Logo
A Kormány Misi Interjú  

A Kormány Misi Interjú

A Kormány Misi Interjú

Magazinuk általában nem elfogult, illetve ha elfogult is, akkor maga a testépítő sport iránt. Igyekszünk ezen a kereten belül pártatlanok maradni, mind a piacon résztvevő cégek, mind a versenyzők irányában. De azért persze nekünk is megvannak a személyes kedvenceink - ha lehet így fogalmazni. Ez a dolog szubejktív. Most engedtessék meg nekem, hogy kicsit a magam nevében nyilatkozzak. Én – és ezt hangsúlyozom, kizárólag laikus magánvélemény – jelenleg Kormány Mihályt tartom a legnagyobb tehetségnek ma Magyarországon és nagyon remélem, hogy profi válhat belőle. Nem szeretném itt Misi máját növelni ilyesmi nyilatkozatokkal, de azt hiszem, némi biztatás nem árt: hadd emlékeztessem itt a kedves olvasókat az általam már említett „Kormány Misi a legnagyobb király…” című dalra (szövegét írta és zenéjét lopta, valamint általában előadja: Jokerface és drugsbunny), amelyet azt hiszem akarva-akaratlanul is hallhattok még, amikor kint leszünk a nézőtéren.

Misi, médiasztár vagy! Láttalak a tévében! Kerestek már egyéb sajtótól?
Engem - még nagyon régen - nem tudom ki hívott fel valahonnan, még ősszel a Mátra kupa előtt, akkor csináltak velem egy riportot, telefonon keresztül, azóta se semmi.

Sehol nem láttam!
Hát én se! Főleg anyám hogy várta, de semmi!

Van neked valamilyen támogatód, vagy ilyesmi?
Hát, az MLO. Alá is írtam velük egy szerződést 1 évre - termékben.

Ez az abszolút szokásos, elég karcsú...
Ja. Mindenkinél így van

Mert fenn vagy a katalógus elején.
Igen, igen.

Meg a Berkes van.
Szerintem 1-2 emberkével így csináltak ilyet.

Mikor költöztetek ide?
1 hónapja.

És előtte?
Előtte a Fittnesszben (Fitness 2000. - A szerző megjegyz.) laktam. Előtte Nyíregyházán.

A Fitneszbe mikor jöttél fel, tavaly?
Novemberben, egy fél évvel ezelőtt.

És hogy talált meg a Pintér Feri?
Hát, végülis én találtam meg: Dönci ajánlotta. Tudod, 2001-ben készültem az első versenyemre. Októberben. Tudod, a Mátra kupa volt így október 14-én és én pont előtte egy héttel kerestem meg a Pintér Ferit.

Tehát a Mátra Kupa volt az első versenyed?
Igen.

Pont amikor először találkoztunk?
Igen. Az volt az első.

Amikor lepontoztak.
Hát, de vizes voltam: 113 kiló.

Dehát akkor is! Nekem ezzel a dologgal az a bajom, hogy ez testépítés, kit érdekel, hogy ki milyen szállkás? Nehogy már az nyerjen, aki tök gizda, de szálkás!
De látod, hogy most ezt nézik.

Na mindegy. Azért kezdésnek nem volt olyan rossz ez! Mégha le is pontoztak!
Jó volt ez így indulásnak: inspirált egyébként ez utána, mert tudom, hogy többet is ki tudok hozni magamból!

Meg azért volt ott biztatás a nézőtéren!
Hát ja, ez is számít!

Én utána nem voltam itthon, mi történt abban az évben?
Utána volt még a Magyar. Azon meg második lettem. Hát, ott meg az volt a baj, hogy az első verseny után már meg voltam ijedve, hogy akkor most mi lesz, jól le kell fogynom, meg minden. Aztán lefogytam 106-ra, verseny előtt 4 nappal, van képem róla: a Gorillák házában volt, fúú, nagyon jól néztem ki! Kibaszott szálkás voltam!

Az, amit mutattál? Ami rajta van a kártyán?
A naptáron? Igen, igen.

Fú, az télleg nagyon jó!
Ez volt kedden, utána meg szombaton volt a verseny, azon meg 108- 109 voltam. Valamit elb*sztam, már nem tudom mit. Mindegy.

Ki lett az első?
A Scorus Bernát.

De ez nem rossz, azért!
Persze az jó.

Nem voltam itt, a tavaszi szezont nem láttam.
Akkor nem is indultam, csak most ősszel, egy év múlva.

