Logo
Frank Zane - az örök szimmetria  

Frank Zane - az örök szimmetria

Frank Zane - az örök szimmetria

Csak néhány testépítő reménykedhet, hogy fizikumával valami újat, maradandót alkot eme sport világában. Frank Zane ezen kevesek közül való. Az új irányzat, amelyet felállított az arányosság tekintetében, háromévnyi uralmat jelentett az 1977-1979-ben megrendezett Mr. Olympiák történetében. Még a mai világban is, ahol a robusztus termetű, hatalmas izmokkal rendelkező sportolók uralkodnak, még mindig sokakat ösztönöz az a klasszikus testfelépítés, tökéletes kinézet, amelyet Zane mutatott fel a maga idejében.

Egyetlen testrésze sem volt véletlenszerűen felépítve, minden egyes izomcsoportot a többihez igazított, egyszerűen tökéletes volt felépítése, egy valódi szobrászművel állhatott szemben az akkori szemlélődő, amelyet Zane több mint egy évtizedes lelkiismeretes, aprólékos munkával teremtett maga köré. A külső és a belső egyaránt tökéletes összhangban áll, nagyszerű ember és három főiskolai diplomával büszkélkedhet, mint például a kísérleti pszichológia mestere. Ezek mellett matematikát, fizikát, kémiát és pszichológiát is tanított 13 éven át, egészen az első Mr. Olympia győzelméig. Amint világhírűvé vált, Palm Springsben több mint háromezer hallgatóra tett szert, akik a mester tudására szomjaztak. Frank ezek mellett 4 könyv írója, több tucat újság publicistája és még mindig megszállottan edz a San Diegoi Zane Experience klubjában. Elég nagy szerencsénk, hogy elérhettük ezt az élő legendát és kérdezősködhettünk, fürkészhettük a sport egyik legnagyobb versenyzőjének és mentorának a gondolatait, személyiségét.

Kérdés: Szerinted mi volt az ami megkülönböztetett téged a generációd többi testépítőitől?
Frank Zane:
Akkoriban mindenki egyedi testfelépítéssel rendelkezett. A magyarázat arra, hogy a mostani generáció miért is olyan egyforma, miért tűnnek annyira ugyanolyannak, az azért van, mert a maiak minél rövidebb idő alatt akarnak minél nagyobbra nőni, egyszóval hajszolják a kilókat. Nekem elég sok ideig tartott, míg elértem célom. Gondold csak el, 21 éven keresztül edzettem, míg végül elnyertem életem első Mr. Olympia címét. Mivel soha nem hajtottam arra, hogy gyorsan izmosodjam, esélyem volt rá, hogy úgy formáljak egy adott izomcsoportot, ahogy szerettem volna, illetve, hogy a lemaradt testrészeket felhozzam, harmóniába hozzam a többivel. Ez egyáltalán nem jellemző a maiakra. Szinte mindegyikük néhány évnyi edzés után 120 kilogrammos szörnyszülött akar lenni. Én ezt az egészet más szemszögből közelítettem meg. Az intenzív, főiskolai éveim eredményeképpen a versenyeket egyfajta vizsgának is tekintettem. Minden tekintetben, mentálisan is és fizikálisan is felkészültem az adott verseny napjára, olyannyira, hogy az előfordulókat többször is simán meg tudtam volna csinálni. Az előfordulókat ne úgy képzeljétek el, mint egy gyaloggalopp, az egész rendkívül fárasztó és kimerítő. Hacsak nem vagy tökéletesen és specifikusan erre felkészülve, akkor nem tudod magad maximálisan megmutatni, nem tudod az általad nyújtott lehető legjobb formát hozni. Mozgás nélkül egy órán keresztül végig tudtam állni, félig feszített állapotban és a pózolást is hosszú ideig kibírtam volna. Relaxáltan és nyugodtan állva biztos jobban mutattam, mint a körülöttem állók, akik szemlátomást idegesek és fáradtak voltak. Nagy különbség volt ez, én mondom. Még valami. Soha nem álltam úgy, mint a többiek, hogy a karom kifelé állt, mint egy fadarab, az annyira természetellenesnek, robotosnak tűnik szerintem. A karjaimat mindig magam mellett, a hasizmokat mindig megfeszítve tartottam. Senki más nem állt ebben a pózban.

