tápkieg gyógyítja a rákot. De nem azt akarom mondani, hanem azt, hogy a tápanyaghiány betegséget okoz, és tápanygaok hiányában nem lesz gyógyulás, mert a testünk tápanyagyokból épül fel, nem gyógyszerekből.

2012-11-23 08:50:59
Bunny

Szia! Engem meggyőztél. Végre kitörölt...

Kérdés
Szia! Engem meggyőztél. Végre kitöröltem magam a Facebookról. Rendesen megkönnyebbültem,hogy nem kell mindennap belépnem és az idióta linkjeit látnom az ismerőseimnek. 37. évesen kezdek felnőni,mostmár csak a leszarom kapszulát kellene bevennem,de nagyon nehéz a mai világban,kizárni a negatív dolgokat(mondjuk a munkahelyen).
lacix76
Válasz

Szia. Mondhatnám, hogy nem kellett volna, de olyan az, mint amikor én megfogadtam, hogy nem nézek tévét és jobb lett az életem.

A leszarom kapszulán dolgozom, de még nem találtam meg a megoldást, pedig a startégia ott van, mint amikor az ember szerelmes egy hülyepicsába és nem érti, hogy az nem az, akinek képzeli.

A rovarelméletem se rossz. Egyszerűen nem kell magadra venned a környezetedben levő rovarok dolgait. Nem számít. Nem számít ők mit érzenek, mit gondolnak, hagyd rájuk.

Gond akkor van, ha  acéljaidban akadályoznak. Én néha úgy érzem, mintha sűrű, nyúlós takonybna próbálnék előre nyomulni.

2012-11-23 08:32:39
Bunny

Szia! Egy jó barátomnak vasárnap eltö...

Kérdés
Szia! Egy jó barátomnak vasárnap eltört a bokája vasárnap.Műtét minden megvolt tegnap haza is engedték,de a gyógyulás szempontjából csak annyit mondtak,hogy ne csináljon semmit. Eléggé örökmozgó a srác így ki is van készülve,hogy nyomni a kell az ágyat,de amilyen hamar csak lehetne szeretne elkezdeni edzeni. Szerinted mennyi idő után kezdhetne el edzeni felsőtestre és azt is milyen intenzitással,plusz milyen kiegészítőt ajánlanál számára,hogy a bokája valamivel hamarabb gyógyuljon? Üdv,Viktor
Duen
Válasz
Szia. A felőtest edzés nem jelent mechanikai biztonságot, egy rossz mozdulat és baj lehet. Ez egy kockázat. Az edzés okozta túlterhelés és stressz pedig hátráltatja a gyógyulást. Én nem hiszem, hogy hat hétig ne lehetne a seggén maradni valakinek. Az orvosi ajánlást kell tartani.
2012-11-22 17:07:12
Bunny

A Fogyatékosok diétáját meg sajnos én ne...

Kérdés
A Fogyatékosok diétáját meg sajnos én nem ismerem :) A sárga kapszula nagyon hasznos volt számomra, sokat olvasok. persze az mellet hogy alkalmazom is az olvasottakat. Csak a véleményed érdekelt volna. Sorry. :D.
Edzosbibor
Válasz
Remélem akkor talán érted hogy ilyen címmel rendelkező szarokat el sem kell olvasni, és nem a Kapszulára gondolok.
2012-11-22 16:18:43
Bunny

Szia Bunny! Olyan munkába fogtam bele am...

Kérdés
Szia Bunny! Olyan munkába fogtam bele ami a napok több mint felét elveszi, a maradék időmben ügyintézések és család van, olyan 4-5 órányi alvás jut most minden nap nekem, ami regenerálódás szempontjából lófasz. Ez a munka eltart 1,5-3 hónapig. Az edzést nem akarom abbahagyni. Szerinted ilyen esetben mi lenne az elfogadhatóbb? Intenzitásból visszább venni, vagy valami extra BCAA, vagy más kiegészítő ami plussz segítséget ad? (tudom, a megfelelő alvást nem helyettesítheti semmi) válaszodat köszönöm.
trebi
Válasz
Szia. Egy biztos: én visszavennék, és hipperövid edzéseket csinálnék. Fogd fel rápihenésnek, alapozásnak, abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy tudod, meddig tart ez a dolog.
2012-11-22 15:42:36
Bunny

Helló Bunny ! Rendelni szeretnék 1 feh...

Kérdés
Helló Bunny ! Rendelni szeretnék 1 fehérjét , ez a bizonyos power protein ( 9890 ft , 4kg ) Véleményedet kérném a termékről hogy milyen ? És az tűnt fel nekem , hogy épp rendeltem volna mikor azt figyeltem meg , Paypal - kártyával lehet fizetni , és online bankkártyával ? Készpénzzel miért nem lehet fizetni ? Vagy lehet ? Először rendelnék innen ! Kérlek segítsd , előre is köszönöm !
dodeszka
Válasz
A 9890 forintos 4 kilós fehérje biztosan csúcsminőségű kurvaszuper, egyébiránt hol szeretnél rendelni, idióta? Tőlem? Én segítsek? Én vagyok az ügyfélszolgálat vajon? A proteint a gólya hozza?
2012-11-22 15:40:38
Bunny

Mi a véleményed a harcosok diétájáról?

Kérdés
Mi a véleményed a harcosok diétájáról?
Edzosbibor
Válasz
Azt nem ismerem, de a fogyatékosok diétáját tudom ajánlani.
2012-11-22 15:23:56
Bunny

Szia Bunny! A te Mopszaid is keveset lép...

Kérdés
Szia Bunny! A te Mopszaid is keveset lépnek a lépcsőn? :D http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=OvuQo4bbBLI Egyébként gratulálok a gyerekhez és sok sikert a BB Gym-hez! ui.: Látom már újra működik a drugsbunny.hu
valaki107
Válasz
Szia! Az a durva hogy minden mopsznak van valami hasonló hülyesége!
2012-11-21 22:33:06
Bunny

Szia Bunny! A hulye kerdesem valoszinule...

Kérdés
Szia Bunny! A hulye kerdesem valoszinuleg ugy hianyzik,mint mokusnak az erdotuz. Lesz a teremben megtartott eloadasok,szeminariumokrol valami netes anyag is? Egy flash,vagy irott formaban valami? Tudom,van dolgod eleg.
lupus-20
Válasz
Szia! Valószínűleg lesz.
2012-11-21 22:30:47
Bunny

Üdv! A következö problémával fordulok ho...

Kérdés
Üdv! A következö problémával fordulok hozzád, egyszerüen nem találtam rá értékelhetö választ tehát: A problémám az, hogy a bal karom gyengébb, mint a jobb ( jobb kezes vagyok ) Gondolom már számtalanszor kértek töled tanácsot ezzel kapcsolatban, de nálam a különbség DRASZTIKUS! Muszáj kiemelnem, mert tényleg igy van! Már az elején azért tegyük tisztába a dolgokat: kb. 4 hónapja edzem! Ebböl az elsö hónapot tisztán nyomtam, majd elkezdtem tömegnövelözni jumbo pro-val! Mellete amit szedek az Multi pro, joint x és edzés elött Hot Blood! A kaján természetesen rendben van !!! ( az itt kinézett tömegnövelő étrend 80-90 kg-os testsúly mellett-i ~3100kcal-os étrenden vagyok ) 21 éves vagyok és jelenleg ~83kg ( 70kg voltam a testépités megkezdése elött )... ...kb. 1 hónapja tapasztaltam elöször! Karozásnál kalapáccsal kezdek 4*10, 2 kezes bicepsz 4*10, majd mikor az egykezes koncentrálthoz érek egyszerüen már nincs bika a bal kézbe! Úgy képzeld el, hogy jobbal simán lenyomom 11-el, ballal 2-öt nem birok belehúzni! Jobbal akár menne 13+-al is, de nem eröltetem a másik kar miatt! Ilyenkor mi a teendö vagy mi lehet a probléma? Haverral ezen tanakodunk már egy ideje és ö a vérellátásra vagy a savasodásra gyanakszik, de a savasodás már alapból kilöve, mivel a Hot Blood tartalmaz Beta Alanin-t! Elöre is köszönöm a válaszod! ( Ha nem tudsz értelmes ember mondjára válaszolni, akkor hagyjuk is a francba az egészet )
pettersson
Válasz
Majdnem válaszoltam, de az utolsó mondatod miatt úgy gondolom, pont elmehetsz a picsába, köcsög.
2012-11-21 22:30:03
Bunny

Szia Bunny! A véleményedre lennék kívánc...

Kérdés
Szia Bunny! A véleményedre lennék kíváncsi. Barátnőmnek rheumatoid arthritis -e van. Valószínű semmit nem mond neked ez és hozzáfűzni sem tudsz sokat, de hátha. Csak annyit tudok erről amit a neten olvastam. Elvileg az van, hogy az immunrendszer megtámadja valamiért az ízületeket. Ez ma még gyógyíthatatlan, csak ilyen sarlatán módszerek vannak rá. Ízületvédőket szed, mert alapból is fájnak neki. Ha tudnál valami okosat mondani ezzel kapcsolatban akkor azt megköszönném. Milyen ízületvédőt ajánlanál? Vagy bármit. Előre is köszi! tommy
tommy8819
Válasz
Szia! Magas szintű, szakmailag elismert reumatológiai központokban nagyon jól rendben tudják tartani mind az ra-t, mind a jca-t(és még sok mást is természetesen). Nem is kell más azokon kívül amit ilyen helyen beállítanak.
2012-11-21 15:20:23
kares

Szia Bunny! Olyan kérdésem lenne, hogy ...

Kérdés
Szia Bunny! Olyan kérdésem lenne, hogy ha reggel a zabpelyhet tejjel eszem az milyen hatással van a szénhidrát felszívódásra? Mondjuk eszem 100g-ot, ehhez még ajánlott mondjuk egy fél adag fehérje is? Ezt közvetlen evés után, vagy inkább fél órával, 1 órával utána? Tudom nem jó a tej, de nekem csak így csúszik le zab. 60 kg vagyok, többi étkezés rendben van. Valamint, még annyi, hogy a 2g/testúlykg fehérjébe beleszámít a zabban, rizsben, bab esetleg tésztában lévő fehérje vagy jobb ha csak állatiból számoljuk (hús, túró, tejsavó)?
tomi487
Válasz

Ha nem érted, hogy egy étkezésben szénhidrát is és fehérje is kell hogy szerepeljen, kötve hiszem, hogy rendben van az az étrend. A BB.Tv Flashben többféle ötletet is mutattunk, hogy hogyan lehet a zabot megenni.

Talán el kellett volna olvsni a Sárga Kapszulát, de ha mindezt legépeltem, már nem töröllek ki.

2012-11-21 14:26:42
Bunny

Üdv! Érdeklődni szeretnék, h mi a vél...

Kérdés
Üdv! Érdeklődni szeretnék, h mi a véleményed a Xilovit termékekről (leginkább a rágóra gondolok)? Valóban olyan jó, mint aminek írják? A Shop Builder miért nem forgalmazza?
d3zs0
Válasz
Szia. Szerinted nekem honnan kéne nekem tudnom, hogy a shop.builder mit forgalmaz és mit nem és miért?
2012-11-21 11:51:48
Bunny

Kedves Drugsbunny! 4éve követem munká...

Kérdés
Kedves Drugsbunny! 4éve követem munkásságod, nagy örömmel tölt el, hogy élnek közöttünk, olyan emberek, mint te. Megmondom őszintén vidéki srácként mindig is felnéztem rád, példaképnek tekintelek, és nap, mint nap motivációt adsz. Anno a Virtuális testépítő bajnokságon is indultam testvéremmel, és jól esett, hogy mégha eredményt nem is értünk el, gesztus értékű volt az oklevél/emléklap kiküldése számunkra. Az audio blogodat is rendszeresen hallgatom, várom, mert úgyérzem szavaid nekem szólnak, és érzem a segítséget, a jó szándékot. A Sárga Kapszula segítségével, odafigyeléssel, kitartással sikerült elérni az edzés célomat, 2012 tavaszára 94kg lettem, és sportolói mentalitásomat tovább erősítetted. -Ezt neked köszönhetem Drugsbunny, hálás vagyok. Épp ezért arra gondoltam, hogy szeretnék újabb tanácsokat kérni tőled, de nem a testépítéssel kapcsolatban(remélem nem haragszol meg érte,hogy itt teszem fel az edző válaszol rovatban), sokkal inkább az életvezetés érdekelne. Úgy gondolom sok fiatal küszköd ezzel a kérdéssel, mégpedig , hogy hogyan váljunk anyagilag függetlenné családunktól. Röviden szeretném ismertetni történetemet: Vidékről származom,édesanyám egyedül nevel(kevés anyagi támogatás), egy OKJ-s gyógymasszőr szakmával rendelkezem és most egy OKJ-s személyi edző képzésen veszek részt nappali tagozaton, kollégiumban élek. Zavar ez a helyzet,hogy édesanyámék támogatnak és csekély anyagi bevételeim miatt , kiszolgáltatva vagyok szinte mindenkinek. Amióta Budapesten élek folyamatosan próbálom anyagi gondjaimat suli melletti munkával megoldani. (Bár sokszor éhezem, kevés pénzem is próbálom beosztani, de a napi 200-300Ft-ból nehéz normálisan jól lakni,a szénhidrát bevitelt zabbal,rizzsel megoldom viszont a csirke bevitelt meg egyenesen luxusnak érzem, folyamatos a testsúly és izomzat vesztés> Jelenleg 70Kg vagyok,emiatt nem aggódom, mert eljön majd az idő amikor megengedhetem magamnak ezt a sportot, tudom először az életemet kell rendbe tennem.) A teljes munkaidőt nem vállalhatok jelenleg a nappali képzés miatt, ha viszont az iskolát abbahagyom, akkor a kollégiumom elveszik és albérletről is önmagamnak kell gondoskodnom. Emellett természetesen szüleim is nyomást gyakorolnak rám, hogy végezzem el az iskolát,ha már belekezdtem.(+álljak több lábon) Bár a személyi edző képzéssel megvagyok elégedve, viszont úgyérzem ,hogy idő,és anyagi hiányaim miatt, csak bukdácsolok, illetve nemtudom a maximumot kihozni. (A tanárok által elvárt anyagot pl.rekreációs tananyagok nehezen sajátítom el,ráadásul mivel második szakmám ,ezért tandíjat is fizetek) Sokszor éhezve,fáradtan elmenni egy prémium kategóriás wellness terembe gyakorlatra , bármilyen nagy motivációval rendelkező egyénnek is elveszi a kedvét egy idő után, és egyre inkább elegem van, kiábrándultságot érzek. (Akár az olyan leendő személyi edző kollégák ,akik jó genetikai adottságaik miatt a f*szbookon pózolgatnak kockás hassal, fitness modellkednek, hardcore edzősködnek,hétvégente bulizgatnak,piázgatnak,kokszolnak-persze megmondják a frankót és káposztástészta evés közben egyszerűen nem találom a közös hangot velük,érzem a flegma sznobságukat, a segítőkészség hiányát és szakmai hiúságot is.) Sokat gondolkozom életem dolgain, mert szeretném megoldani, de egy vakfolt számomra, hogy hogyan tudnám kivitelezni mindezt. Szeretnék albérletet,rendes étkezést, munkát , kiszámíthatóságot teremteni önmagam számára ,hogy teljesen független legyek családomtól. Elgondolkoztam,hogy esti képzésen folytatom tanulmányaim, de bizonytalan és sokszor döntésképtelen vagyok. Érdekelne ,hogy neked mi erről a véleményed? Te mit csinálnál a helyemben,merre indulnál el?(Hogy ne bánjam meg) Bízok élettapasztalatodban,hozzáállásodban, hálás lennék ha segítenél szavaiddal, véleményeddel. Örülök,hogy végigolvastad írományom, akár audioblog-ként is szívesen meghallgatnám válaszod,tanácsaidat. Köszönöm, hogy idődből szakítasz rám. Norbi
norbert_bb37e9
Válasz
Szia! Akkor a következő audioblog témája te leszel és az ausztrál autós sztori.
2012-11-21 08:54:06
Bunny

Szia Bunny. Meghallgattam az égésteret é...

Kérdés
Szia Bunny. Meghallgattam az égésteret és érdekelne az Ausztrál sztori(az autókereskedők, lefújószelep, stb). Van rá valami esély, hogy valamikor az audioblogban kifejted kicsit bővebben?
pogacsd
Válasz
Meglesz!
2012-11-21 08:52:14
Bunny

Üdv Bunny! Igazából nem kérdezni szer...

Kérdés
Üdv Bunny! Igazából nem kérdezni szeretnék, csak szólni szerettem volna, hogy van egy kis gubanc a Body Hírek menüpontban. Nevezetesen mindegy, hogy mit állítok be keresési területnek csak a Shop.Builder termékei között kutat a kereső. ( Nem baszogatásnak szántam vagy ilyesmi, csak gondoltam elég sok dolgotok van az oldallal kapcsolatban és nem tudtok minden apróságot leellenőrizni) Minden jót neked és a szerkesztőknek!
mm90
Válasz
Köszönöm, továbbítom a webmesternek! Én pl. a linkeket rontom el rendszeresen a szövegben vagy a főoldalon, és mindig szól valaki, olyankor káromkodom.
2012-11-21 08:48:12
Bunny

Szia! Szeretnék át állni táplálkozás sz...

