Logo
 

Megoldás kávéfüggőknek és felnőtteknek

2017. 01. 18.
A kávékultúra nem a mi asztalunk, de a táplálékkiegészítő gyártók sok mindenre gondolnak.

 

 

 

 

Magyarországon a kávéházi élet nem túl jelentős, mondhatni a kulturális rész gyenge (legalábbis teljesen más, mint akár csak a déli szomszédainknál, ahol sokan folyton a kávéházban lógnak), ellenben az “otthoni” kávéfogyasztás az egekben van.

 

Ez az emberek napindító és hétköznapi túlélő drogja, az ürügy (a cigi mellett), amivel meg lehet szakítani a munkaidőt. Ennek egészségügyi hatásairól most hadd ne értekezzek, különösen a nem sportoló embereket figyelembe véve. (Vagyis nem véve, mert nem értekezünk.)


Kétségtelen azonban, hogy a dolog közösség formáló része (kávéház) nagyon jó (lehetene), ha a kávé egészséges lenne, és azt is figyelembe kell venni, hogy sokan egyszerűen szeretik az ízét. Ez még mindig sokkal jobb, mintha energiaitalt iszogatnának.


A kávézás napi rítusa önmagában abszolút jó, hiszen pár percre kikapcsolja az embert. Nem olyan ördögtől való ezt megcsinálni valami olyan dologgal, ami nem gáz, és van tápértéke.


Elég kézenfekvő találmány a protein kávé, ami engem nem nagyon izgatott, lévén nem kávézom, de mivel a leülök és iszom valamit dolog engem sem hagy hidegen (sokat teázom, ami szintén nem túl jó, csak én fel bírok kelni tea nélkül, így ez más dimenzió), éppen ideje volt kipróbálni.


A protein kávé beltartalmi értékekben meglepően jó. 2 g cukor, 2g zsír az kevés, mellé 27g protein egy adagban. A koffein 100 mg, ami elmegy. Írhatnék ide megengedett koffein mennyiséget, de ez nagyban függ a fizikai aktivitásodtól - egy komoly edzés előtti formula, mondjuk a Superhero 282 mg-ot tartalmaz.


Hogy egy normális kávé mennyi koffeint tartalmaz, arról fogamam sincs, hiszen azt se tudom, milyen kávék vannak. De a guglikészülék és némi gondolkodás után megállapítottam, hogy a protein kávé egy (erősebb fajta, mert gondolom többféle erősségű van) normál kávénak felel meg koffein tartalomban - de van mellé egy komoly, 27 grammos protein adag is, méghozzá tesjavófehérje-koncentrátumból.


Természetesen ennyiből lehetne inni egy sima proteint is. Valóban, de itt ügyesen olyan állagot hoztak össze, ami valóban a kávéra hasonlít és az élmény is olyasmi.


Amit én ebből összehoztam, az inkább tejeskávé.

 


Az alapanyag kókusztej-ital vagy mandula-ital, ezt shakerbe teszem. Ezt higítom némi vízzel (de nem muszáj) majd felrázom. Az én ízlésem szerint beledobtam vagy 4 édesítőt tablettát.


Innen mehet a csészébe (nagy teáscsészét használok) és megmelegítem mikróban. 


Természetesen lehet rendes kókusztej is, aminél arra figyeljünk, hogy komoly (30%) zsírtartalma van, ami természetesen jól jöhet, főleg edzés előtt.

 

1. Shakerbe tegyünk vizet. Használhatunk az ízélmény fokozása érdekében kókusztejitalt vagy hasonlót, esetleg valódi kókusztejet. Ezeket higíthatjuk vízzel.


2. Tegyünk bele 1 adagolókanál protein kávét. Rázzuk össze.


3. Melegítsük meg. Ha szükséges, adjunk hozzá édesítőt.

 


Természetesen ezer féle kulturáltabb módon el lehet ezt készíteni, de így egyszerű. 

 


Megfelelő-e ez edzés előtti italnak? Közvetlenül nem, mert a fehérjének emésztési ideje van, de egy órával edzés előtt igen. 


Rá lehet-e tolni edzés előtti formulát? Érdemes fél adaggal próbálkozni, nehogy meghajlítsd az összes rudat.

 


Természetesen ez a cikk nem teljesen autentikus, hiszen egy kávéfüggőt kellene megkérdezni. De a nem kávéfüggőknek biztosan jó. Bodó Imi Superbody bajnok szerint - aki szintén nem kávézik, bár szereti az ízét - olyan, mint egy kapucsínó. 



Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
120 kap. 
 / 4.7
 
3 990 Ft
390 gr. 
 / 4.8
 
5 890 Ft
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Jóba Elek & Drugs Bunny Edzés
Jóba Elek & Drugs Bunny Edzés
Aréna Kupa 2006
Baski Sándor, Szakács Sándor
Aréna Kupa 2006 Baski Sándor, Szakács Sándor
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Hasizom nyújtás megint!
Hasizom nyújtás megint!
Almás csirkefasírt
Almás csirkefasírt
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....