Logo
 

Heath tömegre megy

2014. 06. 09.
Phil Heath szűk négy hónap múlva ismét megkísérli megvédeni a Mr. Olympia címet, így a hétvégi vendégpózolása valószínűleg a következő hónapokban az utolsók egyike volt.

 

 

Phil Heath hagyományosan nem szokta nyilvánosan mutogatni a forma alakulását a versenyfelkészülése alatt, és ezen előreláthatólag idén sem fog változtatni. Ez azt jelenti tehát, hogy a verseny közeledtével nem lehet majd pontos képes kialakítani a felkészülési stratégiájáról, viszont már a mostani forma is árulkodó.

Nagyon úgy néz ki, hogy a bajnok továbbra is nagyobb tömeg felépítésén dolgozik, amivel a célja minden bizonnyal, hogy levédje magát Kai Greene ellen, aki ebben a tekintetben mindig jobb volt nála. Ráadásul Mamdouh "Big Ramy" Elsbbiay is kezd beérni, akit egyesek már - erős optimizmussal - komoly bajnokesélyesnek tartanak, aki szintén a brutális méreteire alapozva igyekszik nagyot alakítani

A címvédő tehát igyekszik felvenni velük a versenyt, anélkül hogy elrontaná a fizikuma erősségeit: a derékméret és az arányok továbbra is rendben vannak, ezért nem kétséges, hogy minden adott számára ahhoz, hogy élete legjobb formájában lépjen színpadra ősszel.

 

Szólj hozzá a fórumban!

 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
1 kg 
 / 4.2
 
3 790 Ft
0,5 kg 
 / 4.7
 
4 790 Ft
360 kap. 
 / 5.0
 
4 990 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
FIBO 2018, Köln
FIBO 2018, Köln
Magyar Bajnokság 2003
-87,5kg
Remzső, Németh, Berkes, Kokovai, Szabó
Magyar Bajnokság 2003 -87,5kg Remzső, Németh, Berkes, Kokovai, Szabó
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Golyó vállak
Golyó vállak
Diétás pörkőtt 1.
Diétás pörkőtt 1.
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....