Akkor viszont láttalak már, akkor is a Mátra kupával kezdődött a szezon!
Ott megint ugyanaz volt a séma, ott viszont már megint több voltam, olyan 118kg.

De nem volt olyan rossz, mint tavaly, jobb volt a pózolásod is sokkal!
Ja, de még mindig nem pózoltam tavaly se eleget, de most már ez másképp lesz!

Hát nem spiráztad túl a pózolást, de azért máshogy pózol egy 70 kilós ember, mint Te...
Áá, nem, több időt kell ráfordítani. Figyelj, én megmondom neked őszintén: nem nagyon vittem túlzásba.

De nem várt tőled senki hátraszaltót.
Áá, azaz igazság, hogy ez az egész, meg ez a színpadi ugrabugrálás stb. nem érdekelnek. Én jobban szeretek edzeni, meg izmokat mutogatni, minél nagyobbat.

Én kíváncsi vagyok, mennyire pontozzák ezt az egészet!
A színpadi megjelenést?

Ja. Meg magát a pózolást.
A szabadpózra gondolsz?

Igen.
Hát, azt modják végülis az elvileg már nem oszt, nem szoroz.

Hát, igen. Ezt gondolom én is. Bár elég szubjektív ez a dolog. Inkább úgy megy, hogy nyerjen az én emberem egy kicsit, meg ilyesmi. Azért tépik egymás haját állandóan.
Hát, igen. Ez így van.

Na menjünk vissza egy kicsit! Amikor a Mátra kupa volt 2001-ben, akkor még Nyíregyházán voltál?
Akkor még igen. Egészen tavaly novemberig.

Segített ott neked valaki?
Hát a Dönci. De ez most nem úgy volt, hogy én állandóan hozzá szaladgáltam tanácsért, csak ha valamiben nem voltam biztos, vagy valamiben kíváncsi voltam a véleményére, azt úgy megkérdeztem, de alapvetően a saját fejem után mentem. Meg a saját megérzéseimre hagyatkoztam. Szerintem ez a legjobb. Persze kell egy kis idő, amit eltöltsön ebben a sportban az ember, de az a legjobb, ha a saját tapasztalataid alapján jössz rá a dolgokra.

A Döncit honnan ismered?
Hát onnan, Nyíregyházáról. Az ő termében kezdtem el edzeni. Ő volt az első ember, akit láttam, testépítő. Amikor megláttam, elájultam. Hát odamentem hozzá, mondtam: mutassa már meg nekem a combját, meg minden. Az inspirált igazából. Azt mondtam magamnank, hogy valahogy nekem is így kellene kinéznem!

Ez mikor volt?
94 nyarán. Akkor kezdtem el edzeni. 9 évvel ezelőtt.

Hogy néztél ki előtte?
Hát, figyelj, én általános iskola 6.-os koromig kövér gyerek voltam. Ez azért volt, mert én rohadt sokat bírok enni. Én nagyon sokat ettem. Utána elkezdtem atletizálni, focizni, bírkózni, akkor már nagyon szálkás lettem. Az atlétikát is, meg a focit is versenyszerűen csináltam. Atlétikában a 100 méteres futás, meg a távolugrás nagyon jól mentek. Félig ilyen országos szinten. Aztán abbahagytam.

A lábaid miatt mentek jól?
Aha.

Gondolom az sosem volt vékony.
Áá, az mindig vastag volt, az genetika. Az nálunk családi vonás. A vádli az főleg, de a combom is mindig nagy volt.

Erre mondtam, hogy megszületett két nagy láb, aztán ránőtt a Misi...
Hihi... igen...

A vádlid még nagyon durva. Talán még a combodnál is durvább! Majd egyszer megmutatom mit írtam erről, hogy a pincéből jön ki a vádlid…
Igen, ezt olvastam!

Olvastad?
Hát, persze.

Akkor jó! Ennek örülök.
Vádlija egyenesen a pincéből ered...

Haha! Ja! Nagyon elégedetlen voltam, hogy lepontoztak.
Háát, fel kell hozni hozzá a felső testem, én most ezzel tisztában vagyok. Mert igazából arányban kell lenni, de szerintem meg lesz ez. Most ezen vagyok.

Meg-meg!
Még időben vagyok.

