Logo
 

Warren újra színpadon - vajon visszavonul?

2016. 10. 11.
Branch Warren gyakorlatilag láthatatlanná vált az elmúlt fél évben, még a Mr. Olympia-n sem indult el kvalifikáció híján - vajon mi a terve?

 

 

Branch Warren látványosan el van tűnve már fél éve, szinte nem is adott életjeleket magáról. Miután a tavalyi Mr. Olympia-n "csak" hatodik lett, lemaradt az automatikus újrakvalifikációról. Nyilván arra számított, hogy behúz egy újabb Arnold Classic győzelmet, és elindul az "O"-n, de tavasszal nem jött ki neki a lépés, így viszonylag gyenge formával az Arnoldon ötödik, a Levrone Classic-on pedig harmadik lett.

Branch saját bevallása szerint esze ágában sincs pontokat számolgatni, csak akkor veszi úgy, hogy kvalifikált az Olympiára, ha megnyert egy versenyt. Ennek érdekében viszont nem erőltette meg magát túlságosan, ugyanis a tavaszi versenyek után egyszerűen félbeszakította a szezont, és eltűnt a balfenéken.

 

 

A bajnok kritikusai ugyan már régóta hangoztatják, hogy vissza kellene vonulnia, de Branch rendre vissza tud kapaszkodni a csúcsra, és rácáfol a kétkedőkre. A jelenlegi forma alapján semmit nem veszített el abból, amivel a világ legjobbjai közé verekedte magát, és a profi ambíciói is megmaradtak. Így tehát arra számíthatunk, hogy jövőre újra nekifut az Arnold Classic-nak, és addig nem nyugszik, amíg nem szerez ott egy újabb győzelmet.

 

 

 

 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
%
1,8 kg 
 / 4.5
30%   19 890 Ft  
13 990 Ft
108 kap. 
 / 4.3
 
7 990 Ft
300 kap. 
 / 4.9
11%   5 590 Ft  
4 990 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
V. INBA Naturál Testépítő Nemzeti Bajnokság
V. INBA Naturál Testépítő Nemzeti Bajnokság
Jaime Franklin
2005 Arnold Classic EXPO
Jaime Franklin 2005 Arnold Classic EXPO
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Horrorsztori a gépépítő mestertől
Horrorsztori a gépépítő mestertől
Tóth Dani szeminárium
Tóth Dani szeminárium
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....