Logo
Superbody 2020, november 7. Kongresszusi központ
 

Heath hivatalosan is feloszlatta a cégét!

2016. 07. 08.
Phil Heath-tel kapcsolatosan a pletyka igaznak bizonyult, hivatalosan is feloszlatta a táplálékkiegészítő cégét!

 

 

Phil Heath táplálékkiegészítő márkája, a Gifted Nutrition a pletykák szerint már egy ideje - sőt gyakorlatilag az egy éves létezése alatt soha - nem ment jól.

Most azonban hivatalossá vált a dolog, ugyanis a bajnok is kilépett a cégtől, és a cég is megszűnik. Ennek az oka több probléma együttese, az ötszörös Mr. Olympia szerint a cége napi ügyeinek menedzselésével megbízott üzlettársai nem végezték megfelelően a munkájukat, ráadásul egy ponton új gyárat is keresnie kellett.

Heath-nek tehát nem jött be, hogy már az aktív versenyző évei alatt belevágott egy komoly saját vállalkozásba, ezzel ugyanis korábban egyetlen élversenyző sem próbálkozott. Ez pedig egyenesen kínálja a kérdés, hogy vajon Kai Greene nemrég indul márkája is hasonló sorsra jut-e, vagy ebben túlszárnyalja riválisát.

Mindenesetre Phil Olympia felkészülését ez aligha fogja negatívan befolyásolni, ugyanis elmondása szerint soha egyetlen petákot sem keresett a cégből, sőt éppen ellenkezőleg, kőkemény anyagi bukta volt számára, viszont a cég megszűnésével bezárult a lék a bankszámláján.



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104379 fénykép található.
Scitec Muscle Fest 2007
Darko Belušiæ
Scitec Muscle Fest 2007 Darko Belušiæ
Superbody 2018
Superbody 2018
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Brokkolis-mozzarellás tojásfehérje omlett - Body.Builder Gasztro Rovat 15. rész
Brokkolis-mozzarellás tojásfehérje omlett - Body.Builder Gasztro Rovat 15. rész
Vastestvérek - Team Scitec Magyarország!
Vastestvérek - Team Scitec Magyarország!
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink
BB.Tv - Nem kislányoknak!

Builder Gasztro - Főzőműsor testépítőknek

BB.Rádió - 100% Drugs Bunny

Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....