Logo
Interjú Nick Árpáddal - 1. rész  

Interjú Nick Árpáddal - 1. rész

Interjú Nick Árpáddal - 1. rész

Nick Árpád – végre valaki, akit nem igen kell bemutatni még a „civileknek” sem! Egy igazi élő legenda az erősportok világából, azon kevesek egyike, aki a médiába is bejuthatott őrült erőmutaványai és megnyerő személyisége révén. Árpi nemhogy ismert médiaszemélyiség, de még filmek epizódszereplője is volt már – legutóbb a Valami Amerikában. Ha valakinek az erősportból sztárként kellene élnie, az Ő, azonban meglehetősen más utat választott, szerényen éldegél egy lakótelepen és még a szomszéd kölyköknek is előre köszön, pedig legutóbb egy kard hegyével tolt el egy 8 tonnás teherautót.

Mint a régi szép időkben, saját kis minitermében – amely valójában egy tárolóhelyiség egy szponzor által ajándékozott edzőgéppel – beszélgettünk, majd elruccanunk egy kis kutyasétáltatásra - így hát ez sem a szokásos hülyekérdés-hülyeválasz interjú lett, hanem egy baráti beszélgetés, ahol Árpi igazán őszintén mesél pályafutásának részleteiről…

Bodybuilder: Árpi, Te azon ritka emberek közé tartozol, akik nem a „Conan a barbár” miatt kezdtek edzeni, hanem még jóval előtte…
Nick Árpi: De még nekem is volt olyan, hogy az iskolatáskámra, vagy a nem tudom milyen táskámra rá volt ragasztva az Arnod képe - nem szégyellem, csak úgy ráragasztottam. Aztán később lett nekem nekem a Schwarczival közös fotóm, mikor egymás mellett állunk vele meg a feleségével.

Bodybuilder: Komolyan?
Nick Árpi: Aha, be van keretezve, le tudom hozni.

Bodybuilder: Az nagyon jó, lekattintjuk! Hogyan jött ez össze?
Nick Árpi: Amerikában cirkuszban dolgoztam akkoriban. Ott jöttünk össze, megnézte a műsort.

Bodybuilder: Hogy kezdődött akkor nálad ez az egész, miért éppen erősport? (Hülye kérdés, de alapvető!)
Nick Árpi: Vágjunk akkor bele. … Először is úgy kezdtem, hogy mindig, gyerekkoromban is olyan izgága, mozgékony, erős gyerek voltam. Otthon feldöntöttem a szekrényt, öcsémmel verekedtünk, szóval… Már akkor látszott, hogy nem egy fizikus, vagy matematikus leszek, vagy akármilyen szellemi óriás. És akkor elkerültem az általános iskolába, ahol…

Bodybuilder: Pesti gyerek vagy amúgy?

Nick Árpi: Akkor Budán laktam a Marczibányi téren, a második kerületben. Az olimpiai bajnokokat néztem a tévében, és nagyon tetszett. Arra gondoltam, hogy szeretnék én is ilyen kitűnő élsportoló lenni. A suliban, erős voltam, és a legjobb „erőszámom” volt, hogy a kislabdát áthajítottam a falon, az iskolán túl és beesett a mozgássérült intézet kertjébe. Mindig át kellett menni a labdát visszakérni. Volt vagy olyan 70-80 méter. A lényeg az, hogy dobáltam a kislabdát, az nagyon ment nekem. Megnyertem egy-két versenyt. Aztán elkerültem a Vasasba, hivatalosan, mint igazolt sportoló. Pasaréten az atlétákhoz mentem, mint gerelyhajító. Gerelyt hajítottam, és dobtam olyan 70 méter körül. Akkor volt már nagy sztár a Németh Miki, meg a Kulcsár Gergely. Ez nagyon fontos volt nekem, mert ők motiváltak. Láttam, ahogy mennek a válogatott melegítőben, olyan jókedvűek, szóval egyszerűen az emberek úgy megbecsülik őket, tisztelik. És nekem meg otthon olyan… tudod, a szüleim éltek, de nem nagyon foglalkoztak velem, most is sok gyereknél így van. És nekem kellet egy olyan valaki, aki egy kicsit úgy elismer, vagy úgy szeretget, hogy „na akkor jól van Árpikám, gyere csináld!” Nem foglalkozott velem senki de az edzőm úgy megszeretett - és akkor még úgy a sportnak a szeretetét ott nagyon megszerettették. Közösség volt, ott az ember valaki volt, ha ügyes volt kapott egy pár szó elismerést, hogy „jól van fiam, te egy kis üdvöske vagy, jó nagyot dobtál, 65 méter körül, az szuper, jól van!” Nem is akartam hazamenni, ott voltam a pályán este nyolcig. Hat órakor elzavartak haza, aztán én meg ott ténferegtem. Vittem haza a gerelyt, bevittem a szobámba, naponta lemostam szivaccsal, az ágyamhoz tettem, nézegettem. Szóval ilyenek. Imádtam a sporteszközt is. Aztán csinálgattam úgy 10 évig és megsérült a könyököm - az a bizonyos teniszkönyök. Szétment és nem tudtam tovább csinálni. Akkor volt egy srác, akit úgy hívnak, hogy Molnár Miki, ő erőemelő. Már befejezte, de nagyon ő is egyik úttörője volt ennek a sportágnak. Hallottál róla? Nem? Hát a Lovász, meg a Molnár Miki… meg én. Bocs, hogy ezt mondom, de mi olyan picike kis fogalmak voltunk. A Miki azért mert 1, 2… két csúcsot tartott, a felhúzó és a guggoló csúcsot. És bármilyen versenyre ment, mindig, mindig nyert guggolásban abban az időben. Tele volt sebesüléssel és mindig fölépült és nem tudta abbahagyni. Megsérült a vállával, alighogy megoperálták, megint rendbejött és csinálta. Nagyon szívós gyerek volt, olyan gladiátor. És akkor mondta, Árpi gyere el Csepelre, mert van egy ilyen erőemelő verseny, de akkor még csak kétfogásos volt, fekvenyomás és guggolás volt. Ez volt kérlek szépen ’75-ben. Körülbelül ’75-ben volt és elmentem egy versenyt nézni, ami a bányász moziban volt Budapesten. Ami most már nincs, valamilyen art mozi, vagy művész mozi. Ott volt olyan, hogy nyomtak fekve, guggoltak, utána bodysok voltak, és akkor néztem, hogy micsoda kurva erősek, izmosak és nyomott valaki 200 kilót, de az nem bodys volt, nem erőemelő, hanem egy atléta volt, akit Holub Sanyinak hívnak. Súlylökő volt, a Varjú Vilmos, meg a Holub Sándor. Dobtak 20 méter körül. És az a fickó nyomott 200 kilót és akkor néztünk … akkor kaptam meg ezt az ihletet, hogy a gerelyt most abbahagyom mert nem megy, és ezt fogom csinálni. Én aránylag ugye alacsony vagyok, rövidek a kezeim, és elkezdtem ott fekvenyomkodni lent. De hogy hova menjek le? És azt mondta a Miki, hogy gyere ki Csepelre. De mondom Csepel nekem messze van Budáról és akkor azt mondta, hogy van egy egyesület bent a XIII. kerületben a Hegedűs Gyula utcában. Van ott egy fickó, Bitter Istvánnak hívják, meg a Langerman Peti és oda lehet menni, oda gyere le. Lementem, lementem a Hegedűs Gyula utcába egy pincébe, lent az alagsorban… fúúú… penész, kosz, nem tudom… izzadtságszag… és mind ott volt vasak, vasak, vasak, tárcsák, tárcsák…