Kérdés
Szia! Szeretnék át állni táplálkozás szempontjából olyan módon,hogy 4 hét tömegelési ciklus(hülyébb szó nem jutott eszembe...) után jönne 2 hét diétás ciklus ezzel elkerülve a zsírosodást és tartva egy viszonylag száraz formát. Tömegelésnél 5g/tsk szénhidráttal számolok,de a diétás résznél szerinted mennyivel lenne érdemes? 3g/tsk elég vagy vegyem még lejjebb? Vagy esetleg ne szarakodjak ilyesmivel és inkább test kompozícó változtatásra menjek rá?
Duen
Válasz

Szia!

A "tömegelési ciklus" kifejezés teljesen szakszerű, 2 hét diéta azonban nagyon kevés.

4,6,8 vagy 12 hetes ciklusokban gondolkozz: 4 tömegelés, 4 diéta pl.

2012-11-21 08:47:42
Bunny

Szia Bunny, bocsánat az előző üres poszt...

Kérdés
Szia Bunny, bocsánat az előző üres posztért :) Elolvastam a homáros levelezést, meg beleolvastam pár kommentbe amikből nagyjából olyasmi jött le, hogy ez a magyar mentalitás a bunkózás. És rájöttem, hogy teljesen igazuk van. Ez a magyar mentalitás. Lógatjuk a pöcsünket és elvárjuk, hogy kitöröljék a valagunkat és aki ezt nem teszi meg nekünk az egy büdös bunkó. Az, hogy elolvassunk valamit, hogy kattintsunk kettőt, hogy a saját fejlődésünk érdekében tegyünk bármit is az smafu. Inkább okoljunk mindenért mást és persze ennek adjunk jó nagy hangot a neten mert az menő és hátha még találunk még sok 3 éves szinten élő vérpisti kommentelőt aki majd mellénk áll és megnyugtat minket, hogy a világ hülye és csak mi vagyunk helikopterek. Bocsánat ha hosszú lett, de ez most kijött.
vacsi
Válasz

Nem baj ha kijött. A kommentelő az a fajta féreg, aki nem csak hogy totál beképzelt, totál gyökér, hanem még közléskényszeres is, miközben olyan nyomorult önértékelése és világa van, hogy a saját segglukából se lát ki.

A konkrét kis patkány pedig bebizonyította, hogy jól tettem, hogy nem engedtem be a terembe.

 

2012-11-21 08:45:20
Bunny

Hello Bunny! Azt szeretném kérdezni, hog...

Kérdés
Hello Bunny! Azt szeretném kérdezni, hogy ha diéta alatt a fehérje 2 gramm körül van vagy egy minimálissal alatta (erre van keret csak, sajnos), az nagy gond? Szénhidrát 1,5-2 gramm ugyanúgy menne, csak a húsból lenne kevesebb. Előre is köszönöm, Üdv!
kassakis
Válasz
Ha nagyon esik a súlyod akkor nagy gond, ha nem, akkor nem gond.
2012-11-20 20:56:29
Bunny

Szia Bunny! Ezt a témát a fórumon felho...

Kérdés
Szia Bunny! Ezt a témát a fórumon felhoztam már, de a Te véleményedre lennék kíváncsi. A legjobb barátnőm, 26 éves, igazából középiskolában sportolt utoljára (akkor sem versenyszerűen, csak ilyen iskola utáni elfoglaltságként). Azzal jön, hogy napi 4km-t sétál a munkahelyére. Igazából nem elhízott, látszik mondjuk, hogy egy gramm izom sincs rajta. Úgy táplálkozik, ahogy az átlag ember (sajnos) pékáru, felvágott, liszt, cukor stb. Tavasszal voltunk véradáson, ahol olyan alacsony volt a hemoglobin szintje, hogy nem is adhatott vért. Akkor javasoltuk neki, hogy kezdjen végre sportolni, most heti 2x-3x jár TRX edzésre (lassan fél éve). 1 hónapja egy vizsgálaton nagyon magas volt a vérnyomása (170/100), ezért elküldték bővebb kivizsgálásra, kapott 24 órás vérnyomásmérőt (a 24 óra alatt ingadozott a vérnyomása, de többnyire magas volt), elküldték mellkasröntgenre, hasi ultrahangra, ekg-ra (mindene negatív lett). Mondtam neki, hogy kezdjen el halolaj kapszulát szedni, C-vitamint, multivitamint. Ezt elmondta a háziorvosának, aki szerint ezek nem segítenek, és kapott béta-receptor blokkoló gyógyszert. Az orvos szerint ezt egy rövid ideig kell szednie, amég beáll a vérnyomása, utána elhagyhatja. Na most én nem vagyok orvos, de ahogy utánaolvastam a béta-blokkolónak, nem hiszem, hogy ez beállítaná neki. Persze szerinte az orvos nem akarhat neki rosszat, meg csak ért hozzá elven elkezdte szedni. Igazából azért szeretném a véleményed kikérni, hogy hátha egy jobban hozzáértő személy válaszán elgondolkodik kicsit (ezt Ő mondta). Milyen fajta kiegészítőket kellene inkább szednie (gondolok itt pl halolaj, q10, fokhagymakapszula ilyesmi), esetleg a TRX helyett valami aerob mozgás akár naponta, stb. Előre is köszönöm a válaszod. Üdv!
groovebaby01
Válasz

Szia. Már a megközelítés is reménytelen, hogy egy hozzáértő keresse a kegyeit egy fasznak, aki talán hajlandó lesz elfogadni a segítséget. Szedje a beta-blokkolót az ilyen.

Én azonnal elvenném a szénhidrátot tőle, magas telítetelen zsír, vitamin és ásványi anyag stb. De az orvos úgyis okosabb lesz. Meg kényelmesebb.

2012-11-20 20:31:51
Bunny

Hello Bunny! szd990 kérdésére szeretnék ...

Kérdés
Hello Bunny! szd990 kérdésére szeretnék válaszolni. Amint írtad Te is, mindenképpen forduljon orvoshoz, az egyik ismerősömnek volt egy ilyen ehhez hasonló problémája, csak neki a mellkasa közepén, neki is fájt, ez egy ún. betokosodás volt, nem rosszindulatú, de meg is kellett műteni... 3 lidocain injekció és műtét. Nem szeretném megijeszteni ezzel, csak segíteni. Tehát mindenféleképpen orvoshoz kell fordulni. További szép napot Neked/Nektek!
Vottorio01
Válasz

Köszi!

Egyelőre van egy ilyen projekt, majd meglátjuk, kirakják-e indexre. edzoterem.blog.hu

2012-11-20 18:04:19
Bunny

Üdv! Az lenne a kérdésem, hogy aerob kö...

Kérdés
Üdv! Az lenne a kérdésem, hogy aerob közben amikor 130 körül van a pulzusom, úgy érzem nyomhatnám feljebb is a sebességet, így viszont hirtelen 140 körül mozog már. Lassabb tempónál is izzadok rendesen, de úgy érzem, hogy lassú a tempó. Maradjak 130 körül, vagy egy picit magasabb is lehet a pulzus? Köszi!
greg1991
Válasz
Semmi jelentősége. A pulzushajhászás jó út az izomvesztéshez. A monotonitás és az idő hossza a lényeg.
2012-11-20 18:00:19
Bunny

\Más, olvassátok. Emlékeztek mit ígértem...

Kérdés
Más, olvassátok. Emlékeztek mit ígértem? Itt a bizonyíték, hogy betartom:http://homar.blog.hu/2012/11/20/online_debilszures_a_body_builder_gymben :DDDD Háhá háhá! :D Szép volt, Bunny. Mondjuk előttem hamar lelepleződött, hogy kivel is levelezget a Homár úr, akinek a neve nagyon találó egyébként. :D Elolvasgattam a kommenteket is a bejegyzés alatt, az is megér egy misét. (Pénzmosoda, izomagyúság stb.) Gondoltam, hogy valami kis provokációt odaszarok nekik, de igazából már megtanultam, hogy hülyékkel nem érdemes vitatkozni, mert úgysem tudod őket meggyőzni, meg had bűnhődjenek csak a sötétsgében, amire kárhoztatva vannak. De ahogy nézem, ezt te is tudod már rég. :D Mondjuk először azt gondoltam, hogy azért tényleg fel lehetett volna világosítani szegényt, mert lehet, hogy csak hülye, de nem rosszindulatú, és én igazából többre tartom azt, ha valaki normális ember, mintha okos, de aztán a későbbi válaszában kibújt a szög a zsákból, hogy nem csak debil a forma, hanem öntudatos is. A legrosszabb fajta, szóval megérdemelte a pofont. :D
divine
Válasz

Ja, pénzmodosoda a jó kommentelő kurva anyjuk, már kajára nincs pénzem, fűnek-fának tartozom, annyira pénzmosoda.

Először én is arra gondoltam, hogy fel kéne világosítani szegény hülyét, de mi azt ígértük, nem lesznek hülyék.

Írtam a homáros csávónak, aki kirakta. Ezt: "Köszönöm a reklámot. Anyád a troll." És beraktam az égéstér linket.

 

2012-11-20 14:31:23
Bunny

http://homar.blog.hu/2012/11/20/online_d...

Kérdés
http://homar.blog.hu/2012/11/20/online_debilszures_a_body_builder_gymben :D:D:D:D:D ezt nem hiszem el! Adná az ég, hogy tényleg bemenjen személyesen! :D Ha pesti lennék ezek után tuti hozzátok járnék!
lecsi88
Válasz
Nagyon várom, azonnal hívnak a pultosok, ha megjelenik.
2012-11-20 14:27:55
Bunny

\Válaszolja meg valaki: lehetséges, hogy...

Kérdés
Válaszolja meg valaki: lehetséges, hogy azok a szabályzatba szaró, kamureges, értetlen idióta köcsögök, akik a kibaszott biotök meg gáspári meg kutyátnemérdekli nutrition termékeikkel basztatnak engem, és nem fogják fel a híg agyukkal, hogy FINGOM SINCS róluk, kurvára nem érdekel és nem tanulmányozom a világ összes gyártóját, hogy a picsába tudják 16-szor elküldeni a debil kérdésüket? Beragad a küldés gomb? Azt nem tudom, de az én aránylag értelmes és biztató hozzászólásom, a herevisszeres srácnak nem ment el. :-DDDD Még egyszer meg nem mertem elküldeni. :-D
andor555
Válasz

Kettőt biztosan kiraktam.

Más, olvassátok. Emlékeztek mit ígértem? Itt a bizonyíték, hogy betartom:http://homar.blog.hu /2012/11/20/online_debilszures_a_body_builder_gymben

:DDDD

 

2012-11-20 12:37:32
Bunny

Szia Bunny! Ketogén diétában -ketózis sz...

Kérdés
Szia Bunny! Ketogén diétában -ketózis szempontjából- van különbség a telített és a telítetlen zsírok között? Vagy mehet a rántotta és a trappista is a husi mellé? Köszi a választ.
videkiman
Válasz
Szia! Ketogén diétában mindegy, hogy telített vagy telítetlen zsír, de a telítetlen zsírok termogén hatása azért nem elhanyagolandó tényező. A sajtoknál konkrétan ügyelni kell a szénhidráttartalomra.
2012-11-19 22:52:07
Bunny

Szia! :) Jelenleg 78 kiló, 184 cm maga...

Kérdés
Szia! :) Jelenleg 78 kiló, 184 cm magas vagyok. Tömeget szeretnék növelni, (kaja, pihenés, edzésterv rendben van) Viszont az lenne a kérdésem, hogy a tömegnövelés heti 5 foci edzés mellett megvalósulhat-e? Mivel ugye az edzés sok futással jár. Heti 3x tudnék lejárni terembe súlyzós edzésre. Tömegnövelőnek a Nitro Gaint néztem ki a biotechtől. A focit semmiképp sem akarom abbahagyni, viszont jó lenne magam feltornázni 82-85Kg-ig (természetesen nem pocakban :D , mert lassulni nem szeretnék sokat.)
wertzui123
Válasz

Válaszolja meg valaki: lehetséges, hogy azok a szabályzatba szaró, kamureges, értetlen idióta köcsögök, akik a kibaszott biotök meg gáspári meg kutyátnemérdekli nutrition termékeikkel basztatnak engem, és nem fogják fel a híg agyukkal, hogy FINGOM SINCS róluk, kurvára nem érdekel és nem tanulmányozom a világ összes gyártóját, hogy a picsába tudják 16-szor elküldeni a debil kérdésüket? Beragad a küldés gomb?

2012-11-19 22:46:14
Bunny

Szia Bunny! Több mindent is szeretnék ké...

Kérdés
Szia Bunny! Több mindent is szeretnék kérdezni, de nem akartam 20 különböző kérdést elküldeni így inkább belesűrítem egybe. 100 kiló vagyok, és az elmúlt időben elég sok izmot sikerült felszednem, és úgy döntöttem, hogy elkezdek diétázni. Az első az aerob edzéssel van. 18 éves vagyok így a max pulzusom kb kétszáz és elvileg a zsírégető zónában 130 alatt kéne maradnia a pulzusnak. A sárga kapszulában is írtad ,hogy egy jó erős gyaloglás vagy egy lassú kocogás a megfelelő a zsírégetéshez,de ez még annyi se. Kb 7 km-t teszek meg óránként ha a pulzusomat 130 alatt akarom tartani, ami szerintem nagyon kevés. Végezzem ennél gyorsabban az edzést vagy maradjak ebben a tempóban? A másik dolog az lenne, hogy diéta alatt több mint két gramm fehérjét fogyasztok naponta.Nagyrésze húsból megy be, de iszom minden nap tejsavót is ami viszonylag sok bcaa-t tartalmaz. A kérdésem az lenne, hogy emelett fogyasszak-e még külön glutamint vagy elegendő lesz a fehérje. Izmot csak annyit szeretnék veszteni ,amennyi elkerülhetetlen. Az utolsó pedig egy kicsit más téma. A laborvizsgálat eredménye szerint elég magas a keton a karbamid és a kreatinin szintem. Apám és az orvosm is azt mondja, hogy fogyasszak kevesebb fehérjét, de ugye az a diéta alatt annyira nem megy. Mondtam ugyan , hogy a a kreatinin szint akkor is magas ha az ember egyszerűen izmosabb az átlagnál, de nem nagyon érdekelte őket. Nagyon fontos lenne ez a válasz és előre is köszi. Meg persze köszönet a sárga kapszuláért is mert sokat segített.
mark_b5f4e4
Válasz

Szia. 7km/órás gyaloglás aerob edzésnek már túl gyors. Szerinted nagyon kevés, szerintem meg nem.

Az orvost szard le bátran. A vérképed eltérései a diétából adódnak. A glutamin nem árt.

2012-11-19 22:42:39
Bunny

Szia, Bunny! Kanpulyka felvetésére reagá...

Kérdés
Szia, Bunny! Kanpulyka felvetésére reagálnék, anélkül, hogy eljogászkodnám a dolgot (egész nap ezt csinálom, a nap végén se kedvem, se erőm, de nem árt tisztába rakni pár dolgot.) A kiskorú veszélyeztetését ne keverjük ide. Nagyon ne. A TESTI fejlődés veszélyeztetése valahol ott kezdődik, hogy a matt részeg anyuka három napig nem ad enni az óvodás gyerekének, vagy a csecsemőt úgy találják meg nála, hogy két napja nem tette tisztába, vagy büntetésből mezítláb kizavarta az udvarra télen, vagy rendszeresen veri (megtörtént esetek). EZEK bűncselekmények. A hizlalás akkor minősülne annak (bár ez is elég extrém példa), ha a gyerekkel akarata ellenére etetnének zsíros, cukros ételeket. Vagy azt hiszed, a szülők erőltetik ezt, a hülyegyerekek meg kézzel-lábbal tiltakoznak a csokitorta ellen, és kórusban követelik, hogy igenis, adjanak nekik brokkolit? Felejtsd el. (A kötelességszegés, mint tényállási elem hiányára már ki sem térek.) Mint ahogy az sem veszélyezteti az ERKÖLCSI fejlődést, ha a szülő például rendszeresen elmagyarázza a gyereknek, hogy nem kell foglalkozni a balfasz, fogyatékos, nyomorék, húgyagyú, debil kreténekkel az osztályban (pedig ezek hajjj, de csúnya szavak), és az sem elég az ÉRTELMI fejlődés veszélyeztetéséhez, ha a szülők a gyerekekkel együtt nézik a Való Világot (pedig hát ...). A társadalom elzsírosodása, a túlsúlyos emberek (és főleg gyerekek) számának elszaporodása felháborító, igen, kétségbeejtő, igen, tenni kell ellene, igen, de a büntetőjogot ne keverjük már ide, könyörgöm.
zCevard
Válasz

Szerintem mindannyian értjük, mit akart mondani a Kanpulyka, és azt is, hogy ez a jelenlegi társadalmi morál, jelenlegi táplálkozástudományi műveltség és a jelenlegi jogalkalmazás tekintetében csak egy vicc.

