Logo
Hogyan nyertem meg az 1994. évi Miss Olimpiát  

Hogyan nyertem meg az 1994. évi Miss Olimpiát

Hogyan nyertem meg az 1994. évi Miss Olimpiát
Írta: LENDA MURRAY Miss Olimpia
Megjelent: A Magyar Muscle&Fitness 1995. számában

Amikor Atlantában ott álltam a dobogón és Joe Weider aranyérmet akasztott a nyakamba ötödik Miss Olimpia győzelmem jeleként túlságosan lefoglalt a pillanat ahhoz, hogy az eseményen sokat gondolkozzam. Mihelyt azonban visszaérkeztem a szállóba, ahol volt időm lazítani, gondolkodni és az egész dolgot távlatból szemlélni kezdtem, boldog voltam, hogy egy újabb bajnokságot nyertem és örültem annak, hogy még mindig Miss Olimpia vagyok - de úgy tűnt nekem, hogy az előző évben mindent fáradságos úton értem el. Akadályokat helyeztem saját utamba, ami az edzést és a diétázást a bemutatóra jóval nehezebbé tette.

Azután eltökéltem, hogy a jövőben egészen másként fogom csinálni. Ami erre késztetett, az Cory észrevétele volt, melyet nekem tett. Ő és a FLEX főszerkesztője, Jerry Kindela műsorközlői voltak az eseménynek és miután engem hirdettek ki győztesnek, Cory felhívott a pódiumra. Cory, aki maga hatszor egymásután nyerte meg ezt a versenyt, gratuláció közben megjegyezte, hogy ő tudja, milyen nehéz volt évről évre megnyerni a Miss Olimpiát. Később gondoltam rá, hogy Cory bizonyára ugyanazokon a dolgokon ment keresztül, mint én. Hogy ő valóban megérti, milyen nyomások feszítenek, amikor évről-évre kell megvédeni egy ilyen címet.

Megértem, nem panaszkodom. Cory sem tette, amikor ő volt a Miss Olimpia. Nem tételezik fel, hogy a Miss Olimpia megnyerése könnyű lenne. Én magyarázkodom, nem panaszkodom és a magyarázat ugyanúgy hasznos nekem, mint bárki másnak. Minél jobban megértem, hogy min mentem keresztül, annál jobban tudok megküzdeni vele. Ha pedig más testépítők tanulnak a tapasztalataimból, és az segíti őket pályájukon, annál jobb.

Állandóan azt kérdezik tőlem, hogy a Miss Olimpia megnyerése idővel könnyebb lesz-e? Hogy a bajnoki cím megvédése nem kevésbé nehéz-e, mint elnyerni azt első ízben? Bizonyos értelemben az könnyebb, mivel már tapasztalatot szereztél, megküzdöttél a feszültségekkel és van már önbizalmad, hogy tudod, bármit képes vagy megoldani. Számos sportoló jön rá arra, hogy megtanulni teljesíteni egy sportágban, és megtanulni győzni abban a sportágban gyakran két nagyon különböző dolog. Igazán csak a győzelem hiteti el veled, hogy győztes vagy.

A SIKER GÁTOLHATJA A TOVÁBBI SlKERT

A siker azonban valahogyan megváltoztatja az életet olymódon, hogy ha nem vigyázunk, útját tudja állni a további sikereknek. Bármely bajnok bármely sportágban elmondhatja, hogy minél híresebb leszel, minél népszerűbbé válsz, annál nehezebben fogsz összpontosítani az edzésedre és elvégezni azt a munkát, ami szükséges ahhoz, hogy sportágad élvonalában maradj.

