Logo
 

EVLS Prága Showdown - ott voltunk!

2017. 10. 01.
Tavaly nem tudtunk menni, de idén ott voltunk. Jelentés a helyszínről!

 

Az EVLS Prága Pro előbb profi verseny volt, majd kinőtte szépen magát egy komplex rendezvénnyé, ami expót és tíz féle sportversenyt foglal magába, így azt hiszem tavaly óta már EVLS Prague Showdown-nak hívják a rendezvényt, amelynek része ugye a profi verseny, az EVLS Prague Pro.

 

Az egyik kedvenc verseny. De le kell szögezni: tizenvalahány év után biztosan van, aki szívesen jár még versenyekre, csakhogy az nem én vagyok.


Pedig a geopolitikai helyzetem most jó volt, ezúton is Köszönöm Kardos Zsolt barátomnak, aki megajándékozott két VIP jeggyel. A VIP jegy ugyanis még a sajtóbelépőnél is jobb. 


Sőt, valaha annyira jobb volt, hogy a backstage-be is be lehetett vele menni, amit sajtósként nem tehetünk meg, ezt a privilégiumot ugyanis csak a főtámogatók sajtósainak tartják fenn. Meg a VIP jegyeseknek. Idéntől plusz 110 euróért, ami egy kicsit durva, de persze valahol igazuk van.


A VIP színvonala sajnos egyebekben is csökkent: pár éve hatalmas, külön kerek asztaloknál foglaltunk helyet  színpad előtt négyes csoportokban. Én akkor pont a műsorvezető csajt kaptam asztalszomszédnak, amely tényt picit beárnyékolta, hogy a nejemmel voltam. Volt ott kaja, pia, csoki, habzsidőzsi - na ez már a múlté. A legdrágább VIP jegy most már csak az első széksort jelenti, egy darab vízzel a széken. 


A Prága Pro sajtókapcsolata legendásan jó: folyamatosan küldik az információkat és mindent elintéznek. Az akkreditációmat csütörtökön vagy pénteken kellett volna átvennem, de jeleztem, hogy csak szombaton érkezem. Soron kívül megoldották.


A helyszín idén már nem a Tipsport Arena, hanem PVA Expo, ami elsőre jobbnak tűnik, mert nagyobb. Gondolom a növekedett expo terület igény miatt volt szükség új helyszínre, bár úgy rémlik, a Tipsport Arenában is lehetett volna plusz csarnokot csinálni.


Az újabb, modernebb helyszín sajnos nem feltétlenül jobb, bár bizonyos esetekben - mint pl. wc-k és étterem a helyzet sokat javult és a 4000 nm-nél is nagyobb expo terület se semmi. Az expóba itt bele kell érteni hogy egy csomó egyéb sportrendezvény és működött párhuzamosan a küzdősportoktól a fekvenyomó versenyekig.


A fekvenyomásban annyira biztos voltam, hogy már kint, a parkolóban összefutottunk Mésziékkel - pont akkor érkeztek ők is. (Meg is nyertek nagyjából mindent.)


 

A Scitec standon volt aztán hevenyészett csapattalálkozó: Kathi Béla, Salamon Dia, Oláh Ákos, Mészáros Laci és Mészáros Dávid - valahogy így álltunk össze egy fotóra. Az expon egyáltalán nem volt időm körülnézni, aScitec közép-európai menedzsmentje pedig nyilván idén is kiszervezte a cseh importőrt, ami nekünk nagyon jól jött Choco Pro és Superhero tarhálási szempontból.

 

A Superhero kis poharakban volt kirakva így én csínján bántam vele, hiszen nem tudtam, mekkora adag van szortírozva, A standon mesélték, hogy sokan jönnek úgy, hogy meg se nézik, meg se kérdezik mi az, csak tolják befele. Így a közönség jelentős része töltötte a napot rendkívül energikus, szinte euforikus hangulatban, abban biztos vagyok.


Rudy Panatta, előtte az IFBB elnöke, Rafael Santonja

 

Az egyik főszponzor a Panatta volt, terveztem is, hogy váltok pár szót Rudy Panattával, akit a magyar forgalmazó, a Mens Mentis jóvoltából ismerek. Előttem ült pár méterre a szponzoroknak fenntartott asztalnál, de ezt később elfelejtettem. Helyette váltottam pár szót Wiliam Bonac edzőjével, aki pont mellém ült. Négy éve foglalkozik vele és jól láthatóan nem hiába.