Az a baj, hogy ebben az egész szarban nincs pénz! Mert ha lenne pénz, itt van például a Retbull, aki azt mondhatná, hogy bazzeg, Kormány Misi, szponzorálunk!
Hát csak ilyen nem nagyon van. Én magamat szponzorálom.

Ez álom csak.
Igen! Mert azért csinálják ám ezt sokan, meg szeretnék ezt csinálni sokan, csak hát így ez nem nagyon éri meg senkinek, nem? Áldozol rá sokat, és semmi nem jön belőle vissza. Annyi, hogy jól nézel ki, meg kapsz elismerést, de mást nem.

Már, ha kapsz elismerést... amikor meghívnak egy Mónika showba, és nem kaptál egy vasat se!
Nem is az ilyesfajta elismerésre gondoltam, hanem a haverok, család azért büszkék rám. Azért ez jó!

De azért jó volna, ha elismerne a média is valamennyire!
Hát igen. Valahogy népszerűsíteni kellene ezt az egészet.

Én már írtam például pár e-mailt ide-oda, de egyáltalán nem válaszoltak rájuk!
Pedig ez nagyon sok embert érdekel! Nézd meg, az edzőtermek tele vannak, egyre többen jönnek le, érdekli őket a jó kinézet!

Azért a Profi EB benne volt az újságokban. Meg, ha van egy testépítő, akinek leszárad a pöcse az anyagtól, az rögtön benne van...
Na ezaz. Ez a baj. És azt egyből úgy felfújják, hogy az szörnyű.

Na mindegy. Mi ebben próbálkozunk, aztán lehet szélmalomharc lesz az egész. Terelődjünk kicsit az edzésre: annak idején, amikor elkezdted, mennyire őrültködtél nagy súlyokkal?
Hát, elég rendesen. Régen én igazából arra mentem rá - ami mindenkinél előfordul, főleg aki fiatal - hogy minél nagyobb súllyal edzzek, mert az látványos, motiválja az embert, meg úgy tetszik neki. Hát, ja, állatkodtam elég rendesen...

Igazak azok a rémhírek a guggolással kapcsolatban?
Például?

Az, hogy elég nagy súlyal.
Áá, nem. Hát, jó, 17 éves koromba guggoltam 200 kilóba 8-at, az biztos. Így magamtól simán, szériába. 19-20 éves koromig guggoltam nagyobb súlyokkal, de csak 240-ig mentem fel.

Na de mennyi vagy most, 24?
Aha.

Hát az akkor most volt!
Ja, hát nem rég. 4-5 éve. 240-be guggoltam 4-et 20 évesen.

Az elég szép azért! Most meg már egyáltalán nem is guggolsz?
Most már nem. Minek? Hogy még vastagabb legyen a combom? Nem sok értelmét látom.

Jól reagált rá nagyon? Amikor nagy súllyal guggoltál?
Az én combom?! Fú, rettenetesen nagyon. Úgy bedurrant sokszor, hogy már nem bírtam behajlítani a lábamat, úgy tele ment vérrel. Nagyon be tudott durranni, ezért nem kell már nekem guggolni.

És a vádlid?
Az ugyanez. Vádlinál nem is a nagy súly - bár az is - de inkább a 20-25 ismétlés. Arra mentem rá, hogy minél jobban égesse.

Azért kérdeztem csak, mert mintha azt mondtad volna, hogy a vádlid nem volt oyan nagy, mint a combod.
Jó volt mind a kettő, csak igazából a legelején, mikor elkezdtem edzeni, inkább a guggolásra mentem rá. Nagyon sokat guggoltam, meg lábtolóztam. Arányaiban a combom sokkal nagyobb volt, mint a vádlim. Aztán így kezdték mondani, meg én is láttam, hogy jó a vádlim is, de a combomhoz még kellene egy kicsi! Aztán elkezdtem elég keményen vádlizni is.

Többször edzetted a vádlid egy héten?
Háromszor.

Hány kilóval?
Igazából az volt a baj a Gorillák Házában, ahol edzettem Nyíregyházán, hogy csak ülővádli gép volt, nem volt álló. Az álló vádlizást a Hack-gépen oldottuk meg, tudod, megfordultunk szembe, letettünk két deszkát.

Pontosan ezt csinálom én is!
Meg ülővádliztam, meg szamárvádliztam. De hát a szamárvádli az úgy volt, hogy rámültettem mindig két srácot, vagy egyet a hátamra plusz súllyal. Nagyon sokat szamárvádliztam. Nekem legjobban az jött be. Attól mindig úgy bedurrant a vádlim.

