Logo
 

Vörös Zoltán: EGY VERSENY KÁLVÁRIÁJA

2009. 11. 10.
Aki ott volt a WABBA VB 2009 -en, az látta - aki nem volt ott, most megtudja, min ment keresztül Vörös Zoltán, az ország legnépszerűbb testépítője, aki végre koronát tett pályfutására egy világbajnoki címmel!


 

A mai írásom tartalma nem lesz mindig vidám és pozitív, de ez előfordul a testépítés világában, tehát méltán gondoltam úgy, hogy érdekes, sőt tanulságos is lehet!
A pontos megértéshez vissza kell repülni az időben nov.7-hez képest 3 napot!

2009. 11.4. szerda

Átlagos nap volt - azt kivéve, hogy nem ürítettem (kaki, nem szénhidrát. a szerk.) és ennek következménye képpen no alvás, csak pörgés feszítő hassal. Mivel fent - tehát ébren - voltam így ettem is. Kevés folyadék, majdnem dupla kaja!

2009.11.5. csütörtök

2 nappal verseny előtt, forma: jó, közérzet: borzalmas. Fáradtan tettem amit kell. Evés, kis mozgás a teremben, szauna… Kevés folyadék,széklet nuku. Éjszaka valamit aludtam…

2009.11.6. péntek

Közérzet: halott, de tölteni kell, nyomattam, ettem - undorral. Hányingerrel küzdöttem, folyadék minimális.
Délután regisztráció, bemérés a kategóriákba. Nagyon fájt a hasam, ott szenvedtem, baj van, ez magától nem oldódik meg. Oké, de mit? Szüntessük meg a rekedést, de úgy, hogy a body-versenyből nehogy futóverseny legyen! Le sem merem írni, hogy mikkel próbálkoztam; de a lényeg, hogy fárasztó, kimerítő és eredménytelen volt minden.
Alig ittam. Két és fél óra alvás után a megmérettetés napja virradt rám.

2009.11.7. szombat VERSENY

Megpróbáltam enni, de a rizs puszta szagától öklendeztem. Nem baj,mindenki szenved - jó akarok lenni, ez az én napom, stb. Ettem, eszegettem… A testem fájt, borzalmas szarul voltam. Viszont a norvég versenyt a fejemmel tettem tönkre, mert fölpörögtem - most minden pozitív, nyugodt vagyok, felkészült és szomjas.

Indulás!
 

Odaérve készülni is kellett, ami jó volt.
 

Már kenés közben éreztem, hogy savas a testem: merev, furcsa volt. Kaptam egy Ca ampullát, megittam.
Bemelegítés: jó lesz, kibírom. Csak maradjak nyugodt, mert ha túlpörgök, az megint tönkretesz.


Gyerünk fel, összevetések... Hú, pillanatok alatt kimerültem, de tettem, amit gyakoroltam. Küzdelmes volt, kerestem a mosolyt belül, hánynom kellett, ádáz csata volt ez a fej és a test között - de nem először és nem is utoljára.


Vége! Lejönni a színpadról már a barátom segített. Rám néz. Mondom, hánynom kell! Futás!
Gyerekek, én olyat hánytam, hogy csak gratulálni tudok magamnak. Érdekes volt, hogy sok folyadék is jött, emésztetlen rizs...
Honnan a víz? Alig ittam?! (Később leírom!)


Rengetegen jöttek segíteni, érdeklődni, hogy miben,  mivel tudnak segíteni. Az, hogy nyomtam egy földig érő "Á"-t, az segített: a hasam némileg megkönnyebbült. Pihenni volt időm. Családom és a barátaim körében dőltem el. Igen-igen, eldőltem, de felülni már nem tudtam. Félelmetes érzés volt, az agy küldte a parancsot és a test nem reagált. Hárman támogattak be egy szobába, kaptam Ca-t, Mg-t és hányás csillapítót. Betakartak, mozdulatlanul feküdtem: meghaltam!


Lassan, lassan indult újra a szerver. Barna Robi megtett mindent, segített, futott ide-oda. Hihetetlenül jól esett a törődése, és mindazoké, akik bármi módon küzdöttek, hogy talpra álljak! Köszi mentős bá! Akartam, hogy jó legyen - a verseny még nem ért véget!


A lelkem darabokban, a szüleimről nem is beszélve, akik aggodalma az egekig szökött - érthető módon. Két óra múlva mozogtam, eszegettem, sétálgattam. Én döntök: hogyan tovább? Elég, vagy menni fog?!
 