Ezenkívül ha egyszer bajnok leszel, befutó, az a személy, akit első helyre várnak, a feszültség iszonyúan megnő. Emlékszem például, hogyan éreztem magamat, amikor 1990-ben első Miss Olimpiámra készültem. Az edzőteremben az emberek azt mondták, hogy sohasem nyerem el a címet elsőre, hogy először meg kell fizetnem a "tanuló pénzt". Egy Muscle and Fitness-ben megjelent cikk azonban megjósolta, hogy én leszek a következő bajnok, ezért az esélyeimet elég jónak véltem. Nem éreztem túl nagy stresszt vagy nyomást, mivel nem volt veszíteni valóm. Nem voltak elvárások, amelyeknek meg kellett volna felelnem. Ha nem nyerek, egyszerűen visszamegyek, és a következő évben keményebben próbálok edzeni. Minél gyakrabban nyer valaki bajnokságot, annál inkább megnőnek az elvárások, és annál végzetesebbé válik arra gondolni, hogy veszíthet. A sportban a veszítéstől való félelem nyomasztóvá tud válni. Ez szolgál magyarázatul ütőjátékosoknál, arra hogy világversenyeken döntő helyzetekben mondanak csődöt. A legkiválóbb golfozók egy versenyen 60 cm-ről képtelenek begurítani a golyót a lyukba és nagy kosárlabdázók hirtelen elvétik a büntetődobásokat, amikor a bajnokság forog kockán. Az ilyenfajta nyomás leküzdhető. Sokat segít a tapasztalat. És amint Bruce Jenner, a tízpróba olimpiai bajnoka egyszer megjegyezte: ha egyszer ráeszmélsz arra, hogy nem fogsz meghalni, ha veszítesz, hogy még nem jön el a világ vége, akkor juthatsz előre és tudsz megtenni mindent azért, hogy győzz anélkül, hogy túlságosan izgulnál miatta.

Ami az elvárásokat illeti, tulajdonképpen a következő évi verseny volt valószínűleg pszichológiai szempontból a legnehezebb. Kétségtelen, hogy egyszer megnyertem a Miss Olimpiát. Ez azonban lehetett szerencsés véletlen is.

Számtalan sportoló nyert már bajnokságot mindenféle sportágban, és azután soha többé nem teljesített ismét azon a szinten. Ezért a győzelem 1991-ben igazi áttörés volt. Kétszer megtettem, ezért hát miért ne tudnám továbbra is?

Tudtam, hogy nem egyszerűen véletlenségből lettem Miss Olimpia. Bebizonyítottam, hogy tudom, mit csinálok. Természetesen 1990-ben elért győzelmem előtt igen kevés ember tudta, hogy ki vagyok, ezért nem voltam nagyon elfoglalt. A vendégpózolásokat és szemináriumokat illetően a programom nem volt zsúfolt. A médiák nem dörömböltek az ajtómon interjúkért. Telefonom nem csöngött szüntelenül és a rajongóktól nem kaptam levélhalmokat.

MISS OLIMPIÁNAK ÉRZEM MAGAMAT

Még azután is, hogy 1990 novemberében elnyertem ezt a címet, eltelt egy bizonyos idő, amíg ismertebbé váltam. Amikor a következő februárban díjat nyertem az Ironman Classic-en a közönség részéről langyos fogadtatásban volt részem. Egyik barátom azt mondta: "Most történt utoljára hogy ilyen a reagálás" és igaza lett. Amint a tavasz folyamán a testépítő magazinokban egyre több és több cikk jelent meg a versenyről és rólam, életem gyökeresen megváltozott. Már hat hónapja vagy még hosszabb idő óta Miss Olimpia voltam, de ekkor éreztem magamat először igazán Miss Olimpiának.

Ebben az évben elfoglaltságom még minimális maradt, ezért gond nélkül tudtam koncentrálni edzési és verseny előtti diétázási programomra. Nem voltam teljesen elégedett azzal, ahogyan 1991-ben a dobogón kinéztem. Nem voltam túlsúlyos, de néhány kilóval nehezebb voltam annál, amit akartam, mivel nem bíztam a verseny előtti programban, amellyel az előző esztendőben megszereztem a Miss Olimpia címet. Eltökélt szándékom volt, hogy a jövőben ragaszkodom ahhoz, amiről tapasztaltam, hogy beválik.