Azt is 20-25 ismétléssel?
20-25, valamikor 30. De úgy, hogy már égett, már kurvára fájt. Utána mindig abbahagytam, nyújtogattam, aztán kezdtem elölről. Azok a srácok, akik velem edzettek és ugyanezt csinálták, nekik is nagyon jött a vádlijuk.

Mennyit pihentél kettő között?
1 perc. Akkor jó, ha ég a vádlid. Akkor ér valamit.

Ez így van a hasnál is szerinted?
Aha.

Alkar?
Annál is. Ez a három. A többinél már nem jó, ha ég az izom, az már nem a növekedést szolgálja.

Tehát a többinél nem erre mész.
Nem.

Nem is lehet talán. Nem hiszem, hogy például egy bicepsz bírja.
Persze. Hát a vádlidat használod állandóan, azért a hasizmokat is, főleg a felsőt, annál is kell ez az égetés. Főleg a hasprés.

Felülést csinálsz vagy inkább hasprést?
A hasprést. Meg a római széket szeretem még, de a hasprés jön be nekem a legjobban.

Mekkora ismétléssel?
Nem számolom. Ahogy érzem. 20-30-40. Mikor mennyi.

Karra, mellre akkor nem szoktál ennyi ismétlést csinálni?
Nem. Nekem az nem jön be. De mindenkinek más a jó.

Persze. Én sosem voltam annak a híve, hogy akkor most pontosan Kormány Misi edzésprogramot csináljak, mert ezt láttam a magazinokban.
Persze. Én azért nézegettem ezeket, hogy valami fogalmam legyen, ami alapján el tudok indulni, de igazából az embernek saját maga kell, hogy kikísérletezze, hogy mi neki a legjobb. Ezt érezni kell. Ezért kell az edzésen odakoncentrálni.

Edzel külön az alkarodra is?
Nem. Régen edzettem, de most már nem. Kap elég terhelést az alkarom.

Térjünk egy kicsit vissza a versenyzéshez. Tehát 2001–ben volt a Mátra Kupa, meg a Magyar. A tavaszt kihagytad, 2002-ben volt a Mátra kupa megint. Ott hányadik lettél?
Negyedik megint.

Kik voltak?
Gaszt , Kokovai, Scorus, Én. De akkor a Nicu Giurgi odajött hozzám, hogy amit én mutattam a színpadon, az tetszett neki! Utána jött a Magyar bajnokság. Ott nyertem +90-ben. De én még nagyon sok izmot szeretnék magamra pakolni.

Én remélem, Te leszel a következő profi.
Én is ezt szeretném. Én úgy kezdtem el edzeni, hogy majd egyszer ott szeretnék versenyezni közöttük. Nekem ez jelenti a testépítést. Majd akkor érzem magam igazán testépítőnek, ha ott leszek.

Hát, így Kelet-európából az elég nehéz. Mi történt a Magyar után?
A Superbody.

Most csináltak GP kategóriát.
Igen. Ott kihoztak a Serfőzővel első helyre kettőnket. Jól nézett ki!

Ja. Sokat fejlődött.
Most nem voltam olyan jó formában. A Magyaron jobb voltam: már nagyon a diétára se figyeltem oda, mert a Magyaron már megvolt a lényeg. Azután meg volt még a Tisza Kupa.

Szezon után mennyire lazítottál?
Semennyire. Másodikán volt a Tisza Kupa, ötödikén már edzettem. Annyira kemény edzések nem voltak, de edzettem, mert azt sosem hagyom ki. Most van egy srác, akivel edzek, újoncban indult a Magyar Kupán, meg is nyerte, Ő is készül, én is, nagyon akarja ezt az egészet, velem egyidős. Horváth Tamásnak hívják, és nagyon jókat edzünk együtt. Kell az edzőtárs. A Fitnesszben is volt egy jó edzőtársam, ő is készült, de nem tudott aztán indulni.

Hogy jön össze ez az edzőtárs dolog nálad? Összehaverkodásból alakul ki?
Ja, haverkodunk, aztán megbeszéljük, hogy edzzünk együtt. De én csak olyanokkal edzek, akiken látom, hogy tényleg lelkesek.

Nyíregyházán is volt edzőtársad?
Volt. Mindig akadt, bár nagyon sokat edzettem egyedül. De most már azért kell nekem egy társ.