Kérdés: Honnan kaptad a “vegyész” becenevet?
Frank Zane:
Ez a főiskolai éveim alatt ragadt rám, ahol is a kémiára szakosodtam. Alapjában véve az edzést, a táplálkozást és a táplálékkiegészítést is ugyanolyan analitikusan közelítettem meg, mint tettem azt abban az osztályban, ahol a mértékanalízist tanultam. Annak idején a hatvanas években Rheo Blair protein formuláját használtam, mellyel saját magam is kísérleteztem, hogyan tudnék belőle egy hatásosabb kiegészítőt kreálni. Minden étkezésem és edzésem regisztráltam, mindent pontosan lejegyeztem, hogy a későbbiekben meg tudjam vizsgálni, hogy bizonyos faktorok hogyan hatnak az eredményeimre.

Kérdés: Az emberek többsége aki ismer téged azt állítja, hogy a fizikumod olyan, mintha szándékosan megtervezted volna előre az egészet. Milyen elképzelésekkel indultál a kezdetekben?
Frank Zane:
A kezdetek kezdetén Stevee Reeves inspirált igazán. A magazinokban láttam őt az ötvenes évek vége felé és lenyűgözött a látvány, ami elém tárult. Tudtam, hogy én is úgy szeretnék kinézni, mint ő, épp ezért gyakran vizualizáltam magamban, hogy miként is nézhetne ki a testem, mit és hogyan kéne rajta dolgoznom. Addig-addig csináltam mindezt, míg szépen lassan realitássá vált az egész. Az átlagember nem képes realizálni, hogy az átlagos (vagy éppen átlag alatti) testét az inaktivitással és haszontalan táplálékokkal “építi”.

Kérdés: Valam egyedi séma szerint edzettél, illetve táplálkoztál, amelyet még senki nem csinált előtte?
Frank Zane:
Nem állíthatom, hogy bárminemű újat feltaláltam volna, habár alkalmaztam egy technikát, amit végül is “előtöltésnek” neveztem el és a hetvenes években kezdtem használni, hogy a kívánt hatást specifikus aminosavakkal a fejlődés szempontjából előidézzem. Ez a következőképpen nézett ki: 5 gramm L-Glutamin (segít a regenerálódást és diétázás alatt megvéd a katabolikus állapotoktól), L-Triptofán (regenerálódás miatt fontos aminosav, segít az alvásban is, mely közvetlen befolyással van a fejlődésre). 20 évvel később, azaz mostanság a hétköznapi, nem versenyszintű sportolókhoz is eljuthatott ezen aminosavaknak jelentőségének híre, ennek igazán örülök.

Kérdés: Tudva levő rólad, hogy minden őszre versenyformába hoztad tested, még azután is, hogy visszavonultál. Még mindíg ez a helyzet?
Frank Zane:
Nem, túl sok munkába kerül az egész és nem éri meg minden évben a fáradtságot ok nélkül készülgetni. Már az 58-at is betöltöttem. Talán 60 éves koromra megint formába fogok lendülni, bár nem vagyok formán kívül a szó minden értelmében véve. Még most is, mint mindig, sokat edzem, de ismét rengeteget kardiózni és mindemellett még egy diétán átesni is igen időigényes feladat. Sok más dolog van, amivel foglalkoznom kell, többek között az üzlettel. Jelenleg 88 kg vagyok, 85 kg-osan fogom a legjobb formámat mutatni.