Egészen más szintről indulunk. Azt elmagyarázni a mai társadalomnak, hogy amit a gyerkek táplálkozásával művelnek, hiba (nemhogy bűn!), kb annyira esélyes, mint egy egérnek elmagyarázni az internetet.

2012-11-19 22:39:10
Bunny

Szia Bunny és Kares lenne egy olyan kérd...

Kérdés
Szia Bunny és Kares lenne egy olyan kérdésem , hogy hát edzésen a bal vállam fájt és ilyen szúrós fájós érzés volt de csak nyak mögé húzásnál meg mellhez hozásnál többi feladatnál semmi aztán edzés végén a nyújtásnál megint el kezdet fájni meg szúrni . Nem tudom mitől lehet eddig még nem volt ilyen!!! Edzés elején 10 -15 percet melegítek és edzés végén 10- 15 percet nyújtok is !!! Választ előre köszönöm
ricska512
Válasz
Szia! Az ilyen problémákkal csak olyan módon kell foglalkozni, hogy kerüljük a provokáló mozdulatokat.
2012-11-19 15:49:46
kares

Szia Bunny! Egy olyan problémám van , ...

Kérdés
Szia Bunny! Egy olyan problémám van , hogy a jobb mellemben a mellbimbómtól kb 1 centire egy 1,5 - 2 cm-es csomó van , edzés közbe és után elégé fáj. Kb 3 hete volt egy jó kis hányásos , magas lázas betegségem jó sok izmot sikerült ledobnom magamról és most még ez is. A magam 22 évével nem hiszem , hogy rák , vagy valami serdülőkori nyavaja lenne , de eléggé zavaró és kellemetlen. Ettől eltekintve , az oldal és a munkáid királlyak , csak így tovább!
szd990
Válasz
Nyugi, nem rák, de mindenképp menj el orvoshoz.
2012-11-19 15:15:34
Bunny

Hello! Rendszeres olvasóként látom, hog...

Kérdés
Hello! Rendszeres olvasóként látom, hogy időnként egy-egy kérdés, felvetés csak arról szól, hogy mindenki lássa: micsoda agyroggyant gyökerekkel van tele a világ. Lassan már semmin nem lepődünk meg, de a legutóbbi sztori, amit halottam (közvetlen, hiteles forrásból) nagyon ütött. Egy középiskola testnevelő tanára behívta magához az iskola 4-5 legkövérebb gyerekét. Jól letolta őket, elmondta, hogy a fiatalkori elhízás nagy eséllyel vezet később állandósult cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz, ízületi bajokhoz, de normális társasági életet sem lehet élni, a párkapcsolatokra is kihat, stb. Szóval, mindent korrektül eléjük tárt, majd azt is elmondta, hogy ő azért (is) van, hogy segítsen nekik, edzéstervvel, táplálkozási tanácsokkal, stb. és kérdezzenek bátran, amit csak akarnak, hogy együtt nekiláthassanak, változtassanak. Röviden, kivételesen egy olyan pedagógusról volt szó, aki komolyan vette a dolgát, hivatásnak tekintette azt. A kölykök szüleit - szerintem nem lepődsz meg - felbőszítette a tanár ezen akciója, bepanaszolták az iskola vezetőségénél, hiszen a gyerek nem is kövér, hogy merészelte őket megalázni, nem szóljon bele, stb.. A testnevelő tanár (természetesen) fegyelmi úton figyelmeztetésben részesült. Kis magyar történet, amihez nehéz lenne bármit is hozzáfűzni. Ez a magyarországi közoktatás, ezek a kövér gyerekek szülei. Mellesleg van egy régi rögeszmém: aki kisgyereket elhízlal, az a hatályos magyar büntető törvénykönyv alapján bűncselekményt követ el: A Btk. 195. § (1) szerint A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el. (0-5 év) szabadságvesztéssel büntetendő. Ha egy gyereket 6-8-10 éves korára már sertésre hízlalnak, mi az, ha nem a testi fejlődés veszélyeztetése? Mégis, egyetlen esetről sem tudok, hogy ilyen barom szülőt felelősségre vontak volna. Na mindegy, kidühöngtem magam...
kanpulyka
Válasz

Szia. Nagyon durva a történet, bár cseppet sem lepődtem meg. Ha el tudod juttatni valahogy a tanárnak, azt üzenem, hogy a bodybuilder webmagazin emeli kalapját, hogy legalább megpróbálta. A kiscsávókat egy picit jobban fogja alázni az élet, amikor majd nem lesz pina és plátói szerelemben gyötrődnek, mire végre majd bevállalja őket valaki, de ezen felül is sok dolog fog kimaradni az életükből. Csak a betegségek nem, köszönhetően a gyökár szüleiknek. Na ez a megalázó, az emberiségnek, hogy ezeknek személyije van.

A jogalkalmazásban sajnos nyilván nem értlemezik veszélyeztetésnek ezt a témát. Képzelheted, milyen lenne egy per, amiben erről ítéletet kell hoznia egy tokagecifejű bírónak.

2012-11-18 23:56:08
Bunny

hepetikénnek üzenném, hogy egy ilyen vis...

Kérdés
hepetikénnek üzenném, hogy egy ilyen visszér műtét nem nagy dolog. A hasadon vágnak 3 2 cm-s kis vágást és fentről elkötik az eret. 1 napot kell bent lenni, viszont, ha a dolog súlyosbodik, akkor akár meddőséghez is vezethet, úgyhogy ennyit talán megér, pláne, ha baba a cél.
Shokyu
Válasz
Köszi!
2012-11-18 23:44:34
Bunny

Hello Bunny. Szerinted ez az étrend megf...

Kérdés
Hello Bunny. Szerinted ez az étrend megfelelő lesz a tömegnöveléshez? persze szedek mellé Jumbo-t is. Reggeli: 5 tojásfehérje 20 dkg barna kenyér 1 pohár zsírmentes tej Tízórai: liter zsírmentes tej 2 kifli v. Zsemle Ebéd: csirkemell (kb. 10 dkg) 10 dkg párolt rizs zöldség Uzsonna: 3 kifli v. Zsemle 1 pohár zsírmentes joghurt Vacsora: 15 dkg zabpehely 10 dkg csirkemell v. Hal 1 pohár tej Ez az étrend kb. 160 g proteint és 400 g szénhidrátot tartalmaz minimális zsírmennyiség mellett.
Shevchenko7
Válasz
Szerinted agykombájn a kifli mire jó, jobban kanyarodik a beledben?
2012-11-18 23:44:00
Bunny

Szép estét Bunny . El kezdtem újra az ed...

Kérdés
Szép estét Bunny . El kezdtem újra az edzést , most már 3 hónapja intenzíven emelgetjük a vasat pár baráttal . Pár napja viszont elkezdett fájni a szívem ? Ezt azért írom így hogy kérdezve , mert én se vagyok benne biztos pontosan mi fáj..:/ Tippelek a bordámra , vagy fogalmam sincs.. Legtöbbször akkor fáj amikor nyújtózkodok , de el nem tudom képzelni hogy miért.? El kezdtem a creatin kúrát 1 hete lassan , de az ebben nem játszhat szerepet ! Kérném szépen a segítséged ! Előre is köszönöm !
dodeszka
Válasz
Szia. Valószínűleg csak egy becsípődés, de azért menj el egy kivizsgálásra.
2012-11-18 23:41:54
Bunny

Szia Bunny! Bocs, hogy egy nem igazán...

Kérdés
Szia Bunny! Bocs, hogy egy nem igazán a testépítés témájával kapcsolatos kérdéssel zavarlak, de nagyon kíváncsi lennék a véleményedre. A lényeg annyi, hogy a feleségemmel most már több mint 1,5 éve próbálkozunk, hogy végre babánk legyen, de eddig teljesen eredménytelenül. Természetesen orvosról orvosra járunk, mindig találnak éppen valamit páromnál, de persze megoldás nincs. Alapvetően nálam rendben vannak a dolgok, kivéve, hogy visszér van egy bizonyos helyen, amely nem túl előnyös. Műtétet javasolnak, de őszintén szólva legkevésbé se szeretném, ha orvos közelítene oda. 2 hónapja a sárga kapszula alapján odafigyelek diéta keretében a táplálkozásomra (+daily vitamin, 1gr C-vitamin, omega 3 kapszula, lenmagolaj). Az lenne a kérdésem, hogy szerinted milyen egyéb kiegészítővel lehetne javítani ezen a visszér dolgon? Feleségemnél úgy néz ki, hogy a legfőbb gond, hogy 2-es típusú cukrot és inzulinrezisztenciát azonosítottak, ami ahogy így próbáltunk utánanézni, alapjaiban lehetetlenné teszi a fogantatást, és növeli az elvetélés esélyét. Túlsúlyról abszolút nem lehet beszélni egyébként sem nála (53 kg) sem nálam (70kg). Persze szokás szerint a gyógyszer az felírásra került, de nem igazán van hatás. Az lenne a kérdésem, hogy szerinted mivel lehetne ezen segíteni? A táplálkozásra próbál odafigyelni ő is, de kb minden orvos mást mond, hogy mit lehet enni, mit nem. Milyen kiegészítő segíthet szerinted? Elnézést, hogy ilyen hosszan fejtem ki, de teljesen el vagyunk keseredve. Ahogy így látjuk a környezetünkben azért a párok zöménél nem alakul túl jól a babaprojekt. Előre is köszi és neked sok boldogságot a babádhoz! Üdv, Peti
hepetike
Válasz

Szia. Mint tudjuk, nem vagyok orvos, ezért a következőt tanácsolnám: meg kellene próbálni rendbehozni azt a cukorbetegséget a lehető legjobban, diétával és súlyzós edzéssel. Le kell vinned a terembe frankó testépítő edzésre. Használjatok minden étkezéshez króm-pikolinátot és legyen rendes étrendje, alacsony szénhidráttal. Kövessétek a Sárga Kapszulát!

A visszérműtét egyáltalán nem biztos, hogy gáz, atól ne félj.

Sok sikert!

2012-11-17 21:09:32
Bunny

Hello, Bunny! Rövid kérdésem lenne, nem ...

Kérdés
Hello, Bunny! Rövid kérdésem lenne, nem testépítés, és nem is motorozás kérdésben. Hogyan találsz ki ekkora beszólásokat a bolondoknak? Random jön? Pl.: - A HCA szedhető Attack-al együtt? - nem. az utolsó betű mindig azt jelenti, hogy az azzal kezdődő nevűeket nem lehet együtt szedni. pl. multi-x -et nem lehet szedni xilofonnal.
SuperCharger
Válasz

Szia! Teljesen jogos kérdés. Ezek általában automatikusan jönnek, ösztönből, azonnal írom a hülyeséget, sokkal könnyebb, mint komoly választ adni.

Jut eszembe, valaki egyszer megígérte hogy kigyűjti  a jókat.

 

2012-11-17 20:40:50
Bunny

Szia! Abszolút kezdő vagyok sportban, sú...

Kérdés
Szia! Abszolút kezdő vagyok sportban, súlyfeleslegem szeretném ledolgozni. Annyi mindent hallani, hogy hogyan is kell nekikezdeni, nehéz eldönteni, hogy melyik a helyes. Körülbelül 50 kg feleslegem van, 32 éves nő vagyok. Napi 120 gr szénhidrátra állított be az orvosom, vajon milyen és mennyi edzés lenne megfelelő nekem? Köszönöm a segítséget előre is :)
melinda_b03446
Válasz
Újabb gyökér, aki nem találta meg az ingyenes könyvet a lap tetején. nem baj, majd neked írok külön egy másikat.
2012-11-16 22:51:49
Bunny

Szia! Mit csinálsz a mostanit követő hét

Kérdés
Szia! Mit csinálsz a mostanit követő hétvégén? :)
Prom
Válasz

Gyanítom, hogy Debrecenben leszek a Cutler Gymben, ahova csatlakozok a KÖKÉNY is, így eléggé Team Scitec összeröffenés lesz. (Nagybetűvel kell írni mert akkora állat.) DE szerintem sejtetted!

2012-11-16 12:59:15
Bunny

Meg van az etrendem a sarga kapszula ala...

Kérdés
Meg van az etrendem a sarga kapszula alapjan. Sulyon 85kg, magassagom 185 cm, 20 eves fiu vagyok. 7ora: zabpehely 75g es 30g whey protein (turmix) 9ora: 48 g izolatum protein es 80g vitargo (turmix) 12ora: 250g csirke es 67g rizs+zoldseg 15ora: 250g csirke +zoldseg 18: 185g hal es zoldseg 21: 30g whey protein Ebbol kijon a 170g szenhidrat es 250g feherje. Ez mellett multi pro multivitamin es 1100g c vitamin. Edzeni hetfo-szerda-pentek napokon jarok: itt sulyzos edzes es aerob. Kedden es csutortokon aerob+kardio. Szalkasitani szeretnek egyelore. Kerdesem az lenne, hogy egy kicsit dragara sikerult es lehetne-e valamit faragni az osszarbol? Az ar olyan 85-90ezer ft havonta amire diakkent sajnos nem telik!
LJ92
Válasz

Szia! Reménykedtem benne, hogy nem azt kérdezed, jó-e, mert tökönszúrom magam, amikor le van írva hogyan kell, az alapján megírja valaki, majd nekem küldözgeti, hogy jó-e.

A költségeket a következőképpen tudod faragni, bár én sokallom kissé:

1. Nem kell izolátum, mindig koncetrátumot használj.

2. Vitargo helyett Full Force ÍSuper Carb Fast.

3. Mindig csirke legyen, a hal helyett is.

4. Zöldségforrás legyen fagyasztott olcsó sajátmárkás, pl. teszkó, nem mindegy árban hogy tesco vagy bonduelle. Zöldbabot vagy brokkolit használj, semmiképp se iylen kínai mix és egyéáb szarokat.

5 .Zabpehely LIDL-ből vagy ilyesmiből.

Írok majd erről cikket.

 

2012-11-16 12:57:35
Bunny

Szia! Előre is bocs hogy hülye vagyok...

Kérdés
Szia! Előre is bocs hogy hülye vagyok, de sajnos ez van, sehol nem találtam erre leírást, bár egy erős gyanúm van. A kérdés: Súlyzós edzés után (egyből) szoktam 30-35 percet szobabiciklizni nyugodt tempóban. Na most 1-2 kiegészítőt edzés után kell bevenni, ezt a súlyzós edzés után egyből, vagy csak biciklizés után vegyem be?
david_5523ee
Válasz

Szia! Vigasztaljon az a tudat, hogy csak közepesen vagy hülye. Amikor ilyen kérdés felmerül, akkor a saját logikáddal tudsz dönteni a két opció közül. Vázolom nagyjából, hogy hogyan érdemes gondolkodnod.

Nyilvánvaló, hogy a súlyzós edzés után nagyon fontos lenne az azonnali tápanyagbevitel. De nyilvánvaló az is, hogy ha rögtön utána még egy edzés következik, mérlegelni kell azt, hogy mi dolgoztatja meg az emésztőrendszert annyira, hogy akadályozza az aerob edzés hatékonyságát és normális kivitelezését. Nem kell nagy ész hozzá, hogy a hasadban lötyögő turmixsszal nem az igazi az aerob, esetleg ki is okádod.  2db aminosav tablettával ellenben nincs semmi ilyen gond. Persze lehet hogy van időd egy turmix után fél órára leülni, amikor is mindjárt más a helyzet, ha jó az emésztésed. Ezeket a szempontokat kell figyelembe venni.

2012-11-16 12:50:51
Bunny

Szia! A terem, ahová járok jó, de van p...

Kérdés
Szia! A terem, ahová járok jó, de van pár gép, ami főleg láb edzésénél hiányzik. Amiből válogatni tudok: guggolás keretben, combközelítő, távolító, combhajlító ülve, és persze a felhúzást is tudom csinálni. A kérdésem az lenne, hogy ezek a gépek elegendőek- e a comb rendes megedzéséhez?
body8
Válasz
Szia. A lábat tökéletesen meg lehet edzeni guggolással, sétálós kitöréssel, combhajlítóval, esetleg fellépegetéssel. Jó terem lehet, ha apinatátogató gép volt a fontos.
2012-11-16 12:21:51
Bunny

Szia! Olyan problémám lenne,hogy hiába a...

Kérdés
Szia! Olyan problémám lenne,hogy hiába alszok 8-10 órákat egyáltalán nem érzem magam kipihentnek,jobban mondva olyan vagyok,mint a mosott szar... A mellet,hogy mostanában eléggé stresszes időszakot élek meg(amit amilyen gyorsan csak tudok lezárok)milyen készítményt tudnál ajánlani,ami elősegítené a mélyebb alvásomat?
Duen
Válasz
Tryptophant próbáld ki, és aludj napközben is egy órát.
2012-11-16 00:07:31
Bunny

Szia Bunny! Azt szeretném kérdezni, ho...

