Logo
 

Oliva veszített haza pályán, Lockett vitte a Chicago Pro-t

2018. 07. 08.
Michael Lockett élete formájában nyerte a Chicago Pro-t, mindenki más bakot lőtt, így többen ajándékba kaptak előkelő helyezéseket.

 

 

Chicago Pro a szezon egyik kevésbé népszerű versenye a profik körében, kevés ismert névvel, és sokak számára jó eséllyel egy erős szereplésre. A mezőny színvonala ennek megfelelően alakult, szemmel láthatóan a versenyzők legtöbbje nem hajtotta agyon magát a jó formáért.

Michael Lockett hozta el a győzelmet, a mezőnyben a legjobb kondíciót hozva. A felső teste azért egy fél árnyalattal kevésbé volt száraz, mint az alsó, de így is fenomenális volt. Még az aszimmetrikus combjai sem rontották el az összképet, így meggyőző fölénnyel zsákolta be az első helyet, és a Mr. Olympia kvalifikáció a Chicago Pro-n. Lockett igazi óriásölő bajnokká nőtte ki magát az IFBB-ben, mert valószínűleg sok fejlődési potenciálja már nem maradt, de adott körülmények között bárkire veszélyes lehet.

Sergio Oliva a hazai közönsége előtt a második helyre szorult, nem mentette meg, hogy a zseniális Cobra Kai főcímére vonult be, sem hogy nagyon élt a színpadon. Méretekben egyértelmű volt a fölénye Lockett mellett, de kondícióban nem voltak egy szinten, és a felső teste továbbra is egy mérettel kisebb a lábainál. Ezzel persze nem kell leírnia a szezont, a következő hetekben még összehozhatja az Olympia kvaifikációt. Az eszközei megvannak, csak ügyesebben kell kijátszani a lapjait.

Justin Luis Rodriguez szárazságban valamivel jobb volt az ifjabb Olivánál, de a fizikuma összképben elmaradt tőle. Jó hétvégén van túl egy újabb erős szerepléssel, és a kvalifikációs pontversenyben már az élmezőnyben foglal helyet. Ha így folytatja, két hónap múlva színpadra léphet az Olympián.

Sergey Kualev fizikuma a negyedik helyen minden szempontból rendben van, de semmi különlegeset nem mutatott. Az adottságai alapján nincs már benne sok kiaknázatlan potenciál. A kondíciója rendben volt, de nem romszáraz, és sok izmot kéne felszednie ahhoz, hogy igazán labdába rúghasson a fenti nevek mellett. A top 5 számára kiváló eredmény, ha nincs is sok esélye arra, hogy rendszeresen hasonlókat szállítson.

Brad Rowe-tól nem lehet elvitatni, hogy keményen lediétázott, de a formaidőzítés nem sikerült jól, ellaposodott, így még jobban kijöttek a strukturális hibái, pedig csúcsformában a dobogóért is harcban lehetett volna. A hatodik Kevin Jordan pedig adottságokban hiába jobb Rowe-nál, olyan formában lépett színpadra, mintha a verseny csak pár hét múlva lenne, így pedig nem tudott pontszerő helyet fogni.

 

Eredménylista:

1. Michael Lockett
2. Sergio Oliva
3. Justin Luis Rodrigez
4. Sergey Kualev
5. Brad Rowe
6. Kevin Jordan
7. Keith Williams
8. Matt Kouba
9. Seth Shaw
10. Jonathan DeLarosa
11. James Culberson
12. Derek Upshaw
13. Lionel Brown
14. Marc Arthur Dautruchee
15. Igor Gostyonin

 

Michael Lockett

 

Sergio Oliva

 

Justin Luis Rodrigez

 

Sergey Kualev

 

Brad Rowe

 

Kevin Jordan



Flex Lewis mégsem vonul vissza, helyette 2020-ban visszatér open testépítőként.
Roelly Winklaar a zsűrizés alatt eltörte a lábát, mégis simán nyerte a Prága Pro-t.
Mamdouh "Big Ramy" Elssbiay nagyot csalódott a Mr. Olympia-n, és úgy döntött, változtat a háttérstábján.
Termékajánló
100 kap. 
 / 4.6
5%   3 990 Ft  
3 790 Ft
350 g.k. 
 / 4.8
 
5 990 Ft
300 kap. 
 / 4.9
11%   5 590 Ft  
4 990 Ft
%
60 kap. 
 / 4.7
15%   2 390 Ft  
2 030 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
102234 fénykép található.
Tropical ASI II. 2017, Kecskemét
Tropical ASI II. 2017, Kecskemét
Superbody 2014
Superbody 2014
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
VI. BME fekvenyomó és szkander bajnokság, testépítő bemutató. 2 rész
VI. BME fekvenyomó és szkander bajnokság, testépítő bemutató. 2 rész
BB.Tv Episode #116
BB.Tv Episode #116
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....