Eszméletlen egy hely, igazi régi klasszikus terem, jártam ott én is pár éve, akkor még mindig ugyanolyan volt. Arnold Schwarzenegger is ott edzett a Vörös Zsaru forgatásakor.

Mentünk le a pincébe, alig tudtunk lemenni olyan kis helyen, na mondom… jól van, akkor lementem és akkor tudtam nyomni olyan 130 kiló körül, talán 140-et. Többet nem, mert gerelyhez nem kellett olyan erősítés, de akkor nekem, mint gerelyhajítónak jó volt, jól ment. Az edzőm mondta, hogy ne csináld Árpi ezt, mert akkor ez merevíteni fog és nem tudsz akkor majd dobni, hogyha bekötöd a kezedet. De én akkor ott elkezdtem. … Elég az hozzá, hogy akkor ott nem sajnáltam a gerelyt, hogy most szomorkodjak, mert ott olyan csapat volt tudod, hogy lementünk, akkor köszönt mindenki, nem nézték ki a másikat. Persze volt aki már akkor nyomott 160-at, 170-et, akkor azt leálltam és néztem. Mondtam magamban, hogy húúú, hát lehet akkorát nyomni? És akkor láttam, a tárcsák hogy sorakoznak, a rozsdás vas tárcsák. Aztán mondtam magamban, hogy egyszer nekem is biztos el fog jönni ez is, mert el kell jönnie. Elkezdtem komolyan edzeni, készítettünk edzéstervet. És akkor ’76… ’77-ben, igen, másfél évre rá, ősszel kezdtem el, nyárutón indultam egy versenyen, ahol 185 kilót nyomtam. Akkor az nagyon nagy szám volt és harmadik lettem. Addig nekem nem volt, 185 kilót nyomtam úgy, hogy koksz nélkül. Emlékszem, a gerelynél akkor nem volt divat még. Huszonegynéhány éves lehettem és akkor ott mutogatták, hogy van a Nerobol, meg a Retabol, hozták ilyen nagy dobozban tízesével. Akkor volt olyan, hogy valami 70 forint volt darabja. 600 forint egy üveggel. Most már egy Retabolért 1700-1800, majdnem 2000 forint egy akkora. Ezek most már ilyen érdekességek, aki nem ért hozzá, az nem tudja. Én tudom, hogy hogy fejlődött ez a dolog. Ez a Retabol most már milyen egy idézőjelben piti a mostaniakhoz képest, de akkor az volt. Ezt már muszáj volt az élsportolóknak használni. Hát figyelj, aki tagadja, aki ilyen szinten van… nem az, hogy tagadja, aki úgy mondja, hogy nem is ismeri… az nem egészen hiteles. Tudom, hogy az, aki be meri vallani, vagy bevállalja, az úgy korrekt, hiszen tudjuk azt, hogy manapság ilyen eredményeket, hogy számokat nem is kell mondani, nincs ilyen segédlet nélkül, mert egyszerűen nem lehet kihozni az emberi testből akkorát.
(Megjegyzés: ajánljuk eme sorokat a figyelmébe az Olimpiai doppingügyekben okoskodóknak!) Na és akkor elég az hozzá, hogy akkor hatalmas ugrás történt egy év alatt, hogy nyomtam 200 kilót, ’78-ban. Akkor voltam 100 kiló. Hát akkor még 98 vagy 97, szóval nem voltam egészen 100 kiló. 200 kilót nyomtam és akkor úgy mondták, és úgy volt, hogy a 100 kilós kategóriában először én értem el a 200 kilós eredményt abban az időben. És onnantól kezdve, akkor már átvettem ezt az élményt, hogy amikor elindultam versenyen, akkor a fekvenyomás rohamosan megindult és minden versenyt megnyertem. 205, 210 és így 5 kilónként tettem rá mindig.