Kérdés
Szia Bunny! Azt szeretném kérdezni, hogy kik számítanak még naturális testépítők közé? Kérdésem amiatt tenném fel, hogy elkezdtem tömegelni szokás szerint a hidegebb idők alatt, suliba is viszem rendesen a kaját és a tömegnövelőt. Lett egy kis összetűzés én és a tesitanár között, hogy iszok tömegnövelőt és én ez által már nem vagyok naturális testépítő. Olvastam már pár dolgot, de mindenhol mást írnak. Kíváncsi lennék a te véleményedre is.
maverick03
Válasz
Az számít naturák testépítőnek, aki csak bioboltban vásárol, meztelenül alszik és lapulevéllel törli a valagát.
2012-11-16 00:06:38
Bunny

Szia Bunny! Ha egy komoly lábedzés után

Kérdés
Szia Bunny! Ha egy komoly lábedzés után másnap aerobozok (laza kocogás) az mennyire basz oda a regenerációnak?
renneee
Válasz
Semennyire.
2012-11-16 00:03:37
Bunny

Szia Bunny! érdekelne hogy tehéntej érzé...

Kérdés
Szia Bunny! érdekelne hogy tehéntej érzékenységgel (kecsketejjel nicnsen probléma) szedhetek e tömegnövelőt/fehérjét, és milyen típúsúakat? http://shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=6093 ezt az amino fajtát gond nélkül fogyaszthatom. köszi válaszod, remélem tudsz segíteni..boltokban nem igazán tudtak:D
Andreee
Válasz
Kecsketejfehérje típusúakat, agykombájn.
2012-11-16 00:03:12
Bunny

Szia! A ti kutyáitok vannak a totalcarb

Kérdés
Szia! A ti kutyáitok vannak a totalcarban? :D
sstubi
Válasz

Igen, ki is akartam tenni, hogy exkluzív vendégek vannak a Totalcar Tv-ben. Elégedett vagyok a szerepléssel, a Pók meg a Bröki jó színészek.

2012-11-15 14:22:38
Bunny

Azert irok neked, mert van egy par kerde...

Kérdés
Azert irok neked, mert van egy par kerdesem es kivancsi vagyok a velemenyedre. Olvastam az altalad irt Sarga Kapszulat. Sok uj dolgot tanultam meg es ezert halas is vagyok neked. De felvetodott benne egy par kerdes. 20 eves vagyok. 185 cm és 85 kg. Van egy par kg folosleg rajtam. A Sarga Kapszulaban a szalkasito dietat probalom alkalmazni. Na de itt jon a bibi. A body.buildert olvastam es jott egy kis ellentmondas. http://body.builder.hu/prg_kaja.htm4 itt a rendszer azt ajanlotta h kb 150g feherjet egyet naponta és 400g szenhidratot. De te a sarga kapszulaban azt ajanlottad h testkilogramonket 2-3 g feherjet es 2 g szenhidratot. Ez kb 250 g feherje es 170g szenhidrat. Most akkor melyik alkalmazzam? Esetleg a Sárga Kapszulás étrendnél mivel lehet faragni az árból mivel egy olyan 80-90ezer ft havonta és arra sajna nincs pénzem mivel sulizok. Mit tudsz ajánlani?
LJ92
Válasz

Ha egyszer azt írtam, akkor most mást fogok mondani, idióta? Sok szertettel ajánlom a colos@builder.hu és a body@builder.hu címeket, ahol szerettel érdeklődhetsz te is, meg a minden héten ezt megkérdező többi hülye is, hogy miért nincs kijavítva az elbaszott kalkulátor. 

Értem én, hogy nem tehetsz arról, hogy a kalkulátor szar, de hogy annyira elbaszott hülye vagy, hogy megkérdezel arról, hogy hülye vagyok-e, arról már igen.

És kurva sok ilyen debil van sajnos. Kb. azon az értelmi szinten vagytok, mint amikor bemegy a sültgyökér a pékhez és megkérdezi, hogy finom-e a kifli. Biztos azt fogja mondani, hogy nem, ugye?

2012-11-14 21:09:42
Bunny

Üdv! Heti 3x eddzek (súlyzós eddzés),...

Kérdés
Üdv! Heti 3x eddzek (súlyzós eddzés), túlsúly miatt beiktattam kardiót is. Hétfőn lábbal kezdek, kedd kimarad, szerda és csütörtök mell, hát stb. Lábeddzés után mennyire ajánlatos futni? Szerdán már futhatok nyugodtan? Olvastam az oldalon a cikket, a hamis fehérjékről, hogy egyes gyártók alacsonyabb szintű fehérjével pumpálják tele a pl Tejsavó fehérje-ként felcímkézett árut. A magyarországon forgalmazott Scitec és Biotech termékek megbízhatóak? Köszönöm!
peter_af62d3
Válasz

" egyes gyártók alacsonyabb szintű fehérjével pumpálják tele a pl Tejsavó fehérje-ként felcímkézett árut. "

Akkor menj vissza az általános osiklába fogyatékos barom, és kérd meg a tanárnénit, hogy tanítsa meg értelmezni is a szöveget.

2012-11-14 18:39:37
Bunny

Szia Bunny! Edzés utáni teljes adag myom...

Kérdés
Szia Bunny! Edzés utáni teljes adag myomax hardcore után gondolom nem állja már meg a helyét hogy turmix után 40 perccel kaja? Mert ugye van benne lassú fehérje és ch is. Eddig izolátum plusz vitargo/dextróz ment, de ez a myo azért jóval masszívabb cucc. Mit ajánlasz mikor menjen a következő kaja? Köszi!
lecsi88
Válasz
Egy a lényeg: két órán belül legyen meg az 1g/tskg mennyiségű szénhidrátbevitel és min. 70g fehérje.
2012-11-14 18:38:17
Bunny

Szia! Ch kiegészítésnek napközben palat...

Kérdés
Szia! Ch kiegészítésnek napközben palatinóz megfelel? Ezt keverném fehérjével...olcsóbb mintha vennék külön egy tömegnövelőt. Edzés után meg mehetne a sima fehérje. Jobb ez mintha mondjuk supercarb slow -ot használnék?
fkkkkk
Válasz

Semmi szükség erre, ott a zabpehely, vagy egyéb szénhidrátforrások.

Más: ahogy ki is írtam hírbe, jön a Thomas Scheu decemberben. És nem akarom magam fényezni, de kurvára megcsináltam ezt a filmet, a Világbajnok< /a>ot, aki nem látta, annak érdemes megnézni, iszonyat munka van venne.

2012-11-14 10:43:29
Bunny

Szia Bunny!Az Ylem+ -nak adott valaszod ...

Kérdés
Szia Bunny!Az Ylem+ -nak adott valaszod miatt ragadtam tollat. Miszerint manapsag trendi ujabb autot,motort,hazat,tv-t,mosogepet,meg a tokom tudja meg mit venni.NEkem egy 13 eves oregecske PD Passatom van,amit szeretnek szidni.Foleg a hozzaertok...es ennek ellenere az meg csak megy es nem kerdez.Nem is ertem,hiszen mar reg fel kellett volna minimum robbania. Azt viszont nem tudom eldonteni (valoszinuleg azert,mert meg fiatal vagyok es artatlan-aprilisban leszek 30),hogy trendi,vagy szimplan nepbetegseg az irigyseggel parosult butasag es az edesgyermekuk a rosszindulat? A kommentre hivnam csak fel a figyelmet a video mellekes. Egy tokeletes peldaja,amikor a birkaja nincs tisztaban a hatterrel,semmilyen informacioval nem rendelkezik,de itelkezik. Gondolom kijut beloluk neked is boven.
lupus-20
Válasz

Szia, Itt egy kicsit megint ellent kell hogy mondjak, illetve összekeverünk két jelenséget. Az természetes, hogy mindenki újat akar mindenből, csak ahhoz buták, hogy észrevegyék, hogy birka módra alkotják ezt a debil fogyasztói társadalmat, aminek legfőbb jellegzetessége az, hogy az akár sok pénzen vásárolt tárgyainknak sincs ÉRTÉKE. Azaz kijön az új típus a tavalyi már szar. Ez pedig kurva nagy hiba, mert műszaki remekeket szarnak le.

A másik oldalon viszont ha valaki engem megkérdez, hogy vegyen-e pumpe-düse motoros wv-t, azonnal lebeszélem. Lehet hogy neked szerencséd van, ennek nagyon örülök, de ez felesleges rizikó. Maga a Vörös Zoli ia akkorát szívott ezzel a Passattal, hogy egy vagyont költve is alig tudták összetákolni.

Ettől függetlenül NORMÁLIS embernek a te autód nem fáj.

2012-11-13 21:23:51
Bunny

Szia! A térdfájására reagálok ricska5...

Kérdés
Szia! A térdfájására reagálok ricska512-nek. Ilyen nekem is volt egyszer, szintén guggolás után, amikor leguggoltam, akárcsak saját testsúllyal is súly nélkül, úgy éreztem, mintha ki akarni szakadni a csont, ugyanott, ahol neki. Nekem a fásli segített, mert úgy éreztem összetartja, és nem is fájt. Borogattam kicsit, és nekem egy hét alatt elmúlt, és azóta nem tért vissza (kop-kop-kop). Szóval annyira nem kell beszarni, szerintem csak valami túlerőltetés szerűség, pihentesse egy hetet, de mondjuk ha akkor sem múlik el, akkor tényleg doki, mert nekem annyi idő elég volt. ráadásul a szálkásítás kellős közepén. Mondjuk nem vagyok orvos, ez csak saját tapasztalat.
divine
Válasz
Hát ez most vagy elég lesz, vagy nem, de azért kösz.
2012-11-13 20:52:28
Bunny

Szia! Olyan apropóból kérdeznék, hogy a ...

Kérdés
Szia! Olyan apropóból kérdeznék, hogy a gyerek (6 éves) meg van kicsit gethelődve. Ez eddig nem tragédia. Haverral (MLM rulez, benne van vagy háromban, ami vitamint árul) beszélgetés közben szóba jött, mint téma, mondtam, hogy szed multit (....) meg emelt mennyiségű c vitamint (2-3g/nap). Nem habozott felhomályosítani, hogy ahhoz kell ám kálium, meg ez, meg az, meg istennyila, és ő hoz nekem fasza cuccot. Az egyik kérdésem az lenne, hogy a vitaminokról honnan lehetne begyűjteni némi mihez-mit-mivel-hogyan típusú infót, mert eléggé zavar, hogy a sok tróger egyből le akar dugni valamit a torkomon, ha beteg a gyerek, viszont zavar, hogy olyan sötét vagyok a témában, mint a sár, és nem szeretem, ha átbasznak. Persze a neten sok portál létezik, de ki tudja, hogy melyik írja le az igazat, és melyiket üzemelteti valamelyik gyógyszergyár, orvos, stb. A másik kérdés: nem sok-e a C vitamin? A Daily One gondolom elég, hiszen ezt javasoltad korábban egy anyukának, ha jól tévedek. Köszi a választ! Üdv. Jani
diamond6
Válasz

Szia. Hat éves gyereknek nem kell 2-3 g vitamin. 2-3g vitamin 70 kilós felnőttnek kell, ehhez kéne leosztanod. A haverod tök okos, hogy kell kálium meg lófasz a c vitaminhoz, azt mondjuk kérdezd meg tőle egyszer, hogy vajon a multivitamint dísznek szeditek-e. Nyilván ő majd hoz neked fasza cuccot, mert a jó multivitamin csak az, amit az MLM-be beszervezett szakértő barmok tudnak hozni.

Sehonnan nem kell begyújteni a mihez-mit-mive-hogyan infót, a tápkieg gyártók ugyanis zömmel nem hülyék, és pontosan tudják, a multivitaminban milyen arányban kell lennie az egyes komponenseknek.

 

2012-11-13 16:03:38
Bunny

Szia Bunny, elképzelhető hogy valamik...

Kérdés
Szia Bunny, elképzelhető hogy valamikor a jövőben a kommentelést egy olyan teszthez kötnétek, amely során meggyőződnétek hogy az analfabéta zsellér tisztában van e a ba - be, illetve a ban - ben közötti különbségel? További kérdésem, hogy miért ellenzed a kreatin szöllőcukorral történő bevitelét (nem kötekszem, tényleg érdekel)? Köszi: Extender
matyas_12f073
Válasz

Szia. Nem megvalósítható, de cserébe igyekszem elküldeni a "vok" és egyéb debileket a picsába. Mondjuk itt nem kommentelés van, az a cikkek ekján szokott lenni, azoknál a szokásose idióta sajtótermékeknél, akik nem fogják fel, hogy ezzel csak a trágyát gyűjtik be a cikkek alá.

A szőLőcukor egy L bazeg. És hosszú ő. És szar, cukrot csak edzés után használunk, lehetőleg normális szénhidrát formájában.

2012-11-13 15:39:21
Bunny

Szia Bunny, nem tudod mi történt a Multi...

Kérdés
Szia Bunny, nem tudod mi történt a Multi-Pro-val, a Lean Boss-szal, és a Pow3rd-vel? Egyik sem rendelhető a shopból, ráadásul az utóbbi eltűnt az adatbázisból is, pedig igen ütős cucc, nekem sokkal jobban bejött, mint a Hot Blood.
dobronte
Válasz
Dolgozik a gyócceripar, ugye érted? Nemsokára visszajönnek.
2012-11-13 11:27:23
Bunny

Szia Bunny! Szeretnék megosztani vele...

Kérdés
Szia Bunny! Szeretnék megosztani veled egy általam egyre inkább tendenciának látott, idegesítő jelenséget. Szerinted miért van az, hogy sokan azt hiszik, hogy a testépítés, a tömegelés = vizesedés? Miért van az, hogy egyes srácoktól mindig azt hallom, hogy úha, újabb 5-7 kilót szedtek fel az elmúlt egy hónapban és hogy milyen nagyon nagyokká váltak így, mindemellett 100kg felett fekvenyomnak. Én most 21 éves vagyok és kb 5 éves edzésmúltra tekinthetek vissza. Ebből az öt évből 3 pontosan ilyen vizes testsúlyingadozással, súlyhajhászással telt(kirepedés, vérnyomás problémák). Akkor voltam 90 kg felett is. Kb másfél, két éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a táplálkozás kérdésével. Az általad írt sárga kapszula csak erősített az elképzeléseimen. Azóta továbbfejlesztettem a genetikámnak megfelelően az általad megfogalmazottakat. Valahogy sokkal jobban érzem magam 78-80kg szálkás fizikummal és évi max 1,1.5kg gyarapodással, mint azelőtt a nagy tömegelések idején. Mondanom sem kell, ezerszer jobban nézek ki. De ez konstans. Jó persze hozzá kell tenni, hogy nem teljesen értek egyet a klasszikus testépítés ciklusaival, hobbi alakformálóként, de abban egyetértek, hogy a gyarapodáshoz zabálni kell és kell némi hidratáció is. De könyörgöm ezek nem ilyen hetes, hónapos távlatok.
bl4ckf0xi
Válasz

Szia. Abszolúte jól látod a kérdést. Számtalan hülye van, aki azt hiszi egy hét alatt kell felszedni öt kiló izmot. Ezek nyúlnak aztán cucchoz, és nagyon büszkék a felszedett 10 kg vízre és hájra.

Sokkal többet ér a minőségi izomzat, még ha jóval kevesebb is.

Én kiegyeznék 80 kiló szálkás fizikummal, elhiheted.

2012-11-13 10:00:51
Bunny

Helló Bunny. Véleményedet szeretném kér...

Kérdés
Helló Bunny. Véleményedet szeretném kérdezni,Te személy szerint mit preferálsz testkompozíció váltást vagy viszonylag tiszta tömegelést és utána diéta? Kicsit be vagyok zsírosodva ami zavar ,viszont izmot is szeretnék növelni.Előre is köszönöm a választ!
Dzsoo2
Válasz
Szia. Ez egyéntől függ. Valószínűleg a lassú ttskompozíció változtatást javasolnám.
2012-11-12 19:43:53
Bunny

Szia Bunny! Így néz ki a hetem: hétfő: ...

Kérdés
Szia Bunny! Így néz ki a hetem: hétfő: mell-váll, kedd: láb, szerda: pihenőnap, csütörtök: hát, péntek: kar, hétvége: pihenő. Az lenne a kérdésem, hogy mivel a tricepsz kap terhelést mell napon is...de a bicepsz szinte semmit...a keddi lábazós napra ajánlatos berakni egy 3-4 gyakorlatból álló bicepszezést, vagy nem? Tudom, a Sárga Kapszulában írtad, hogy elég hetente 1x megedzeni egy adott izomcsoportot, de az a helyzet, hogy én megtudnám mégegyszer, pedig rendes súllyal, és rendes ismétlésszámmal csinálom. Mit tanácsolsz? Üdv, minden jót!
dmario96
Válasz
A tévedések ott kezdődnek, hogy a bicepsz nem kap terhelést melledzésen. Számtalan hülye meg tudná 63-szor edzeni hetente a bicepszét, mert azt hiszi, attól lesz nagy a pajszer, de sajnos szegény buta bicepsz nem érti ezeket a dolgokat. Az viszont komoly lábazás lehet, ami után van kedved bicepszezni.
2012-11-12 19:41:57
Bunny

Szia Bunny! Az lenne a kérdésem, hogy...