Kérdés: Olvasván a “A test építése” cikkedet a weboldaladon, kíváncsi lettem, hogy is néz ki ez az általad használt négy évszak edzésmódszer. Tudnád ezt valahogy összegezni az olvasóink számára?
Frank Zane:
Természetesen. A tavasz a növekedés ideje, az edzéseket tehát erre kell fókuszálni. Öt nap alatt háromszor edzem és arra törekszem, hogy minél több súlyt pakoljak magamra ezen idő alatt. A nyarat a megszerzett tömeg finomítására szentelem, ekkor négy nap alatt edzem háromszor. Az ősz az nem más, mint leszüretelni az előző két évszak eredményeit. A kardióedzéseket bevezetem, három órát kardiózom egy héten vagy a taposógépen vagy biciklin, emelett a pózolást is gyakorlom nap mint nap. A telet szinten tartásra használom fel. Továbbá esetleges sérüléseket ilyenkor kúrálok, illetve olyan testrészeket hozok fel ilyenkor, amelyek egy kis korrekcióra szorulnak. A diéta itt nem igazán számít, egyáltalán nem olyan szigorú, mint máskor. Ilyenkor kicsit el is engedem magam, élvezem az életet, néha kirúgok a hámból. Edzés minden másnap van csak. Mióta a saját Zane Experience termemben dolgozom a világ minden tájékáról érkezett klienseimmel, van úgy, hogy egyhuzamban háromszor is edzem egymás után. Egyébként ez a fajta szezonális megközelítés tart engem formában már vagy 45 éve.

Kérdés: Hogy néz ki az edzésed mostanság?
Frank Zane:
Sok negatív ismétlést csinálok lassan, hogy biztos legyek, izmaim megfelelő stimulációt kapnak, és jól megnyúlnak edzés közben, elősegítve a növekedést és nagyszerű pumpáltságot érezzek ezzel együtt. A célom az, hogy soha többé ne használjak nagy súlyokat, nem is állt igazán szándékomban, soha nem akartam a legerősebb testépítő posztját betölteni. A gyakorlatok széles skáláját használom az edzések folyamán, mindet szigorúan kivitelezve. A legjobb formámat az 1979-es Mr. Olympia estéjén mutattam, akkor 88 kg volt a versenysúlyom. Tudvalevő rólam, hogy nem voltam egy nagy, robusztus testfelépítésű srác, tudtam, hogy hogyan adjam elő magam, tökéletes kűrt alakítottam ki magamnak, ott álltam a nálam legalább 20 kg-mal nehezebb versenyzők mellett és néztem ki úgy, mint ahogy ők néztek ki azon az estén.

Kérdés: Mivel nem szakítottad félbe edzéseid egy kis időre sem, van-e most olyan testrészed amely jobban néz ki, mint a versenyeid idején?
Frank Zane:
Hmm… Jó kérdés, valójában a vádlim akkor kezdett el megint növekedni, ahogy visszavonultam. 25 évnyi edzéssel a hátam mögött végre rájöttem, hogyan tudom a legjobban edzeni őket.

Kérdés: A hetvenes évek vége előtt - amikor is a fizikumod egy új irányzatot teremtett a testépítésben – senki nem mutatott fel ilyen fokú definiáltságot, mint te. Szerinted ez azért volt, mert nem vágytak ilyen fizikumra, vagy nem tudták, hogy hogyan kellene, esetleg mindkettő?
Frank Zane:
Szerintem mindkettő. Már az első naptól kezdve tudtam, hogy az a típusú anyagcserém, illetve testalkatom van, amely nem teszi lehetővé a robusztusabb testalkat kiépítését, így nem is erőltettem ezt a megközelítést. Tudtam, hogy esélyem csak akkor van a színpadon, ha egy harmóniában lévő testet ötvözök egy nagyszerűen definiált alakkal. Tudtam, hogy a hasi régiót olyan kis méretűre és definiáltra kell kidolgoznom, mint senki másnak a sportban eddig. Nagyon keményen és szigorúan diétáztam, rengeteg hasizom gyakorlatot végeztem. A pályafutásom csúcsán a derekam körkerülete mindössze 70 centiméter volt. Sok munkámba tellett, míg ezt a formát és méretet megszereztem.

Kérdés: Mikor kezdett el érdekelni az öregedést megelőző gyógyászat?
Frank Zane:
Amikor is szükségem volt rá, pont akkor! Az egész tulajdonképpen arról szól, hogy hogyan lehet az anyagcsere-rendszert úgymond a korábbi állapotába hozni. Minden képesség felerősödik, felfokozott állapotba kerül ekkor – az edzés, a regeneráció.

