Logo
 

Ozi termet nyitott - igaz, csak privátot

2016. 08. 22.
Sporttörténeti pillanat: Ozi szintet lép

Van egy kis közösség Magyarországon, akik szép csendben érnek el komoly eredményeket: ők a para sportolók. Sokan nem tudják, hogy a paralimpiát 1988-óta mindig az olimpia helyszínén rendezik, három héttel az olimpiai játékok után.

Ozi edzőtermét sikerült pont a 2016-os paralimpia előtt megépíteni.

Szabó Ozor az egyik legismertebb erő-parasportolónk: amellett, hogy fekvenyomásban, szkanderban és erősember sportban is kiváló eredményei vannak (épp harmadik lett a VB-n mostanában), felkarolta az utánpótlást is.

Egész kis parasport-bázist épített ki Budakeszin - most azonban mivel a család is bővült, Tatabányára költözött egy családi házba. A ház felújítását pedig megtoldották egy edzőterem építésével is.

Ez a terem nem lesz a Cutler hálózat tagja, ugyanis nem kommersz terem: a környékbeli parasport bázisát akarja itt kiépíteni. Természetesen akadálymentes és elsősorban fekenyomáshoz szükséges felszerelése van, többek között egy ELEIKO versenypad a hozzá való súlykészlettel. 

Nem volt tűzijáték, nem volt megnyitó, csak összejüttönk, dumáltunk, megettük a kaját. Jelen volt Rónaszéki András az MERSZ elnöke, Szabó László, a Paralimpiai Bizottság elnöke és Darázs Ádám, a HSMA elnöke, és persze a sportolók. Róluk majd később.

 

 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
%
6 kg 
 / 4.9
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
2,35 kg 
 / 4.8
5%   15 390 Ft  
14 620 Ft
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
4,4 kg 
 / 4.5
5%   14 990 Ft  
14 240 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104360 fénykép található.
Superbody 2013
Superbody 2013
Sexy&Fit
Bethany Howlett
Sexy&Fit Bethany Howlett
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Hasizom nyújtás megint!
Hasizom nyújtás megint!
Cedric McMillan  - Operation Brasil
Cedric McMillan - Operation Brasil
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....