Logo
Hátedzés Halmi Istvánnal  

Hátedzés Halmi Istvánnal

Hátedzés Halmi Istvánnal

Halmi Pistivel egy hátedzést választottunk hosszas tanakodás után (- Mit akarsz edzeni? - Legyen hát! - Oké!), ami azért érdekes, mert ő bevállalta azt, hogy az általa leggyengébbnek vélt testrészének edzését mutatja be. Mindig érdekes ez, hogy hogyan próbálja valaki a genetikai hátrányát leküzdeni. Nyilván Pisti karedzése kevésbé tanulságos, mert valószínűleg akkor is nőne a karja ha csak sakkozásra használná, valószínűleg így is gondosan ügyelni kell pisilésnél, hogy felváltva használja, nehogy szimmetria probléma legyen – persze ez csak vicc. De nehogy azt gondoljátok, hogy elvicceljük a dolgokat, Pisti azt mondta, diétánál szemenként eszi a rizst, így éri el a maximális vérbőséget a bicepszében!

De ki is Halmi Pisti valójában? Pisti kissé felismerhetetlen a képeken, és még én se értettem mi történt, amíg rá nem jöttem, hogy van haja! Amúgy 6 éve foglalkozik testépítéssel, előtte kézilabdázott, majd idén bemutatkozott a versenyszezonban is (2005 az idén - a szerk. megj), elég meggyőző Mátra kupás introval. Kétségkívül a legjobb adottságú versenyzők közé tartozik.

Térjünk konkrétan a lényegre, a hátedzésre: valójában ez most szezon utáni laza edzés, inkább ilyen bemutató jellegű a képek és még az izmok számára is.

Az első gyakorlat a mai napon egy csigás mellhez húzás volt, szűk fogantyúval. Ez tök jól megdolgozza a hátizom alsó és belső részét. Pontosabban ott tudnak jól megfeszülni a rostok. Nem árt a negatív szakaszt belassítani és fent teljesen kinyújtani, de nem a kart, hanem a hátizmokat!

A következő gyakorlat mellhez húzódzkodás. Ehhez egy jó széles húzódzkodó rúd szükséges. A lapockák összehúzódására kel figyelni, nehogy karból húzzuk fel magunkat, bár a bicepsz feszülése elkerülhetetlen. Fent érdemes jól megfeszíteni a hátat – ilyenkor az izomsejtek azt érzik: „jaj, baj van, mi most mikrosérülünk itten, meg megy ki a glikogén, segítség! hol a kaja?” Majd lent jól kinyújtani, a negatív szakasz lassítása szintén megszívatja az izomsejteket – hallgassunk is a kiabáló sejtecskékre edzés után és tartsuk meg Lantos Johnny szállóigévé vált mondását! Amúgy ne keverjük össze: a kinyújtott hát és a kinyújtott kar nem biztos, hogy ugyanaz, főleg hosszúkezűeknél!

Pattanjunk odébb a csigásevezés szekcióba ez edzőteremben. Ez egy nagyon jó kis gyakorlat, jól ki tudjuk negatív szakasz után nyújtani a hátat és jól megfeszíteni, de vigyázni kell, hogy a hátunk nyúljon, ne a felsőtestünket hintáztassuk előre hátra, nem mindegy ugyanis hogy a csípőhorpasz izom, a fülcimpamozgató izom vagy a nagy hátizom végzi el a munkát. A bicepszet szintén agresszíven koncentrálva ki kell kapcsolnunk. Buta ez a bicepsz, szeret belenyúlni a dolgokba!

A következő a hátgyakorlatok egyik királya, egy erőemelő fogásnem, a felhúzás. Ezt azonban mi nem erőemelő stílusban csináljuk teljesen, mivel ott minél több súly megmozdítása a cél az izmok összehangolt munkájával, itt pedig a hátizom alsó részének edzése.

A megválasztott súly itt kis túlzással élet-halál kérdése – a gerinccsigolyák számára. A gyakorlatot egyenes derékkal kell végezni, nem szabad a hátat púposítani. Túl nagy súlynál a hát púpos lesz, nem tud egyenes maradni és így az egész hátizom – nem csak alul – brutális bedurranásban részesül, azonban ez nagyon könnyen vágja gallyra a csigolyákat, okoz idegbecsípődést, akár el is szakadhat valami, tetszőlegesen kiválasztható, melyik szimpatikus annyira, hogy ne érje meg ezzel játszani. Amikor a súlyt felhúzzuk, a felső holtponton kicsit hátra kel vele dőlni, így kapják meg a maximális feszülést az alsó hátizmok. Leengedni természetesen lassan, kontrolláltan kell, ha nem akarunk jóban lenni az öreg Lumbágó Bácsival.

Az utcsó gyakorlat egy karos hátgép, melynek karjai alul rögzítettek egy tengelyen, így kissé íves a mozdulat. Ehhez melltámasz jár, ami marha kellemetlen dolog, de hát a kis hát is marha kellemetlen tud lenni, ezért kibírjuk. Mindenestre egyenesen arányos a mellkasra helyezkedő nyomás a súly nagyságával, ami nem éppen könnyíti meg a légzést. Viszont kíméli a derekat, ami hátgyakorlatoknál nem éppen hátrány! Ezt a gyakorlatot minimális odafigyeléssel már nem lehet elrontani, csak a bicepszre kell ügyelni.

Ez volt egy lájtos hátedzés Halmi Pistivel, hamarosan folytatjuk egyéb alkatrészekkel!

Kattintsatok a galériára mert élvezhető minőségű képek ott vannak!

Mesemondó:
Drug Bunny apó
Címoldal | Sztárprofil | Interjúk | Videók | Vissza


Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
%
6 kg 
 / 4.8
20%   29 980 Ft  
23 990 Ft
0,5 lit. 
 / 4.7
 
4 190 Ft
120 kap. 
 / 4.7
5%   4 190 Ft  
3 980 Ft
%
 
 / 5.0
33%   14 790 Ft  
9 860 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104376 fénykép található.
WABBA VB 2011
WABBA VB 2011
IFBB EB 2002
Fitness -167cm
Iveta Statsenko - I.
IFBB EB 2002 Fitness -167cm Iveta Statsenko - I.
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
Superbody 2006 - 6. rész
Superbody 2006 - 6. rész
Magyar Bajnokság 2001 - Pengő Tamás
Magyar Bajnokság 2001 - Pengő Tamás
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....