Bodybuilder: Mennyit szedtek Nerobolból annak idején?
Nick Árpi: Én annak idején, hát olyan… olyan… 6-8 szem volt a divat, úgy…

Bodybuilder: Az nem sok.
Nick Árpi: Így volt, és akkor hetente hozzá 3 Retabolilt. Így volt, ez volt - más nem volt. Mellette voltak a „proteinek”: különböző tejporok, meg hoztak akkor tudod, különböző húsgyárakból ilyen igazi, rendes porokat, ami így igazából nem is tudtuk, hogy mi az, de hittünk benne és ezek voltak. És akkor beindult. Lényeg az, hogy most… minden versenyre nem emlékszem, úgyhogy kérdezzél… de olyan helyeken volt verseny, ami olyan klasszikus, például a Corvin mozi, ott többször volt. Alkotmány mozi Újpesten, akkor Ady Endre Műv.ház Angyalföldön. Balatonon volt egyszer-kétszer szabadtéren verseny. Ezek a mozik mindig olyan visszatérők voltak, Budapesten országos verseny volt. Élmény volt nekem minden verseny. Ha neveket is mondok, akkor Lovász Gyuri, akkor Tasnádi - nem a Péter, hanem a másik Tasnádi Csepelről - kétszer volt első súlyemelő, az egyik az súlyemelő, a másik erőemelő ill. Body Buildinges, az elég jó volt 200 kilóval. Volt egy nagy versenyen a Nagy Tibor is … valami rémlik?

Bodybuilder: Nagy Tibi? Örökös Magyar Bajnok Testépítő? Hogyne rémlene, még túl jól is ismerjük! ?
Nick Árpi: Hát most nem tudom mi van velük, mert már nem látom őket, mert már nyugdíjasok. Már abbahagyták, nem?

Bodybuilder: A Nagy Tibi Fitnessz szakágvezető vezető, nagy kedvencünk. Gyűjtjük a mondásait amikor vezeti a versenyeket, mint pl.: „Hölgyek táguljanak!”
Nick Árpi: Nem tudom, de akkor ilyen fiatal, 30 éves, fiatalos, kigyúrt volt. Sőt, ezt nem is mondtam, még hogy amikor még gerelyhajító voltam, mentem a kezemet gyógyítani, de nem jött össze sajnos. Jöttem ki a sportkórházból, álltam ott a busznál, és ott állt egy fickó. Akkor még gerelyes voltam. Piszok vastag volt, erős volt, kigyúrva és csak néztem: ilyen fekete hajú, barna bőrű volt… fú de hogy néz ki! Néztem és nem szégyelltem, odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy hát hol csinálod, meg hogyan. És akkor olvastam újságban, a „Sportolj Velünk”-ben, a karja 45-ös volt, 46-os és most visszagondolok, akkor az 45-ös kar, abban az időben kidolgozva milyen nagy volt és milyen csodálatra méltó. Hát most már lassan sok fiatal már simán csinál 45-ös kart.

Bodybuilder: És ki volt az? ?
Nick Árpi: Nagy Tibi, mondom, igen ő volt az. Ő is inspirált és motivált, hogy ezt csináljam. Akkor nem tudtam még, hogy ilyen irányba megyek, csak utána jött az erőemelés. Visszaemlékszem, hogy mennyire tetszett és én is ilyen akartam lenni.

Bodybuilder: Akkor volt a Sportolj Velünk, azon kívül persze semmi, de legalább az volt!
Nick Árpi: Igen, pici kis egyszerű újság volt, könnyű papír. Olyan nem színes, de nem is fekete-fehér. Olyan átmenet, olyan barnás… Érdekes. Egy-két képet magamról is biztos felismernék, vagy meglátnék benne…

Bodybuilder: Meddig nyomták ezt szerinted?
Nick Árpi: Körülbelül? Körülbelül… Én abbahagytam a versenyzést aktívan ’85-ben, és akkor már az újságot nem lehetett kapni. ’85-i84-ig volt körülbelül az újság. Na, és akkor volt egyszer-kétszer olyan ünnepi szám, vagy valami havi újság, amikor duplája volt, az már fényesebb borítású volt. Benne voltak a főleg a body building versenyek, hogy hol rendezték, vidéken, külföldön. Esetleg valami külföldön kivett rész és az eleje volt annak is fényképpel ellátva. Akkor volt, hogy a Huberék voltak, meg Kis Peti, meg ezek. Akik még ilyen… a Kis Peti volt még nagyon erős és ő mondjuk még az erőemelésben is részt vett versenyző. Meg a testépítésben is jó volt. Ő is nyomott 220 kilót. 110 kilós testsúllyal. Aki még úgy számottevő. Hát még van egy jó pár, csak össze kell szednem a gondolataimat, mert ezek már olyan régi dolgok. És azt tudom, hogy a legjobb csapat éveken keresztül az Újpalotai Sport Egyesület volt. Aztán úgy, mint a testépítésben a Fekete Ferinek volt a csapata a Spartacus.

Bodybuilder: A legendás Spartacus Black Gym, a „Fekete Sereg”
Nick Árpi: Igen. Na, és miről meséljek még? Na most nem hiszem, hogy a számok nagyon érdekesek, vagy inkább a szituációk?

Bodybuilder: Minden érdekes. Ami eszedbe jut, minden érdekes.
Nick Árpi: Hát arra emlékszem, hogy mindig a legnagyobb élményem volt, amikor ilyen versenyekre elutaztunk és készültem előtte hetekkel és tudtam hogy megyünk Békéscsabára… általában az ilyen versenyek Békéscsaba, Gyula… Ez a két vidéki város fogadta be főleg az erőemelő versenyzőket. Akkor egyszer-kétszer mentünk Fehérvárra, a Művházba. És előtte a teremben mindig összejöttünk, egymást kielemeztük, hogy hol fog kezdeni, figyeltük egymást, drukkoltunk az edzéseken, hogy sikerüljön. Összetartás volt, nagy barátságok voltak, most már nem annyira. Akkor nagyon nagy összetartás volt.

