Logo
 

Kevin kontra Cedric

2016. 09. 16.
Kevin Levrone és Cedric McMillan összecsapott a Mr. Olympia sajtótájékoztatóján - jó hétvégének nézünk elébe!

 

 

Kevin Levrone végtelen magabiztossággal érkezett meg a Mr. Olympia hétvégéjére, már a sajtótájékoztatón kihívta a teljes mezőnyt egy legizmosabbra. Persze ilyenkor a versenyzők hagyományosan nehezen provokálhatók egy igazi pózolásra, de Cedric McMillan-t végül sikerült bevonnia a meccsbe, hiszen éppen Kevin adta át neki a bajnoki trófeát év elején, a Levrone Classic-on, majd menet közben még Josh Lenartowicz is beszállt a játékba.

Kevin Levrone pedig nem vallott kudarcot: bár lényegesen alacsonyabb a Team Scitec kedvencénél, szó sincs róla, hogy ne játszanának egy ligában. Igaz, deréktól lefelé még nem láttuk a 90-es évek legendáját, és a derékvonala sem olyan keskeny már, mint húsz éve volt, aligha van nála kiválóbb testépítő 50 felett ezen a bolygón.

 

 

Nagy égés tehát már biztos nem lesz, legfeljebb akkor, ha a szabadpóz fordulóban kiderül, hogy a bajnok is eladta a gerincét egy populáris zeneszámért, de ez a veszély aligha fenyeget. A kérdés már csak az, hogy valódi versenykörülmények között mire lesz jó a világ legjobbjai mellett 2016-ban.



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
30 pak. 
 / 4.8
 
6 490 Ft
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
1000 gr. 
 / 4.7
 
8 290 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Seth Feroce
Seth Feroce
IFBB EB 2002
+57kg, Döntő
Horváth Klára
IFBB EB 2002 +57kg, Döntő Horváth Klára
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Body Fit Open - 2.rész
Body Fit Open - 2.rész
Superbody Kupa 2002 - 4. rész
Superbody Kupa 2002 - 4. rész
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....