 

 

Neil Hill, William Bonac edzője


Megmondom őszintén én Bonacet vártam az első helyre, bár tény, hogy nem volt olyan éles, mint szokott, Roelly Winklar viszont csúcsformában volt. Jól láthatóan őket tendereztették az első helyért. 

 


A műsorvezető Dennis James volt, aki jól nagy hájppal jelentette be Dexter Jacksont. Való igaz, össze kéne számolnunk Dexter indulásainak, profi győzelmeinek és top 3-as helyezéseinek számát, meglehet valami világrekord jönne ki. 

 


A fiatal tehetség Nathan De Asha ugyan még nem magaslik ki, vagy legalábbis pontosan annak néz ki, ami: fiatal tehetségnek. De rohadtul meggyőző már most, nagyon esztétikus, arányos fizikuma van, ráadásul nincs híja a tömegnek sem.


Lukas Osladilra rettenetes szárazsága miatt figyeltem fel pár éve itt, a Prága Pro-n. Talán most nem volt annyira durva, mint akkor, de még mindig a legszárazabb a mezőnyben és szép lassan tömegben is jön felfele. Még jó, hogy nem találtam róla képet! Talán le se fotóztam?

 


Petar Klancir sokszor nem volt szerencsés, de most igen. Ha valaki emlékszik a Muscle Beach-en elkövetett bemutatóra Tóth Danival, szerintem ott kimagasló formában volt, ezen a napon viszont simán a Dani volt jobb.

 


Tóth Dani szerintem a vártnál jobb formát hozott, Petar viszont sajnos ellenkezőleg. Valami töltési baki lehetett, mert vizes volt, lapos és önmagához képest kicsi. A hatodik hely szerintem ajándék volt neki, én azt hittem, a végül kilencedikre pontozott Tóth Dani megverte, bár tény, hogy Petar szimmetriában elég jó.


Hurka Prague Pro 2017 szakmai összefoglalóját itt találod!

Volt amatőr verseny is, EVLS Prague Amateur néven. Ez egyik az utolsó profi kártya szerző versenyeknek az új rendszer előtt, amelyben majd nem IFBB amatőr versenyeken, hanem az IFBB amatőr szekciójától független, ún. IFBB Pro Qualifier versenyeken lehet profi kártyát szerezni.


Középen Páli Gábor

 

Elsősorban a Kaposvári Cutler Gym (és régen a Meta Fitness) tulajdonosa, Páli Gábor miatt érdekelt a verseny, de se neki, sem a Superbody bajnok Kovács Ferinek nem jött össze a döntő. Mindketten plusz 100-ban indultak. Sajnos pár versenyző nem volt itt, akinek még számítottam az indulására, pl. Dudás Antal.


Kicsit vegyes érzelmeim vannak, mert az EVLS Prága Pro csapata ismét nagyon színvonalas rendezvényt hozott össze, csak az az új csarnok valahogy hidegebb és sterilebb, a nézőtéri helyek pedig sokkal rosszabbak voltak, mint a régi helyszínen: ott nagyot dobott a ferde lelátó.


A Prága Pro a legolcsóbb megoldás, hogy profi versenyt lássunk, de nem teszkógazdaságos módon, mert az egyik legszínvonalasabb verseny a világon.

 

Szinte felfoghatalan, hogy bírják ezt minden évben összehozni, de úgy néz ki, az EVLS Prága Pro megállíthatatlanul jön minden évben és be van betonozva a történelembe.



Évekig húzódhat a kettévált IFBB küzdelme Amerikáért, egy újságíró lett az első véráldozat.
El nem tudod képzelni, hogy néz ki a kínai pénznyeremény!
Ismét két verseny a hétvégén és világ két másik végén!
Termékajánló
%
4 kg 
 / 4.1
21%   15 790 Ft  
12 490 Ft
100 tab. 
 / 4.8
 
1 990 Ft
%
2,273 kg 
 / 4.8
14%   20 890 Ft  
17 990 Ft
90 kap. 
 
 
7 690 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
97012 fénykép található.
IFBB EB 2004
Elődöntők 70kg
Földi Zoltán
IFBB EB 2004 Elődöntők 70kg Földi Zoltán
Scitec Muscle Beach 2017, Siófok
Scitec Muscle Beach 2017, Siófok
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Magyar Bajnokság 2001 - Tóth Zoltán
Magyar Bajnokság 2001 - Tóth Zoltán
Proteines tiramisu - Body.Builder Gasztro Rovat 26. rész
Proteines tiramisu - Body.Builder Gasztro Rovat 26. rész
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....