Totál ugyanazt csináljátok?
Ugyanazt. Húzzuk egymást, és így elég intenzívek az edzéseink.

Hogy kajálsz? Mennyi turmixot iszol naponta?
Változó. 2-3-4-5.

Kaja? Napi egy kiló hús például?
Igen, így valahogy.

Számolsz kalóriákat?
Nem, igazából verseny előtt sem. Inkább érzésre. Tükörben nézem magamat, és úgy módosítok mindig. Ösztönösen csinálom.

Mennyire csökkented le a kalóriát kábé diéta közben, ill. mennyit eszel vastagításkor?
Akkor 4-5-6 ezer.

Az mennyi kaja?
Az mondjuk 60-70 dkg rizs, 1 kiló hús, 3 turmix.

A rizst főzve érted?
Nem, szárazon.

Az nagyon sok!
Már nem bírok annyi rizst megenni. Régen simán megettem 1 kilót így szárazon. Volt, hogy másfelet. Az jó volt. Megint erre akarok ráállni. Ha tényleg sok rizst eszel, és úgy megy a diéta, hogy rizs, meg hús, nem eszel semmi mást, akkor annyira betöltődnek az izmaid glikogénnel, hogy nagyon!

Sótlanul?
Hát igen, a sót azt el kell felejteni.

Frankón sótlan rizsből egy kiló?
Ja.

Egy kiló rizst, ha egy tálban elképzelem...
Az egy bazinagy tál! Enni kell nagyon sokat. Rá kell erre állni. Amikor a Magyarra készültem, előtte egy–két hónappal mindig ennyit ettem. Egy kiló rizs simán becsúszott naponta. Plussz a hús, meg a turmixok.

Olyan nincs, hogy nem bírsz enni?
Van, hogy egy kicsit megcsömörlök tőle, aztán úgy nem eszek annyit, az 1-2 nap, és utána megint megy. Mostanában megint nem bírom úgy a rizst. De szerintem a melegtől van. Melegben nem bírok annyit enni.

Ha vastagítasz, akkor sem sózol?
Nem. Már így megszoktam. Ha nem tartom a diétát, és mondjuk elmegyek valahova kajázni, ott tele van sóval, az egyértelmű, de ha én most magamnak főzök rizst, nem sózom meg.

Ez nagyon kemény!
Megszoktam. Nem is hiányzik. De én soha életembe nem is sóztam külön a kaját.

És a tengeri só?
Az jó. Az kálium.

Az nem gáz annyira?
Az nem, az egyáltalán nem. Azt nyugodtan lehet. Gyógynövény boltban lehet kapni. Arra vigyázz, hogy lehet kapni közértekben is, de azokban van nátrium is. Vettem én már olyat. Az volt ráírva, hogy jódozott tengeri só. Pont amikor az első versenyemre készültem, azzal sóztam a kajámat. Hallod, tele volt nátriummal! Csak volt benne egy kis kálium. Én meg sóztam a kaját, aztán csak nem bírtam fogyni. Még mindig hót vizes voltam. Aztán néztem meg miből áll össze.

Akkor veszek ilyet!
De ennyire hiányzik az íze? Kell neked, hogy érezzél valami ízt?

Hát, mondjuk egy sótlan brokkoli elég szar…
De mire jó a só? Semmire! Arra, hogy infarktusod legyen, meg érelmeszesedésed? Meg hogy jó vizes legyél. Semmi másra!

Vannak egyéb sporton kívüli terveid?
Vannak. Ősszel elkezdem a Fitnessz Akadémiát, csak azért, hogy meglegyen az edzői papírom. Mert úgy hallottam kötelező lesz. Még szeretnék tanulni utána valamit. Még nem tudom, mit, de az egészséges életmóddal kapcsolatban: ebben szertnék majd maradni, ha már nem versenyzek. Ezt szeretem, ebben nőttem fel. Tanulni mindenképpen fogok még.

Volt valami elképzelésed, mi szerettél volna lenni, még mielőtt edzeni kezdtél? Vagy van valami hobbyd?
Nem, nem volt semmi ilyen. Nem is érdekel semmi egyéb olyan nagyon komolyan. Ami érdekel, a versenyzés, meg hogy valami normális életet összehozzak magamnak. Lehet, hogy ez majd később változni fog.

Mivel töltöd a szabadidőd?
Szabadidő? Az nem nagyon van.

Beugratós kérdés volt...
Mondjuk a természetbe való mászkálás, az bejön nekem.