Bodybuilder: Érdekes, hogy ma még talán a Strong Man-ben maradt valamennyi ebből az összetartásból, hogy úgy az az extrém… na jó, kivéve a Darázs-Fekete vitát, de…
Nick Árpi: Igen, igen, így van.

Bodybuilder: De mondjuk az a Darázs-féle társaság az még úgy relatíve nem az a széthúzás. A testépítésben ott valami félelmetes rivalizálás alakult ki az elmúlt időkben.
Nick Árpi: Hát igen, mindenki győzni akar, és magát akarja előre helyezni, de akkor is megvan egy összetartás, szóval jobban, jobban drukkolunk egymásnak. Jobban leülünk egymással beszélgetni, jobban értékeljük a másiknak az erőlködését, sőt mikor csinálja, akkor… nem az hogy dobja el a súly, hát látom hogy csinálja, és hogy sikerüljön neki. Át tudom érezni a másiknak azt a dolgát, szóval jobban össze tudunk hangolódni. De hát én csak erről tudok beszélni.

Bodybuilder: Az erőemelés után hogy jött képbe a Strongman?
Nick Árpi: Az erőemelés az ment, mondom, egész pontosan ’85-ig, ’83-ban volt a csúcs, és… ’82-’83-ban volt a fénykorom, amikor nem volt olyan verseny mondjuk 2 évig, ahol 230 kilónál kevesebbet nyomtam volna. Szóval az volt az alap és azon kezdtem: 230, 235, 237, 240…

Bodybuilder: Akkor még mindig csak két szám volt?
Nick Árpi: Akkor már volt a guggolás és a felhúzás is. Guggolásban nem voltam olyan nagyon jó, mert fájtak az izületeim, a felhúzás az úgy jó volt. Akkor volt ez ’83-ban, ’84-ben. Akkor már 300 kilót tudtam felhúzni. A Molnár Miki könnyebb volt, mint én, és felhúzott 310-et. Csodálkoztunk is, hogy hogy a francba csinálja. Hát részben technikásabb volt, mert ugye súlyemelő. Nagyon szélesen fogott, egészen nagy terpeszt csinált és úgy fogta meg középen a súlyt, én meg rendesen úgy vállszélességben, kicsivel szélesebben fogok, nekem meg az jön be. De akkor mondom olyan 300 kiló körül volt, ami nagyon nagy szám volt abban az időben. Hát akkor a csehek azok már többet, olyan 340 körül, 350, de most ahogy látom a versenyeket most már úgy az átlagban az ilyen mi erős gyerekeink azért 300 fölött húznak föl többen.

Bodybuilder: Hétfőn leszaladunk egy erős gyerekhez Szombathelyre.
Nick Árpi: Ki az? A Tibihez? Hát ő a legerősebb.

Bodybuilder: Azt mondta, hogy úgy edzésen majd megmutat egy kis…
Nick Árpi: 400 kilót felhúz biztos. Tibi a legerősebb szerintem… nem, ő a legerősebb Magyarországon. És ezt szerintem senki sem fogja megcáfolni, vagy ellene mondani. Hát ő erőemelő profi. És ezen felül is még… hát látjátok, még most is…

Bodybuilder: Specialitása a felhúzás, abszolút.
Nick Árpi: Ő… neki az a kedvenc és felhúzott 400-440-et, ugye? Ott színpadon.

Bodybuilder: Aha, igen a gurtnival.
Nick Árpi: De ha nem mondjuk, hogy 40, az a 400 is fantasztikus.

Bodybuilder: Hát most is, most a hétvégén csinált 400… 407 és felet, hivatalos, elismert versenyen, ahol a bírók megadták a 407 és feles új világrekordot. 405-öt csinált az előző versenyen és azt mondja, így nem hivatalosan, így az edzőtermekben az terjed, hogy olyan 420-at meg tud csinálni, ha izé… és addig majd úgy 2 és fél kilónként tudja döntögetni a rekordokat.
Nick Árpi: Nem tudom mennyire figyeltétek meg a színpadon a versenyt, nem tudom mennyire vagy benne igazán otthon, de szerintem persze, hogy otthon vagy. Hát hogy amikor a színpadon húzta föl az a két kerék volt, a súly az tökéletes volt, de a fogás magasság az magasabb volt. Észrevettétek?

Bodybuilder: Persze, igen, igen. Strong Man felhúzás volt.
Nick Árpi: Azért mondom, hogy a rendes erőemelő versenyen ott rendes tárcsák vannak, versenysúly és a magasság akkora, amennyi a tárcsának a lyuka engedi a földről, tehát körülbelül itt fogunk, igaz? Itt, körülbelül itt. Ott meg legalább egy 20-25 centivel följebb volt. Az is számít, hogy most fentről indítok, vagy lentről indítok, mert… szóval ez is, ez a differencia, ez a 25, 30 vagy 40 kilónál. De ha ezt nem nézem, akkor is 400 kilót rendesen versenyben fölhúzni, borzalmasan, a borzalmas nagy súly.
Tehát a Tibike… akkor én még nem ismertem abban az időben, hiszen hát fiatalabb. Ő nekem, a Tibor, a ’90-es évek elején jött be, teljesen véletlen, hiszen a Fekete László úr… ööö… na akkor most egy kicsit értelmesebben, nem szaladjunk ennyire előre! Szóval erőemelés volt, 11-szeres magyar bajnok voltam a fekvenyomásban: akkor én fekvenyomó király voltam. Szóval mentem versenyre, akkor éreztem, éreztem azt, hogy: itt a Nick, a Nick, Nick, Nick. Akkor már nem volt esélye senkinek! Ámbár volt, mikor a súly rajtam maradt, nem tudom miért, nem is tudom mi történt velem. Edzéseken nyomtam nagyokat, szóval akkor kimentem és indiszponált módon ez valahogy… valami nem tudom mi volt, a Fekete Feriék rendeztek valami versenyt színpadon. Nem tudom, Budán valahol, és olyan súllyal, ami nekem kezdő súly szokott lenni, és valami 200 kiló rajtam maradt és nem értettem, nem tudom mi bajom volt.