Kérdés
Szia Bunny! Az lenne a kérdésem, hogy a testalkat mennyiben befolyásolhatja az erősportokban kitűzött célokat? Vagyis a testalkat determinálja, hogy kiből mi lehet? Úgy értem, hogy egy ektomorf testalkatnak nem biztos, hogy tanácsos erőemelő/strongman edzésterveket csinálnia, mert testalkatánál (izületeinél, izmainál) fogva nem alkalmas rá olyan szinten, ahogyan azt egy ilyen edzés megkövetelné. Vagy rosszul látom? (csak azért kérdem, mert nem nagyon látni ektomorf embereket fekvenyomó, strongman versenyeken) Egy másik kérdés: annak idején mikor még jártam küzdősportra, segédkeztem a vb-re készülő csapat felkészülésében, és tudom, hogy ők jártak sportpszichológushoz. Egy olyan nagy embernek (a szó szoros és átvitt értelmében), mint Kathi Béci, szüksége van sportpszichológusra? Elsősorban a strongman versenyeket véve alapul, ahol küzdenie kell a többiekkel, és nem csak a végeredményt megmutatnia, mint egy testépítő versenyen. (ezzel nem akarom leszólni a testépítést!!!)
bello8806
Válasz

Szia. Alapvetően a testalkat, illetve a testi adottság befolyásolja, hogy milyen sportban lesz tehetséges. Még pornószínész se lehetsz kis fasszal.

Sportpszichológus :DDDD

2012-11-12 19:38:12
Bunny

Üdvözlöm! Eddig furópadom volt ,de megh...

Kérdés
Üdvözlöm! Eddig furópadom volt ,de meghibásodott. Vásárlás előtt vagyok ,de egy barátom jókat mond a az Ellipszis trénerről! Melyiket javasolja? Melyik a jobb zsírégető, állóképesség javító, kardió gép? A típusok egyébként : futópad Hammer Walkrunner RPX ellipszis: ProSport XCT 1000 vagy NordicTrack E4.0 Köszönöm! Varga Péter
creeping
Válasz

Az a helyzet Péter, hogy ebben a rovatban akkor sem magázódunk, ha hetven éves vagy.

200 ezezért pont nem nagyon van jó futópad. Az ellipszis trénerben pedig igennagy különbség van a 60e ft-os Hammer és a 150e forintos Nordictrack között.  Nyilván az utóbbi a jó választás. 

A Shop.Builder ügyfélszolgálaton nyugodtan érdeklődj, ők eléggé vágják a gépeket.

2012-11-12 19:18:11
Bunny

Szia Bunny! Az lenne a kérdésem, hogy má...

Kérdés
Szia Bunny! Az lenne a kérdésem, hogy már egy ideje szedem a 100% whey professionalt napi 1 adagot 30g és az történt hogy a vérnyomásom nagyon magasra felment 160 ra amikor 120 kéne legyen pulzusom normális egyébként 18 éves vagyok és nem vagyok elhízva nincs vese problémám nem iszok kávét nem vagyok cukorbeteg se semmi egyéb sokat sportolok nem szedek kreatint se. csak glutamint meg fehérjét és észre vettem a fehérjébe rengeteg Na+ meg K+ van ami nagy mennyiségbe eléggé feltolja a vérnyomást, gondolom az oldhatóság miatt . Mikor abbahagytam a szedést visszament. Szóval nem e tudsz erre valami megoldást hogy ezt a vérnyomás növekedést elkerüljem mivel ahogy elnézem a legtöbb fehérjébe meg tömegnövelőbe sok a Na+ vagy K+ van szóval ez károsíthatja az egészséget köszi. Vagy tudsz e valami másik fehérjét ajánlani ami hasonló szinvonalú vagy jobb :D !
pow26
Válasz

Ha neked a fehérjétől felmegy a vérnyomásod, akkor valami nagyon komoly egészségügyi problémád van. A fehérjében lófasz mennyiségű nátrium és kálium van.

Vajon az ilyen kérdések miért jönnek meg 12-szer?

2012-11-11 18:21:22
Bunny

Szervusz, Bunny! Ma végre eljutottam ...

Kérdés
Szervusz, Bunny! Ma végre eljutottam a BodyBuilder Gymbe is, így erről szeretnék egy kis élménybeszámolót írni. Na jó, nem olyan kicsit, elég hosszú lesz, de remélem, nem TÚL hosszú. :) Egy kis előtanulmány: én 4 évig tanultam történésznek. Hogy egyáltalán miért és hogyan, azt inkább hagyjuk, a lényeg az egészből a legérdekesebb téma volt, a kísérleti régészet. Ez annyit tesz, hogy a rendelkezésre álló információk alapján rekonstruálunk ruházatokat, fegyvereket, eszközöket, adott esetben épületeket, stb. stb. Majd ezeket a gyakorlatban használva próbáljuk újraélni az adott korok mindennapjait, különböző helyzeteit. Tulajdonképpen teremtünk magunknak egy másik világot, a legapróbb ismert részletektől felépítve. Itt a hangsúly a teremtésen, az alkotáson és az azon keresztüli átélésen van. A legemlékezetesebb pillanat számomra ebből az időszakból az volt, amikor a Nemzeti Múzeum fegyvertárába jártunk órára, és a tárlatvezető egy alkalommal csak az én kedvemért előbányászott egy kb. 500 éves kétkezeskardot, amit a kezembe is adott. Amint megfogtam a markolatot, azonnal átjárt valami, amit nem tudok nevén nevezni, de felemelő érzés volt. Beszélt hozzám a kard, amit egykor valaki, egy konkrét céllal készített, és a fém minden egyes vonása erre a célra lett lecsiszolva. Namost, tökugyanezt éreztem, amint beléptem az BodyBuilder Gym ajtaján. Sikerült valami olyat létrehoznotok - akár mondhatjuk azt is, rekreálnotok - ami ma már nincs sehol máshol. 12 év alatt megfordultam pár edzőteremben, de azzal a fajta letisztultsággal, visszafogott, de mégis erőt sugárzó robosztussággal, ami itt fogadott, nem találkoztam még egyszer sem. A színvilág kontrasztos, de nem hivalkodó. Nem akarja belenyomni magát az arcomba, de ott van, érezteti velem, hogy itt sportról, erőről szól a történet. A géppark szintén. Nem sürget, nem csillog-villog, nem akar elkápráztatni, egyszerűen csak masszív, akár egy hegy. És rengeteg a gép, a test minden egyes porcikája lebombázható egy edzésen. Akaratlanul is elfogja az embert az itt aztán dolgozni kell érzése. Nincs hely a gépek között, éppen csak annyi, hogy kényelmesen, egymást nem zavarva lehessen végezni a gyakorlatokat. De hárman körbeállni mondjuk a fekpadot és pofapartizni már nem lehet. A kézisúlyzók itt-ott kopottak, látszik, hogy használják őket. Ez is egy apróság, ami munkára ösztönöz. A zene is tökéletesen alkalmas edzésre, hol keményebb, reszelősebb, hol könnyedebb - a Kincs, Ami Nincs főcímzenéje csalt egy mosolyt az arcomra :) És akkor az élelmiszer-rész még fel sem volt töltve, az elülső klubhelység-ben sem ültem még le, jól megérdemelt edzés utáni shake-hez... :) Egy szó, mint száz, ebben a teremben benne van az sokéves szakmai tapasztalat, a céltudatosság és a praktikum pontosan úgy, ahogy azt egy EDZŐteremtől elvárná az ember. Reméljük, erre is fognak 500 év múltán emlékezni. :) Edzeni szerető barátaim és a magam nevében köszönöm nektek. Üdvözlettel: Gergő
gatsu
Válasz

Ó, bazeg, Gergő, nagyon köszönöm. Én sem tudtam volna jobban leírni, hogy mi volt a cél. Tisztán csak edzés, pure training ez a lényeg. Még sok apró dolgot meg kell csinálni persze, a zenei anyga is csak 1 válogatás az ötböl, darabja 12 óra, és még nem tudjuk randomban jászani, nincs bekötve rendesen a cucc. És én minden miatt idegbeteg vagyok, mindent nagyon szarnak látok, nagyon kritikus vagyok. De azért, hogy ezt leírtad és ezek szerint átjött, már megérte.

Nincs még tömeg amúgy (nem is lesz, mert egy határon túl nem lesz tagfelvétel, reméljük, elérjük azt a határt) de már van szent őrültünk, egy fiatal srác, aki már többször hányásig edzette magát. Persze nem hagyott nyomot, csak halották a pultosok. 

2012-11-11 17:48:16
Bunny

Látom, nem ért semmit a kérdésem. Normál

Kérdés
Látom, nem ért semmit a kérdésem. Normálisan megkérdezem, mit tegyek, mit ajánlassz és erre..: Gyújts rá inkább. Köszönöm. Másra számítottam..
janos_7f9879
Válasz
Rákokra? Kisegítő iskolára?
2012-11-11 14:19:09
Bunny

Szia Bunny!Az lenne a kérdésem és egy eg...

Kérdés
Szia Bunny!Az lenne a kérdésem és egy egyszerű nem bonyolult kérdés átlagban egy Molnár Petinek,Tóth Daninak,Kathi Béla,Kökény Béla alkatú testépítőnek egy ilyen fizikum fenntartása,építése havi szinten kajával,táplálékkiegészítőkkel,vitaminokkal stb. mennyi pénzből oldható meg?
kuci88
Válasz
Végülis tök egyszerű kérdés a top testépítők anyagi helyzetében turkálni. Nem 100 e ft, abban biztos lehetsz.
2012-11-11 12:08:35
Bunny

Üdv Bunny! Egy kérdést szeretnék neked f...

Kérdés
Üdv Bunny! Egy kérdést szeretnék neked feltenni, és remélem tudsz valami biztatót mondani vagy esetleg tanácsot adni. Szóval.. 19 éves vagyok, 62 kg és 175 cm magas és 4 éve dohányzom. El szeretnék kezdeni kondizni, de előbb kérném a javaslatod.. A dohányzás abbahagyása után, hogyan tudnék hízni gyorsan? Fejlődhetnék-e még vagy esetleg már késő? Milyen szert/szereket ajánlasz így elsőnek? Előre is köszönöm válaszod. Üdvözlettel János.
janos_7f9879
Válasz
Gyújts rá inkább.
2012-11-11 12:07:14
Bunny

Hello Bunny! Nem szeretnék hülyeséget ké...

Kérdés
Hello Bunny! Nem szeretnék hülyeséget kérdezni, bár lehet, sikerülni fog. Az volna a kérdésem, hogyha csinálom bármelyik gyakorlatot, 8 ismétléssel, utána érzem, hogy van még erőm, de nem elég egy egész ismétlésre, akkor érdemes átváltani valami nagyobb ismétlésszámra?
SuperCharger
Válasz
Határozottan igen.
2012-11-10 21:04:10
Bunny

Sziasztok! Ez is VÓTMÁ? THE GREATEST BOD...

Kérdés
Sziasztok! Ez is VÓTMÁ? THE GREATEST BODYBUILDER EVER. Eléggé mozog a kamera, de a szabadgyakorlatot meg a posedown-t érdemes megnézni. https://www.youtube.com/watch?v=8KecmysuUq4
szilardgulyas
Válasz
Szörnyű fos ez, de nem baj, ha ilyeneket küldtöjk, jó lesz a bodybulvár blogba.
2012-11-10 20:27:02
Bunny

Szia Bunny, a minap találtam meg az a...

Kérdés
Szia Bunny, a minap találtam meg az alábbi videót a SCITEC 96-98-as reklámarcáról, TITO RAYMOND-ról: http://youtu.be/K8CjiftX-Hs Fizimiskára sajnos már úgy fest, mint Schobert Norbi a szívműtétje másnapján, de azért amit végrehajt, az komoly teljesítmény. Azt tudni, mi lett a karrierjével? Olyasmit hallottam, hogy naturálként megbukott anno és ez törte derékba a pályafutását.
semtexadam
Válasz

Szia. Nem tudom mi lett karrierjével, de az apja fasza 500 font, nem ez. Ezt tekitve el is hiszem, hogy megbukott a doppingon :DDD

2012-11-10 20:26:25
Bunny

Hello Bunny! Szeretnék nevezni a jövőben...

Kérdés
Hello Bunny! Szeretnék nevezni a jövőben a SuperBody-ra, a kérdésem csak annyi lenne, hogy a tetoválásokat mennyire pontozzák le a bírák? Egyelőre Forma kategóriában próbálnám ki magam és ahogy elnéztem az idei srácokat, nem nagyon volt rajtuk... Úgy hallottam, hogy te is pontozóbíró voltál ezért lennék kíváncsi a véleményedre. Egyik vádlimon, illetve hátamon gerincvonalban van. Válaszodat előre is köszönöm. Üdv: Roland
roland_89d6
Válasz

Szia. Elméletileg le kéne pontozni, gyakorlatilag a kutya nem foglalkozik vele. Pontozóbírónak lenni igen kellemetlen felelősség, nem véltlen hogy nem tobzódnak a jelöltek, és is cska muszájból vállaltam. De a Forma kategóriával kapcsolatos véleményemet nem árt ha elolvasod a Superbody cikkben, ha eddig nem tűnt volna fel valami rejtélyes oknál fogva a főoldalon.

2012-11-10 20:20:59
Bunny

Hello Bunny. Azt szeretném kérdezni h a ...

Kérdés
Hello Bunny. Azt szeretném kérdezni h a Tesco-ban lévő 100% Wey Pro-ról mi a véleményed? gyengébb valamivel amit itt lehet vásárolni a shop body builderrol vagy ugyanaz mind a kettő? és h ez megteszi e h jól tudjak tőle fejlődni vagy mást ajánlasz inkább?
Shevchenko7
Válasz

Szerinted isten barma, azt fogom mondani, hogy ne nálunk vásárolj, hanem menj a teszkóba venni szart?

De végülis igazad van. Menj a teszkóba, az való neked.

2012-11-10 20:16:35
Bunny

https://www.youtube.com/watch?v=x_itJ9aa...

Kérdés
https://www.youtube.com/watch?v=x_itJ9aaMFw&feature=related Mi lett volna ha ekkor Flex Wheeler nyer? Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből évek óta ezeket a képsorokat.
lacix76
Válasz
Pedig nem ártana, ha megnéznéd hozzá a hét kötelező pózt.
2012-11-09 22:51:42
Bunny

Szia Bunny.Tudom,hogy nem szereted ha be...

Kérdés
Szia Bunny.Tudom,hogy nem szereted ha belinkelnek neked de ezt talán érdemes megnézni.Nekem nincs faszbukom és tudom te se csíped.http://www.youtube.com/watch?v=9dRK8T-ny94
David85
Válasz

Van erre a fórumban egy kifejezésünk: VÓTMÁ!

Cserébe egy kis égéstér, van benne Jay Cutler is.

 

2012-11-09 14:09:59
Bunny

Szia Bunny! Ha nem haragszol Foxos nevű ...

Kérdés
Szia Bunny! Ha nem haragszol Foxos nevű felhasználó váll problémájával kapcsolatban szeretnék segítséget nyújtani amennyire lehetséges. A váll problémám nekem is egy egyszerű ficammal kezdődött amire az orvosok gyógytornát és a váll izomzatának megerősítését ajánlották. Sajnos ez nálam annyira nem járt sikerrel hogy nekem is alvás közben, úszás közben és a legfurcsább helyzetekben ficamodott ki a vállam. A szerencse az volt hogy olyan szinten roncsolódott már hogy a másik kezemmel nemes egyszerűséggel visszatoltam a vállam a helyére így nem kellett nap mint nap ügyeletre járkálnom. Fél év eltelte után gondoltam megnézetem egy ehhez a témához jobban értő orvossal, Dr.Béres György személyében találtam meg ezt az orvost. Ő azonnali műtétet javasolt mivel a sok ficamtól az ízületi vápám annyira lecsiszolódott hogy a vállam nem fért volna már bele. Két műtét volt akkoriban a hagyományos csípőt felvágjuk és onnan egy porcot oda rögzítünk a vállhoz vagy az akkoriban (ez 4 évvel ezelőtt volt) újnak számított artroszkópos vállműtét. A hagyományos egy kaszabolás de ingyenes ha jól tudom, bár ebbe nem vagyok biztos, míg az artroszkópos egy nagyon precíz váll izomba minimális vágással megoldott műtét viszont fizetni kell a protézisekért amit a másik műtétben a csípő csontból oldanak meg. A műtét annyira jó volt nekem hogy a műtét utáni harmadik nap a gyógytornász segítségével már 90 fokba tudtam emelni a vállam és 3 hónap után edzhettem normálisan. A másik műtétnél ez az időszak 6 hónap ha jól tudom. Remélem tudtam segíteni és elnézést a levél hosszúságáért. Erőt és egészséget Bunny.
hpeti7
Válasz
Szia! Köszönöm hogy leírtad, a hasonló tapasztalatok sokat segítenek!
2012-11-09 08:51:38
Bunny

Szia Bunny! Ne haragudj, de most a mo...