Kérdés: A Zane Experience klubbodat miért helyezted át Palm Springsből San Diegóba?
Frank Zane:
Nos az igazság az, hogy a sivatag egy igen kellemes, nyugodt hely, de gondolom te is azon a véleményen vagy, hogy nem akarnád ott leélni az életed. A másik ok pedig a hőmérséklet. Az év felében a kinti hőmérséklet 40 fok alá igen ritkán kerül, ez sem egy előnyös dolog, gondolom ezzel is egyetértesz. Meg aztán Palm Springs lakosai inkább szezonálisan élnek itt. Ha úgy vesszük a Los Angelesiek itt pihenik ki a munka fáradalmait, itt fújják ki magukat. San Diego egy egész más hely, sokkal megközelíthetőbb, mint Palm Springs, szerintem bölcs döntés volt részünkről áttelepedni.

Kérdés: Mivel korábban iskolai tanár voltál, érdekelne a véleményed a mai állapotokról, hogyan értékeled az erőszak terjedését a mai ameriaki iskolákban?
Frank Zane:
Örülök annak, hogy már nem tanítok, de komolyan. A probléma gyökereit abban látom, hogy a szülők próbálják a gyermekük értelmi/érzelmi fejlődését a tanáraikra bízni, meg aztán rengeteg olyan is akad, hogy egyetlen szülő neveli gyermekét, vagy éppenséggel egy sem, mert a gyerek állami gondozásban van. Annak hatására, hogy a szülők a nevelés terhét próbálják az iskolákra áthárítani, a gyermekek szükségeit figyelmen kívül hagyják, így egyes esetekben erőszakos kitörésben nyilvánul meg.

Kérdés: Szerinted a tanítás gátolt a testépítő karrieredben akár egy kicsit is?
Frank Zane:
Szerintem nem igazán. Addig tanítottam, amíg szükségét éreztem, amint úgy látszott a dolog, hogy a testépítésben is karriert futok be, abbahagytam a tanítást. Maga a tanítást, mint folyamatot nagyon élveztem és szerettem, de sajnos anyagiakban kevésbé honorálták. A kaliforniai tanárok ma sem keresnek jobban, mint én 30 évvel ezelőtt. Az iskolák, amint egy kicsivel több pénzhez jutnak, az adminisztrációra el is költik, így nem igazán marad a tanároknak, amiből többet lehetne fizetni. A másik nagy problémát az iskolai tesztorientációban látom. A legtöbb iskola mást nem is tanít, csak hogy egy adott tesztet hogyan kell megoldani. A legjobb amit tehetnénk, az az, hogy a mai iskolarendszert úgy ahogy van kidobnánk a szemétbe és közös erővel egy újat állítanánk fel.

Kérdés: Van-e kedvenced a mai testépítés világában, van-e olyan testfelépítés amire azt mondod, hogy kiemelkedik a többi közül?
Frank Zane:
A válaszom: nincsen. Voltam mostanában egy Mr. Olympián, ami már nem volt olyan, mint annak idején. Semmi másról nem szól, csak az izomkolosszusok mutogatásáról, semmi igazi, bemutatónak nevezhetővel nincsen fűszerezve. Talán akikről elmondható volt, hogy arányos testalkattal rendelkeznek, az Bob Paris és Milos Sarcev. Azóta Bob visszavonult, Milos pedig túl nagyra nőtt az akkori méretéhez képpest és figyelmen kívül hagyta a részleteket. Az alapvető probléma, hogy senkit nem érdekel az a kinézet, ahogy én néztem ki. A méret a lényeg, nem más.

Kérdés: Mi a véleményed a mostani Mr. Olympiáról, Ronnie Colemanról?
Frank Zane:
Hát… A bírók az extrém izomzatot honorálják sajnos, Ronnie méretei pedig kivételesen hatalmasak, ha úgy vesszük ő az izomkolosszusok szószólója. Korábban úgy képzeltük, hogy Lee Haney a legnagyobb, nem volt párja a méreteinek, de ha Ronnie-vel összehasonlítjuk, szinte egy kezdőnek tűnik mellette. Például Shawn Ray-nek és Kevin Levrone-nek semmi esélye nincsen ellene. Elég kis esélyt látok arra, hogy a következő években valaki is ki tudná ütni ebből a pozícióból. Az egyetlen esély a többiekkel szemben talán az lenne, ha egyszer behízva jelenne meg, bár ekkor sem lenne túl sok esélye a többieknek, hiszen már láthattuk Dorian Yatest is szakadt bicepsszel versenyezni és úgy is nyert.

