Logo
 

Versenyzők, akik több Superbody szobrot is nyertek!

2017. 11. 14.
Sosem jutott még eszünkbe statisztikát gyártani a Superbody győzteseiről, de a 2017-es Superbody-val kapcsolatosan felmerült ötlet - hívjuk a színpadra a fontos Superbody személyiségeket - rávilágított, hogy itt bizony egyeseknek több címe, sőt több szobra is van.

 

 

Kézenfekvő, hogy elgondolkodjunk: ki hányszoros szobor tulajdonos? Van-e rekorder? Érdemes-e visszatérni Kathi Bélának egy harmadik szoborért? (Semmi izgalom, ez utóbbi ötlet csak vicc volt.)

Deklaráljuk: az legnagyobb Superbody bajnok az, aki szobrot nyer.

Nem az aki megnyer egy elődöntőt (idéntől végre nincs verseny a versenyben, az elődöntő már csak elődöntő), hanem aki megnyer egy olyan kategóriát vagy egy abszolútot, ami szobrot ér. (Vannak persze többszörös kategóriagyőztes bajnokok, akikről majd máskor.)

A szobor szerzésének kicsit mindig más körülményei voltak: volt amikor abszolút kategóriáért járt szobor. Volt, amikor maga egy adott kategória lett annyira komolyan véve, hogy szobrot ért. 

Az első három évben például nem volt abszolút, csak Open és GP kategória, amelyek önmagukban szobrot értek. Aztán évekig Tinédzser-Újonc-Open abszolút volt és egyéb variációk.

Közben persze bejöttek új kategóriák is.

Tavaly például Újonc-Open abszolútban, Tinédzser-Open abszolútban és GP-ben lehetett szobrot nyerni. 

2017-re ez egyszerűsödött: csakúgy, mint az elején - mondhatni, visszatérve a gyökerekhez ebben is - az Open önmagában szobrot ért és a GP is. Abszolút csak Tinédzser-Újonc-Athletic kategóriákban volt. 

A helyzet az, hogy egy Superbody szobrot szerezni nagyon nagy dolog és nagyon nehéz. 

Kettőt pedig egészen kivételes: két évben kell abszolútot vagy abszolútnak vett, rendes versenyzői kategóriát nyerni.

 

Az első, aki két szobrot összehozott, Estók Endre volt. Az egyiket a legelső Superbodyn, 1998-ban az akkor még létező Versenyző (pontosabban "volt versenyző") kategóriában. A Versenyző kategóriára azért lett szükség, mert a Superbody naturál versenyznek indult és kellett egy kategória, ahol a hagyományos versenyek volt versenyzői is indulhatnak. Érdekesség, hogy Estók Endre ma az INBA naturál testépítő szövetség vezetője Magyarországon.

 

Remzső Feri a második (1999-es) és a negyedik (2001-es) Superbodyn lett szobortulajdonos, Open kategóriában. A 2001-es Superbody még egy állóképességi vetélkedőn is részt kellett vennie.

 


Serfőző Tamás a 2000-es és a 2002-es évben szerzett két szobrot a GP-ben.

 

Tóth Zoltán “Tozó” 2001-ben nyerte meg az akkor meghívásos GP kategóriát (abban az évben volt külön versenyzői kategória is), majd 2003-ban. 


Németh István egymás utáni két évben két különböző kategóriagyőzelemmel szerzett két szobrot: 2003-ban Open abszolút, 2004-ben GP győzelemmel. 


Kathi Béla szintén kétszer, 2007-ben és 2012-ben lett GP bajnok és szobor tulajdonos.





Kovács Feri 2008-ban és 2014-ben szerzett szobrot Openben, majd GP-ben. 



Földvári Attila egymás után két évben, 2011-ben és 2012-ben lett Újonc-Open abszolút bajnok.





Dudás Ádám 2010-ben Open abszolúttal, majd 2013-ban GP-vel szerezte meg a szobrot.



