Logo
 

Superbody 2019 - sporttörténeti pillanatok

2019. 11. 01.
A 2019-es Superbodyra hoztunk pár újítást nem csak a végletekig precíz szervezésben, hanem a verseny izgalmainak fokozásában is.

 

A verseny szervezését én magam nem fogom elemezni, mert az ember nem fényezi a saját magát. (Legalábbis a normálisabbak, a többieknek meg marad önmaguk fényképezgetése a közösségi pöcegödörben.)

Még akkor sem, hogy teljesen természetes, ha mondjuk a Team Scitec tagoknak, vagy akár a bírók között helyet foglaló Kathi Bélának a nyilatkozataiban egy másodpercre sem jutna eszébe, hogy a rendezvény nem magától ment úgy, ahogy ment, hanem mert "meg lett rendezve" és a kiváló versenyzői színvonal megtekintése azért volt lehetséges, mert valakik ezt a rendezvényt a legjobb tudásuk szerint kőkemény munkával összerakták.

Meg ugye valaki állta a költségeket. (Igaz a Cutler hálózat is benne van ebben, mert nagyon komoly pénzdíjakat ajánott fel, de ez azért marginális az összköltséget tekintve.) Meg volt egy csapat, aki lebonyolította. Valaki kitalálta és megcsinálta a színpadi látványt. Meg volt egy bírói gárda, akik kiválóan lepontozták - és ehhez célszerű felfogni, hogy a versenyek pontozása a lehető legmesszebb áll bármiféle szórakozástól, sokkal inkább idegörlő, embert próbáló feladat, jelképes díjazásért. 

Tehát kissé irreális egy tisztességes, jól megrendezett versenyen az élményt kizárólag a versenyőknek betudni akkor is, ha nekik is nagy szerepük van ebben. Nem véletlenül más ez, mint a többi verseny és nem véletlenül indultak el itt: pontosan tudták, hogy ez a verseny meg lesz csinálva és élmény lesz számukra is - tehát a szervezési folyamat és a díjak hozták ide őket.

 
 

Amiről most beszélni fogok eme mellékes bevezető után, az a Grand Prix kategória által nyújtott igencsak izgalmas, mondhatni sporttörténeti jelentőségű eseménysorozat. Ennek nyilván az is az apropója, hogy az internet hasznos hülyéi mindig tudják, kinek kellett volna nyernie, legfőképp azok, akik ott sem voltak.

Nem tudom mit kéne tenni azonkívül, hogy hatvanezredszer leírjuk: a mezőnyt csak a bírók látják jól. Ők ülnek az értékeléshez megfelelő helyen, eléjük vannak állítva a versenyzők, nekik van belőve a fény és nem utolsó sorban nekik van a megfelelő "szemük", azaz szaktudásuk a helyezések eldöntéséhez.

Az ember nem is gondolná, hogy a bodybuilding szoros összefüggésben van a focival, mert ehhez is mindenki ért!

A Grand Prix top 3 az első pillanatokban rögtön egyértelmű volt, az azonban nem, hogy ki jön ki ebből győztesnek. A három versenyző elég közel volt egymáshoz, de csak első pillantásra: a bíróknak pont az volt a feladata, hogy felfedezzék a különbségeket, így a második pillanatban már rangsorolni tudták a versenyzőket. 

Márpedig a Superbody-n felkészült, nagyon korrekt és legfőképpen pártatlan bírói gárda van. Nem tudom elégszer megköszönni a munkájukat.

Szó se volt olyanról, hogy a bírók "nem tudtak dönteni", vagy "bárki nyerhetett volna a három közül". Pontosan tudták, mit csinálnak és ha nem is könnyen, de alapos mérlegelés után meghozták a döntéseiket. 

 
 

Molnár Petinek a szezon nem éppen élete csúcsformájában telt, senki sem várt tőle sokat, amikor végül az utolsó pillanatban (szó szerint) elindult. A keskeny derék a szokásos, de elég halvány volt a két másik versenyzőhöz képest még akkor is, ha rögtön látszott: javított a két héttel ezelőtti Golden Times Grand Prix formáján. (Ezt mondjuk nagyjából csak én tudom, mert nemcsak ott voltam Kínában, hanem pontoztam is.) 

Bereczki Krisztián megint nekifutott a Grand Prix-nek és talán élete legjobb formáját hozta. Lehet hogy szárazságban jobb volt annak idején, amikor Újoncot nyert, de azóta tömegben jócskán odébb van és most a kondíció is maximálisan rendben volt. Ezért sokan őt látták győztesnek - főleg a haverjai.

A probléma csak ott van, hogy a bodybuildingben megvannak az értékelési szempontok, amelyek közül nem szerepel az, hogy ki a te haverod és a győzelemhez nem feltétlenül elég még a legjobb kondíció sem.

Ha a felkészültséget pontoznák a bírók, azt, hogy önmagához képest ki néz ki a legjobban, akkor Bereczki Krisztián nyert volna. Csakhogy nem azt pontozzák és a versenyőket mindig a többi versenyőhöz képest rangsorolják.

 

 

 

Az igazság az, - és itt le is lövöm az egyik poént - hogy minden elismerésünk ellenére Bereczki egy másodpercig sem állt az első helyen, mert ott van az a fránya szimmetria, ami alapvető ebben a sportágban, ebben pedig mind Molnár Peti, mind Dudás Ádám sokkal jobb. Ráadásul a pózolás enyhén szólva döcögős, így jól megmutatni sem tudja magát.