Kérdés: Mit szólsz a manapság érvényben lévő bírói elvárásokhoz?
Frank Zane:
Természetszerűleg ma a “több a jobb” elv érvényesül, amit én nem szívlelek egyáltalán.

Kérdés: Mit gondolsz azokról a testépítőkről, akik Syntholt is használnak a felkészülésük során? (Megjegyzés: Frank soha nem hallott a syntolról a találkozót megelőzően, most magyaráztam el neki)
Frank Zane:
Hát ez aztán már mindennek a teteje, akkora marhaság ilyeneket csinálni. Akkor már miért nem fognak meg egy 50 kilós kalapácsot és miért nem kérnek meg valakit, hogy püföljék vele az elmaradt testrészüket, míg az egész úgy ahogy van be nem gyullad és fel nem püffed? Szerintem ez az egész sportág, ha a profikat nézzük egy degenerált világ, ha az emberek ilyen iszonyatos trükköket is képesek bevetni azért, hogy valamivel jobban nézzenek ki.

Kérdés: Ebben a sportban a te neved igazán összefügg a szimmetria szóval. Hogyan definiálnád a szimmetria szót ez esetben?
Frank Zane:
Szerintem egyáltalán nem voltam/vagyok szimmetrikus. A szimmetria azt jelenti, hogy mindkét oldalon teljesen azonos és én nem vagyok ilyen. Én inkább arányosságnak nevezném, mint szimmetriának. Sok matematikai szót használnak az emberek, néha tévesen, mint például a szimmetriát is.

Kérdés: Hogyan fejlesztetted ki a testépítésben eltöltött éveid során azt a rengeteg egyedi pózt:?
Frank Zane:
A korai, versenyekkel eltöltött éveimben nem rendelkeztem kimondottan nagy izomzattal. Akkoriban folyamatosan a tükör előtt álltam és rengeteg variációt elpróbáltam, hogy hogyan tudnám megteremteni az illúzióját annak, hogy nagyobb, tökéletesebb vagyok, mint amilyen valójában. Egy kicsit kicsavartam a derekamat, az egyik lábamat szintén és az egyik karomat feljebb vittem, mint a másikat, így próbáltam másként hatni a színpadon, mint a többiek, akik teljesen azonos pozíciókban álltak, semmi különleges nem volt bennük szerintem. Ehhez még hozzá jött az is, hogy kevés pózt használtak és újra és újra elővették azokat, amelyeket már használtak. Én nem tettem így. Egy ugyanazon pózt soha nem alkalmaztam egy fellépés alatt kétszer, mindig másra és szokatlanra törekedtem, hogy valami újat mutassak, amivel felkeltem a többiek, közöttük a bírók érdeklődését is. Annak idején Arnolddal és Francoval együtt gyakoroltuk a pózolást, segítettük egymást, ahol tudtuk, annak érdekében, hogy eldöntsük, kinek mi a legelőnyösebb a fizikuma szempontjából. Joe Weider is csatlakozott hozzánk időnként. Nagyszerű szeme volt az ilyenekhez is, rengeteget segített nekünk, mind a felkészülés, mind az elődöntők előtti fotózás előtt.

Kérdés: Fontolgattad-e valaha, hogy a Masters Olympiára benevezel akár egyszer is?
Frank Zane:
Nézd, megnyertem három Mr. Olympiát és van mesteri diplomám is, magyarázd meg nekem, miért kell még egy Masters Olympia cím is (nevet)? Egyébként indulnék a címért, de csak két feltétel megléte esetén. Az egyik az az lenne, hogy legalább olyan vagy jobb kondícióba kerüljek, mint annak idején, ami, valljuk be őszintén eléggé nehézkes lenne, a másik feltétel pedig, hogy a pénznyeremény legalább félmillió dollár lenne a mostani tízezer dollárral szemben. A másodikat azért mondom, mert legalább ennyi pénzembe kerülne a felkészülés és az ezzel járó üzleti lemondások is, ha a showt tartanám fókuszban. 21 éven keresztül folyamatosan versenyeztem, még akkor is, amikor ízületi problémáim voltak 1983-ban. Úgy érzem ennyi elég volt, kiszálltam a versengés világából.