Bodybuilder: Abban az időben már ruhában nyomtatok?
Nick Árpi: Neem, akkor még simán. Valami bajom… valami nem tudom mi történt. Röhögtem. Egyszer volt ilyen. Jaaj, mindenki nézett, hogy most mi történt veled? Nem tudtam. Hát van ilyen. De akkor én azt nagyon élveztem, hogy úgy megyek és tudtam, hogy… Mikor bemondták, hogy a súly 220 kiló, Kiss Péter, angyalföldi nem tudom TTT… nem… indul… és akkor a befejező fogás a harmadik volt, hatalmas taps és kinyomott 220-at, mindenki örült. És akkor már azt hitték, hogy szünet van, komolyan… és akkor a következő súly 230 kiló kezdősúly Nick Árpád. És akkor mentem kifelé és akkor néztek, és akkor tovább mentem fölfelé, az jó volt. Na, ezek voltak. Ez elmúlt. Még egy olyannal büszkélkedhetek, magamnak, hogy akkor, abban az időben nemzetközi versenyek voltak, csak mi ezekről nem tudtunk. A Lovász Gyuri picikét olvasottabb volt, vagy talán egy kicsit jobban belement a dolgokba és hozott nekünk egy-két hírt, hogy van verseny Németországban, itt-ott, hogy menjünk el. Na de hogy menjünk el? Be kellett nevezni. Tehát akkor nem úgy ment, hogy elmentünk és akkor itt vagyok Nick Árpád Magyarországból. Be kellett nevezni.

Bodybuilder: Mikor volt ez?
Nick Árpi: Ez még a ’80-as években.

Bodybuilder: És lehetett menni?
Nick Árpi: Nem lehetett. Azt hittem, hogy jók vagyunk. Tudtuk, hogy nem lehet, de nem kerültük meg a hivatalos utat, elmentünk a Szövetség elnökéhez. Tudta, hogy van ilyen erőemelés és akkor kértünk bebocsátást, szolgálati utat. Mentünk a Molnár Mikivel, vittünk levelet, amit megírattunk egy értelmesebb emberrel, otthagytuk neki és azért elmondtuk neki szóban, hogy azt szeretnénk, hogy a mi sportunk az még egy olyan nagyon kezdő sport, ilyen tömegsport szinten van, nem versenysport, de akkor mondtuk, hogy biztos egyszer majd az lesz, hogy engedjék meg, hogy mi hárman kimehessünk egy erőemelő versenyre, és akkor azt kérjük, hogy a szövetség nevezzen be minket. Semmit nem kérünk, ruhát, pénzt, semmit, csak hogy vállalja a felelősséget értünk, hogy valami égisz alatt kimenjünk, aztán nem fogadták el, elutasítottak. Volt is egy cikk, volt ott egy újságíró, aki írt rólunk a Sportba egy cikket, hogy valami ilyesmi volt, hogy itthon maradt bajnokok. Hogyha kimentünk volna, papírforma szerint helyezéseket érhettünk volna el. De persze a papírforma sosem számít, de papír szerint, hogy én nyomtam 240-et, vagy a másik guggolt 300-at, így abban a súlycsoportban megelőztük volna az élvonalat. Lehet, hogy az első 7-ben benne lettünk volna. Körülbelül… Akkor is nagy szám lett volna. Hát akkor nem mentünk sehova. Aztán hogy bejött minden. És akkor utána, ez már volt olyan ’80… ’84-ben, akkor van egy fickó, a nevét most nem tudom, de a lényeget mondom. Az öcsém az nagyon jól tud németül, és elég az hozzá, hogy kaptam egy lehetőséget… valaki mondta, nem is tudom ki mondta… hogy van Ausztriában egy verseny, egy csak fekvenyomó verseny, és oda Árpi, elmehetsz. Van egy osztrák barátom, aki erőemelő, úgy hívják, hogy Walter Kaiser. Ha utána tudtok nézni… most már abbahagyhatta, hogy ha nem csinálja a seniort. Egy osztrák versenyző, hát nálamnál fiatalabb, egy évvel, vagy kettővel, és ő osztrák guggoló csúcsot tartott, valami 370 vagy 380 kilót guggolt, így 100 kiló fölött. Ma már ez nem annyira megható, de akkor, abban az időben az is jó volt. És akkor úgy kerültem vele kapcsolatba, hogy az öcsém az üzletelt dolgokkal, és kiment, hogy van neki egy osztrák barátja, és az is erőemelő. Mondom, ki az? Akkor nem ismertem még. És összehozott és az meghívott hozzájuk ki Bécsbe, oda hozzájuk barátilag. És akkor elvitt egy-két terembe, bementünk a Práterba, ott is volt egy ilyen body-building terem nem messze, akkor azt néztem, gyönyörű modern cuccok, ami most nekünk már vannak Magyarországon. És akkor ő végigvitt a termeken, és akkor azt mondta, hogy lesz majd itt ősszel egy verseny fekvenyomó verseny, és akkor majd menjek el. De mondom én, hogy menjek el? Azt mondta, hogy majd ő meghív engemet, abban a teremben, ahol ő edz, a felesége meg keveri a proteineket, tudod pultos, büfés. És a versenyt részben ők is… rendes ilyen Bécs bajnoksága volt. Megvan a kupa még. Valahol a fiamnál. És meghívtak. Ez érdekes, mert akkor mentem egy olyan versenyre, hogy akkor láttam, hogy tök hivatalos verseny, ami itthon nem volt még. Akkor lementem, jelentkeztem, hogy Nick Árpád, lemértek, akkor voltam 105, 106 kiló, és akkor kérdezték azt, hogy milyen szerelésben fogok versenyezni. Hát aztán mondtam neki, hogy az nem mindegy? Nem, azt mondták meg kell mérni az övet, hogy milyen vastag. Meg kell mutatni, hogy milyen bandázst teszek a kezemre, hogy milyen hosszú! Megnézték milyen hosszú, milyen cipőben vagyok, és hogy hoztam-e nyomó ruhát. Hát nekem az nincsen. Jó, akkor a fáslim jó volt, azt elfogadták. Mondták, hogy ezen a versenyen szabály, ez így van, ennek meg kell felelni. És akkor mondja a srác, hogy ezt a nyomóruhát fölveszed? És akkor mondom, hogy én még sosem nyomtam ilyenben. Azt mondta: próbáld ki, ebben biztos, hogy hússzal többet fogsz nyomni!
Hát ketten azt a ruhát rám akarták préselni, mikor rámpréselték, olyan voltam, mint egy hurka. Vágott … nem tudom… akkor levették nagy nehezen rólam - aztán lényeg az, hogy nyomtam, nem nyomtam nagyot, megmondom őszintén. Azért nem nyomtam nagyot, mert akkor volt az először, ami nagyon fontos abban a sporttörténelemben, hogy itthon nem volt olyan szabályok, hogy tapsra kell kivenni meg nyomni. Hogy lelassulj, taps, nem volt… nem pattintottam, nem csak gyors voltam, a súly annyira könnyű volt relatíve, hogy levettem… és már nyomtam is a 20-at, így nyomtam ki a 30-at és a 40-et is így nyomtam ki. És akkor csak néztek… na és ehhez képest, hogy a 40-et is így nyomtam ki, nem tudtam nyomni többet, ez is érdekes… technika kérdése, levegővétel… elvileg ha az ember ilyen gyorsan kinyomja, akkor azért van benne még legalább 10 kiló és nem volt bennem… Elég az hozzá, hogy kimentünk és akkor mondták, hogy Árpikám! Itt úgy kell nyomni, hogy a bírónak a jelzésére, tapsra fogsz nyomni! Hoppá, mondom erről hallottam valamit, de ez hogy is van ez? Ott gyakoroltuk a nagy teremben, hogy leengeded a súlyt, leengeded, taps, és nyomod. Tudod, egy másodperc, vagy másfél. Hát ez hatalmas nagy hátrány, mint amikor az embernek van egy lendülete, igaz?