Kérdés
Szia Bunny! Ne haragudj, de most a motorozással kapcsolatban kérdezném ki a véleményed, ha jól láttam nem akkora probléma, mások is tettek már így. A következő gondban vagyok, szeretnék vásárolni magamnak valami városba rohangálós gépet, főleg robogóra gondolok 125 ccm körül vagy felett igazából mindegy mert a nagy moci jogsi megvan. A gép Bp-re melóba járásra kellene napi kb. 40km-t tennék meg vele és olyan 200-300ezer között tudnék rá szánni. Nézegettem a hirdetéseket,de tele van 50-esként eladó nagyobb gépekkel, ami nekem nem jó,mindenképp rendszámos kéne. Mi a véleményed,ennyi pénzből lehet venni valamit vagy felejtős? Illetve szerinted elég egy 125-ös a városba vagy inkább 250/400-at érdemes keresni? Köszi előre is és bocs az off-ért!
kotama
Válasz

Szia, nem haragszom éppen, mert az ilyesmire szeretek válaszolni. 3 kilóért van motor és robogó is. Persze kalkulálnod kell az átírással is. Minden attól függ, mihez van affinitásod, én motort vennék, nem robogót, nemrégiben volt 3 kilóért egy NTV 650, csak ott az átírás azért nem 30 ezer.

Mivel főleg robogóra gondolsz, én azt mondom, Yamaha Majesty 125 simán van ennyiért, ha meg nem bánod ha nem látványos de kicsit retró, a Beluga 125-öt is ajánlom, ami buta, de stílusos és kényelmes.

Városba a 125 bőven elég, de egy 250-es is teljesen jó. 400-ast én nem tartom értelmes dolognak, kivéve ha, jó az ára.

Lehetőleg mostanában vegyél motort, most jó az ára. Ha érdekel, összehozlak valakivel.

2012-11-08 23:41:13
Bunny

Szervusz! Ektomorf alkat vagyok. A szüks...

Kérdés
Szervusz! Ektomorf alkat vagyok. A szükséges többlet szénhidrátot és kalóriát egyszerű cukrokból állítsam össze az előírt szénhidrát mennyiség felett, vagy kalória turbózásként zabáljak még több rizs, tészta, zabpehely félét?
bqeuux
Válasz
Edzés utáni időpontot kivéve SOHA ne használj egyszerű cukrokat.
2012-11-08 23:30:16
Bunny

Helló Bunny! Persze, kiürül a glikogén a...

Kérdés
Helló Bunny! Persze, kiürül a glikogén aerob edzés után is, csak tudod, az ember kénytelen spórolós lenni... és ha lehet, akkor elhagyom azt, ami nem feltétlen kell, vagy nem olyan mennyiségben. Súlyzós napon fehérjét dextrózzal iszok - akkor ez maradhat?
KreeZonas
Válasz
NEM ürül ki bazmeg, épp ez a probléma, hogy fogalmad nincs mit csinálsz és miért.
2012-11-08 23:28:24
Bunny

Szia! Szeretném ha segítenél valami jó ...

Kérdés
Szia! Szeretném ha segítenél valami jó tanáccsal, hogy mit csináljak mit csinálok rosszul..??? A sport mindig hozzá tartozott az életemhez 10 évig verseny úszó voltam majd 40kg híztam mikor abba hagytam aztán lefogytam edések diéták... 3 évig tartottam a jó súlyomat 162cm vagyok és 57kg-ot tartottam ha sokat ettem ha keveset édességeket is bőven de tartottam (+ - 1-2 kg ingadozással) Most már ott tartok, hogy 1 pohár víztől hízok 1kg! ://// Na most 2 hete voltam 63kg kő keményen elkezdtem edzeni mindennap (kiveve vasarnap) fitnesz teremben 2-3-4 órákat intenzíven. Mindenemet megmozgatok kis súllyal nagyobb súllyal...kar, has, comb fenék... a végét mindig 20-30perc Cardióval zárom.... Naponta 2x iszok fehérje turmixot nem eszek este 6 után napi 2-3 liter vizet iszok nem eszek édeset (még a kávét is cukor nélkül iszom) zöldség féléket eszek meg natur joghurtot (kedvencem) és ráadásul naponta 2x max. és nem sokat (néha elcsábulok müzlire de azt is a shake-be teszem) (semmi kenyér féle nincs a étrendembe még főtétel is ritka mert rohanos életem van kevés időm van enni!!! de szerettem volna gyorsan fogyni de feszes is maradni de 2hét eltelt és 66kg vagyok :(((((((((((((((((((((((( 3 kg híztam fogyás helyett :(((((( mit csinálok rosszul??? mit edzek hogy edzek hogy hamar és látványos eredménye legyen (ha elértem a célt lazábbra veszem a edéseket :) de nem hagyom abba) csak jó legyen már...mert kiborit a tudat a latvany amit a mérleg mutat... a mindennap érzett izomlázam hiába????????????? segíts kérlek!!! Nagyon szépen köszönöm!!!!
adrienn_c89fd9
Válasz
Kétféle hülyének biztosan nem segítek. Az egyik nyilván az, aki nem képes elolvasni a Sárga Kapszulát. A másik az, aki hatvankét kérdőjelet ír egy mondat végére.
2012-11-08 23:27:12
Bunny

Szia Bunny. Láttam már többször leírva, ...

Kérdés
Szia Bunny. Láttam már többször leírva, hogy lehet a BB Gym-be menni máshol elkezdett bérlettel. Na most ez pontosan, hogy néz ki? Nem kell nálatok addig fizetni, míg nem jár le az elkezdett? Nem pontosan értem ezt. Illetve ehhez kapcsolódó kérdés, hogy az oldalon csak a sima bérletárat látom feltüntetve, viszont reklámoztátok, hogy akció van/lesz Scitec Nemzet kártyával, BB oldal olvasói regisztrációval. Így pontosan mennyi az ár? Elnézést, ha ezekre már adtál korábban választ. Köszi, szia
zsoltika88
Válasz

Szia. De kell fizetni, nyilván nem vagyuk teljesen hülyék. Amikor bérletet vásárolsz, az érvényes bérleted lejárata lesz az új bérleted kezdő időpontja, de már megváltástól érvényes. A jelenlegi akciós bérletár 7999, jövő hónaptól ez picit több lesz, és ahop.builder regisztrációval vagy scitec nemzet kártyával lehet igénybe venni. Pontos árat még nem írhatok, de az is 9 alatt. A rendes 11.400-as ár az utcáról beesőknek van, mivel nem nekik csináljuk a termet, hanem nektek.

Persze én ingyen termet csinálnék, de a költségeket fizetni kell.

2012-11-08 13:19:27
Bunny

Egy kis paródia a faszbúkról :) http:

Kérdés
Egy kis paródia a faszbúkról :) http://www.youtube.com/watch?v=9dRK8T-ny94
mallasolte
Válasz

Más: nem foglalkoztam semennyit a mostani tápkieg botránnyal, két okból:

1. Olyan gyártó termékeit használom, ami MINDIG biztonságos.

2. Pont leszarom a Gaspari és egyéb "bevállalós" jobbára hangzatos szemetet gyártó cégek nyűgjét.

Gőzöm sincs, pontosan most milyen hatóanyag miatt megy a hiszti, de van valaki, akinek van és megírta.

A félreértések elkerülése végett: nem tudom ki ez, és nem én írtam, de jó.

Most olvasom a szövegben, hogy ez még mindig a jó öreg metilhexanamin probléma, ezzel már volt egy kör, emlékszem, még röhejes termékeket, naptejet vagy mi a  szart is betiltottak miatta.

Dolgozik a lobbi.

2012-11-08 08:17:38
Bunny

Üdv Bunny! A sárga kapszulát ugyan kiolv...

Kérdés
Üdv Bunny! A sárga kapszulát ugyan kiolvastam, mégis egy olyat kérdeznék, hogy szálkásításkor a nem súlyzós edzéses, hanem a csak aerob napokon, ugyanolyan turmixot igyak meg edzés után, mint a súlyzós edzéseket követve? Köszi előre is!
KreeZonas
Válasz
Mostanában mindenki ezt kérdezi. Aerob edzésen kifogy a glikogén?
2012-11-08 07:17:19
Bunny

Szia Bunny és Kares! Bunny, egy srácnak ...

Kérdés
Szia Bunny és Kares! Bunny, egy srácnak javasoltad, így én is vettem pisianalizáló tesztcsíkot a ketózis méréséhez ( 9 paramétert mér, cybow 9 ) ! Kérdésem hogy milyen érték az amikor már tuti hogy ketózisban vagyok? Segítek: a negativ színtől 4 különböző színárnyalat van. első: 5 mg/dl (0.5 mmol/L) második: +15 mg/dl (1.5 mmol/L) harmadik: ++40 mg/dl (3.9 mmol/L) negyedik: +++100 mg/dl ( 10 mmol/L ) határértékekkel. Lehet nem tudod az értékeket, de ezek gondolom bizonyos lépcsők, lightos ketonszinttől a keményebbig. Szeretném precízen csinálni a CKD-t, ezért kérem a segítséged, ha időd engedi! köszönöm, Prom
Prom
Válasz
Szia, az elsőnél már ketózisban vagy, innentől fogsz ingadozni kb. a harmadik szintig. Érdekes lesz megfigyelni, mi történik kajálás után: pontosan tudni fogod, mi térit ki a ketózisból és mi nem.
2012-11-08 07:16:39
Bunny

Szia Bunny! Régebben írtam neked az ü...

Kérdés
Szia Bunny! Régebben írtam neked az ügyben, hogy kiugrott a vállam. Sajnos azóta még kétszer megtörtént, és ami érdekes, hogy közelemben sem volt súlyzó. Az utolsó úgy történt, hogy reggel felriadtam(gondolom rosszat álmodtam) és eközben valahogy kipattant a vállam. Jelenleg arra várok, hogy felhívjanak az ügyben, hogy mikor mehetek MR vizsgálatra(azt mondták 2hónapja, hogy 1 hónap és mehetek..). Utoljára azt beszéltem a dokival, hogy a vizsgálat után megbeszéljük, hogy lesz-e műtét. Na szóval nem azért írtam neked, hogy a problémáimmal büntesselek hanem, hogy érdekelne a véleményed, hogy ha meg műtetem, akkor tudok a későbbiekben súlyzós edzést végezni? Jelenleg a vállam egy rakás hulladék. Minden percben érzem, hogy mintha nem lenne fixen és közelében sem tudom úgy terhelni, nem beszélve arról, hogy leépült onnan az izom. Tisztában vagyok azzal, hogy többféle műtét van, de mégis meg tudnád azt írni, hogy szerinted mire számíthatok? Az olvasottak alapján te mennyire ajánlasz műtétet? Nagyon fontos számomra az edzés és kíváncsi lennék arra, hogy te mit is gondolsz a dologról, a másik meg, hogy ha jól tudom te is hasonló cipőben jártál. Ne haragudj, hogy az idődet rablom a regényemmel, de szerettem volna kifejteni a problémámat. Köszönöm, hogy időt szánsz rám.
Foxos
Válasz
Szia. Karessal kéne konzultálnod valahogy. Tudni kéne nagyjából, mi a gáz, mert a vállat megerősíteni gyógytornával meg lehet annyira, hogy aztán megerősíthesd súlyzóval.
2012-11-07 18:15:07
Bunny

Szia, Bunny! Napi bölcsesség: Nincs sok

Kérdés
Szia, Bunny! Napi bölcsesség: Nincs sok különbség a vok és a vagyok közt ... csak egy kis agy. :-)
zCevard
Válasz
Uhh, elsőre szarnak tűnt, pedig tízes!
2012-11-07 06:33:15
Bunny

Szervusz Bunny! Mikorra várható a bes

Kérdés
Szervusz Bunny! Mikorra várható a beszámolótok a SuperBodyról? További jó munkát vele. Szevasz!
040589
Válasz
Szia. Minden kibaszott napot azzal kezdek, hogy megírom, és sosincs időm rá.
2012-11-06 20:50:28
Bunny

Szia Bunny. Betartom az étrendet, fehérj...

Kérdés
Szia Bunny. Betartom az étrendet, fehérjével,multivitaminnal,bcaa xpressel és l-glutaminnal egészítem ki. Mivel többre nincs pénz, az érdekelne, hogy érdemes e valamelyik aminot flash amino-ra cserélni, és ha igen melyiket? A választ előre is köszönöm.
TrainHard0216
Válasz
Szia. Erre nem tudok konkrétan válaszolni, attól függ, hogy mit milyen céllal használsz és mikor. A Flash aminos egy edzés előtti-utáni-közbeni formula, de ennél sokkal fontosabb lenne egy jó edzés utáni szénhidrát. Próbáld ki, hogy edzés legvégén Flash aminot használsz, elhagyod a másik kettőt, de zuhanyzás/átöltözés után rátolsz egy 40 g nettó fehérjét és 50g super carb fastet tartalmazó turmixot.
2012-11-06 07:24:15
Bunny

Szia Bunny! A Sárga Kapszulában olvas...

Kérdés
Szia Bunny! A Sárga Kapszulában olvasott testkompozíció váltást csinálom. Étrendet az utasítások szerint tartom, mindössze abban csalok, hogy csökkentettem kicsit a g/ts kg értékeket, mert nem bírtam megenni annyit. Szép lassan növelem azért. Edzést is átvariáltam az olvasottak és bb-tv-ből elcsent infókkal!Súlyzós edzés mellett heti 3-4x aerobozok min. 50 percet Szépen jöttek le kilók, és láthatóan erősödtem is. Edzés után megy egy turmix, valamint reggelente vitamin. Kérdésem a következő lenne: Egy kicsit tudom növelni a keretet amit az edzésre és táplálkozásra fordítok. Karnitin és zsírégető közt vacilálok. Karnitinből a Carni-X 80000-en vagy a Carni Matrixon gondolkozom (kettő közül nem tudtam dönteni), zsírégetőből pedig a Thermo-X-et néztem! Véleményed szerint a 3 közül melyik lenne a legideálisabb fogyásom/erősödésem turbózásában.Vagy az egyik karnitin mellett sokat számítana Thermo-X, vagy fordítva? Netán hagyjam a francba, és szép lassan lemegy úgyis a mostani programmal? Köszi az eddigi írásokat, tanácsokat! Bowi
Bowren
Válasz
Szia! A Liquid Carni-x nekem az egyik kedvencem, a carni matrix nem volt annyira szimpatikusm szarakodni kell a porral, a 80.000-ből meg csak kortyolsz. Ha konrkétan zsírégetőről beszélünk, próbáld ki a full burnt, szerintem az egyik legjobb. A perfect fatloss is más dimenzió, mint a sima thermo-x.
2012-11-06 00:07:41
Bunny

Szia! Annak van értelme, ha a kissé elm...

Kérdés
Szia! Annak van értelme, ha a kissé elmaradt izomcsoportot reggel és este is megedzem más gyakorlatokkal(Pl.a mellet reggel vízszintes padon, este ferde padon pár gyakorlattal), utána persze az egy hét pihenőt ugyanúgy megtartom.
body8
Válasz
Reggel és este között egy hét van, észlény?
2012-11-05 23:11:15
Bunny

Kedves Bunny! Melyik Scitec tömegnöve

Kérdés
Kedves Bunny! Melyik Scitec tömegnövelőt tudnád ajánlani egy kezdőnek? 175 cm vagyok és 58 kg. Köszönöm előre is!
chuckyo
Válasz
Szia. Jumbo!
2012-11-05 16:23:18
Bunny

Szia! Első étkezésem 100g zabpehely és 3...

Kérdés
Szia! Első étkezésem 100g zabpehely és 30g fehérje szokott lenni. Szerinted ez elegendő löket reggelre vagy inkább cseréljem le valamilyen tojásos témára mert ezután 2-3 óráig nem éhezek meg és keveslek reggelre ennyi tápanyagbevitelt, habár a nagykönyvben valahogy így van megírva. Előre is köszi, üdv!
iamjanos
Válasz
Szia. Semmi baj ezzel.
2012-11-05 12:01:48
Bunny

Szia Bunny! Olvastam amit lentebb írtál,...

Kérdés
Szia Bunny! Olvastam amit lentebb írtál, hogy a progresszív edzésnek nem a maximum teljesítmény az értelme és nem kell mindig csúcsra járatni a motort. Lehet, hogy én értek félre valamit, de ezek szerint akkor a bukásig, meg azon túl végzett edzésnek sincs értelme? Több fejlődést lehet elérni ha a munkasorozatokban is marad 1-2 ismétlés a tankban? Vagy rosszul értelmeztem? Köszi a választ előre is!
ebalage
Válasz
Erőemelő edzésről volt szó.
2012-11-05 11:36:23
Bunny

Köszi a választ! Minden hülye kérdésre v...

Kérdés
Köszi a választ! Minden hülye kérdésre válaszolsz, csak nekem nem, pedig én értelmesetkérdeztem. De amúgy is szarul írtam le, mert kihagytamn a pénteki kardezést, na mindegy! Csá
gergo_133416
Válasz
Leírni se tudod, amit akarsz, balfasz, de biztosan értelmes kérdés volt.
2012-11-05 11:35:53
Bunny

Szia Bunny! Most kicsit demagog,naiv,vak...

