Logo
 

Toney Freeman elhagyja az IFBB-t!

2016. 04. 10.
Toney Freeman elhagyja az IFBB kötelékét, de úgy tűnik, egyelőre nem a visszavonulása miatt, hanem mert elpártol egy másik szövetséghez.

 

 

Toney Freeman-nél már régóta érlelődik a visszavonulás gondolata, ami csak azért nem sajátságos jellemzője az ötven éves élsportolóknak, mert ilyenek nem nagyon vannak.

Ehhez képest Toney már régen veteránnak számít a testépítésben, és még idén is indult az évadnyitó Levrone Pro Classic-on, majd egy héttel később az Arnold Classic-on. Az eredménnyel pedig annyira elégedetlen volt - különösen az utolsó hellyel az Arnoldon -, hogy úgy határozott, átmegy a Lee Thompson által alapított NSL szövetséghez.

Azzal kapcsolatban ellentmondásos információk keringenek, hogy folytatja-e a versenyzést az új szövetségnél. Freeman saját elmondása szerint a szövetség szószólója és képviselője lesz, de visszavonul a versenyzéstől, míg az NSL azt állítja, Toney versenyezni fog náluk. Mindenesetre az X-man már rég nem mai csirke, így ha elhagyja az IFBB-t, és idővel meggondolja magát (mostanáig a konkurens szövetségek nem tudtak komoly és maradandó sikereket elérni), aligha lesz lehetősége visszatérni a legnagyobb testépítő szervezet kötelékébe.

Az általános vélemény a szakmában, hogy Toney nem alaposan átgondolt, üzleti döntést hozott, egyszerűen az idei eredményei miatt érzett csalódottság vezérli a lépéseit.



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
50 gr. 
 / 4.3
5%   490 Ft  
465 Ft
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
90 kap. 
 / 3.3
 
3 290 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Sexy & Fit
Pamela Paulshock
Sexy & Fit Pamela Paulshock
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Edzéstechnikai rovat utolsó rész
Edzéstechnikai rovat utolsó rész
MuscleWorld 1.
MuscleWorld 1.
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....