Logo
 

Idegbecsípődés

2015. 11. 26.
Még azoknak is van, akik nem edzenek. A köznyelvben idegbecsípődésnek nevezett jelenség valójában nem az, aminek hisszük és ki is lehet kezelni. Még akkor is, ha szinte mindenki pont az ellenkezőjét csinálja, mint amit kéne!

 

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy az állítások az esetek túlnyomó többségére vonatkoznak. Kivételek mindig mindenre találhatók, ettől még állítunk fel szabályokat amelyeket követünk is.

Ismét a fájdalmak témakörét boncolgatjuk, az én foglalkozásom már csak ilyen. Akárcsak a lumbago, az idegbecsípődés is nagyon gyakran megjelenő „diagnózis” - amit ráadásul szintén hasonlóan az előzőhöz ránézésre és a panaszok egy rövid mondatban való ismertetése alapján szokás felállítani.

Sokszor együtt is szerepelnek a papírokon, ilyenkor a becsípődés a derékfájdalom okaként van említve. Ezen információ nem jelent többet annál, minthogy az orvos vagy más terapeuta elismeri, hogy valóban fáj valamitől valamink. Olyan ez, mintha az autószerelő csak annyit mondana: „valóban rossz volt, csináltunk valamit, hátha jó lesz, nyolcvanezret kérek. Ettől kicsit több magyarázat jár a vásárlónak is, különösen pedig a saját testével kapcsolatban hozzánk forduló páciensnek.

A gerinc különböző szakaszain (háti, nyaki szakasz) előkerül az idegbecsípődés kifejezés. A végtagokon viszont soha. Miért? Mi lehet a gerincben ami szereti összecsípni az idegszálat? És miért olyan nagy százalékban csak a lumbalis szakaszon?

Miért a derék a leggyakrabban fájdalmassá váló terület?

Nem készítettem reprezentatív felmérést erről, de saját tapasztalatom és sokak véleménye szerint ez az egyik legkönnyebben panaszossá váló testtáj. Minden valószínűség szerint azért, mert a törzs és hozzá kapcsolódva a karok által végzett mozgások forgatónyomatékai itt a legnagyobbak, alatta a medence stabilnak pontnak tekinthető, tehát biomechanikailag itt alakulnak ki a mindennapok során a legnagyobb terhelések.

Idegbecsípődés. Ez a szó valami rosszat sejtető, a csípés mindig erőteljes és ha nem is örökké, de hosszabb ideig nyoma marad. Legalábbis ezt sugallja..

Vegyünk egy hétköznapi példát! Mindannyian beütjük néha a könyökünk belső részét ajtófélfába, széktámlába. Igen intenzív pillanatnyi fájdalmat érzünk, majd hosszabb-rövidebb ideig zsibbadást.

Ugye milyen kellemetlen mindkettő? Pedig ez csak egy pillanatnyi kis ütés volt, ami a csonthoz szorította az ideget.

Tényleg reális dolog, hogy két csigolya összecsípjen egy gerincvelőből kilépő idegszálat és napokon keresztül, minden mozgás közben úgy tartsa?

Egyrészt nem tudnánk mozogni a fájdalomtól, másrészt annyi idő alatt maradandó károsodás érné az ideget. Nem állítom, hogy soha nem fordul elő ilyesmi, de annyiszor ahányszor az igen gyakori akut derékfájás igen gyakori okaként emlegetik, biztosan nem. (Természetesen többféle derékfájdalom létezik, most a leggyakoribb típussal foglalkozunk.)

Ez a fájdalom izomfeszülés eredménye.

Egy izomláz is komoly diszkomfort érzést tud okozni, az izomgörcs pedig valódi fájdalommal jár. Nem csak a combban vagy a karban alakulhat ki ilyen mértékű túlfeszesség hanem a gerinc melletti és egyéb törzsizmokban is.

Kialakulhat az adott izom túlterhelésétől, például mert edzés közben több gyakorlatnál is a kelleténél nagyobb arányban használjuk egy-egy izmunkat. Szabályos végrehajtással  és okosan növelt terheléssel ettől nem kell tartanunk. A rengeteg ülő- vagy állómunka is túlterhelés lehet, mert nem a számukra megfelelő módon használjuk a vázizmokat. Erre streching és jó testtudat melletti okos –nem feltétlenül súlyzós- edzés a megoldás.

Az idegek a központi idegrendszertől (agy- és gerincvelő) a végpontokig izmok és más szövetek között, gyakran rajtuk keresztül futnak le. Ahol átfúrnak szöveteket azokon a helyeken viszonylag könnyen kerülhetnek nyomás alá ha a szövet feszesebbé válik. Ez nem túl agresszív hatás, de az ideget irritálja és csökkenti a mobilitását, így az adott ideg által ellátott területen zavarok léphetnek fel. Ez idegmobilizációval, a lágyrészek lazításával gyógyítható és nyújtással a javult állapot szinte mindig fenntartható.

A testnek van egy olyan reakciója, amit védekező izomfeszülésnek nevezünk. Ez nagyjából annyit jelent, hogy egy fájdalmas területen ösztönösen igyekszünk lecsökkenteni a mozgásokat, hátha így „legalább a további romlást megakadályozzuk”. Ez nem rossz dolog, de a mai életvitel mellett már nem az igazi.

Amennyiben ilyen problémával kerülünk szembe, minden olyan, akár a legkisebb mozgást is érdemes újra és újra gyakorolni amire képesek vagyunk.

Végső esetben, ha egyáltalán nem tudunk megmozdulni, fájdalomcsillapítót –és esetleg minimális izomlazítót- használhatunk annak érdekében, hogy gyakorolni tudjuk a mozgásokat de a megoldást ne a gyógyszerektől várjuk! A normál mozgás, a mozgástartományok lehető legteljesebb kihasználása a mozgásszervi egészség alapja! Amikor pedig már tudunk közlekedni, érdemes szakemberrel megvizsgáltatni a gerinc vagy más testtájak mozgásképességét, a mozdulatok harmonikusságát, mert rendszerint maradnak vissza kezelendő feszességek, beszűkült mozgások.

Tehát nem feküdni kell, hanem mozogni!

Váradi Károly

www.gyogyfogas.hu



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
300 kap. 
 / 4.9
11%   5 590 Ft  
4 990 Ft
%
300 gr. 
 / 4.2
13%   5 190 Ft  
4 490 Ft
%
6 kg 
 / 4.9
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
%
60 tab. 
 / 4.6
18%   4 490 Ft  
3 690 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104359 fénykép található.
IFBB EB 2002
-57kg, Döntő
Hrinova, Marton, Pliasunova
IFBB EB 2002 -57kg, Döntő Hrinova, Marton, Pliasunova
Scitec Muscle Fest 2007
Danijel Maltar
Scitec Muscle Fest 2007 Danijel Maltar
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Sörtésztában sült csirkemell rizskoronggal - Body.Builder Gasztro Rovat 27. rész
Sörtésztában sült csirkemell rizskoronggal - Body.Builder Gasztro Rovat 27. rész
BB.Tv Episode #124
BB.Tv Episode #124
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....