Logo
 

Ronnie ismét kés alatt!

2016. 02. 17.
Ronnie Coleman már számtalan műtéten esett át visszavonulása óta, de még mindig nincs vége: a legenda a napokban ismét kés alá feküdt!

 

 

Ronnie Coleman a rekordnak számító nyolc Mr. Olympia cím és az embertelen izomtömege mellett azzal vált ismertté a testépítő világban, hogy mindenkinél keményebben edzett. Ennek meglett az eredménye, ami nagy eséllyel ahhoz vezetett, hogy elveszítette a címet 2006-ban, Jay Cutler ellen, ugyanis az évek során számos sérülést szedett össze.

A 2007-es visszavonulása után viszont hamarosan nekilátott, hogy jelentős orvosi segítséggel rendbe hozassa magát, így mostanra már megszámlálhatatlan műtéten esett át. Persze nem kozmetikai kérdésekről van szó, nemrég például a bajnok csípőprotézist is kapott. A mostani beavatkozás természetére egyelőre nem derült fény, de a felvételek szerint Ronnie komoly rehabilitációra szorul: többé-kevésbé újra kell tanulnia járni.

Mindenképpen jó alapokra építhet, hiszen nincs szó arról, hogy le lennének sorvadva az izmai. Ami pedig Ronnie hozzáállását illeti, azt mondja, csak azt bánta meg, hogy amikor az Olympiákra készült, nem edzett még keményebben.



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
%
300 gr. 
 / 4.2
10%   4 990 Ft  
4 490 Ft
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
IFBB Fitness MB 2005
Fitness Ritmus
IFBB Fitness MB 2005 Fitness Ritmus
Superbody 2012
Barkóczi Tamás, Földvári Attila, Vladár Tamás, Fekete Balázs
Superbody 2012 Barkóczi Tamás, Földvári Attila, Vladár Tamás, Fekete Balázs
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
BB.Tv Episode #17és1/2.
BB.Tv Episode #17és1/2.
Fekvenyomó okosságok a GPC bajnokaitól
Fekvenyomó okosságok a GPC bajnokaitól
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....