Logo
 

Arnold Schwarzenegger: újabb szívműtét

2018. 04. 03.
Arnold Schwarzenegger látványos fejlődése beleszaladt egy pofonba.

 


Az élet sajnos néha keresztbehúzza a számításokat. Arnold Schwarzenegger mióta nem kormányzó, egyre jobb formában van (testileg), a korához képest mindenképp. Nem csak azért szükséges ez, mer tmániákusan fényképezi és videózza magát valamelyik közösségi fosra, hanem azért is, mert hamarosan kezdődik a Terminator 6 forgatása, ahol azért meg kéne személyesítenie egy nem öregedő fémvázra épített kibernetikus organizmust.

 

Csakhogy közbejött egy szívműtét - már nem először. 1997-ben esett át először ilyesmin, akkor egy szívbillenytűt cseréltek, ami állítólag örökletes alapon volt nála problémás. Nyilván ilyenkor mindenki anabolikus szteroidokra gyanakszik, de az igazság az, hogy az anabolikus szteroidok másfajta szívproblémákat szoktak okozni. Persze figyelembe vehetjük azt is, hogy hülye lenne megmondani, ha anabolikus szteroidok okozták volna.

A mostani műtétet az indokolta, hogy az 1997-es műtét nem volt végleges megoldás, így már akkor tudták, hogy az akkor beültetett szívbillentyűt cserélni kell majd, mint egy szilikoncsöcsöt.

A műtét 4 nappal ezelőtt volt betervezve, csakhogy műtét közben komplikáció lépett fel, így nem tudták a szokásos katéteres eljárással lebonyolítani.  (Ilyenkor csak egy kis bemetszést ejtenek.)

Az orvosok úgy döntöttek, hogy felnyitják a mellkasát, így a gyógyulás jelentősen több időt fog igénybe venni és lesz mit sminkelni, ha lesz félmeztelen jelenet az új Terminatorban - bár reméljük, hogy nem.

Schwarzenegger magához térésekor állítólag az I’m back szállóigével nyitott, ami cseppet sem vicces.

De még rosszabb, hogy ezt magyarra valami idióta annak idején “visszatérek”-nek fordította mondjuk a hétköznapi “visszajövök” helyett. Ami ugyan kevésbé magasztos, csakhogy ilyet, hogy “visszatérek” soha senki nem mondott még életében, az biztos - így ennyire életszerű.

Ha már a kultusznál tartunk: a Legend Of Conan-ról egyelőre semmi hír.

 



Kai Greene csajozni próbálhat a grépfrútokkal, miközben groteszk babákat gyárt róla a támogatója.
Victor Martinez Dél-Amerikában házasodik újra öt gyerek után, a hosszútávú tervei egyelőre nem ismertek.
Cedric McMillan az utóbbi időben hülyeségeivel elvesztette a szimpátiánkat, de úgy néz ki, dolgozik azon hogy visszanyerje.
Termékajánló
%
4 kg 
 / 4.1
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
%
510 gr. 
 / 4.4
20%   8 990 Ft  
7 190 Ft
2,27 kg 
 / 4.7
 
18 040 Ft
50 gr. 
 / 4.8
6%   350 Ft  
330 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
98193 fénykép található.
EVLS Prague Pro, 2014.10.04. (Prága Pro)
EVLS Prague Pro, 2014.10.04. (Prága Pro)
Németh Pisti
A képek jogdíjasak!
Pictures are Copyrighted by RatKid
Németh Pisti A képek jogdíjasak! Pictures are Copyrighted by RatKid
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
BB.Tv Episode #67.
BB.Tv Episode #67.
BB.Tv Episode #108
BB.Tv Episode #108
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....