HSMA Országos Bajnokság 2014

2014-05-25

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció
Kemény verseny, kiélezett küzdelem és egy leszakadt bicepsz, ami ennél nagyobb veszteséget is jelent. HSMA Erősember OB!

 

5. 4. 3. 2. 1.

Ezek a számok Hajnal Tamás helyezéseit mutatják az elmúlt négy év és a mostani HSMA magyar bajnokságról.

A martfűi erős ember kiegyensúlyozott versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt, egy izgalmas csatában, ahol sajnálatosan bicepszsérülés miatt Nagy Ákosnak a harmadik számban, vezető pozícióból fel kellett adnia a versenyt. Ez nem csak az Országos Bajnoki cím megszerzésének lehetőségét vette el Ákostól - amit régóta szeretett volna megszerezni - hanem a két hát múlva következő Giants Live szereplését is megkérdőjelezi.
 

 
Mindez azonban cseppet sem von le Hajnal Tomi érdemeiből, aki sérülésekkel tarkított évében képes volt arra, hogy akkor nyújtsa a legjobb teljesítményt, amikor kell. Ráaádsul úgy, ogy pár hete még a kórházban lábadozott egy izomgyulladásból kifolyólag és csak 3 hete volt az OB-re készülni.
 
 
A második és a harmadik helyen Nyugat- és Kelet Magyarország bajnoka ért célba: Sebestyén János élete legjobbját nyújtva második. Már megint, mert Sebestyén Jani zsinórban jó ideje mingig második.
 
 
Ladamerczki Zoltán úgy lett bronzérmes, hogy a súlydobásban nem szerzett pontot, de aztán hatalmas küzdelemben folyamatosan lépett előre az összetettben.
 
A verseny kiegyensúlyozottságára három adat: a súlydobásban négyes holtverseny volt az élen, a másik hat számban öt különböző győztest avattak, és öt feladatot követően mindössze 4,5 pont volt a különbség az első és a hatodik helyezett között (Hajnal 43.5, Sebestyén 43.0, Bíró S. 42.5, Bíró L. 42.5, Sárai 39.5, Ladamerczki 39.0 - így álltak ekkor.)
 
 
A nap során nem sok hiányzott ahhoz, hogy Kurucsai György megjavítsa saját országos csúcsát az izlandi keresztcipelésben, Nagy Ákos ellenben a négyes rönknyomásban átadta a múltnak Hrozik Gábor 2010-es rekordját, az új csúcs 33.52 mp.
 
Pontosan itt szakadt le Nagy Ákos bicepsze
 
A versenynek volt egy nagy visszatérője, Darázs Ádám, aki várakozáson felül szerepelve kivívta a döntőbe jutást, és nagyot küzdve a súlyokkal megmutatta, hogy a masters kategóriában miért lehet ott a világ legjobbjai között.
 
A végeredmény:
1. Hajnal Tamás 66.5p
2. Sebestyén János 63.0p
3. Ladamerczki Zoltán 60.5p
4. Sárai István 57.5p
5. Biró László 56.5p
6. Bíró Sándor 46.5p
7. Endrei Zsolt 40.0p
8. Csaba Zokolicza 33.5p
9. Kurucsai György 30.5p
10. Nagy Ákos 25.5p (inj.)
11. Darázs Ádám 16.0p
12. Richárd Várnai 12.5p
 
 
 
 
Hajnal Tamás a HSMA kilencedik országos bajnoka, Sebestyén János a 20. míg Ladamerczki Zoltán a 21. érmes versenyzője. Gratulálunk!
 
Az eddig OB döntők végeredményei:
1998: 1.Ulvicki Mihály 2.Darázs Ádám 3.Kövér Gyula
1999: 1.Darázs Ádám 2. Lóska Sándor 3. Kövér Gyula
2000: 1.Lóska Sándor 2.Darázs Ádám 3.Parádi Sándor
2001. 1.Ulvicki Mihály 2.Darázs Ádám 3.Kövér Gyula
2002. 1.Dávid János 2.Ulvicki Mihály 3.Borzi István
2003. 1.Darázs Ádám 2.Borzi István 3.Szabó Tamás
2004. 1.Darázs Ádám 2.Borzi István 3.Dávid János
2005. 1.Darázs Ádám 2.Malatinszky Tamás 3.Dávid János
2006. 1.Nagy Péter 2.Dávid János 3.Forgács Gábor
2007. 1.Malatinszky Tamás 2.Keszler János 3. Endrei Zsolt
2008. 1.Szabó Zsolt 2.Malatinszky Tamás 3.Hrozik Gábor
2009. 1.Nagy Péter 2.Szabó Zsolt 3.Csikós Lóránt
2010. 1.Hrozik Gábor 2. Szabó Zsolt 3.Nagy Ákos
2011. 1.Szabó Zsolt 2.Nagy Ákos 3.Sárai István
2012. 1.Szabó Zsolt 2.Nagy Ákos 3.Hajnal Tamás
2013. 1.Szabó Zsolt 2.Hajnal Tamás 3. Nagy Ákos
2014. 1.Hajnal Tamás 2. Sebestyén János 3. Ladamerczki Zoltán
 
Az örökranglista:
 
1. Darázs Ádám 4 / 3 / 0
2. Szabó Zsolt 4 / 2 / 0
3. Ulviczki Mihály 2 / 1 / 0
4. Nagy Péter 2 / 0 / 0
5. Malatinszky Tamás 1 / 2 / 0
6. Dávid János 1 / 1 / 2
7. Hajnal Tamás 1 / 1 / 1
8. Lóska Sándor 1 / 1 / 0
9. Hrozik Gábor 1 / 0 / 1
10. Nagy Ákos 0 / 2 / 2
11. Borzi István 0 / 2 / 1
12. Keszler János 0 / 1 / 0
13. Sebestyén János 0 / 1 / 0
14. Kövér Gyula 0 / 0 / 3
15. Parádi Sándor 0 / 0 / 1
Szabó Tamás 0 / 0 / 1
Forgács Gábor 0 / 0 / 1
Endrei Zsolt 0 / 0 / 1
Csikós Lóránt 0 / 0 / 1
Sárai István 0 / 0 / 1
Ladamerczki Zoltán 0 / 0 / 1
 
 
 
 
 

 


Bodybuilder Testépítő Webmagazin havi legolvasottabb cikkei
A BB.Tv egy alternatív, sőt, mondhatni underground műsor, a testépítésről - a testépítőkről. Ahogy az angol mondaná, _"no hype"_ - azaz n...
Rock ballada napot tartunk, mert olyan vidámak vagyunk, hogy szörnyű, ismét van speciális vendégünk Fekete Miki személyében, és megtárgyalun...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!