Logo
 

Régen jobb volt a profi testépítés?

2017. 01. 25.
Arnold Schwarzenegger politikai pályája elhagyása során ismét fontoskodni kezdett a testépítésben, és az egyik legnagyobb vihart (a biliben) azzal kavarta, hogy 2015-ben az Ausztrál Arnold Classic-on kritizálni kezdte a sport mostani állapotát.

 


Ez alatt persze nem azt kell érteni, hogy lefikázta a fos kategóriákat, és kikelt a klasszikus sportértékek védelmében, hanem pont a profi testépítést kitizálja. Részben jogosan egyébként: a hatalmas tömeg az esztétika kárára megy már régóta, és a többség nyilván a nagy izmokra kíváncsi, a nagy belekre nem.


Az egyik magazin riportere megkérdezte az expón elérhető bodybuilding-celebeket, hogy mi erről a véleményük.


 


Nyilván az Arnold-klón Calum Von Moger teljes mértékben egyetért Arnolddal. Az akkor még vissza nem tért legenda, Kevin Levrone szerint ez a sport művészet, és a versenyzőknek széles vállakkal kellene rendelkeznie, mint Herkulesnek, de keskeny derékkal, és egyértelmű V alakkal. 


 

 

A röhej a harmadik nyilatkozónál jött, aki nem más mint Rich Pinája személyesen. A rendkívül szimpatikus, koxtól lerohadt arcú, szintollal mindenhol telenyomott észlény 100%-ig egyetért Arnold Schwarzeneggerrel. És rendesen elóadja, hogy ez már nem olyan, mint a hetvenes-nyolcvanas években, amikor a testépítés a szimmetriáról és az esztétikáról szólt. 


Lenyilatkozza ezt az a hülye, aki valaha jól nézett ki, és most a agyatlan doppingolásnak, a növekedési hormonnak és a szintolnak köszönhetően olyan lett, mint a hányás.


És ez nem elég: pont ő mondja azt, hogy ha változtatni akarunk a testépítés megítélésén, elfogadhatóvá akarjuk tenni, akkor esztétikus irányba kell vinnünk a fizikumot.


Erről egy klasszikus képsor jut eszünkbe:



Hany Rambod (a lenti képen baloldalt) , aki ismert profi felkészítő guru, már nem osztja Arnold véleményét, és részben mi is egyetértünk vele. Szerinte ugyanis a bodybuilding fejlődik, ma már mások a sztenderdek.


 

Rambod szerint minden tisztelete mellett bár Arnold volt a király a maga idején, de ma már egy nemzeti bajnokságot se nyerne. A fizikumok fejlődtek, és hiába van ennek árnyoldala is, nem lehet elvitatni még a kevésbé esztétikus versneyzőktől sem a kemény munkát.


 Ott van például Branch Warren, akinek genetikailag nincs keskeny dereka, de ettől még rengeteg munkát tesz bele.


Ezek a dolgok nem az elmúlt öt évben változtak meg, a bodybuilding 30 év alatt alakult ilyenné.


Arnold meglátásaiban van logika, de a testépítés fejlődött az ő ideje óta és azt se mondanánk, hogy Cedric McMillannek vagy Shawn Rhodennek kéne nyernie. 


(És amit mi konkrétan nem értünk az esztétikumért rinylás közben: akkor mire vannak az ún. esztétikai kategóriák?)


Ma sem lettünk okosabbak, azóta sincs megoldás. Nem alakultak ki olyan sztenderdek az elmúlt két évben sem, amelyek kielégítenék az extrém méretek iránti jogos igényt (hiszen ez a bodybuilding lényege), de beszabályoznák valamilyen épelméjű keretbe az extrém doppinghasználat esztétikai hátrányait.



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
1,6 kg 
 / 4.6
 
13 290 Ft
120 kap. 
 / 4.7
 
3 990 Ft
330 gr. 
 / 4.3
 
5 215 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
WBPF Magyar Bajnokság 2013
WBPF Magyar Bajnokság 2013
Magyar-Csehszlovák-Lengyel Verseny 1975, Varsó
Magyar-Csehszlovák-Lengyel Verseny 1975, Varsó
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Zalaigrice Kupa
Zalaigrice Kupa
Superbody 2006 - 2. rész
Superbody 2006 - 2. rész
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....