Logo
 

Compton nem kapkod

2014. 06. 14.
Justin Compton még mindig nem döntötte el, hogy indul-e a Mr. Olympia-n, de halálosan nyugodt, és nem is kapkodni vele.

 

 

Justin Compton az év vegyik nagy meglepetése, aki csupán egyetlen versenyen indult, és lopakodóként dobott le egy atombombát. Elképesztő különbséggel verte a mezőnyt a Europa Show of Champions-on - ahol egyébként Tóth Dani eddigi profi karrierje legjobb eredményét könyvelte el -, és azonnal véget is vetett a tavaszi szezonnak, hogy a lehető legjobban kihasználja a következő offszezont.

Bár Annak hosszát még nem határolta be, úgy tűnik két variáció lehetséges: vagy a Mr. Olympia-ra megy legközelebb, vagy felkészül a 2015-ös Arnold Classic-ra, a hosszabb pihenő pozitív hatásaira építve. Bár az Olympiáig már csak 4 hónap van hátra, és ezen a ponton rend szerint már minden versenyző eldönti, hogy színpadra lép-e a legjobbak legjobbjai között, Justin nem siet a döntéssel, ugyanis saját bevallása szerint 5-6 hét elég lenne számára a felkészüléshez.

"Talán még négy is, de nem akarom túlságosan erőltetni a dolgot", tette hozzá olyan arckifejezéssel, mintha csak családi ebéd közben jelentené be, kér még a rántott csirkéből. Ilyenkor merül fel a bűvös szó, a genetika, ami egyelőre egyértelműen a a bajnoknak dolgozik. Mindenesetre a tervei szerint 8 héttel a verseny előtt már eldönti majd, felkészül-e az őszre, de ha erre idén nem is kerül sor, legalább arra garanciát jelenthet, hogy tavasszal brutális formában lesz.

 

Szólj hozzá a fórumban!

 

 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
500 gr. 
 / 4.4
 
5 490 Ft +1000 pont
3,08 kg 
 / 4.9
 
17 990 Ft
440 gr. 
 / 4.4
 
6 990 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
WABBA World Championship 2010
WABBA World Championship 2010
NAC World Championship 2010

Molnár Péter
NAC World Championship 2010 Molnár Péter
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Az áthúzás - melledzés, vagy hátedzés esetén hasznosabb?
Az áthúzás - melledzés, vagy hátedzés esetén hasznosabb?
Superbody 2013 open 1
Superbody 2013 open 1
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....