Kérdés: Christine-nel 33 éve boldog házasságban élsz. Hogyan lehetséges a mai világban, hogy még mindíg együtt vagytok?
Frank Zane:
Ez nem is lehet kérdés. Szeretjük egymást, de nagyon. Tényleg igen hosszú ideje együtt vagyunk, ismerjük a másikat, segítünk egymáson, ahol és amikor csak tudunk. Ő jelenleg fotósként dolgozik, emellett szintén van pszichológiából főiskolai diplomája, csakúgy, mint nekem. Bizton állíthatom, hogy ő egyben a legjobb barátom is, tökéletes az összhang.

Kérdés: Szerinted a testépítés, mint sportág, nagyobb népszerűségnek örvendett-e akkor, amikor a te, illetve a te tetfelépítésedhez hasonló versenyzők álltak a dobogó csúcsán?
Frank Zane:
Igen, szerintem igen. Mind a három, akkori jelentős tévécsatorna elegendő műsoridőt szentelt a testépítés számára. A hetvenes éveket követően szerintem nem voltak akkora egyéniségek a színpadon, a testépítés sötét korszaka jött el. Szerintem Arnold tette a sportot azzá, amivé vált a későbbiekben, ő volt sokak példaképe. A későbbi filmjeivel, illetve az Arnold Classic versennyel úgy érzem, égve tartotta a lángot. A testépítés, mint hobbisportág szerintem növekszik, de a versenyszerű sport egyáltalán nem, szinte csak vegetál, az emberek többsége nem kíváncsi ezekre a bemutatókra. A korábbi testépítőknek, köztük nekem is, a testfelépítése is egyedi volt, szemben a mostaniakkal, akik szinte egyformák, csak a méret számít, nem csoda hát, ha ma nem kíváncsiak annyira a sportra.

Kérdés: Szerinted a szteroidok árnyékot vetnek a sportra?
Frank Zane:
Igen, szerintem nagyon is, bár ezek a doppingszerek a sport velejárói. Rekordok dőlnek meg szinte minden Olympián a doppingszerek használata végett. Azok a sportolók könnyen kijátsszák a teszteket, mert orvosok, kutatólaborok állnak mögöttük, segítve a teszt meghamisítását. Szerintem a testépítők nem tudják elrejteni, hogy doppingolnak. A testépítés az egyetlen sport, ahol ezeket nem a teljesítmény, hanem az izomzat fejlődésének elősegítésére használják. Az emberek amint meglátnak egy izmos testet, mindjárt a doppingszerekkel hozzák összefüggésbe az adott sportolót.

Kérdés: Szeretném a te véleményedet is hallani az 1980-as Olympián történtekről, amely az “uralkodásodnak” úgymond véget vetett. Valami máshogy történt, mint kellett volna, vagy a sérülésed miatt kellett kicsit lejjebb adnod?
Frank Zane:
Nyolc héttel a verseny előtt egy eléggé nagy baleset résztvevője voltam sajnos, amelyben a húgycsövem egy része is megsérült. Egy hétig voltam kórházban, megkatéterezve. Az esemény előtt pár nappal 96 kg volt a súlyom és úgy tűnt, életem legjobb formájába tudok kerülni. Arnold jó barátom volt és az 1975-ös visszavonulása után tulajdonképpen segített nekem a felkészüléseimben. Az eset után megkérdeztem őt is, hogy szerinte induljak-e a shown, ő igent mondott. Azzal bíztatott, hogy képes leszek megvédeni a címet. Volt egy különös érzésem is. Úgy éreztem, mintha ő is indulni szeretne, mivel ismét hatalmas volt, visszaszedte az elveszített tömegét. Ő erre azt válaszolta, hogy természetesen nem, de ott lesz, mint az egyik tévécsatorna szakkommentátora. A baleset után, mikor kikerültem a kórházból, folytattam a felkészülésem, amely tulajdonképpen sikerült is, bár nem akkora izomtömeggel, mint amivel szerettem volna, de így is rendkívül definiált voltam, de szerintem az arcomról lerítt a fáradtság és a korábbi traumatikus események. Amint felértem az öltözőbe, Arnoldot bemelegítő cuccban láttam, kezében barnítóval és egy sporttáskával. Csupán nyolc hétig edzett a kihagyást követően, hogy felkészüljön az Olympiára. Ugyanazokat a pózokat mutatta fel, mint a korábbi Olympiákon. Szerintem nem volt igazságos a pontozás, mivel rengeteg barátja ült a bírói székben is, mint például Mike Mentzer és Boyer Coe, akik elfogultak voltak iránta. Hat hónappal később, a Conan a barbár filmezése után összefutottunk egy reggeli alkalmával, ahol kérdőre vontam. Ő csak annyit válaszolt, hogy “Nézd, a testépítés nem a barátságról szól, hanem a stratégiáról.”. Nagy nehezen megértettem őt és végül kibékültünk.