Kérdés
Szia Bunny! Most kicsit demagog,naiv,vak es elkeseredett leszek. Az elmult hetek esemenyei alapjan(kezdve a szlovak picsaval egeszen a szombati kis gyerek megoleseig) erosen elgondolkoztam,hogy veszek a Holdon egy telket. Nem, nem vagyok elmeroggyant. De az emberek tul sok joggal rendelkeznek manapsag es nincs igazi visszararto retorzio a tetteik utan. Azt hiszem korul nezek milyen lehetosegek vannak a kis szigeteken mielott a kis lanyom elkezdene a tudatara ebredni. Nekem kell Ot megvedeni,de hogyan? Ebben az allsagos,eltorzult vilagban. Nem allhatok mellette minden percben. A
lupus-20
Válasz
Szia. Menj fel a faszbúkra, és nézd meg, hogy általad eddig nagyra tartott emberek hogyan kommunikálnak a semmiről általános iskola első osztályos fogyatékos dedó stílusban. Olyan írásképpel és helyesírással, mintha alsó tagozatban is megbuktak volna. Na akkor lesz kedved igazán a Holdra menni. Nekem már van.
2012-11-05 09:58:23
Bunny

Üdvözletem! :) A következőt szeretném m...

Kérdés
Üdvözletem! :) A következőt szeretném megkérdezni: Jó úgy egy edzésterv, ha fel van osztva ugye hogy melyik izmot melyikkel és milyen napon edzünk...de a gyakorlatokat edzésről edzésre variáljuk, változtatjuk?:) Köszönöm előre is a választ!:)
k1ller
Válasz
Szia. Igen, ez jó módszer.
2012-11-05 07:24:21
Bunny

helló annyi lenne a kérdésem hogy melyik

Kérdés
helló annyi lenne a kérdésem hogy melyik a legjobb térdbandázs amit versenyeken is használnak ???
ricska512
Válasz
Nem tudom, ugyanis a testépítő versenyeken nincs térdbandázs. Tudomásom szerint a THP megteszi, guglizd ki Berke Lórit.
2012-11-05 07:24:04
Bunny

Szia Bunny! Képzeld, vegyészmérnöknek ké...

Kérdés
Szia Bunny! Képzeld, vegyészmérnöknek készülök és az az álmom, hogy egyszer a Scitec egyik kutatólaborjában dolgozhassak. Mondjuk elég messze még a diploma is, de ZH-k zűrzavarában csak ez az, ami motivál :D. Szerinted van esélye egy suttyó hángérien srácnak az ilyesmire?
bl4ckf0xi
Válasz
Szia. A Scitec egy gyártó, nincs kutatólaborja, minőségellenőrző és termékfejlesztési laborja van, ami élelmiszeripari téma. Ezt értsd úgy, hogy alapanyagból gyártanak, nem ők fejik a tehenet és nem ők rakják össze a szénatomot.
2012-11-04 22:19:19
Bunny

Szia. A trec nutrition whey 100 át ettem...

Kérdés
Szia. A trec nutrition whey 100 át ettem 4 napig aztán egyik este rosszul lettem bevittek a kórházba. Úgy éreztem hogy lefutottam 5 km ert és 120 as a pulzusom pedig mint kiderült 60 körül volt +nehezen vettem levegőt, nem bírtam egy helybe megmaradni. Valami pánikbetegség v. szorongás lehetett a bajom 4 napja nyugtató teát iszok. A kérdésem az hogy kiválthatta -e ezt a problémát ez a fajta fehérje?Erről a termékről nem írnak olyan részletesen, nincs benne esetleg koffein vagy valami hasonló? Előre köszönöm a választ.
waid
Válasz
Nem ismerem a Trec termékeit, de annyit dudok, hogy nem rossz gyártó, európai, így kizárt, hogy bármi bajod legyen. Annyi esély van erre, minthogy rosszul leszel egy kiflitől.
2012-11-04 22:16:35
Bunny

Bocs ezt elfelejtettem az előzőből. A ho

Kérdés
Bocs ezt elfelejtettem az előzőből. A hot-blood-al lehet tudni, hogy mi lett?
Asdabasd
Válasz
Hamarosan jön, új, fasza ízekben.
2012-11-04 00:00:15
Bunny

Azért ez a pánikkeltés is vicc a DMAA-va...

Kérdés
Azért ez a pánikkeltés is vicc a DMAA-val kapcsolatban. Már azért évek óta van a piacon, most meghalt benne valaki aztán meg a riogatás.(Alkoholba és a cigibe kicsit többen halnak bele, az mégis elfogadott ;) ) Képzeld most meglátta az összes szülő ezt a tvben és veszik is el a gyerektől a fehérjét...
Asdabasd
Válasz
Dolgozik a gyógyszeripar.
2012-11-03 23:59:52
Bunny

http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/vide

Kérdés
http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/video/185959 mit szólsz ehhez?
peo
Válasz
Semmit. Nem kell kamucégek kamuszarjait megvenni. Ezt pofázom évek óta. Európai előírásnak megfelelő európai gyártókkal kell foglalkozni. Normális boltokban ilyen szemetet nem kapsz.
2012-11-03 22:17:16
Bunny

Szia! A GASPARI NUTRITION MYOFUSION PROT...

Kérdés
Szia! A GASPARI NUTRITION MYOFUSION PROTEIN-t nők is fogyaszthatják? Egy szálkásító étrendet kezdtem el és még nem ittam semmilyen fehérjeport tehát nem nagyon értek hozzá! (Az étrendet egy hozzáértő személy állította nekem össze.) De a fehérjével kapcsolatban kíváncsi lennék a véleményedre! Illetve arra, hogy milyen vitamint szedjek mellé?
ildiko_42ddad
Válasz

Próbáld ki a FOGYATÉK NUTRITIONT inkább.

2012-11-03 12:29:18
Bunny

Szia Bunny! Megtiszteltetés lenne ha ...

Kérdés
Szia Bunny! Megtiszteltetés lenne ha fogadnátok, mert idáig senki sem tudott ebben segíteni, viszont ráirogatni sem akartam senkire sem privátban. Most már sejtem hogy mit kéne csinálni, de azért jól jönne a profik tanácsa. Elöljáróban annyit hogy erőedzéseket csináltam így: Héfő: fekvenyomás piramis 3x6 az utolsó maximális súllyal szűknyomás 3x6 maximális vagy ahhoz közeli max -2.5 kg attól és 2 tricepsz v mell gyakorlat ez sokszor változott, mert azt hittem az izmot edzettem túl. Szerda: Váll+Hát+bicepsz vállra 3 gyakorlat néha nyakból nyomással kezdve, hát 3 gyakorlat szintén, bicepsz 3 gyakorlat ez ha nincs nyakból nyomás akkor sima testéptős nap Péntek: Nagyon sokáig itt is volt egy fekvenyomó izmokat erősítő nap így: 45 fokos pad 3x6, negatív 3x6 és 2 tricepsz v mell. Guggolást, felhúzást vagy egyéb nehéz gyakorlatot nem csináltam fekvenyomáson kívül, semmilyen doppingot sem szedek alapban még pörgetőket sem. A sorozatot nyomó gyakorlatokban 3x3, 3x6 és 3x8 között válzoztak. Mindig úgy hogy -5, -2.5 és 0. kg a maximális súlyhoz képest az adott sorozatban a 0-nál volt a max súly az adott sorozatnál. Tehát nyomásokban minden héten legalább egyszer, de sokszor kétszer is ilyen terhelésnek tettem ki magam. Most 2 ötletem van: Kellet volna adni a szervezetnek egy pihenő hetet, mert azt olvastam az idegsejtek 5x lassabban regenerálódnak, mint az izomzat.(izom regenerációval nem is volt baj szedtem vitamint)A pihenő héten 20-30%-os súlycsökkentés nyomó gyakorlatokban. A másik ötletem pedig hogy sose menjek fel a max súlyokra hanem -10 kg-os tartományban dolgozni. Gondoltam leírom ezeket, mert ha hülyeség legalább helyreteszitek. Nyomásokban hidat alkalmazok, tricepsz v alakban van, nem bodys módon és a lapockákat a lehető legközelebb húzom egymáshoz, hogy csökkenjen a távolság. Az a baj hogy amint beírok valamit még eszembe jutnak dolgok amiket említhetni kéne. Remélem így pontosabb a dolog. Tiszteletem
Azazel88
Válasz

Nem is kell ezt leírnod. A többieknek is: vasárnap déltől Kathi Béla ingyenes fogadóórát tart a Bodybuilder Gym-ben! 

2012-11-02 21:39:38
Bunny

Tiszteletem! Az lenne a kérdésem hogy a...

Kérdés
Tiszteletem! Az lenne a kérdésem hogy a bbtv-ben miért csak team scitec tagok szerepelnek szinte? Vagy van-e egyáltalán köze ehhez, mert pl amióta Tóth Dani és Molnár Peti otthagyták a scitecet már nem is szerepelnek.
zsici
Válasz
Te milyen BB.Tv-t nézel, birka?
2012-11-02 19:05:19
Bunny

Szia Bunny, mivel most egyetemre járok,...

Kérdés
Szia Bunny, mivel most egyetemre járok, ezért arra gondoltam, hogy hasznos lenne szedni konventráció és szellemi képesség javító termékeket. A koffeines energiaitalokat szeretném kiváltani, de lhetőség szerint a koffein bevitelt minimalizálni. Amire gondoltam az BCAA, Mental Focus, esetleg külön tyrosin. A vitaminok terén a Multi Pro-t használom. 1, Esetleg van még valamilyen táplálékkiegészítő, vagy valamilyen okosság táplálkozás terén, amire oda kéne különösen figyelnem? Melatonin esetleg ? Az étrendem a következő: naponta 500-600 gr csirkemell, 150 200 gr zab, 3 liter víz, 250-300gr rizs persze néha kb heti egy nap ez időhiány miatt módosul, ilyenkor nem tiszta ételek is mennek , de csak egy-két étkezés alkalmával. -190 cm most éppen 89 kg vagyok- 2, Ez így megfelel? 3, Az ételt mindíg mérni kell , vagy elég az , ha körülbelül 500 gr és ha nem elég , akkor növelni a mennyiséget? 4, Budapesten nagyon sok kéregetővel találkozom. Mindegyiknek lehetne adni egy pár forintot, de én sem vagyok milliomos. Te hogyan állsz hozzá ezekhez a helyzetekhez? Válaszodat előre is köszönöm
misi3
Válasz

Szia!

1. Nincs, de gondolkoztunk a kifejlesztésén, mert nehéz aggyal bírni. Most például így tudok válaszolgatni. Viszont ma aludtam 8 órát, tök jó.

2. Igen.

3. Jobb mérni, de ha szemre megy tömegeléskor, az se nagy baj, feltéve ha pontos vagy. Azért a Vladár Tomi féle full grammozás nem szükséges. Ő 502 grammból visszaveszi a kettőt.

4. 1995-ben költöztem Budapestre. Pénzem nem volt, nem volt hol lakni, albérletet kerestem, de az első 3 napon elosztogattam az aznapra szánt kajapénzem. Azóta elhajtom az összeset a picsába.

Egyáltalán nem szoktam foglalkozni ezzel. ha jönnek, intek, hogy menjen tovább. Ezek 99%-ban szar emberek, ezért jutottak ide.Nem te vagy a felelős az életükért és nem tartozol senkinek azzal, hogy hagyod magad letarhálni.

Sztorik: csaj ismerősöm autójának a tetejét bebaszta a féreg, mert nem adott neki pénzt. 42 kilós csajjal nagy volt az arca, ott nem ment a szokásos undorító gazsulálás.

Tóth Danihoz mentem Duna Plazába. Megálltam a bejáratnál motorral. Ott állt egy egylábú, megható hangon előadta, hogy adjak már neki 240 forintot, mert ma még nem evett, kéne levesre. Nem volt apróm, adtam neki egy ezrest. Felmentem, húsz perc múlva jövök, és előadja az egylábú, hogy ma még nem evett, adjak neki 240 forintot levesre. Mondom neki, nem tűnt fel, köcsög, hogy 20 perce előadtad ugyanezt? Gyorsan témát váltott, hogy milyen szép a motor, meg szép napot.

Lehet, hogy kénytelen előadni ezt a hazugságot, mert leszarják. De hogy nem  tűnt fel. hogy akkor, este 9-kor egyetlen motoros járt arra, az jól mutatja, hogy mennyire szarik az egészbe.

Nem a te dolgod, hogy a világ minden baja és mások miatt aggódj. Nekik te  nem jótékony vagy, hanem balek.

2012-11-02 14:54:00
Bunny

Szia! Egyszer valaki kérdezett téged va...

Kérdés
Szia! Egyszer valaki kérdezett téged valami harcosok étrendjéről, és elküldted a picsába. Nem sokról maradtál le, ma tőlem is megkérdezték, mikor elővettem a csirke-zöldséget, és elmondta a csoporttársam, hogy mi az: az a harcosok étrendje baszdmeg, hogy este hétig nulla szénhidrát, este hét után meg zabálsz amennyit akarsz, mert hogy most figyelj: a tested elraktározza (!), de nem zsírba. Elkezdtem magyarázni az inzulint meg a glikogént, de az illető folyton ott lyukadt ki, hogy van erről könyv...eszem megáll. Egyébként kibaszottul örültem, mikor elolvastam ezt a válaszod: http://body.builder.hu/edzo_valaszol_egyvalasz.htm4?id=1351100970 Totálisan eltolódott ez az egész a sporttól. Kibaszott sok kategória volt Superbodyn, mi a fasznak? Most aki 2 év edzéssel elér egy bizonyos fizikumot, az egy ugyanolyan aranyérmet kap, mint a Kathi Béla? ...csak más kategória. 2 év munkája ugyanannyit érne, mint majd 20 év kőkemény edzés? Kötve hiszem. Ezzel az egésszel pont ők vannak szembeköpve, akik évek óta, minden nap keményen megküzdenek az eredményért. Mi a fasznak annyi kategória ide? Ez nem olyan sport, ahol a testsúlyhoz mérik a teljesítményt, itt (főleg ugye azok fejében, akik indulnak az etióp kategóriákban) az a lényeg, hogy minél nagyobb legyen az ember. Minek egy félkész embernek színpadra állni? Félreértés ne essék, kibaszottul becsülöm a kitartásukat, nekem is vannak ismerőseim, akik végigtolták az x hét versenydiétát, és rendesen megizzasztották maguk az eredményért...de minek? A versenyzés tán nem arra van, hogy a legjobbak összemérjék magukat? Jóhogynem futásban nem találnak ki kétszázezer kategóriát, ahol a leglassabbak a leglassabbakkal, a gyorsabbak meg a gyorsabbakkal versenyezhetnek,és ugyanúgy verhetik a nyáluk, mint a legesleggyorsabb, elvégre mindegyik a saját kategóriáját nyerte...AGYFASZ. Abszolút érthetetlen számomra, hogy mi a faszért súlykategória egy olyan sportba, ahol nem a testsúlyhoz viszonyított teljesítmény számít, sőt basszameg itt ponthogy az számít, hogy kinek nagyobb a súlya. Hemzsegnek az emberek (körbe lehet nézni fészbúkon a Shop.builder vagy akár a Scitec oldalára tudósítók közt), akik ilyen önkéntes tudósítóként közvetítik a nagy közönséget minden egyes sorozatról a fészbúkon, mert ugye versenyfelkészülés, és ha valaki már versenyez, akkor be kell szarni, és akkor már szúrhatja magát, hisz ő versenyző, de közben szidja a strandra szúrókat, mert ők tönkre basszák maguk feleslegesen, de ő versenyző, és ez az élete, más nem érdekli, az edzés a nap fénypontja, ekörül forog a világ, nópénnógén forevör... Nagy részük elbőgné magát, ha végig kellene csinálnia munka meg minden mellet egy rendes felkészülést minimális alvással, ahogy Kathi Béla vagy Vörös Zoli készült, nem beszélve Cedricről, aki képes volt végigtolni a felkészülését a legínségesebb időkben is, és ők mind megmaradtak példaképnek meg sportolónak, nem magamutogató akárkinek, aki azt hiszi, hogy ő a sztár, mert bevízhajtózta magát, és kiáll a színpadra, mert úgy néz ki, mint egy etióp menekült. Nem tudom, hogy mi a faszért nem lehet meghagyni a versenyt azoknak, akik arra valók, és profik, és van értelme ezt csinálniuk, nem pedig posztolgatni napi 20x, hogy alig várom az edzést, juj mit fogok addig még csinálni. Miért ne lehetne meghagyni ezt a gyönyörű sportos életformát annak, aminek ki lett találva? Arra, hogy egy jót edzek, és másnap enyhe izomlázzal felkeljek, meg jókat kajáljak, és szedjem a kiegészítőket, legyek kurva egészséges, és nézzek ki jól, érezzem jól magam, öregkoromra meg ne kelljen mindenféle kezelésre járnom, mert nem szívtam szét az agyam. Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de ez már kikívánkozott belőlem, mert felbaszott, hogy hova tart ez az egész, meg hogy valaki egy sportrendezvényt (egészség, kitartás, alázat, nem pedig deviancia) összekever az utcasarokkal. És még egyszer köszi, hogy legalább te próbálod tartani ennél a sportnál a színvonalat!
vaddisznou
Válasz
Nincs annál ratyibb átbaszás, mint amikor valamit hangzatos kamu névvel akarnak valami eladni. Akinek van némi agya, az ilyet kerüli el nagy ívben. Én is kitalálhatnék killerdiétát, meg nagyfaszútréninget, meg lehetne minden hardkór,AAAAayyaaa mint a tizenéves faszbúkozó gyökereknél, akik még akkor is hardkóroknak hiszik magukat, amikor épp pornóoldalra matyiznak. Ez a módszer MINDIG, minden módon átbaszás, tápkieg. iparban is. Gyenge idióták vágyálmaira kívánnak hatni vele. Egy hülyítő céllal írt szar ettől még megállhatja szakmailag a helyét, de valószínű, hogy inkább a hardkór edzőpapucs szintjére jutunk. A versenyzéssel kapcsolatban nagyjából egyetértünk. Nem baj, hogy vannak súlycsoportok, mert az azért kell, bár ennyiből a magasságkategória jobb lenne. Az a baj, hogy kurva sok kategória van, amelynek jelentős része nem éri el a testépítő szintet. A testépítő szint nem csak jó fizikum, hanem egy bizonyos vastagságot is jelent. Ne felejtsük ez az sem, hogy még a Superbody Open is eredetileg csak naturál versenyzésre lett kitalálva. Nem tudom, hol lenne a megoldás, de az biztos, hogy nem ott, hogy van egy "azért én még nem vagyok versenyző", meg "én nem vagyok még nem versenyző sem" kategóriákban. Mindez addig eléggé ellentmondás, amíg a Superbodyn ennyire brutálisan magas színvonal van. De ne feledjük, hogy sokan el sem mernek indulni, vagy hatodik hellyel futtatják magukat profinak gagyiszövetségben. Az önjelölt sztárokkal az a baj, hogy szarok. Nem csak fizikumban, emberileg. Szarja mindenki magáról a kutyát nem érdeklő UNALMAS információkat, nyalja őket anyu meg a haverok, és ezzel nem csak magukból, mindenki másból hülyét csinálnak. Olyan emberek vannak, akik a faszbúkon basszák a rezet egész nap, versenyezgetnek, versenyzőként van képük jelentkezni a Scitec Tesztre, sorsolással bejutnak, aztán basznak eljönni a fotózásra. És eszébe nem jut a parasztjának, hogy elvette a helyet más elől. Behányok. (Persze volt több versenyző is, csak nem mind volt köcsög.) Sajnos a faszbúk egy kibaszott métely: ki kell ábrándítsalak, de Cedric, Blaire és Eddie is az ájfonját bassza egész nap. De legalább ők valakik. És azért nem kell mindenben őket utánozni. Én azt mondom, nem kell megölni mindenki a faszbúk miatt (csak a 90%-ot :D), de azért próbáljatok emberek maradni, nem önimádó barmok, akik azt is fontosnak hiszik, hogy milyet szartak és annyi agyuk van, hogy nem akarnak lemaradni a hasonló szintű észlények hasonlóan kurvaizgalmas életéről. Mert ugye nem tudom, feltűnt-e, de a faszbúkon posztolgató idióták 199%-a nem éppen Hajós András vagy Winkler Róbert-szintű szöveggel rendelkezik.
2012-11-02 13:51:50
Bunny

