Logo
 

Big Ramy-nek bejött a 140!

2015. 05. 31.
Mamdouh "Big Ramy" Elssbiay és a rettenetes izomtömege elvitte a Brazil Arnold Classic bajnoki címét!

 

 

Mamdouh "Big Ramy" Elssbiay volt az első testépítő, aki büszkén ki merte jelenteni, hogy 140 kilós súllyal lép színpadra versenyen, el is hittük neki, és nem volt szörnyen dagadt. Szörnyen izmos viszont volt, mégsem tudta vita nélkül elvinni a bajoki címet, de miután a döntőre jobban be tudott száradni, végül megszerezte az első helyet a Brazil Arnold Classic-on, 2015-ben.

Ramy, Juan és Cedric

Cedric McMillan csalódottságából ítélve arra számított, hogy végül hozzá kerül a bajnoki trófea, de ez most sem jött össze a Team Scitec főállású katonájának. Az mindenesetre biztos, hogy jobb formában volt, mint márciusban, vagyis úgy tűnik, a hosszabb versenydiéta kifejezetten hasznára vált. Igaz ugyan, hogy a combjai vékonynak tűntek oldalról, de romszáraz volt, és ha győzelemmel nem is tud kvalifikálni a Mr. Olympia-ra, a mostani hétvége után a pontversenyben előkelő helyre került.

Juan Morel kénytelen volt megállapodni a harmadik helyen, de neki ez még nem az út vége, sőt. Az alsó teste még mindig el van maradva némileg a felsőtől, de felül vastag volt, mint a dög, és kondícióban is odatette magát. Éppen ezért ismét le tudta győzni régi barátját, Victor Martinez-t, és a mostani, egyébként brutális mezőnyben sikerült hoznia egy dobogót. Ez komoly fegyvertény, és azt jelzi, hogy halad előre a ranglétrán.

Ramy és Cedric

Victor ennek megfelelően kénytelen volt beérni a negyedik hellyel, ami számára minden bizonnyal csalódás. Csakhogy a többi versenyző tényleg ilyen elsöprően jó volt, a "Dominikai Dominátor" pedig már nem a régi. Hiába tudta hozni a szárazságot, a régi tömeg már nincs meg, ráadásul a mostani mezőnyben a keskeny derék nem csak hírből ismert dolog, hanem gyakorlatilag mindenkinél megvolt. Így pedig nem férnek bele hibák: aki nem a legjobbját hozza, az kegyetlenül el lesz verve.

Brandon Curry-re ezt a kegyetlen verést ráérteni erős túlzás lenne, hiszen az ötödik hely egyáltalán nem rossz. Csakhogy egy korábbi bajnokkal szemben ennél magasabbak az elvárások, és a Team Scitec tehetségének már megint nem sikerült a formaidőzítés. Az adottságai megvannak, de porszáraz kondíció nélkül nem megy a profi testépítésben - ezt a leckét kellene lassan magáévá tennie.

Ramy, Cedric és Juan

Toney Freeman ugyan a negyedik hellyel is kacérkodott a zsűrizés alatt, de végül kénytelen volt megállapodni a hatodikon. Ennek ellenére elégedett lehet, mert bár az elmúlt évben lassan de biztosan romlani kezdett a fizikuma, de ez a tendencia nemcsak eltűnt, hanem egyenesen visszafordult. Így az X-man nagyobb és arányosabb tudott lenni Brazíliában, mint korábban bármikor. És ez akkor is nagy dolog az 50 felé tendálva, ha közben lett volna még hova száradnia.

Fred Smalls számára az indulás önmagában siker, nagy eredményre valószínűleg maga sem számított, holott lassan azért fizikumban is kezd felnőni arra a szintre, ahol a szabadpózai már régóta vannak. Lionel Beyeke pedig az az ember, akit lassan muszáj lesz a "Nagy Reménységek" című fiókból áthelyezni a "Kuka" nevű fiókba. Hiába van meg a genetikai potenciálja ahhoz, hogy minden idők egyik legnagyobbjaként emlegessék a nevét húsz év múlva, a mostani hétvégére csak azt tudta elérni, hogy dagadtabb volt, mint valaha. Ez pedig a testépítésben nem nevezhető előlépésnek.

 

Végeredmény:

1. Mamdouh "Big Ramy" Elssbiay
2. Cedric McMillan
3. Juan Morel
4. Victor Martinez
5. Brandon Curry
6. Toney Freeman
7. Fred Smalls
8. Lionel Beyeke
9. Jose Luis Rodrigez
10. Marius Dohne

 

Big Ramy






Cedric McMillan





Juan Morel





Victor Martinez




Brandon Curry




Toney Freeman



Fred Smalls



Lionel Beyeke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
1 kg 
 / 4.5
 
6 925 Ft
 
 / 4.7
 
2 690 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Scitec Magyar Kupa 2004
70kg: Kozma Zoltán
Scitec Magyar Kupa 2004 70kg: Kozma Zoltán
EVLS Prague Pro, 2014.10.04. (Prága Pro)
EVLS Prague Pro, 2014.10.04. (Prága Pro)
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Drogmentes Maraton Start 2009
Drogmentes Maraton Start 2009
Magyar Bajnokság 2001 - Rodé Péter 2.
Magyar Bajnokság 2001 - Rodé Péter 2.
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....