Logo
 

Hogyan építsünk minőségi izmot?

2019. 01. 02.
A legendás Lee Haney tíz pontban foglalta össze a lényeget. Itt az első öt!

 

Minden évben röhöghetünk a viszonylag szánalmas, soha végre nem hajtott újévi fogadalmakon, de a valóság az, hogy az év eleje mindenkinek egy ciklus kezdetét jelenti.

Még ha nem is vallljuk be magunknak és látszólag nem teszünk újvéi fogadalmat, akkor is év elején kezdjük el az éves projektünket - senki sem januártól kezd el lazítani. 

És ezzel semmi baj sincs. Mármint azzal, hogy januártól odafigyelünk, mert miért éppen június 22.-tól kéne indítani az idei edzés felkészülést?

Ebben a szellemben nézzük meg év elején, mint mond Lee Haney.  Akit talán már sokan nem ismernek, mert a fiatalabban számára az időszámítás Dorian Yates-szel, még inkább Ronnie Colemannel kezdődik. A tömegszörny-korszak valóban Doriannel kezdődött, de Lee Haney volt az első nyolcszoros Mr. Olympia, ő döntötte meg Arnold Schwarzenegger megdönthetetlennek tűnő rekordját és meg kell mondani, korántsem volt olyan könnyű dolga, mint a nagy elődnek - az ő idejében már nem volt kihívó nélküli vagy pár indulós Mr. Olympia. Lee Haney az utolsó mohikán, az utolsó klasszikus fizikumú, atlétikus Mr. Olympia.

 

Apró érdekesség, hogy mi annak idején nem szerettük Lee Haney-t. Mivel csak képeken láttuk (a gyengébbek kevéért: újságok se voltak, nemhogy internet), mindig volt valaki, aki szímpatikus volt, vagy akinek a fizikuma jobbnak tűnt. Ez egyrészt a szokásos beidegződésre (mindig te vagy az okosabb) és a szaktudás hiányára vezethető vissza, de hozzá tartozik, hogy amikor tévében láttam végre Lee Haney-t, azonnal megértettem, miért ő a Mr. Olympia.  

A rövid bevezető után térjünk rá Lee Haney okosságaikra, azaz hogyan építsünk minőségi izmot Lee Haney szerint, aki nem mellékesen a legjobb minőségű izmokat vitte a színpadra annak idején.


1. A táplálkozás a legfontosabb

Ha nem táplálkozol helyesen, a tested nem fog úgy fejlődni, mintha komolyan vennéd  a táplálkozást. Minőségi protein, zsírok és szénhidrátok alapvetőek a minőségi izomtömeg növeléshez.


2.  Ne egyél szemetet

Ha minőségi izmot akarsz, nem ehetsz meg egy csomó kaját csak azért, hogy nagyobb legyél, mert ebből csak elhízás lesz. Ne egyél gyorskaját, pizzát és egyéb mépszerű szemetet, mert ez nem segít a célod elérésében, hanem hátráltat. 


3. Ne legyen rajtad olyan dolog, amit nem tudsz megfeszíteni


A testzsír növelésnek semmi értelme nincs. Ha kövér vagy, előbb dobd le a zsírt és csak utána kezdj azzal foglalkozni, hogy mennyire vagy izmos. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy a “behízós” tömegnövelésnek nincs értelme, mindig minőségre kell törekedni.


4. Stimulálni kell az izmokat, nem megsemmisíteni

Lee Haney nem hisz a bukásig való edzésben. A céllja mindig csak az izom stimulálása volt, nem ment el a bukásig mert nem akart sérülést kockáztatni, ráadásul jobban tudott regenerálódni.

Inkább előfárasztásos technikákat csinált, például lábnyújtásokat guggolás eéőtt, így tudta fokozni az intenzitást.


5. Alap(vető) gyakorlatokra szükség van

Minden kezdőnek, aki minőségi izmot akar felszedni, meg kell tanulnia az alapgyakorlatokat, mint a guggolás, fekvenyomás, döntött törzsű evezés stb., mielőtt nekiáll speciális gyakorlatokat csinálni.

(Ez a mai világban különösen fontos, amikor youtube-ról vett divatos idióta gyakorlatokat csinálnak, mert azt trendibb - és könnyebb.)

Fontos megjegyezni azt is, hogy nem szabad törődni a súllyal, félre kell tenni az egót - ez bodybuilding, nem erőemelés! Ha izomtömeget akarsz, nem azzal kell törődnöd, hogy mennyi súlyt használsz, hanem hogy hogyan mozgatod a súlyt.


Folytatás



Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Ritka, hogy valaki 212-ből megfingatja az Open versenyzőket, de Hadi Chopan egyenesen élmezőny-esélyesnek néz ki.
Termékajánló
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104351 fénykép található.
Scitec Muscle Fest 2007
Uroš Kren, Jadran Damjanoviæ
Scitec Muscle Fest 2007 Uroš Kren, Jadran Damjanoviæ
Hungarian Pro 2004
Free Poses
Art Atwood
Hungarian Pro 2004 Free Poses Art Atwood
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
BB.Tv Episode #75.
BB.Tv Episode #75.
Grand Prix Due Torri 14.
Grand Prix Due Torri 14.
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....