Természetesen nehéz volt kitartanom 1992-ben emellett az elhatározás mellett. Ez volt a női testépítésben a "nőiességi szabályok" éve, amely mindenkit megzavart, versenyzőket és bírákat egyaránt. Az abban az évben Chicagoban megrendezett Miss Olimpia előtt az IFBB ismét felülvizsgálta a szabályokat, hangsúlyozva a bajnokságon a testalkat megítélésénél az izomzaton felül az esztétika szükségességét (a testépítéshez illőbb meghatározás ez, mint a nőiesség). Egyikünk sem tudta azonban egészen pontosan, hogy mit várhat, amikor a McCormick Center-be beléptünk, ezért a csapat nagy része kisebb és soványabb volt, mint az előző években, engem is beleértve.

Ebben az időszakban sohasem lazítottam az edzésemen és verseny előtti étrendem olyan szigorú és fegyelmezett volt, mint még soha. Idővel azonban ráeszméltem arra, hogy sikeres profi testépítőnek lenni többet jelent, mint versenyre való edzést. Profinak lenni üzlet. Kétségtelen, hogy a profi versenyeken pénzt keresünk, azonban jövedelmünk nagyrészét másutt keressük meg. Fényképfelvételekkel, fénykép eladásokkal, aláírásokkal, reklámokkal, szemináriumokkal.

VENDÉGPÓZOLÁS

Mindenek felett pedig vendégpózolással. Pályafutásom során a vendégpózolási igények minden évben nőttek egészen addig, hogy az év során minden hétvégén dolgozhattam, ha ugyan nem többször is egy héten. Ezek a fellépések nem csupán az ország egész területén történnek, hanem a világon mindenütt. A múlt év júniusában például meghívtak Olaszországba, majd Tokióba, közben pedig beiktattam fellépéseket az USA-ban is. Mindezt egyetlen hónap leforgása alatt! Olykor három hétig egyfolytában távol voltam hazulról, utána pedig csak igyekeztem Detroitban maradni, míg a mosást el nem intéztem. Miután 1994-ben, Atlantában győztem, ráébredtem arra, hogy programomat rövidítenem kell, ha továbbra is győzni akarok. Természetesen testépítésből megélni nem könnyű és a sportpályafutás senkinél sem tart örökké, ezért nehéz a munkát visszautasítani. Én azonban azért kapom az ajánlatokat, mert Miss Olimpia vagyok, tehát ha nem csinálom azt a kemény munkát, ami a cím további elnyeréséhez szükséges, a végén nekem fog pénzbe kerülni. Viszont semmiképpen sem tudom folytatni testalkatom fejlesztését, és minden évben tovább javulni, ha olyan sok vendégpózolást vállalok. Erre a felismerése New Yorkban, az 1993. évi Miss Olimpián döbbentem rá. Korábban Bev Francis ellen küzdöttem. Bár minden egyes versenyen javulni próbáltam, úgy éreztem, hogy testalkatom megváltoztatása nem fogja befolyásolni az eredményt. Bev és én annyira különböző felépítésűek vagyunk, mint az alma és a narancs. A bírák az egyik vagy a másik fajta alkatot részesítik előnyben. Úgy tűnt számomra, hogy azok a kis változtatások, melyeket testalkatunkban el tudunk érni, valószínűleg nem sok eltérést okoznak. Más volt azonban ott állni a színpadon a Beacon Theaterben Laura Creavalle és Denise Rutkowski mellett. Ebben az esetben a bíráknak "almát kellett almával" összehasonlítani, és teljes mértékben tudatában voltam annak, hogy e két versenyző mindegyike valódi fenyegetést jelent számomra. A bírák ismét a javamra döntöttek és én New Yorkból a negyedik Miss Olimpia trófeával jöttem el, de elhatároztam, hogy a győzelmet nem fogom magától értetődőnek venni és megkétszerezem igyekezetemet, hogy a legjobb formámba jöjjek Atlantába.