Dudás Ádám nem tudta hozni a tavalyi formáját, sokkal vizesebb volt. De tömegben kimagaslóan ő volt a legjobb, ráadásul neki komoly vádlija is van. Szimmetriában is ő az egyik legjobb az országban. Azon sokat lehetne vitatkozni, hogy ő vagy Molnár Peti a jobb ezen a téren, mert extrém keskeny dereka azért neki nincs, de ez abszolúte a pillanatnyi állapotuktól függ. A szimmetria fordulót egyébként általában automatikusan Molnár Peti nyeri Magyarországon.

 

 

Ember legyen a talpán, aki ezt stressz nélkül lepontozza!

Amikor a GP kijött a színpadra, megnéztem őket. Nekem verseny közben nem feladatom azzal foglalkozni, hogy a versenyzőken nézegessem, de természetesen nem árt, ha van rálátásom a kritikus részekre és kíváncsi is voltam.

Első körben Dudás - Bereczki - Molnár sorrendet láttam, majd mentem a dolgomra. Amikor a pontozó szobában kijött a végeredmény, miszerint Molnár Peti nyert, eléggé csodálkoztam és megnéztem a pontozólapokat (ezt normlisan nem szoktam verseny közben), mert ha szükséges, kihívjuk újra a versenyzőket. Ezt tettük 2017-ben a Molnár - Szmereka csata közben is.

Megdöbbenve láttam, hogy a pontozás eléggé egységes és semmiképp nem szoros. Ebből következettem arra, hogy valami én nem láttam jól a színpadon. Egy érvénytelen lap is volt köztük, ezt behelyettesítettük a vezetőbíró - normális esetben figyelembe nem vett - lapjával, ez a protokoll. (Valaki idegességében nem jól töltötte ki a lapot.)

Aztán tovább elemezgetve a kérdést, jól látszott pár lapon, hogy menet közben a bírók meggondolták magukat, módosították a véleményüket. Ezt bármikor megtehetik addig a pontig, amíg beszedjük a pontozólapokat.

És itt van a történet kulcsa. Olyan sztori, ami ritkán, de néha előfordul a testépítő sportban.

Molnár Peti ugyanis a színpadon pózolás közben feljavult!

Gyakorlatilag bemelegítés  nélkül ment a színpadra és addigra durrant be, mire a kihívásokhoz értek. Ádám ellenben pont fordítva: vagy bevizesedett, vagy belaposodott, de elment a formája. Ezt én már nem láttam, de eleve fenntartás nélkül elfogadom a bírói értékelést. Verseny után meg is beszéltem többekkel, hogy mi történt. Vida Zoli még jegyzeteket is készített a pontozólapra.

A másik tényező, amivel Molnár Pet nyerni tudott: a határozott színpadi fellépés, a jó színpadi mozgás. Bereczki Krisztiánnal erősen csiszolnia kell a pózoláson és Dudás Ádám se  az a kifejezett pózbajnok. Így a szabadpózban Peti további előnyt szerzett.

Nem arról van szó, hogy ebben a sportban balettművésznek kell lenni, hanem arról, hogy meg kell tudni mutatni a versenyzőnek magát a legelőnyösebb módon. Ráadásul a Superbody rendesen pontozzák a szabadpóz fordulót, ahol nyilván a fizikum figyelembevételével, de a legjobb pózoló fog nyerni.

 

 

A gyengébbek kedvéért: a bírók nem azonnal pontoznak valakit a helyére, hanem fordulónként. Azaz minden bíró minden versenyzőnek három helyezést ad, külön a szimmetriára (alapfordulatok), az izmosságra (kötelezők) és a szabadpózra. Ezeknek a helyezéseknek az összege lesz egy pontszám és a pontszámok sorrendjéből a helyezés, azaz van egy kis matematika és statisztika a dologban. (Még precízebb lenne, ha a hét kötelezőt is egyesével külön lepontoznák, de erre nincs idő.)

A 2019-es Superbodyn az a hihetlen dolog történt, hogy Molnár Peti verseny közben megfordította az eredményt.

Hogy ez sportolói bravúr-e vagy épp ellenkezőleg, azt nem tudjuk, de a legtöbb bírónál az átlagos helyezések megfordultak, így Dudás Ádám harmadikra csúszott, miközben Bereczki Krisztián végig második helyen állt. 

A közösségi oldalakon hőbörgőknek üzenem: egyetlen fordulóban, egyetlen bírónál sem volt első helye, még akkor sem, ha Bohos Kornél haverja.

Ez persze semmit sem von le annak értékéből, hogy milyen jól felkészült, csak azt jelzi, hogy kemény ellenfelei voltak: éppencsak Magyarország legjobbjai.


Kovács "Bunny" Zsolt
Superbody versenyszervező

fotó: Garamszegi Péter 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
30 pak. 
 / 4.8
 
6 490 Ft
%
60 kap. 
 / 4.9
20%   3 990 Ft  
3 190 Ft
120 kap. 
 / 4.7
 
4 190 Ft
120 tab. 
 / 4.7
5%   5 490 Ft  
5 215 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Superbody 2018
Superbody 2018
IFBB EB 2004
Elődöntők 80kg
Andreas Dittli
IFBB EB 2004 Elődöntők 80kg Andreas Dittli
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
BB.TV #130
BB.TV #130
Csirkegolyó gyúrós módra - Body.Builder Gasztro Rovat 4. rész
Csirkegolyó gyúrós módra - Body.Builder Gasztro Rovat 4. rész
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....