Victor, edzések, fájdalmak, örömök, barátok, a párom, mindenki és minden a fejemben pörgött! ÁLLJ! Ezt az érzelmi hullámot most nem neked találták ki, nem bírnád ki! - kiáltotta egy hang a fejemben. TEDD, AMIRE SZÜLETTÉL!
Vállalom, érzem, megtudom csinálni!
 

Mi következünk: a döntő! Pörögnek a kategóriák. Siessünk! - jött az info. Oké, igazítsunk a kenésen, aztán várás, várakozás… A karom nem emelkedik, a lábaim, mint az acél. Itt van vége, itt a baj! Most mi lesz?
Mozogj, mozogj! Suttogott a hang belül. Megkértem a Lacit (barátom, edzőm), hogy kicsit menjen arrébb, mert érzelmileg olyan instabil voltam! Sírnom kellett, de nem akartam, mert akkor az egyenlő az összeomlással.


Az agy, ami tönkretette a kinti versenyed, itt megmenthet. 90 másodpercet kell kibírni. Neked adrenalin kell! - kiáltotta a hang a fejemben. Mindenhol borsóztam! Behunytam a szememet és kimondtam: minden állat éledjen, aki, ami bennem van! ÉLEDJ! Csikorogtak a fogaim, rázkódott a testem. Ekkor Victor hangja csendült fel (mint oly sokszor edzéseken): INDULUNK!


Lassan a karom mozogni kezdett, mozdítsd, lépj, lépj, körözz, emeld, lépj...
Csinálj egy páros bicepsz pózt! - mondtam magamnak. Megvan! Nem tuti, de jó lesz!
Kértem a Lacit, hogy maradjon közel, mert ha nagy a gáz, neki kell lehozni.
The next competitor is ZOLTAN VOROS from Hungary!
A közönség tombol! Csinálom - teszem amit kell! Nem tökéletes, de megy: egy póz ide, egy beállás oda, még élvezem is! Gyerünk! Ez az én napom!

Vége, meghajolok, de a lábaim remegnek, droidként csoszogok lefele, megfordulok, mosolygok, meghajlok, tisztelgek a jelenlévőknek. Köszönöm, hogy eljöttek, hogy itt vannak! Persze mindezt (sajnos) csak belül tehetem, de tapsolnak! Lesegítenek - sírnom kell, de nem teszem…

Eredményhirdetés:
3...2...1... én maradtam egyedül a végén! Győztem! Hála, köszönet, öröm, megkönnyebbülés: sok érzés kerülget, csak a szüleim arcán ülő félelem, aggódás nem szűnik! Szeretnek!
 

Ugorjuk!


Este azért kaptam még infúziót: kiderült, hogy mi okozta a bajt!

Tanulságok:
- soha nem szabad bedugulni.
- a hányás kiürítette az amúgy sem bővelkedő nyomelemeket a szervezetemből, mindehhez a belső szerveiből nyert folyadékot.
- az agy információi ilyen módon nem, vagy fals érzékeléssel jutottak az izmokhoz (koordináció zavar).

Szóval vigyázni kell, mert mit sem ér egy aranyérem, ha másnap nem mehetünk edzeni!


Van még két dolog. Az egyik nagyon fontos, a másik kevésbé, de számomra az is lényeges!
1. A jó Isten szeret benneteket!
2. Én is nagyon szeretlek benneteket!

Vörös Zoltán

galéria

szólj hozzá

 



Te is segíthetsz!
A Texasi Titán visszatérésről beszél?
Kezdődik az Arnold Classic 2019 néhány órán belül; aki teheti, kövesse velünk élőben a Scitec Goldban, mindenki másnak itt az online közvetítés.
Termékajánló
0,454 kg 
 / 4.2
5%   3 690 Ft  
3 505 Ft
60 kap. 
 / 4.7
 
2 390 Ft
500 gr. 
 / 5.0
20%   3 990 Ft  
3 190 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104334 fénykép található.
Fitness OB 2003
Női Fitness
Fitness OB 2003 Női Fitness
Superbody 2006
GP2 - Dudás Antal
Superbody 2006 GP2 - Dudás Antal
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Magyar Bajnokság 2001 - Csovics Levente
Magyar Bajnokság 2001 - Csovics Levente
Edzés gerincferdüléssel?
Edzés gerincferdüléssel?
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....