Hello Bunny! Az általad javasolt tömeg...

Kérdés
Hello Bunny! Az általad javasolt tömegnövelős étrendben azt írod, hogy a 4. és az 5. étkezés között kell edzés után a turmixot meginni, ami nálam fehérjéből és szőlőcukorból áll. Pihenőnapon szoktam aerob edzést csinálni (kocogás) azért, hogy kevésbé zsírosodjak tömegnövelés alatt. A kérdésem az, hogy pihenőnapon az aerob edzés után is szükséges a fent említett turmix bevitele? Ha igen akkor ilyenkor is kell bele a szőlőcukor vagy a Vitargo? Másik kérdésem az olajjal kapcsolatos. Oliva olajat használok, de utánanéztem és számomra az derült ki, hogy a napraforgó olaj több telítetlen zsírsavat tartalmaz mint az oliva olaj, tehát számomra a napraforgó olaj jobbnak tűnik. Mi a véleményed erről? Köszi!
Jani.
Válasz

Szia. Baromi sokan nem értik az edzés utáni szénhidrát-visszatöltés lényegét. Szénhidrátot akkor kell visszatölteni, amikor elhasználod. Aerob edzés során szénhidrátot használsz? Nem.

Hasonlóan egyszerűen oldottad meg az olaj kérdést is, amihez azt a megközeltést javasolnám, hogy a világon biztosan mindenki hülye (főleg a testépítők), hogy a jóval drágább olívaolajat használják a mezei napraforgóolajjal szemben, csak te jöttél rá a nagy okosságra. 

Más kérdés, hogy főzésnél tök mindegy, mert az olívaolaj is tönkremegy. De hogy a napraforgó olaj jobb lenne, az mág a részletek elemzése nélkül is vicces kijelentés.

2012-11-02 13:21:09
Bunny

Szia Bunny! Az a problémám, hogy soks...

Kérdés
Szia Bunny! Az a problémám, hogy sokszor túlzásba vittem az edzés intenzitását és túlterheltem magam és így ki kellet hagynom 1-2 heteket.Nem csináltam kezdő hibákat 3-4 gyakorlat testrészenként, heti 3 edzés és később bukást is kerültem. Mivel erőemelő edzéseket végzek fontos hogy tudjam hol vannak a határaim és meddig terhelhetem magam, nem mindig ugyanazt a hibát követem el és mégis túlterhelés lett a vége. Most azonban olyan szinten lehajtottam magam, hogy 3 hét pihenő sem volt elég arra, hogy helyrejöjjek, most éppen pihenek és fogyasztom a vitaminokat és extra adag magnéziumot. Kérdésem az hogy az idegrendszeri, tehát nem izomzati regenrációról miért esik ritkán szó? Mert ezt a témát én igen fontosnak tartom. Továbbá sok alváson és extra magnézium bevitelen kivűl segithet-e kilábalni az ebből az állapotból a szerintem már valóban túledzettségből. Olyan szinten voltam fáradt, hogy 20m futás után végem volt, egyébként tényleg szar az állóképességem, de azért néhány száz méter nem jelentett gondot. Most már javulok, de marha lassan és nem tudom volt-e ilyen tapasztalata bárkinek is. Előre is köszi a válaszodat.
Azazel88
Válasz
Szia. Pont erről írtam fentebb, csak kicsit máshogy. Az edzésen ebben az értelemben nem feszegetjük a határainkat. Ha jól értelek, ez, amit csinálsz, nem edzés, hanem önmagad tönkretétele. Írj az edzéseidről egy kicsit bővebben, vagy gyere el hétfőn a BB.Gymbe és megnézzük a Bélával, hogy mi a stájsz.
2012-11-02 12:56:23
Bunny

Üdv.6 hónapja edzek hát elég vékony alka...

Kérdés
Üdv.6 hónapja edzek hát elég vékony alkat voltam zsír nem nagyon volt rajtam.Napi 1, edzésnapokon 2adag Volumass 35-öt fogyasztok.Napi 4 alkalommal étkezek.Az izmaim szépen nődögélnek egyetlenegy problémám van,hogy az izomzattal együtt elég láthatóan feljött egy kis zsír a hasamra,de eddig a hasamra nem edzettem.Mit lehetne kezdeni ezzel a zsírral a hasamon?
zoltan_bcc175
Válasz
ha egyáltalán van étrended (nem nagyon szoktam feltételezni ilyen botorságot) akkor azt kéne rendbe tenni.
2012-11-02 12:53:15
Bunny

szia Bunny pár hete kezdtem el normál...

Kérdés
szia Bunny pár hete kezdtem el normálisan tisztán enni .-5kg 4 hét alatt . Az edzés 4 szer egy héten és edzés vége aerob. Amiben elakadtam és kevés a tudásom hozzá a étrend kiegészítők a cél még-15 kg .Amiket szedek:Lean boss, L carnitin 1600mg ,Multi vitamin,whey simple protein, csirke 450g, Rízs 100g +zöldtség 5 db étkezésre elosztva .Gondolkodtam edzés után supercarb on de nem tudom eldönteni .Neked mi a véleményed erről a csomagról és neked mi a tapasztalatod Lean boss hogy vált be? udv: Tamás
mallasolte
Válasz

Szia. Úgy gondolom, hogy jól állsz, így nem kell variálni semmit. A Supercarb-ok a kedvenc kiegészítőim, bár nem nagyon használom őket rendes edzés hiányában, gondolom neked meg azért diétás ambícióid vannak, így jelenleg nincs rá szükséged.

A Lean Boss-ról nekiállhatnék hazudozni, hogy kipróbáltam és milyen jó, de persze nem teszem. Nem volt tudományos kísérletezés, az biztos. De az is, hogy az elég nagy belem jóval kisebb lett, persze diéta mellett.

Nekem nagy reményeim vannak a Lean Bossal kapcsolatba, mint nem stimuláns, hosszú távú testkompozíció-változtatást elősegítő kiegészítő.

2012-11-02 12:34:52
Bunny

Szia Bunny! Arra lennék kíváncsi hogy eg...

Kérdés
Szia Bunny! Arra lennék kíváncsi hogy egy kimerítő sorozat után (és az tényleg kimerítő szinte a legjobb sorozat amire képes vagyok )miért van az hogy pl egy tarkóhoz lehúzás sorozat után nem érzem úgy hogy egy percet kellene pihennem elégségesnek érzem a 30 vagy 20 másodpercet is... ez annak tudható be hogy fiatal vagyok és 12 évig jégkorongoztam vagy inkább valamit rosszul csinálok ? Folytassam ezt vagy vegyek vissza ? F/16
kristof__7baa5e
Válasz

Az edzés közbeni pihenő nem csak azért van, hogy a szívritmusod visszaálljon normálisra, hanem azért is, hogy az izomsejten belüli energiaforrások újratermelődjenek.

Gyanús, hogy nem végzed jól a gyakorlatot. Már abból is, hogy pont azt a gyakorlatot végzed, amit nem kéne. 

Csinálj meg bármiből 30 ismétlést és nézzük meg, elég lesz-e 20 másodperc.

2012-11-02 11:50:24
Bunny

Szia Bunny!Ma ujra sikerult muzeumba elj...

Kérdés
Szia Bunny!Ma ujra sikerult muzeumba eljutnom.Errol eszembe jutottak a tavalyi kepek:https://picasaweb.google.com/102776822953544094017/NationalMotorcycleMuseum?authkey=Gv1sRgCOWo jtfv78GafA Telefonos fenykepek,a minoseguk olyan amilyen,de remelem lesz kozte par elvezheto darab.
lupus-20
Válasz

Köszi! Erre csak ezt tudom mondani: KLIKK

2012-11-02 00:39:56
Bunny

Szia! Ha nekem csak a jobb fizikum a cé...

Kérdés
Szia! Ha nekem csak a jobb fizikum a célom, és heti 5x szeretnék edzeni, de egy-egy alkalommal nem sok időm van rá, akkor jobb, ha egy izomcsoportot edzek meg egy nap vagy bontsam szét? Ha viszont néha a lemaradt izomcsoportot edzeném még pluszba egy- egy délután is? Az már soknak tűnik? A bajom az, hogy egy alkalommal idő hiányában nem tudok 2 izomcsoportot normálisan megedzeni. Amúgy én is a magas ismétlésszámmal edzek. Köszönöm
body8
Válasz
Szia. Mdnenkinek "csak" a jobb fizikum a cél. Ha kevés időd van edzeni, csak az a megoldás, hogy het 5-6 rövid ezdést végzel, egyesével az izomcsoportokra.
2012-11-01 23:46:17
Bunny

Szia bunny. Nem tudom, hogy a BBGYM bérl...

Kérdés
Szia bunny. Nem tudom, hogy a BBGYM bérletáraihoz mennyi közöd van, de érdekesnek találom, hogy óriási akciónak hívják a 7990-et és az alapár majdnem 12 000 forint lesz, viszont a Cutler Gym-be akciósan 4500 a diákbérlet, akció nélkül meg valami 6-7 ezer. (Y)
6erappa
Válasz

A BB GYM nem Debrecenben, hanem Budapesten van fogyatékos barom, ahol az üzemeltetési költség élből a duplája még úgy is, hogy fele az alapterület.

Hogy ennyi kibaszott sötét gyökér hogy élhet ezen a szánalmas bolyón, azt el nem tudom képzelni.

2012-11-01 23:30:55
Bunny

Szia Bunny! Lenne egy kérdésem. Mégis ho...

Kérdés
Szia Bunny! Lenne egy kérdésem. Mégis hogy a picsába tudnám megértetni egy kedves barátommal, hogy a Schwarzenegger által íródott Testépítés Enciklopédiája tele van faszságokkal és nem kell mindent készpénznek venni ami abba le van írva? Például ilyen bölcsességeket hallok, hogy a géppel végzett tárogatással nem lehet tömeget felszedni csak szálkásítani!!! De lehet, hogy én vagyok a segg és nem értek hozzá. Köszönöm a válaszod!
zolley
Válasz
Sehogy. Ne törődj vele. Minden debilt bátran meg kell hagyni a nyomorában, nem a te dolgod a megváltás!
2012-11-01 23:26:20
Bunny

Szia Bunny tegnap este néztem a scitec t

Kérdés
Szia Bunny tegnap este néztem a scitec team 2012 videót itt a builderen, hova tünt? kurvára bejött!!megnézném még jópárszor
halfiu
Válasz
Ma kikerül, reszeltem rajta kicsit.
2012-11-01 15:48:57
Bunny

Szia Bunny! Táplálékkiegészítőkről írom...

Kérdés
Szia Bunny! Táplálékkiegészítőkről írom a szakdolgozatom, a fogyasztói magatartást vizsgálom a tápkiegek piacán. Ha lennél kedves kirakni a kérdőívem az oldalra nagy segítség lenne! A kérdőív kitöltése 3-4 perc, ezer köszönet előre is! https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dFY0MW0xVmh2Rmp4OWdsbXZtM1dmclE6MQ
zSS
Válasz
Szia! Légy szíves add meg nekem a méled! lightweight@gmail.hu (HU!!)
2012-11-01 12:43:03
kares

Szia Bunny! A nagyapám (82 éves),és Nag...

Kérdés
Szia Bunny! A nagyapám (82 éves),és Nagyanyám (70 éves) szerinted szedhetik a multi pro-t??AZ én véleményem szerint mivel nemtudnak (?) elegendő vizet meginni napi szinten ezért szerintem nem ajánlatos.Ilyen idős embernek nem sok az a vitamin ami benne található?? Elég egy gyengébb multivitamin nekik?
Gabor17
Válasz
Szia! Bőven elég a mega daily one.
2012-11-01 12:35:40
kares

Szia Kares! Én vagyok az akinek elszakad...

Kérdés
Szia Kares! Én vagyok az akinek elszakadt a bokaszalagja (http://body.builder.hu/edzo_valaszol_egyvalasz.htm4?id=1349127534). Megvolt a kontroll, semmi különös nem volt. Az került a lapomra, hogy a szalag tart, nyomásra érzékeny. Az általad javasolt/előírt ahrtroxon kúrát csinálom. Már nincs sok hátra abból sem. Még 2 hét bokarögzítő, de már csak ha nem pihentetem. (egyébként külbokáról beszélek csak ezt az előzőben is elfelejtettem megírni) Esetleg tudnál valamit mondani a rehabilitációval kapcsolatban? Gondoltam, futópadon kezdek sétával, majd folyamatosan emelném a futópad meredekségét napról-napra, és természetesen vádligyakorlatok, saját testsúllyal. Vagy majd keresselek meg a BB gymben? (két hét múlva tudok menni szombaton leghamarabb, ha akkor neked is jó, egyébként azon a hétvégén kerül le a bokarögzítő is) Segítségedet előre is köszönöm.
czuczy
Válasz
Szia! Jó lesz amit kitaláltál. Én még belevenném az elliptikus trénert puha talpú cipőben. Persze keress majd nyugodtan, ezért leszünk ott.
2012-11-01 12:33:22
kares

Builder.Hu | Edzés | Versenyek | Képek | Videók | Erősember | Étrend | Sztárok | Edzőtermek


Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
120 kap. 
 / 4.7
 
3 990 Ft
%
500 tab. 
 / 4.8
30%   8 990 Ft  
6 290 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Bodysport Kupa 2010
Bodysport Kupa 2010
WABBA World Championship 2009
Medium
Ádám József
WABBA World Championship 2009 Medium Ádám József
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Bográcsos pulykapörkölt - Body.Builder Gasztro Rovat 19. rész
Bográcsos pulykapörkölt - Body.Builder Gasztro Rovat 19. rész
Molnár Peti megint nyert?
Molnár Peti megint nyert?
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....