Logo
 

Kai elutazott Az Arnold Európára!

2015. 09. 25.
Kai Greene kihagyta a Mr. Olympia-t, de az Arnold Classic Európára már elutazik, viszont nem egészen úgy, ahogy arra számítottunk!

 

 

Kai Greene kihagyta a Mr. Olympia-t, aminek pontos oka máig ismeretlen, de valószínűnek tűnik, hogy anyagi kérdésekben nem volt egyetértés a bajnok és az Olympia szervezői között. Viszont mivel az Arnold Classic Európa szervezője egy egészen másik csapat, elméletben ez az akadály most eltűnt a "Predátor" útjából, így akár színpadra is léphetne Spanyolországban.

Viszont nemcsak az indulólista, hanem a hírek is azt mutatják, hogy erre nem fog sor kerülni, és Kai a nagyágyúkkal nem áll ki a színpadra, csak az expón lesz egy rövid vendégfellépése. Érdekes kérdés, hogy miért nem teszi, hiszen az Olympia kihagyásával meglehetősen sok pénzt veszített (elég csak a másodiknak járó 175.000 dollárra gondolni, amit az elmúlt években simán megszerzett). Éppen ezért az Arnold és az őszi szezon többi versenye kiváló lehetőség lenne, hogy legalább részben megtérüljön a felkészülésbe fektetett energia, és megszerezze a kvalifikációt a 2016-os "O"-ra.

Miután Kai érdeklődésést ez sem keltette fel a versenyzés irányába, egyesek arról kezdtek pletykálni, hogy már az Olympián is azért nem indult el, mert nem volt elég jó formában, és most az a mögöttes ok, hogy egyszerűen még Phil Heath távolmaradása mellett sem bízik eléggé a győzelmében.



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
30 pak. 
 / 4.8
 
5 990 Ft
0,5 kg 
 / 4.7
 
4 790 Ft
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Ron Teufel
Ron Teufel
Fitness Woman&Man 2002
Eredményhirdetés
Fitness Woman&Man 2002 Eredményhirdetés
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Szimicsek János és Bunny karedzés - 1
Szimicsek János és Bunny karedzés - 1
Aszaltszilvával töltött pulykamell - Body.Builder Gasztro Rovat 44. rész
Aszaltszilvával töltött pulykamell - Body.Builder Gasztro Rovat 44. rész
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....