Kérdés: Még most is barátságban vagy Arnolddal?
Frank Zane:
Az 1980-as Olympiát követően pár hónapig nem voltunk egymással beszélőviszonyban, de előtte is és utána is nagyszerű barátok voltunk. Mostanában már nagyon ritkán látom őt. Talán csak akkor van esélyem rá, ha az Arnold Classicra látogatok.

Kérdés: Mivel foglalatoskodsz mostanában?
Frank Zane:
Mindig próbálok újdonságokat belevinni a sportba, amelyet más eddig még nem csinált. A test és a lélek kapcsolatának erősítésén fáradozom elég sokat mostanában, hangfelvételeket készítek, különböző fényeffektusokat használok annak érdekében, hogy még szorosabb kapcsolat alakuljon ki a test és a lélek között, elősegítve a relaxáltabb állapotot, illetve a nagyobb fokú koncentrálóképesség elérését. A testépítés főleg a regenerálódásról szól. Ha tudsz relaxálni és mélyen aludni, kipihenni az előző nap fáradalmait, akkor képes a tested a nagyobb fokú növekedésre is. Az én gépem képes erre, az általam elkészített Mind Muscle Machine(Lélek és Izom Gép) tökéletesen megfelel erre a célra és egyáltalán nem bonyolult szerkezet, könnyű használni.

Kérdés: Hallottam már olyan gépezetről is, amit te fejlesztettél ki, mint a “Leg Blaster”, de mi is valójában ez a Mind Muscle Machine?
Frank Zane:
Nos, úgy néz ki, mint egy hétköznapi napszemüveg, de a szem felőli lencseoldalon LED-ek találhatóak, melyek speciális időközönként speciális időintervallumokban villannak fel, továbbá hangeffektusokat is ad ki. Ezek a hangeffektusok vezérlik a fényt kibocsátó fotódiódákat is. Ez a kettős kombináció a tested együttműködő részeit (szívverés, idegimpulzusok továbbítása, légzések száma, az agy működésének frekvenciája) az MMM gép segítségével szinkronizálásra, illetve más frekvenciájú működésekre készteti. Ezt a jelenséget hívják “szórakozásnak”, mely egy olyan természetes dolog, amely minden élőlény számára szükséges a kikapcsolódáshoz, a test működéséhez szükséges energiák elraktározásához. A géppel különböző mélységű állapotok idézhetőek elő, minél mélyebb a relaxáltsági állapot, a regeneráció annál hatásosabb, növeli a fizikai teljesítőképességet és a koncentrációt. A testépítők többsége messze van attól, hogy ennek a ténynek a fontosságát figyelembe vegye. A szellemi beállítottságuk szinte azonos az 1950-es évekbeli állapotokhoz, amikor is elkezdtem testépítéssel foglalkozni. A legtöbben úgy gondolták akkor, hogy az izmos test elérésének egyetlen útja van, a folyamatos edzés, nem figyeltek oda valójában mit is ettek, nem érezték fontosnak a táplálkozás minőségét.