Bodybuilder: Persze.
Nick Árpi: És akkor nyomtam 210 kilót. De evvel is megnyertem a fekvenyomó versenyt. Egész pontosan 210-et, erre emlékszem, 10-et nyomtam, 245-öt guggoltam, és 290 kilót húztam föl. És evvel az összesítésben, tudod, az abszolútban lettem valami hetedik. De a fekvenyomást megnyertem! Kaptam egy kupát, nagyon büszke voltam, hoztam haza. És akkor mutogattam, hát akkor nem nagyon volt másnak, nem nagyon mentek még külföldre, erőemelő nem volt még kint. Egyedül a body building-ben a Bitter István ment EB-re és harmadik volt Párizsban. Na, és akkor ’84-ben befejeztem, 2 évet kihagytam: akkor megnősültem, akkor az a fiam - aki 17 éves - megszületett, el voltam vele foglalva, és egy kicsikét hátatfordítottam az erőemelésnek, mert már úgy éreztem túlfutott. Házasság, gyerek… aztán azért lementem edzegetni, akkor jött egy új sportág, ami már a szkander. Igazából akkor végül is ’85-ig voltam olyan igazi erőemelő. Nagyon szép élmények voltak, rengeteg kupa, érem, nagy kosár tele van. Ez csodálatos volt! És akkor ’88-’89-ben volt a szkander, belecsöppentem, de közben volt a Toldi-választás, ahol megismerkedtem a Fekete Lacival. Odamentünk, akkor láttam már, amikor az első verseny volt: voltunk vagy 30-an ilyen erősek, magasak, köpcösek, érted - akkor nem voltam ilyen husi, jó szikár voltam, erős voltam, és akkor már a Fekete Laci felhívta magára a figyelmet. Hogy mivel? A nagy pofájával! Akkor volt ott 30 ember, senki nem ismert senkit, de akkor Ő már mondta, hogy: Emberek, hát azt nem úgy, gyertek, próbáljuk meg, az a rúd milyen, nem jó, hogy fogjuk fogni, ki lesz a bíró - már ott már mondta a hülyeséget!
Szóval akkor már mindenki kussban volt, és mindenki azt figyelte, amit mondott a bíró, de Ő már ott okoskodott. Akkor valami hatodik, hetedik volt. Nem nyert, akkor még nem volt sehol. Én is valami 15. voltam, valahol nagyon hátul, de jó volt azért az élmény, hogy malomkövet dobtunk, meg tartottuk a rudat.

Bodybuilder: Ez a kettő szám volt akkor?
Nick Árpi: Igen. A rúdtartás, meg a malomkő. Elég az hozzá, hogy utána megnyertem háromszor. Először a Laci nyerte meg háromszor, majd a Lóska Sanyi is megnyerte háromszor - végül már ő lett a bíró, mert olyan ügyes hogy háromszor nyert és szeretett ott bíráskodni. Örökös Toldi bajnoki címet nyert a Lóska Sanyi, a Fekete Laci, én és volt még egy fickó, aki szintén így cirkuszi erőművész lett: a Pakucza. Tehát mi négyen vagyunk, ha így mondjuk igazságosan, a ’80-as évektől a ’90-es évekig de rosszul mondom, mert ha négyen, azt összeszámoljuk, az 13-12 év, mert minden 3 nyerés számít egy örökös Toldi címnek. Akkor 4-en voltunk, 12 év. Igen, a ’80-as évek közepétől a ’90-es évek közepéig körülbelül. Az utolsót, amiben én magamnak megnyertem a harmadikat, az ’94 volt.