Lénárd Lajos naturál testépítő kétszer szerzett szobrot Athletic kategóriából, mint Forma-Athletic-Tinédzser abszolút bajnok, majd Athletic - Tinédzser abszolút bajnok.

Az eredményességét egyébként nagyban gátolta, hogy ugyan a kategóriáját már 2006 óta nyerte, de abszolútban az összes kategóriával meg kellett mérkőznie 2009-ig (amikor robogót nyert), mert Teenager - Újonc-Athletic - Open 1. - Open 2. abszolútok voltak.

 

Van akinek három szobra van? Van ám!

 

Tóth Dani háromszor nyerte a GP kategóriát: 2005, 2008, 2009. Ebben ő a rekorder.  GP-ben még senki sem nyert háromszor, és belátható időn belül nem is fog.

 

 

Molnár Peti 2007-ben Tinédzser-Athletic-Újonc-Open 1-2 abszolútot, 2009-ben Újon-Open abszolútot nyert. Idén pegid behúzta a GP-t, így neki is három szobra van.



Kaszás Bálint kétszer Újonc-Open abszolút, 2017-ben pedig Open bajnok lett, így három szobrot szerzett. (Most nyerte el a harmadikkal a tiszteletbeli Team Scitec tagságot, ami szintén 2017-es újítás.)

 

A legtöbb eddig Superbody szerzett szobor négy darab és az abszolút rekorder meglehet meglepő lesz: Arnold Gergely. 2013, 2014, 2015 Tinédzser - Athletic, majd 2017 Tinédszer-Újonc-Athletic bajnoka.

Az Athletic kategória nehéz, mert igen népes a mezőny. Mindenki ott akar indulni, némiképp azért, mert tévesen könnyebbnek gondolják, mint mondjuk az Open kategóriát. Nyilván az Athletic erősen nem egy GP, de a szabály az szabály, így ez semmit sem von le az Athletic kategóriával szerzett szobor értékéből. 

(A képek véletlenszerűek és némely esetben nem adják vissza a valóságot, főleg a régebbieknél. Jól látható az ugrás a fotós eszközök fejlődésében is.- a szerk.)

 

 

2 szobor:

 Estók Endre, Remzső Ferenc, Serfőző Tamás, Tóth Zoltán “Tozo”, Németh István, Kathi Béla, Kovács Ferenc, Lénárd Lajos, Földvári Attila, Dudás Ádám.

 


3 szobor:

 Tóth Dani, Molnár Peti, Kaszás Bálint.

 


4 szobor:

Arnold Gergely.

 

 

Hamarosan folytatjuk az abszolútot nem nyert, de jelentős Superbody bajnokokkal!

 

 

 



Önmagában az, hogy Molnár Peti talált egy kkiskutyát, nem lenne érdekes, de az ezzel kapcsolatos gondolatai megfontolandók.
.
Phil Heath több pénzért biztosan elindulna az Arnold Classic-on - mondja az edzője, Hany Rambod.
Termékajánló
%
4 kg 
 / 4.1
18%   15 790 Ft  
12 990 Ft
3,08 kg 
 / 4.9
5%   17 690 Ft  
16 805 Ft
500 gr. 
 / 4.4
 
4 790 Ft
1 kg 
 / 4.6
5%   1 250 Ft  
1 185 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
98184 fénykép található.
Magyar Bajnokság 2004
-95 kg
Szalma Attila, Szabó László, Benus Tibor
Magyar Bajnokság 2004 -95 kg Szalma Attila, Szabó László, Benus Tibor
EVLS Prague Pro, 2014.10.04. (Prága Pro)
EVLS Prague Pro, 2014.10.04. (Prága Pro)
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Due Torri 19.rész
Due Torri 19.rész
Superbody 2012 - A legenda folytatódik ... Open kategória
Superbody 2012 - A legenda folytatódik ... Open kategória
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....