Kérdés: Korábban sokat utaztál, mely helyeket kedvelted a legjobban?
Frank Zane:
Nos 1984 óta nem hagytam el az Egyesült Államokat, többnyire azért, mert nem is kellett. Ami a korábbi utazásaimat illeti, nagyon kedveltem Olaszországot, Angliát, Ausztráliát és Japánt, ott különösen tetszettek a buddhista építmények, monostorok. Ismét szeretnék szemináriumi keretek között ellátogatni ezekre a helyekre, de nem, mint fellépő vendégpózoló.

Kérdés: Hogy szeretnéd, hogy emlékezzenek rád az emberek? Emberként és testépítőként egyaránt?
Frank Zane:
Szerintem úgy fognak rám emlékezni, ahogy azt eddigi pályafutásom tükrözi. Egy, a korábbiakban csúcsnak számító testfelépítést sikerült elérnem, melyért évtizedeken át küzdöttem. Én voltam a leginkább leszálkásított Mr. Olympia is. Úgy szeretnék megmaradni az emberek emlékezetében, mint az az ember, aki egyedivé építette testét és a test és a lélek összhangjára törekedett a sport világában. A testépítés egyfajta vallás számomra, még akkor is, ha egyfajta evilági boldogsággal tölt el. Amikor versenyeztem, szerintem senki nem tudta felülmúlni az akkori mentális megközelítésem. Úgy találtam magamon, hogy a versenyre felkészülés spirituális élménnyel jár számomra. Amikor álmodunk, az álombéli képünk szoros összefüggésben van az aktuális testalkatunkkal, éppen ezért amikor edzünk, nem csupán a fizikai valóságban változik testünk, hanem a saját magunkról alkotott képünk is megváltozik, mégpedig előnyére és vele változik az álmainkban szereplő testünk is.

Kérdés: Ha tudnád kontrollálni merre haladjon a testépítés a következő években, merre szeretnéd az irányzatot terelni?
Frank Zane:
Ez nem is lehet kérdés. Szeretném, ha mindenki úgy viszonyulna ehhez, mint én, szeretném, ha a test és a lélek is összhangban lenne, egységet alkotva. Sok ember a lelki tényezőt egyáltalán nem veszi számításba, pedig nagyon fontos lenne. Úgy tűnik sokaknak a testépítés csupán egyfajta pajzs a személyiség felett, érzéseiket és bizonytalanságaikat az izmok mögé próbálják bújtatni. Egy idő után elfelejtenek a belső énjükkel foglalkozni, majd megkérdezik maguktól, hogy tulajdonképpen ennek mi értelme van. Van, akit nem érdekel a dolog, de van, aki ekkor változik meg, elkezd a szellemiekkel is foglalkozni, egy tökéletesebb, definiáltabb test elérése érdekében. Ezért mondom, hogy a testépítés nem csupán a súlyzók emelgetéséből és az izmok növeléséből áll. Megemlíteném, hogy a megjelent könyveimben (Mind, Body, Spirit Personal Training Diaries) említést teszek a több mint 180, általam használt gyakorlatról is.

Köszönjük, hogy ezt az interjút elkészíthettük veled Frank!
Frank Zane:
Nincs mit, bármikor szívesen rendelkezésetekre állok.

Fordította: Skyscraper
Az eredeti cikk Ron Harris írása a MuscleMag-ben
Címoldal | Sztárprofil | Interjúk | Videók | Vissza


Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
3 kg 
 / 4.5
13%   14 990 Ft  
12 990 Ft
100 kap. 
 / 5.0
 
2 990 Ft
600 gr. 
 / 4.7
 
8 290 Ft
2 kg 
 / 4.4
 
11 990 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Nutritional Outlet Grand Prix 2005
Kocsis Csaba
Nutritional Outlet Grand Prix 2005 Kocsis Csaba
Hévíz Egyéni OB 2003
Vegyes: Czégény Csaba
Hévíz Egyéni OB 2003 Vegyes: Czégény Csaba
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Bihać Open 2009 - 5. rész!
Bihać Open 2009 - 5. rész!
BB.Tv Episode #22.
BB.Tv Episode #22.
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....