NEHEZEN KIVÍVOTT GYŐZELEM

Bárki, aki látta a versenyt az Atlanta Civic Centerben, tudja, hogy rendkívül szoros verseny volt. Azt vártam, hogy meg kell küzdenem mind Denise-el, mind Laurával, de csupán a Laurával vívott harc is nagyon kemény volt. Az első fordulóban én lettem a legjobb, Laura nyerte a kötelező pózolási fordulót és holtversenyben mentünk a szabad pózolásra az esti bemutatón. Azzal zártam, hogy a pózolási fordulót 5:10 arányban nyertem, egy ponttal veszítettem a lepózolásban és elnyertem a címet. A csekély különbség azonban, amivel győztem, nagyon világossá tette előttem, hogy életemben és pályafutásomban néhány drasztikus változtatást kell tennem, ha továbbra is győzni akarok.

A legfontosabb, hogy a dolgokat ne csináljam tovább olyan keményen. Ott van Laura, aki kiteszi a lelkét, hogy minden évben jobb legyen és Denise-el is meg kell küzdenem. Nem szállhatok minden héten repülőgépre, hogy utazzam mindenfelé a világban, rendszertelenül eddzek, és még javuljak is, ahogy szeretnék. Lehet, hogy ez menne, mint korábban. Azt jelentené azonban, hogy a dolgokat igen keményen kellene csinálnom. Egy dologban bizonyos vagyok: amikor Laurát nézem, összes javulásával együtt, melyet az évek során elért, úgy tűnik, hogy fejlettsége végső határát 98%-ra közelítette meg. Tovább fog javulni, de úgy gondolom, hogy csökkenő eredményekkel kell szembenéznie. Minden tiszteletem ellenére azt hiszem, hogy csupán ennyi lehetősége van a javulásra.

Az én esetemben, bár bizonyos testrészeimen javítottam és jóval több részletet dolgoztam ki testalkatomban, még mindig ahhoz a mérethez vagyok közel, amellyel akkor rendelkeztem, amikor 1990-ben első Miss Olimpiámat megnyertem. Ezért azt gondolom, hogy fejlődésemnek óriási tere van. Kétlem, hogy lehetőségeimet illetően 85-90%-nál többre jutottam volna. Úgy vélem, hogy nagyobb, keményebb, formásabb és kidolgozottabb lehetek, és mindemellett rendelkezem azzal az esztétikai minőséggel, amelyet a bírák, úgy tűnik, a testalkatomban kedvelnek.

Vagyis megtehetem mindezt, ha otthon maradok, hogy keményebben és következetesebben tudjak edzeni. Ha utazási programomat megkurtítom, ha az elkövetkező évben bizonyos mennyiségű munkát visszautasítok. Nem hiszem, hogy gondom lenne ennek a korrekciónak az elvégzésével. Túlságosan sok ember mondta nekem, hogy mennyire szoros volt a legutóbbi verseny. Nem akarom, hogy 1995-ben ilyen szoros legyen. Nem csupán a Miss Olimpia címet akarom elnyerni, hanem a legjobb Miss Olimpia akarok lenni, amennyiben képes vagyok rá. A legfőbb különbség pedig az lesz, hogy ennek elérése érdekében többé nem kényszerítem magamat sok áldozatra. A testépítés úgyis elég fáradságos, úgy ahogy van!

Címoldal | Sztárprofil | Interjúk | Videók | Vissza


Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
%
6 kg 
 / 4.8
33%   29 980 Ft  
19 990 Ft
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
450 gr. 
 / 4.4
5%   4 890 Ft  
4 645 Ft
266 gr. 
 
 
9 900 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Mátra Kupa 2004
-80kg újonc kategória
Szántó Ottó
Mátra Kupa 2004 -80kg újonc kategória Szántó Ottó
Mátra Kupa 2002
Fitness Forma 167cm alatt
Mátra Kupa 2002 Fitness Forma 167cm alatt
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Magyar Bajnokság 2001 - Danka János
Magyar Bajnokság 2001 - Danka János
Strongman vs Bodybuilding Show 8.
Strongman vs Bodybuilding Show 8.
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....