De oda kell vinni kaját!
Ennyi. De jó ott a friss levegőn. Erdőbe mászkálsz, mozogsz. Az engem megnyugtat. Nincs ez a zaj, nyüzsgés, füst meg mittudomén!

És aerobnak is jó.
Annak is nagyon jó mozgás. Néha vannak ilyen hétvégi programok.

Vastagításkor csinálsz kardiót?
Mindig. Egész évben.

Heti hányat?
Hát, mostmár nincs annyira időm rá a munkám miatt: edzőként dolgozom, de úgy meg vagyok kötve, nekem kell alkalmazkodnom az emberekhez. Mire befejezem a súlyzós edzést, van úgy, hogy már jönnek, és így elmarad a kardió. Lehetőleg, ha tudok, minden edzés után kardiózok fél órát, mikor mennyit. Szerintem vastagításkor is kell.

Maximum nem olyan sok.
Nem olyan sok, de szeretem a kardiót. Jobban bírom, mint bármit.

Nem unatkozol közben?
Nem. Elvagyok. Elnézgelődök, elgondolkodom, valamikor viszek magammal walkmant, elhallgatom. Csináltam olyan kardiókat, hogy két óra gyaloglás.

Azta!
135 kilósan, hallod! Mellette meg edzettem is!

Mennyire veszik komolyan a személyi tréninget a tanítványok?
Valaki igen, valaki nem. Azokkal szeretek foglalkozni, akik tényleg úgy jönnek, hogy csinálják szinte szünet nélkül.
Van aki meg - ez inkább a nőkre jellemző - egyébként az az igazság, hogy gáz. Az már egy idő után idegesítő. Nem is érdekli igazából, csak azért megy le, hogy megnyugtassa magát, hogy csinál valamit, meg majd lesz eredménye előbb-utóbb, de ilyen hozzáállással, mint ahogy sok nőnél van, semmi. Járhat akár élete végéig, ugyanígy fog kinézni!

A kaját úgyse tartják be!
Ja, azt is magyarázom: azért az a legfontosabb, amit eszik!

Én a pinatátogató géptől vagyok ki teljesen! Leülnek és ezer ismétlést csinálnak félcentikkel. Csak tudnám, azzal mit akarnak.
Hát, igen. Az olyat szeretik, ami nem kerül túl nagy erőfeszítésbe, és azt hiszik lesz valami eredménye. Dehát semmi. Mindenkinek elmondom a diétát is, de hát valamennyire ebben el kell tölteni egy időt, azért ez nem olyan egyszerű. Hiába mondom el, hogy rizst egyél, meg csirkét, bemennek a kínaiba, kikérik a rizst, csirkét, közben tisztában sincsenek azzal, hogy ez tele van sóval, meg mindenféle szarral, közben meg azt hiszik, hogy diétásan esznek. Hát ez még abszolút nem diéta. Ez még kevés a jól kinézethez, hacsak nincs valakinek valami szuper genetikája.

Van néhány ilyen szerencsés.
Ilyennek is kell lenni!

Te sem panaszkodhatsz. Mik a közelebbi terveid? A tavaszt kihagytad, őszre készülsz?
Igen, az őszi szezonra igyekszem jó formát összehozni!

Sok sikert, reméljük idén összejön! Még valami: ugye nem Te voltál valemelyik cseten?
Nem, nincs ilyesmire időm.

A Te nevedben lépett be valaki valamelyik csetre…igaz kissé gyanús volt az 500Ft-ért bevállalt személyi tréning!
(nevet) Hát az nem én voltam!

Drugs Bunny
Közreműdödött: Babee
Címoldal | Sztárprofil | Interjúk | Videók | Vissza


Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
1 lit. 
 / 4.7
 
5 990 Ft
360 gr. 
 / 4.6
 
5 790 Ft
120 kap. 
 / 4.7
 
3 990 Ft
2,27 kg 
 / 4.6
5%   13 990 Ft  
13 290 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Hungarian Pro 2003
Posedown
Hungarian Pro 2003 Posedown
Ironman 2004

Photography by Kevin Horton
Ironman 2004 Photography by Kevin Horton
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Első Motivációs Testépítő Konferencia 2009 - IV. rész
Első Motivációs Testépítő Konferencia 2009 - IV. rész
Scitec Muscle Fest 2009 - 1. rész
Scitec Muscle Fest 2009 - 1. rész
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....