Logo
 

Kiszivárgott felvételek Big Ramy-ről

2014. 09. 11.
Mamdouh "Big Ramy" Elsbbiay edzője nem rég azt ígérte, hogy nem közöl több képet védencéről. Nem is hazudott: videó jött!

 

 

Mamdouh "Big Ramy" Elsbbiay tavaly üstökösszerűen jelent meg a profi szcénában, megnyerve a New York Pro-t, majd behúzva egy kiemelkedő nyolcadik helyet -aminél sokak szerint jobbat érdemelt volna - a Mr. Olympia-n.

Azóta eltelt egy év, és a New York Pro-n ismételt is az egyiptomi rettenet, annak ellenére, hogy a felkészülés alatt egy tüdőgyulladás is hátráltatta. Éppen ezért az akkori felkészülése nem volt 100%-os, így az Olympia duplán érdekes a szempontjából, hiszen nemcsak az derülhet ki, hogy mire lett volna képes akkor, de még azóta is volt ideje fejlődni.

Az biztos, hogy az edzőjével, Dennis James-szel azóta jobban összeszoktak, és nem titkolják, hogy a pózoláson rengeteget dolgoznak. Mindkettő Ramy előnyére válhat, és a felvételről az is egyértelmű válik, hogy nem ment össze a mosásban.

Az egyetlen kérdés tehát az, hogy ezúttal sikerül-e tökéletes szárazsággal színpadra lépnie a bajnoknak - ugyanis ebből a szempontból még nem túl meggyőző. Mert ha igen, a határ csak a csillagos ég lehet számára - bár meg kell jegyezni, hogy tökéletlen formaidőzítéssel is jó esélye lehet a legjobb tízbe kerülni, már csak az embertelen méretei miatt is.

Mi ebből a tanulság? Ne ess áldozatul a VVS-nek!

 

Szólj hozzá a fórumban!

 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
2,27 kg 
 / 4.6
5%   13 990 Ft  
13 290 Ft
%
300 gr. 
 / 4.2
13%   5 190 Ft  
4 490 Ft
4 kg 
 / 4.1
9%   13 190 Ft  
11 990 Ft
%
szett 
 / 5.0
32%   9 270 Ft  
6 340 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104360 fénykép található.
Scitec Muscle Fest 2007
Darko Belušiæ
Scitec Muscle Fest 2007 Darko Belušiæ
Aréna Kupa 2006
Bordás Sándor, Tóth Dániel, Szilárdi János
Aréna Kupa 2006 Bordás Sándor, Tóth Dániel, Szilárdi János
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Secrets of the Beautiful Butts
Secrets of the Beautiful Butts
Superbody 2006 - 9. rész
Superbody 2006 - 9. rész
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....