Logo
 

Ramy és Bonac megy a címért

2017. 09. 16.
Big Ramy irtózatos tömeggel és kőkemény kondícióval, William Bonac tökéletesen kiegyensúlyozott és egységes fizikummal szorongatja Phil Heath-et.

 

 

A 2017-es Mr. Olympia zsűrizésének a története Shawn Rhoden-nel kezdődik. Az egyik legnagyobb trónkövetelő idén nem hozott tökéletes formát, és ennek drágán megfizeti az árát. Nem segített a helyzeten a sérült mellizom sem, talán éppen ez volt az oka annak, hogy olyan éles és olyan telt sem volt, mint megszoktuk. Pillanatnyilag nem a címért harcol, hanem a legjobb hatba kerülésért.

Ehhez szemlátomást Nathan De Asha-t és Roelly Winklaar-t kell legyőznie. Roelly iszonyatos tömeget, de egyelőre nem túl acélos kondíciót hozott, míg Nathan alakja pusztító, de a definíciója csak a pózokban jött ki, ami arra utal, hogy némileg vizes maradt.

Brandon Curry is ebbe a csoportba tartozik, aki idén élete egyértelműen élete legjobb formáját hozta. A combjai még mindig egy számmal ksiebbek a felső testénél, de amikor a helyére kerül a kondíció, ez hirtelen sokkal kevésbé feltűnő hiányosság. Curry nagyobbra nőtt és szárazabb lett, mint korábban bármikor, úgyhogy valószínűleg benne lesz a legjobb hatban, de valójában a fenti csoporttal még meg kell vívnia, hogy bebiztsítsa a helyet. Ez a harc pedig csak holnap dől el végleg, mert fizikumban és valószínűleg a pontozólapokon is lőtávolban vannak egymáshoz képest.


Dexter Jackson helye az első hatban szinte garantált, de az utolsó összevetésében nem a bajnok mellett állt, hanem az eggyel hátrébb harcoló csapat mellé szólították. Ugyan a "Penge" hamarosan betölti a 48-at, még mindig odaveri a fiatalokat: minden színpadon töltött perccel egyre szárazabb lett, és bár a beharangozott fejlődés elmaradt, és a combjai egyre kevésbé meggyőzőek, kőkemény és arányos izomzatot mutatott, és joggal várhatja magát legalább a negyedik helyre.

William Bonac az este meglepetésembere lehetne, ha egy éve nem lett volna ötödik ugyanitt. Ezt figyelembe véve viszont már nem meglepetés, hogy idén már a dobogón vitézkedik. Ráadásul a végső kihívásban egyes vélemények szerint a legmeggyőzőbb volt egységes és romszáraz formával. Ritkán látni testépítő színpadon azt a tökéletességet, amit Bonac elért az adottságai határain belül, ha idén nem lesz meg neki a cím, akkor jó eséllyel soha.

Erre pedig van esély, mert Mamdouh "Big Ramy" Elssbiay és Phil Heath is egyértelműen verte tömegben. Gyakorlatilag Ramy és William a mérleg két tálcája volt a tökéletes arányossággal és a pusztító tömeggel, Phil pedig az egyensúly köztük félúton.

Big Ramy még soha nem volt ennyire száraz, sem ennyire magabiztos a színpadon. Nem viccelt, amikor azt mondta, győzni jön. A hátizmai még nem fejlődtek annyit, hogy a hátpózokban legyőzze a bajnokot, de kissé el is laposodott, így van lehetősége javulni a döntőre. Erre szükség is lesz, korai lenne még feladni, ugyanis a verseny egyáltalán nincs lefutva.

Ez Phil Heath arcán is látszott, amikor rájött, hogy az utolsó hármas kihívásban mindegyiküket megforgatják a középső helyen, és nem azért került oldalra, mert Ramy vezet. A megkönnyebbülés pedig még korai, mert Bonac is veszélyes, az "Ajándék" pedig bár meggyőző volt, nem hozott 100%-os formát. Maradt némi víz a bőre alatt, ezen javítania kell holnapig, ha be akarja biztosra akar menni a hetedik Olympia cím megszerzésében. Azt meg kell jegyezni, hogy a középrészét igyekezett irányítani a színpadon, de a köldöksérvét meg kell műttetnie, amint lehetséges.

A verseny egyelőre nyitott, az első három szinte biztos, de a sorrend még nem. Bonac már most tökéletes, ezt kell megtartania, Ramy még sokat javulhat, ha sikerül betöltődnie holnapig, Phil-nek pedig be kéne száradnia, hogy az egyéni legjobb formáját hozza.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104360 fénykép található.
Ironman 2004 - Prejudging
Ken Jones
Photography by Kevin Horton
Ironman 2004 - Prejudging Ken Jones Photography by Kevin Horton
Boyd Hall
Boyd Hall
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Bemutató edzés New Yorkban?
Bemutató edzés New Yorkban?
BB.Tv Episode #15.
BB.Tv Episode #15.
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....