Logo
 

Toldi Zsuzsi jól kezdett Kaliforniában

2014. 05. 24.
Toldi Zsuzsi fantasztikus szereplései a tengerentúlon folytatódnak: első amerikai versenyén, a California State Pro-n azonnal az élmezőnybe került!

 

 

Toldi Zsuzsi IFBB profi Figure karrierje szinte meseszerűen indult: először bezsebelt egy harmadik helyet, majd egy héttel később még előrébb lépett, és megszerezte első profi győzelmét, bebiztosítva a Ms. Figure Olympia kvalifikációt ezzel. Most pedig minden jel arra mutat, hogy ismét ott lehet a top helyek egyikén, ezúttal klasszissal erősebb - és mellesleg erősen különböző - mezőnyben.

Huszonhét induló közül, gyakorlatilag a bírók számára szinte ismeretlenül került be az első hatot tömörítő kihívásba, így a jó eredmény már most, a zsűrizés után garantált. Úgy tűnik, hogy a bírók ezúttal nem látják dobogóesélyesnek, de természetesen - a testépítéshez hasonlóan - a Figure-ban is minden megváltozhat néhány óra leforgása alatt. Apró érdekesség, hogy a helyi szakértők Zsuzsit gyakorlatilag túl izmosnak ítélték, már-már alulról súrolva a Physique kategóriát, és egyesek éppen ezért nem is rakták volna a legjobbak közé.

Szerencsére a bírók nem így látják a helyzetet, az ugyanakkor nem kétséges, hogy a tengerentúlon a Figure kategóriát kisebb izomtömeggel és kevésbé száraz fizikummal művelik. Éppen ezért hosszabb távon a túlságosan profi felkészülés Zsuzsi ellen dolgozhat, a sugárzó színpadi megjelenése azonban egyértelműen neki dolgozik.

 

Szólj hozzá a fórumban!

 

 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
%
300 gr. 
 / 4.2
13%   5 190 Ft  
4 490 Ft
500 gr. 
 / 4.5
 
3 790 Ft
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
30 pak. 
 / 4.9
 
6 160 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
WABBA World Championship 2009
Small
Gutierrez Raul Cesar
WABBA World Championship 2009 Small Gutierrez Raul Cesar
Nestlé Fitness OB 2004
Fitness Forma +164cm
Gróf Brigitta
Nestlé Fitness OB 2004 Fitness Forma +164cm Gróf Brigitta
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
BB.Tv Episode #3.
BB.Tv Episode #3.
MANDY BLANK: INTIMATE
MANDY BLANK: INTIMATE
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....