Bodybuilder: Nem sorban volt ez neked?
Nick Árpi: Nem, nem. Egyszer megnyertem, majd kikaptam. De nem kellett ehhez az, hogy megnyerd egymás után, csak egyáltalán háromszor nyerd meg. Na, és akkor ezt is elértem és akkor örökös Toldi címet kaptunk: ez a négy fickó, egész pontosan sorrendben a Pakucza, utána a Fekete Laci, Lóska Sanyi és a Nick Árpi. És a végén már a Sanyi volt a bíró, ő bíráskodott mindig. Jó volt.

Bodybuilder: Közben átvonultunk az edzőterembe, ahol Árpi megmutatja a mutatványaihoz használt eszközöket, amitől rögtön jön a kézenfekvő kérdés:
Árulj el akkor már egy titkot: hogy csinálod azt, amikor ezt a bazi nehéz súlyt – ami itt van a kezemben – ráteszed a láncra majd leejted úgy, hogy a lánc végét fogod és a kinyújtott karod alatt van egy kard?

Nick Árpi: Azért az kemény. Így megfogom, felemelem, és kinyújtom a karom, benne a súllyal. Kitartani nehéz, úgy nyújtva. Akkor bekötik a szememet, az Edit beköti a szememet, én már érzem, hogy húzza és akkor fogom, eldobom, érzem a kezemben a húzást, hogy meddig engedhetem, tudod. És akkor megfogom a lánc végét, majd megtartom, hogy ne rántsa le a karomat.

Bodybuilder: Kurva nehéz lehet.
Nick Árpi: Hát igen. Hát mondjuk ebben azért a kezem úgy erős, úgyhogy azért mondom, hogy szkanderban is ezért voltam jó.

Bodybuilder: A szkander már biztos erősítetett rajta sokat.
Nick Árpi: Igen, de hát ott nagyon a technika számít. Amikor én kezdtem el, akkor még nem is annyira, mint inkább az erő. Van, amikor az ellenfél nagyon gyors. Állva csináljuk, akkor az egész testet beleadjuk: lábbal indítok majd egész testtel nyomok. Gyorsan, érted, nagyon gyorsan! Nekem azért volt ott nagy sikerem, mert a gerelyhajításnál ott nekifutsz, és dobod a gerelyt. És én gyors vagyok - amilyen maci vagyok, meg van pocakom, hát ennyi kell, most már nem tudok ezzel annyit törődni, mint fiatal koromban… de hát most nem is ez a cél, inkább hogy erős legyek. Fiatalon jól néztem ki, meg akkor adtam erre, hogy a hasam, a hasizom bordás legyen, de hát az már elmúlt, 52 éves vagyok - de a kezem az nagyon gyors, most is még. Megyünk a buszon, vagy bárhol és elejt a fiam valamit, elkapom a levegőben, bármit. Oda se nézek és már érzem a mozgást. A szkanderban összerakják a kezeket, ready, go!

Bodybuilder: Na akkor most egy kis szkander technikát is tanuljunk!
Nick Árpi: Most ezt így nem tudom elmondani, vannak olyanok, akik erre hivatottak, de tényleg, főleg a kisebb súlyú versenyzőknél van az, hogy küzdenek a szkanderban, és eltart egy percig a verseny, és tényleg a kezek birkóznak egymással.

Bodybuilder: Hát gondolom bicepszből akarja behúzni, meg ilyenek…
Nick Árpi: Hát ott az ujjadnak is van szerepe, amikor ráfog, akkor még lehet látni, hogy nyomja a kezét lefelé, és már nem tudom. Összefog és már a két ujj kipattan, de még evvel fog, és küzd vele. Nagyobb előnyt nem jelent, hogy most 100 kilós a fickó, itt a gyorsaság, meg az erő. Tehát olyan, hogy a meccsek eldőlnek 5-6 másodperc alatt.

Bodybuilder: Nem sérültél meg sosem
Nick Árpi: Dehogynem!Volt olyan, hogy leszakadt a bicepszem…

Bodybuilder: Szkanderozás közben?
Nick Árpi: Aha. Akkor… pont ott voltunk Olaszországban a Garda-tónál, kezdtünk belépi a mastersba, ugye 40 év fölött, és két versenyzőt lenyomtam, egy brazilt, meg egy lengyel versenyzőt. Utána valaki jött, és ahogy elvittem a kezét - de nekem majdnem az asztalhoz ért a kezem - szétcsúszott a kezünk. Általában ilyenkor az van, hogy akinek előbb szétcsúszik, de már amelyik térfélhez közelebb van, az a vesztes. Úgy hozták ki, hogy még egyszer menjünk. Összekötözik a kezünket, és akkor, mikor így rántottam, egy reccsenés és akkor szakadás! Ez volt úgy este 9 órakor, másnap a kezem ekkora volt, kék-zöld, borzalmas volt. Lógott le, mint egy húscafat. És ez pont abban az időben volt, azelőtt, amikor a repülőt is húztam, az ot készült videón is lehet látni, hogy tiszta kék-zöld a kezem. Akkor szar volt nekem, mert szájjal húztam a cuccokat, de kézzel azért megindítom! Tudod, hogy itt a kötél, megfogom, meghúzom, és amikor megmozdul a dolog, akkor engedem, és akkor már feszítek, érted. És most nem tudtam úgy fogni, mert fájt! hát így jártam! Ez a másik kezem például leszakadt, itt ez a bicepsz, kocsiborogatásnál, akkor is volt ez a Strong Man verseny, kocsit borítottam, egy Wartburgot, ami közel 1000 kiló, ugye? És akkor nem volt ekkora pocim, gyorsan kellett csinálni, kézzel akartam többet fölemelni, és reccs!

