Logo
 

Cedric-nek áll a zászló az Arnoldon

2017. 03. 04.
Az Arnold Classic 2017 zsűrizése után Cedric McMillan a favorit, de még semmi nem dőlt el, Dallas McCarver lőtávolon belül várja a döntőt.

 

 

Az igazi nagyágyúk visszaléptek az indulástól az Arnold Classic-on 2017-ben, de ez éppen jót tett a show-nak, így legalább nincs előre lefutva a verseny.

Cedric McMillan tavaly is közel járt ahhoz, hogy Arnold Classic bajnokká avassák, de akkor épphogy alulmaradt Kai Greene brutális izomtömegével. Most közel ugyanolyan formával állt színpadra: minden izomcsoport egységesen telt és arányos. Így pedig még az is belefér, hogy a kondíció csak 95%, mert egyelőre határozottan nyerésre áll, és még maradt benne fejlődési potenciál a döntőre.

Dallas McCarver a legközelebbi üldözője, aki ráadásul izmosságban egyértelműen veri Cedric-et, de az arányok és a szárazság egyelőre Dallas ellen dolgoznak. Bár felül borzasztóan szálkás, a középrészét és a combjait egy vékony vízréteg fedi. Ha ettől megszabadul, és egységesen száraz formával jön vissza a döntőre, megfordíthatja az állást. A szabadpózról nem is beszélve, ami az Arnold Classic-on kiemelt súllyal esik latba, bár ebben nem lesz könnyű Cedric-et megverni.

Lionel Beyeke-vel szinte ugyanaz a helyzet, mint mindig: vitathatatlanul a legjobb fizikum a mezőnyben, de a kondíció foghíjas. Védelmére szóljon, hogy nem annyira, mint sok korábbi versenyén, de a francia tudna ennél jobbat is. Nagyon úgy néz ki, hogy éppen ezekben a percekben veszíti el az Arnold címet, a harmadik helyről ugyanis már nincs sok esélye fordítani.

A Team Scitec-es Maxx Charles várhatóan megelőzi majd Juan Morel-t, miután nemcsak a lábtömegén sikerült javítania, a legszárazabbak között van a színpadon. Genetikai adottságokban egyikük sem ér fel az elithez, de erős dobogósközeli - sőt, potenciálisan dobogós - helyeket hozhatnak a hétvégén, ami a Mr. Olympia kvalifikációs pontversenyben értékes lehet.

Michael Lockett és Fouad Abiad harcol még a top hatba jutásért. Fouad-nak már az is komoly eredmény, hogy egyáltalán eljutott a színpadig, miután nemrég részleges combizom szakadást szenvedett, viszont a színe sem stimmel, és kondícióban is gyenge. Éppen ezért Lockett az esélyesebb a jobb helyre, mert hiába kisebb a tömege, minőségben bárhol, bárkivel felveszi a versenyt.



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
100 kap. 
 / 5.0
 
2 990 Ft
600 gr. 
 / 4.7
 
8 290 Ft
2 kg 
 / 4.4
 
11 990 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Nutritional Outlet Grand Prix 2005
Kocsis Csaba
Nutritional Outlet Grand Prix 2005 Kocsis Csaba
Hévíz Egyéni OB 2003
Vegyes: Czégény Csaba
Hévíz Egyéni OB 2003 Vegyes: Czégény Csaba
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Superbody 2012 - A legenda folytatódik ... 2. rész
Superbody 2012 - A legenda folytatódik ... 2. rész
BB.Tv Episode #86
BB.Tv Episode #86
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....