Bodybuilder: És azt nem kellett műteni?
Nick Árpi: De, műtötték. De ezt az elsőt nem kellett, ezt megúsztam injekcióval. A másik karomat műtötték, és sok hónapig gipszben volt. Ez a kezem vékonyabb is, lehet látni, mivel szétszakadt az izmom, nem tudott úgy fejlődni.

Bodybuilder: Mielőtt bejöttünk ide a terembe, ott veszítettük el a fonalat, hogy az Örökös Toldi cím meglett, de állítólag haragszol a Feketére.
Nick Árpi: Nem haragszom rá, csak amikor megismertem az Ádámot, meg a Tibihez amikor már közel kerültem, akkor az ember sok mindent megtud. Nem haragudtam rá sosem, csak láttam, hogy milyen. Én már nem vagyok versenyző, nem vagyok neki ellenfél. Úgy, mint erőművész létezek, úgy ő tehet rám megjegyzéseket, hogy nem vagyok neki szimpatikus. De hogy ő az én mutatványomat cirkuszi látványosságnak, cirkuszi szemfényvesztésnek ítéli meg, az nem tetszik. Mert ő azt mondja… ámbár ezt nem tudom, hogy tudja ezt így megítélni, hogy nem is látta. Hát ő is ilyen erőművész, eljöhet még, van lehetősége, beül, és csak úgy megnézi, és egyszercsak tapsol egyet! Komolyan, elhúzok egy repülőt a pofámmal, hát ezeket megnézhetné! Így látatlanba az embert ledegradálja az ő véleménye, érted. A nevemet nem mondja ki, csak hogy ha az újságban van cikk, akkor úgy megemlíti, hogy vannak, akik nem tudom, ilyen cirkuszi mutatványokkal kápráztatják el az embereket, hogy mennyire semmiség - amit ő csinál, az a szám, érted! Tudod, mindenki más, a Tibi is senki, az Ádám is senki, hogy állnék le ilyen fiatalokkal, hogy merik venni a bátorságot, hogy engemet kihívjanak? Itt tart még! Féltékeny rájuk. Lesz majd ő is 60 éves papa, akinek már nincs semmi köze az erősködéshez, akkor is féltékeny marad, hogy utána már más ne legyen Magyarországon, aki erős ember, érted! Ez a probléma, hogy ilyen. Én meg megtaláltam ezt a két fiatalt, meg többet is hívogattak versenyre, és összefér a múlt meg a jelen, mert látod: elfogadtak, elmegyek, tartok bemutatókat, nekem is öröm, hogy a fiatalok elfogadnak, és kölcsönösen kiegészítjük egymást! Tehát egyik nem üti a másikat, de a Lacinál ez elképzelhetetlen. Ez a baj, pedig lehetne. Sőt, ha az ember azt nézi, hogy egy kis pénzt is keressen vele, jó showműsort kell csinálni! Hát biztos kíváncsiak a Lacira is, meg énrám is, esetleg egy ilyen közös bemutatóra is! Ő csinálná az ő tudományát, én meg a másikat. Hát nem lenne jó?

Bodybuilder: Persze, ő csinálná a kőgolyót, meg ami jól megy neki!
Nick Árpi: Hát ahogy az Ádám, meg a Tibi is, állnak a színpadon 8-10 ember csinálják a műsort, ami verseny, de végül is arról szól, hogy az embereket szórakoztassák, hát ilyet nem láttak még soha! Nem nagyon látnak ilyeneket!

Bodybuilder: Pedig az az érdekes, hogy mi járunk ilyen testépítő versenyekre elég sokat, és most egy érdekes megfigyelést tettem: általában meg szoktak hívni ilyen fiatal nyál zenekarokat betétszámnak. És vagy kifütyülik őket, vagy a bemondónak kell bíztatni a közönséget, hogy esetleg nem tapsolnák-e meg a vendégzenekart. Volt most egy testépítő verseny, ahol föllépett a Rippl-fivérekről - lehet hogy hallottál már róluk egymást emelgetik, tartják, zenére, két ilyen artista fiú, meg egy lány. Nem tudom, hogy testvérek, vagy rokonok, vagy hogy vannak. Érdekes, ezeket spontán vastapssal jutalmazta a közönség. Hasonlóan, mint ahogy téged szokott. Tehát a teljesítményt azt azért elismeri a közönség!



Folytatás következik: a következő részben megtudhatjátok, hogy hogyan húzta el Nick Árpi a repülőgépet, miért éppen szájjal és sok más dolgot!

Címoldal | Sztárprofil | Interjúk | Videók | Vissza


Tényleg gagyi az idei Mr. Olympia? Háború vagy cicaharc?
Még mindig jobb, mintha valóságsóban bohóckodna!
Egyre izgalmasabb az idei Mr. Olympia!
Termékajánló
120 tab. 
 / 4.7
5%   5 490 Ft  
5 215 Ft
%
300 gr. 
 / 4.2
10%   4 990 Ft  
4 490 Ft
300 gr. 
 / 4.8
 
7 900 Ft
2 kg 
 / 4.8
20%   2 490 Ft  
1 990 Ft
Képgaléria
Képgalériánkban jelenleg
104356 fénykép található.
Wabba World Championship 2009
Wabba World Championship 2009
V. INBA Naturál Testépítő Nemzeti Bajnokság
V. INBA Naturál Testépítő Nemzeti Bajnokság
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő

Videó Ajánló
BB.Tv Episode #9.
BB.Tv Episode #9.
Costes
Costes
Kereső |  NapiTop |  HetiTop |  HaviTop |  Ízelítő


Partnereink





Megosztás

Médiaajánlat | Impresszum
Töltődik...
Türelem töltődik....